Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-30 / 358. szám
1977. december 30., péntek Dunántúlt napló 5 Á L ÓRA A NAGYVILÁGBAN Tegnap érkezett a kép Arafat és Tito találkozójáról Váratlan fordulat a chilei színjátékban Váratlan fordulat állt be a Pinochet által elrendelt, és az egész vi- lág által elítélt népszavazási színjátékban: szerdán Hector Humeres, a köztársasági főszámvevőszék vezetője törvényességi óvást emelt a népszavazást bejelentő rendelet ellen, s azt visszaküldette a belügyminisztériumba azzal, hogy a rendelet jogszerűségéhez a junta négy tagjának aláírása szükséges. Az eredeti rendeletet csupán Pinochet és Benavides belügyminiszter irta alá. A köztársasági főszámvevőszék feladata egyfajta törvényességi felügyelet lenne egy olyan országban, ahol az 1973-as katonai puccs óta a jogtip- rás mindennapos gyakorlattá vált. Pinochet a maga részéről Humeres rebellis fellépése után hivatalosan bejelentette, hogy a , .néhány nappal ezelőtt lemondott és terv szerint január elsejével nyugállományba vonuló" Humeres helyébe a főszámvevőszék élére Sergio Fernandez eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki. A törvényességi komédia végére így hamar pontot tehetnek, mivel az UPI hírügynökség szerint január 1. után Pinochet egyszerűen újból átküldi engedélyeztetés céljából a rendeletet — ezúttal a főszámvevőszék új vezetőjéhez. Az események mögött azonban láthatóan nagyobb erők húzódnak meg, mint a''ritkán emlegetett főszámvevő személyes ellenvéleménye. Megfigyelők az eseményeket kapcsolatba hozzák a junta vezetőségén belüli ellentétekkel. A rendelet aláírásától ugyanis tartózkodott például Leigh tábornok és Merino tengernagy is. Az AP hírügynökség santiagói tudósítója közli, hogy ,.megbízható forrásból" a birtokába került Leigh tábornok Pinochethez küldött levelének másolata. Ebben Leigh kijelenti, hogy a népszavazás nem fér össze azokkal a törvényekkel, amelyek alapján a junta kormányoz, és elutasítja a népszavazás tervét. Újságírók kérdésére válaszolva Leigh csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy „ez az időszak nem megfelelő a népszavazás kérdésének megvitatásához". Finnországban január 15-én elnökválasztást tartanak. December 28-án Helsinkiben bejelentették, hogy a kommunista, szociáldemokrata, centrista, liberális, konzervatív és a svéd párt közös jelöltjeként ismét Urho Kekkonen elnököt jelöli. 38. Beszélek össze vissza: azt akartam mondani, hogy azt csinálja mindenki, amihez ért, ereje és kedve is van hozzá. Ezt persze nehéz így összehozni. Ahhoz, hogy egy munkás jói dolgozzon, először is ésszel kell megterveznie a tennivalóit. A fizikai munkás sokszor harminc év alatt nem képes annyi hasznot hozni, mintha a mérnök valami igen jót kitalál. Ezért kell, hogy a műszakiak most nagyon törjék magukat, mint Arafat Bagdadban Közlemény Belgrádban Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke szerdán este Bagdadba érkezett, hogy — mint az INA iraki hírügynökség közölte — tárgyalásokat folytasson az ottani vezetőkkel a legutóbbi közel-keleti fejleményekről, különös tekintettel az iszmailiai találkozóra. Arafat bagdadi útjával kapcsolatban az AI Szafir című beiruti lap annak a feltételezésnek ad hangot, hogy Arafat megkísérli rávenni Irakot a Szádot politikai kezdeményezéseivel szembeszegülő arab ál-, lomok Tripoliban megalakított szövetségébe való visszatérésre. Jól