Dunántúli Napló, 1978. január (35. évfolyam, 1-31. szám)
1978-01-15 / 15. szám
DN HÉTVÉGE 6. KÉPRIPORT 1978. JANUÁR 15. annyira szeretem, hogy a magyar tájban néhányszáz borostyánnal borított, de alatta omladozó, építészetileg értékes műemlék, vagy éppen értéktelen, az építészet bizsuja maradt a rohamosan változó falvakban. Régi kor árnyai — talán igaz. Vagy mégsem ilyen egyszerű. A Loire-menti kastélyok, a skóciai vörös téglából épült várak éppúgy a történelem hordozói, a hazafiság táplálói, mint hazánkban a lengyeli, boldogasszonyfai, bükkösdi, (értődi... kastélyok. A panelvárosokban a paneléletmódban, a műanyagok, a sebesség korszakában ha csak képeken is, ha csak pillanatokig is szeretünk megpihenni a kastélyok övezte parkokban, leülni a kastélyok kopott márványlépcsőin, amelyeken ma többnyire öregek, szociális gondozottak, árva gyerekek csoszognak, vagy csúszkálnak. A mohácsi vész után hazánkban megélénkült a régi várak, kastélyok alapjaira épített új kastélyok és várak építése, a józan realizmusra hajlamos magyarságnak a reneszánsz építészet néhány remekét sikerült ekkor létrehoznia, sokat közülük ugyan az idő nagyon megviselt, de többségében ma is díszei a magyar tájnak, a falvaknak. L. J. Hát persze, hogy találkoztam a befalazott inasok szellemével, a máladozó vakolatban felfedeztem a hűtlen szerető vérét, rablók, gonosz grófok, hibbant bárók, ékszerektől, fénytől halovány arcú, tüll- ruhás kisasszonyoktól csillogó bálok kerültek elő a legendákból, de nem ezek voltak, amiért Néhány esztendeje végesza- kadt a mesének. Baranya csaknem félszáz kastélyát és udvarházát kerestem fel, akkor a többségében XVIII. és XIX. században épült kastélyok körül a legendák tucatjai éltek, élnek ma is. A történetek szépek voltak, mint maguk az épületek, és az évszázados parkok.
