Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-30 / 358. szám

Dunántúli napló 1977. december 30., péntek HÍREK 1977. DECEMBER 30 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából DÁVID nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyug­szik 16.01 órakor. A Hold kél 21.13 — nyugszik 9.55 órakor. Boross Mihály C záz évvel ezelőtt, 1877. december 30-án szü­letett Kiscellen és 1944- ben halt meg Sárhogár- don Boross Mihály újság­író, Író. Egész fiatalon újságíró­nak állt, s több lapnál dolgozott; többek között az Esti Kurír színházi kri­tikusa volt. Elsősorban kulturális témájú cikkei, tárcái, glosszái keltettek figyelmet. Az újságírás mellett írói ambíciói is voltak. Regényei közül azok a legjelentősebbek, amelyekben izgalmas — bár sokszor utópisztikus — történetek során bemutat­ja kora szociális mozgal­mait, a társadalmi ellen­téteket, a proletariátus nehéz helyzetét, s a kom­munista forradalmi meg­mozdulásokat. Fontosabb művei: Ho­mályban című verseskö­tete, amely 1900-ban je­lent meg; Pünkösdi ki­rályság, Az ékszer című elbeszéléskötetei (ezek 1904-ben láttak napvilá­got). Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Cigánysze­relem (este 7 órakor) Szabó S. bérlet. Kamaraszínház: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (este fél 8 órakor) MOZI Park: Pillangó (4, n8) Petőfi: Az akasztanivaló bo­lond nő (4, 6, 8) Kossuth: Bombasiker (10, 12, f7, f9) Sztrogof Mihály (2, n5) Ifjúsági Ház: A kis sün és a bocs (3) Tanárképző Főiskola: Fehér farkasok (5) A Második utca foglyai (f8) Fekete Gyé­mánt: Fedőneve: Lukács (6) Jószerencsét: Fekete gyémán­tok (5) Rákóczi: A kis hab­leány (5) Szandakan 8. (7) Május 1.: Indiánkaland Onta- rióban (fő) Boly: A Scotland Yard vendége (7) Harkány: Pénzt, vagy életet! (7) Komló, Május 1.: Régi idők rock zenéje (f5, f1) Komló, Zrínyi: Száz nap a gyeremekkor után (4, 8) Mohács: Center az égből (6, 8) Pécsvárad: San­tiago fölött esik az eső (7) Sásd: A magas, szőke férfi visszatér (7) Sellye: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjá­nak kalandja (7) Siklós: Sut­togó fantom (7) Szigetvár: Piedone Hongkongban (6. 8) Várható időjárás péntek es­tig: időnként felszakadozó fel­hőzet, szórványosan eső, első­sorban északon havasesö. Gyenge, változó irányú, majd nyugatira, északnyugatira for­duló és megélénkülő szél. Fő­ként éjszaka és reggel több helyen még köd. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: mínusz 2, plusz 3, leg­magasabb nappali hőmérsék­let pénteken: plusz 2, plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan felhős idő, az időszak végén esővel, havasesővel, havazással. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérsék­let mínusz 2, plusz 2 fok kö­zött, legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1, plusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 szá­zalékán várható az időszak végén. A Szegedi Városi Kórházban már most — két évvel a miniszteri rendeletben előirt határidő előtt — megvalósitották az újszülöttek inkubátoros védelmét és megfigyelését, három vállalat — a Konzervgyár, a Textilművek és a Falemezgyár — segítségével. Ipari televíziót használnak a kismamák oktatására, valamint az újszülötteket is azon keresztül mutatják be a hozzátartozóknak. Lakáskiutalási és értékesítési névjegyzék Pécs megyei város Ta­nácsa V. B. igazgatási osztálya felhívja az érde­keltek figyelmét, hogy a kerületi hivatalok az 1978 —1979. évi ideiglenes lakáskiutalási és értéke­sítési névjegyzéket 1977. december 31-én a kerü­leti hivatalok székházá­ban kifüggesztik. A kifüg­gesztés ideje 30 nap. ♦ — Tsz-verseny. Az