értesült arab körökre hivatkozva az AI Szafir azt írja, hogy AI Bakr iraki elnök kész felülvizsgálni a tripoli dokumentum aláíróihoz viszonyítva szélsőségesebb nézeteit és kész egy új koalíció megteremtésére Szíriával és a PFSZ-szel. * Jasszer Arafat jugoszláviai látogatásáról csütörtökön Belgrádban közleményt adtak ki. A dokumentum szerint a Veszelin Gyuranoviccsal, a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökével lezajlott megbeszéléseket nyílt, baráti légkör és a teljes egyetértés jellemezte. A közleményben a felek hangsúlyozták, hogy csak akkor lehet megoldani a közel-keleti válságot és megteremteni a térségben a tartós békét, ha Izrael kivonul az 1967-ben megszállt összes arab területről és ha elismerik a palesztinai arab nép törvényes jogait. Jugoszlávia — szögezte le a dokumentum — továbbra is támogatja az igazságos arab ügyet és támogatja a palesztinai nép felszabadító harcát. Pécsbányán tették annak idején. Nagyon ránk fér, a bányászon csak ők segíthetnek.- Rólad annak idején azt mondták, úgy szereted a szenet, hogy még meg is ennéd ... — Itt, a János-kútnál van a bányahatár. Talán száz méterre. Ideépítettem a házam ... A bánya nélkül nem tudnék meglenni. A múltkor beteglátogatók jöttek, üzenték az üzemből, ha így megy, kitesznek a napszintre. Na, megmondtam hova tesznek, öregapám negyven évet, apám, ♦ ADDISZ ABEBA: Algéria és Líbia vezetői teljes támogatásukról biztosították az etió- piai forradalmat — jelentette ki Fisszeha Deszta, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó tanács közigazgatási és szervezési osztályának vezetője, aki küldöttség élén most érkezett vissza hazájába Algériában és Líbiában tett látogatásáról. Mesterséges folyó Az üzbegisztáni Kizil-Kum sivatagban befejeződött egy 233 kilométer hosszúságú mesterséges folyó építése. A csatornán felállított szivattyú 112 méter magasságból zúdítja alá a vizet. Az új létesítmény felhasználásával a sivatagból 150 ezer hektár föld válik művelhetővé és óriási gyapottermelő területet hoznak létre. Növekedési hormon Szovjet tudósok előállították a „Szomatotropin" elnevezésű növekedési hormont, amely olyan betegek gyóayítására alkalmas, akiknél a növekedési rendellenességet anyagcserezavarok okozzák. Moszkvai és vilniusi kutatóknak sikerült kidolgozniuk azt az eljárást, amellyel a „Szomatotropin" a pajzsmirigy szövetéből előállítható. * TRIPOLI: Kairóból Tripoli- ba helyezték át az Egyiptomot, Líbiát és Szíriát egyesítő arab köztársaságok szövetségének székhelyét, s ezzel végrehajtották a Szádot különálló politikai kezdeményezéseit elítélő tripoli csúcstalálkozó rendelkezését. + KAIRÓ: Az egyiptomi parlament szerdán újból törvénybe foglalta Szádot elnöknek azt a jogát, hogy ha szükségesnek tartja, rendeletileg kormányozhasson. Most járt le ugyanis egy hasonló értelmű, 1972-ben elfogadott törvény érvényessége. amikor deportálták, már húsz évet, öcsém ugyanannyit dolgozott a bányában... — Érdeklődtem felőled, azt mondják, félsz a bányában ... — Iszol kávét? — Te nem? — Enélkül is elég izgága vagyok. Nézd, az ember ennyi év alatt kiismeri a szenet. Ha az öregfejtés csillog, azt jelenti, hogy ott mozog a szén. A meglógatott fejtés odapermetez. Ha fekszik, az ortpász- tába hullajt, ha lóg, az öregbe. Ha jó volt az injektálás, a mozgó szénszemcsék csillognak a víztől. Ha matt az öregfejtés, nincs mitől tartani, de ha fényes... — Néhány