új évben ismét meghirdetik a nyári és őszi betakarí­tási versenyt a baranyai termelőszövetkezetekben. Egyebek között erről ho­zott döntést a Baranya megyei Tsz Szövetség el­nökségének nemrég újjá­választott héttagú szociál­politikai és versenybizott­sága, amely Kislaki László bizottsági elnök vezetésé­vel szerdán tartotta első ülését. — MÉH-akció. Az 1977 eleji győri kísérleti jellegű kezdeményezés mintájára a MÉH 1978. január 1-vel kezdődően országos ak­ciót hirdetett a termelő- szövetkezetek dolgozói számára. A vas- és fém­hulladékokat, kiselejtezett gépeket a téli időszakban a tsz-ek dolgozói behord­ják a MÉH telephelyeire. Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyében össze­sen 22 telepen folyik a hulladékbegyűjtés. Az ak­ció január elsején kezdő­dik és február végén zá­rul. — Változás az Ifjúsági Park műsorában. A mai napra, december 30-ra hirdetett Cintula-disco el­marad, helyette Ráüss Ká­roly discózik. A program helye és ideje változat­lan. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye- letek gyermekbelbetegek részé­re: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermek­kórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Évzáró uttoro­karnevál A pécsi Ifjúsági Ház volt tegnap reggel kilenc­től házigazdája a Pécsi járás úttörőszilveszteré­nek. A huszonhárom út­törőcsapatból kétszázöt­ven pajtás és felnőtt ve­zető először Sólyom Kati színművésznő gyermekmű­sorát hallgatta, majd az Interklub rendezésében igazi karnevál következett a VIT és a nemzetközi gyermekszervezet, a Cl- MEA jegyében. Az úttö­rők a környező országok népviseleteiben adták elő dalaikat, mutatták be tán­caikat és az ott élő paj­tások egyenruháit. A mű­sor után délután kettőig ropták a táncot a járási úttörőszilveszter résztvevői. 04-05-07 A rendőrség őrizetbe vette Michelisz Antal 21 éves pálya­munkás, töttösi lakost. Miche­lisz december 26-án éjjel föl­gyújtotta Blandl György töttösi lakos szalmakazlát; a tűz át­terjedt a szomszéd kazalra is. Az önkéntes tűzoltók a lakos­ság segítségével megakadá­lyozták a tűz továbbterjedé­sét. A gyújtogatás ügyében a rendőrség folytatja a vizsgá­latot. December 28-án délután Er­lich Henrik 35 éves felsőpal- konyai lakos Kozármisleny és Űjpetre között a vizes úttesten személygépkocsijával megcsú­szott és egy útmenti fának szaladt. Erlich és felesége sú­lyos, egy utas könnyű sérülé­seket szenvedett. — Férfi dzsekik az NSZK-ba. A tervek sze­rint 15 ezer sertésvelúr- dzsekit szállítanak a jövő évben az NSZK-beli BE­ROLINA cégnek. Az első szállítmányt 1978. január végén küldik el a Kesz­tyűgyár bőrruházati üze­méből. Partnyitás Balatonfürednél Az általános elv: meg­nyitni a Balaton partsza­kaszát a tömegek előtt — Siófok után most a leg­szembetűnőbben Balaton- füreden jut érvényre. A városi tanács — a Bala­toni Tárcaközi Bizottság támogatásával — Balaton- arács és Csopak között csaknem egy kilométer hosszúságban szabadstran­dot alakított ki. Gondos­kodtak az autóparkolási lehetőségekről is. A közel­jövőben a kereskedelmi és vendéglátóipari ellátás további javítására töreked­nek. A helyi tanács megbí­zásából a napokban el­készült a mólótól a Ma­rina szállóig nyúló part­szakasz rendezésének ta­nulmányterve. Ezt a sza­kaszt úgynevezett „min­denki partjává" alakítják, és valójában mintegy más­fél kilométerrel meghosz- szabbitják a Tagore-sé- tányt. A terv szerint 30 méter szélességű partsze­gélyen hoznak létre köz­területet. — A Baranya megyei Könyvtár értesíti olvasóit, hogy december 31-én nyitvatartási ideje meg­változik: könyvek délelőtt 10 órától 14 óráig köl­csönözhetők. — Új lakások Szentlő- rincen. Tizennégy lakás műszaki átadása kezdő­dött a héten Szentlőrin- cen. A két és fél szobás lakásokat a Pécsi Építő­ipari Szövetkezet építette. — Újévi malac. A Ba­ranya megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat kétszáz darab bőrös ma­lacot szállít szilveszterre a vendéglátóipari egysé­gekhez. Százhúsz darabot a Baranya megyei, nyolc­vanat pedig a Mecsek- vidéki Vendéglátó Válla­lat rendelt meg. — Kitüntetés. Az egész­ségügyi miniszter özv. Mé­száros Vilmosné hímeshá- zai ápolónőt nyugdíjba vonulása alkalmából az Egészségügy Kiváló Dol­gozója kitüntetésben ré­szesítette. A kitüntetést december 29-én, a hímes- házai Községi Tanácson dr. Kóbor József megyei főorvos adta át. A gyorsíró­verseny baranyai helyezettjei A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom tisz­teletére rendezték meg ez évben a dolgozók gyors- és gépíró versenyét. Közel 1200 versenydolgozatot adtak be; ezek háromne­gyed része sikeres volt. A versenybizottság kihirdette az eredményt; a baranyai helyezettek a következők; Gyorsírásban, 250 szó­tagon harmadik lett Kiss Judit (Komló, Tejipari Váll.); 220 szótagon má­sodik helyezést ért el Bencs Éva (Komló, Zrínyi Mgtsz); végül 180 szóta­gon első helyre került Mocsári Tiborné, a Bara­nya megyei Tanács dol­gozója. ♦ — Népszerű Pécsett a Levéltár történelmi kiállí­tása, melyet november vé­gén nyitottak. Az eltelt időszak alatt mintegy há­romszázan tekintették meg. Általános és közép­iskolák, a Széchenyi gim­náziumnak például majd­nem mindegyik osztálya, de vállalatok, üzemek kollektívái is elmentek megnézni a régi doku­mentumokat bemutató ki­állítást. A Járási és Városi Földhiva­tal Pécs, Rét u. 49., értesíti az érdekelteket, hogy a telek­könyvi és földnyilvántartási ügyintézés illetve adatszol­gáltatás 1978. január hó 2. napjától kezdődően — Pécs megyei város területére vonat­kozóan — Bajcsy-Zs. u. 4. sz., a pécsi járás területére vo­natkozóan pedig Széchenyi tér 14. sz. alatt történik. * Szibériai tigris az állatkertben. Tegnap szállították a mecseki állatkertbe Nagyezsdát, a szibériai nős­tény tigrist. A „ragadozó" igen szelíd, hiszen a Fő­városi Nagycirkuszban nevelődött. A nőstény tigrist Jaceknak, a him tigrisnek társként vásárolták. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Szegődjünk a nyomába... 8.37: Barokk muzsika. 9.34: Adám, Éva. 9.53: Lutoslawski: Kis szvit. 10.05: Monológ a költészetről. 10.44: Szviridov: Kurszki dalok. 11.00: Gon­dolat. 11.45: Csajkovszkij: Anyegin. — Zárójelenet. 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Népdalcsokor. 13.57: Macskabolt. Mesejáték. 15.10: Ma­gyar előadóművészek felvételeiből. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Melis György nótafelvételeiből. 17.40: Ti­pegő. Gyermekrádió műsor felnőt­teknek. 18.00: Székely Mihály éne­kel. 19.15: Világszinház. 20.41: Új lemezeinkből. 22.20: Tíz perc külpo­litika. 22.30: Nemzeti táncok roman­tikus operákból. 22.50: Pillantás a nagyvilágba. 23.10: Schubert: C-dur vonósötös. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az MRT énekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Ope­rettrészletek. 9.00: Halott, mint a dodo. Szuhay Havas Ervin írása. 9.15: Nóták. 10.00: A zene hullám­hosszán. 12.00: David Tuhmanov együttese játszik. 12.33: ' Dalok, hangszorszólók. 13.33: Versek. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Ötödik sebes­ség. 18.00: A-tól Z-ig a popzene világában. 18.33: Verbunkosok, ka­tonadalok. 19.10: Slágermúzeum. 20.00: Falusi esték. 20.33: Hangké­pek a Magyar Rádió 1977. évi népzenei fesztiváljáról. II. rósz. 21.03: Egy év a külpolitikában. 21.31: A Syrius, az Almárium és a Panta Rhei együttes hangversenye a Láng Művelődési Központban. 22.33: Szimfonikus könnyűzene. 23.10: Operettrészletek. HARMADIK MŰSOR 14.05: A hugenották. Meyerbeer ötfelvonásos operájának közvetítése Párizsból. 17.30: Jelenidőben. 18.05: Pierre Boulez vezényel. 19.00: Rádió­hangversenyekről. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Geor­ge Malcolm és Schiff András négy­kezes zongora-estje. Közben: kb. 20.25: Versek világa. 21.35: Pil­langó. VI. (befejező) rész. 22.02: Operaáriák. 22.21: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Kulturális ma­gazin. Szerkeszti: Nádor Tamás. A tartalomból: Mérlegen 1977. művé­szeti élete. Irodalmi események és a Jelenkor. — Munka és művelődés akció és egyéb közművelődési soro­zatok a művelődési házakban. — Év végi jelentés Somogybái és Tol­nából. — Az év koncertjeiről. 17.30: Bárdos: Szeged felől. A Pécsi Ne­velők Háza Kamarakórusát Tillai Aurél vezényli. 17.35: Szakmák, em­berek: a kéményseprő. Görgényi Zoltán riportja. 17.40: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli hiradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hirek. — Budapesti tudósítónk je­lenti. — Új felvételeinkből. — A nemzetiségi múlt dokumentumai. III. rész. — Énekegyüttesek műsorából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hirek. — A Baranya megyei Nemzetiségi Bizottság jövő évi tervei és fel­adatai. — Fúvóstalálkozó Pécsett. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.13: Tévétorna (ism., sz.). 9.20: Szünidei matiné. Kisfilm-összeálli- tás. Közben: 10.00: Lottósorsolás. A lottó 52. heti szelvényeinek számsor­solása. Közvetítés a városligeti mű­jégpályáról. 10.20: Szünidei matiné — folytatás. 16.08: Hirek. 16.15: Lesz-e tornaterem Szomolyán? Doku- mentumfilm-sorozat. A terv. 16.25: Teremlabdarúgó Képes Sport Kupa. Videoton—MTK-VM és Tatabányai Bányász—Vasas mérkőzések. Közve­títés Tatabányáról. 18.10: Reklám­műsor. 18.15: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.20: Mindenki közlekedik ' . . Közlekedési műsor. 18.35: Játék a betűkkel. 19.00: Rek­lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Röpülj páva. Népművészeti vetélkedő. 5. elődöntő (sz.). 21.30: Delta. Tudományos Hiradó. 22.10: Tv-Hiradó 3. 22.20: Ot perc maxi macskával. Jugoszláv rajzfilmsorozat (sz.). 1. Az egérfogó, a kötél. 2. A kutya, a kocka. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Minden szerelem kezdetén. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsoro­zat 3/3. rész. 21.05: Tv-Hiradó. 21.25: Reklámújság. Szilveszteri különkiadás (ism.). 21.35: Ot perc meteorológia (ism.). 21.40: Szemle. Társadalmi körkép. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A zöld sárkány menete — adássorozat gyermekeknek. 18.15: A muzsikálástól a kólóig. 19.15: Rajz­film. 20.00: Jugoszláv show-müsor. 21.05: Bronk — filmsorozat. 21.55: Arcképek. 22.40: Sakk. 23.10: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.45: Obersdorf: Síugrások (fel­vételről). 18.45: Japán bábfilm. 19.10: Források — költészeti adás. 20.00: Kihívások. 22.00: Huszonnégy óra. 22.15: Beethoven szonáták. Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra csütörtökön ellátogatott a Vasutasok Szakszervezetébe, ahol részt vett a kibővített el­nökségi ülésen. A vendéget Koszorús Ferenc főtitkár tájé­koztatta a szakszervezet tevé­kenységéről, soronlévő legfon­tosabb tennivalóiról, majd be­számolt a vasútnak a népgaz­dasági tervből adódó gazda­sági feladatairól, a szakszer­vezetnek a termelést, a terv teljesítését segítő teendőiről. Borbély Sándor felszólalásá­ban, megerősítve a Vasutas Szakszervezet feladatait, tájé­koztatta az elnökségi ülés részvevőit a népgazdaság helyzetéről, terveiről és a szakszervezetek ezzel kapcso­latos legfontosabb tennivalói­ról. * Csütörtökön a rákospalotoi temetőben nagy részvéttel kí­sérték utolsó útjára Pavlovszky Ferencet, a munkásmozgalom régi harcosát, a SZOT alelnö- két, a Nyomdász Szakszerve­zet elnökét. Az elhunyttól az MSZMP XIV. kerületi bízott sága nevében Schwalner And­rás, a SZOT elnöksége, és a Nyomdász Szakszervezet köz­ponti vezetősége nevében Kim­mel Emil, a szakszervezet fő­titkára búcsúzott. * A Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús pla­kettjével tüntették ki az IBUSZ-t a magyar—szovjet barátság elmélyitésében vég­zett kiemelkedő tevékenysé­géért. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­dulója évében az utazási iroda a tavalyinál 25 százalékkal több turista szovjetunióbeli utazását szervezte meg, s csaknem 20 százalékkal emel­kedett a vállalat szovjet ven­dégeinek száma. A kitüntetést Tasnádi Emil, az MSZBT al- elnöke csütörtökön nyújtotta át az IBUSZ vezetőségének. Lapzárta Csütörtökön véget ért Helmut Schmidt nyugatnémet kancel­lár egyiptomi látogatásának hivatalos része. Schmidt fele ségével együtt Kairóból Felső- Egyiptomba utazott, hogy ott töltse a következő hetet. A bonni kancellár az Arab Liga főtitkára által a tiszteletére adott ebéden ismételten le szögezte, hogy a közel-keleti rendezéshez az Izrael által 1967-ben megszállt arab terü­letek kiürítésére van szükség, valamint arra, hogy tekintetbe vegyék a palesztinok nemzeti jogait — jelentette az AFP a ligához közelálló forrásra hivatkozva. Schmidt elítélte az erőszakos területszerzést és sikraszállt a térség valameny- nyi államának joga mellett, hogy biztonságos és elismert határok között éljen. * Pekingben csütörtökön este bejelentették, hogy december 27-e és 29-e között ülést tar­tott az ország népfrontjellegű szervezetének, a kínai nép po­litikai tanácskozó testületének (KNPTT) állandó bizottsága. Az ülésen megjelent Huo Kuo-feng, a KKP KB elnöke; ott voltak a KKP KB alelnökei, a Politikai Bizottság tagjai, a kormány és a parlament vezetői. Beszédet mondott Je Cseien-jing, a KKP KB alelnö- ke, valamint Fang Ji, a Po­litikai Bizottság tagja, a Tu­dományos Akadémia alelnöke. Je alelnök a néhai Mao Ce- tung és Csou En-laj „egység­front-politikáját" méltatta és hangoztatta, hogy „fel kell számolni a négyek bandájá­nak ártalmas befolyását o pártnak az értelmiséggel, a kisebbségi nemzetiségekkel, o tengerentúli kínaiakkal és a vallási ügyekkel kapcsolatos politikájával". Az ülésen fel­szólalt Ulanfu, a KKP KB egy­ségfront-osztályának vezetője, □ PB tagja. Közölte — amit később az ülés határozatként fogadott el —, hogy a KNPTT 5. — új — országos bizottsá­gának első ülését az országos népi gyűlés, a kínai parlament, 1978 tavaszára tervezett ülés­szakával egyidejűleg tartják meg. •Se Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin táviratban üdvö­zölte Nicolae Ceausescut és Manea Manescut Románia népköztársasággá történt ki­kiáltása harmincadik évfordu­lója alkalmából. A szovjet ve­zetők kifejezték meggyőződé­süket: a két ország népét egyesítő hagyományos barátság és testvéri kapcsolatok minden eszközzel történő megszilárdí­tása, a Szovjetunió és a Ro­mán Szocialista Köztársaság közötti együttműködés további mélyítése mind kétoldalú ala­pon, mind a Varsói Szerződés és a KGST kereteiben, hozzá­járul ahhoz, hogy a román nép új, kiemelkedő sikereket érjen el a fejlett szocialista társodalom építésében.

Next

/
Thumbnails
Contents