esztendeje fát adtunk, így, a kezdés előtt. Nézem, nagyon csillog az öregfejtés . . . Egyszeresek dobálni kezd a homlok, hirtelen nem is gondolkoztam, megugrottam. A többiek persze továbbadták a fát, nekem meg azt mondta a csapatvezető, hogy kíváncsi lenne arra, milyen csapatvezető voltam én ott, Pécsbányán. Gyáva vagyok. Nagyon nehezen visszaálltam, de nemsokára jött a robaj: kiáltoztam, hogy meneküljünk. Egy csomó embert elzavartam lefe+ HANOi: Baráti látogatásra Vietnamba érkezett a Békevilágtanács küldöttsége, Ro- mesh Chandra elnök vezetésével. A küldöttség a vietnami békebizottság meghívásának tesz eleget. A BVT-delegáció tagja többek között Pethő Tibor, a Hazafias Népfront alel- nöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője. ♦ LENINGRAD: A Finn-öböl medréből több millió tonna föld kiemelésével lehetővé vált a partmenti területek jelentős kiszélesítése. A hatalmas vállalkozás nyomán új arcot öltött Leningrád tenger felőli része. A Néva árterületén növő épületek szervesen illeszkednek Leningrád világszerte ismert házainak stílusához. A körzetben új strandokat, vízi létesítményeket építenek. ♦ BERLIN: Az NDK tavaszi- as időjárással búcsúztatja az óévet — az ország egyes vidékein a hét közepén plusz 17 fokot mértek, amire több mint egy évszázada nem volt példa. • Újabb merényletek Olaszországban és Franciaországban Nápolyban és Triesztben csütörtökön szélsőségesek gyújtópalackot hajítottak az Olasz Kommunista Párt három körzeti helyiségébe. A tüzet a helyszínre siető pártaktivistáknak sikerült eloltaniok és ezért nem keletkezett nagyobb kár. Csütörtökre virradóra pokolgép robbant Alberto Moravia író római otthonának bejárata előtt is. A merénylők az ANSA olasz hírügynökséggel közölték, hogy a szerdán agyonlőtt újfasisztáért, Angelo Pistolesiért álltak bosszút. A világhírű olasz írónak és családjának nem esett bántó- dása, de a lakás megrongálódott. A dél-franciaországi Alzonne helységben a csendőrség épülete előtt robbant bomba. Hasonló merénylet volt Párizs előkelő elővárosában, Neullyiben is, ahol a pokolgépet egy étterem elé helyezték. le. A csapatvezető kiáltozott: Géza, Géza, az emberek! Én csak hajtottam őket. A Bakó Laci egyik pillérnél meg akart állni: nézzük meg, mi van alattunk. Én csak zavartam. A légvágatról telefonáltam a mentőkért. S hogy alulról jöjjenek, ott a baj. Négy ember bent maradt. Egy meghalt. Azóta gépkezelő vagyok. Nem tudok már semmit sem bizonyítani. Gerincem is hülyéskedik, hamar elfáradok, a szilikózis is több, mint amit megmondanak ... Félreálltam. — Párttag vagy? — Nem. Most maradtam ki. Nem jártam a szemináriumba, talán háromszor hiányoztam a taggyűlésről is . .. — A bélyeget sem fizetted{ — Aj, az volt az első. Amíg a bizalmit meg nem találtam, nem ültem buszra. Volt, hogy csak délre értem haza, de a pártbélyeget megvettem. Reggel négykor indulok, délután négyre érek haza. Ezt a házat saját magam építettem, a brigád segített. Csak a bepuco- lásra hívtam kőművest. Így hát sokszor nem maradtam ott, amikor kellett volna . . . (Folytatjuk) Nicolae Ceausescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének, Manea Manescu elvtársnak, a Román Szocialista Köztársaság első miniszterének Bukarest. Kedves Elvtársak! A Román Népköztársaság kikiáltásának 30. évfordulója alkalmából elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek és Románia minden dolgozójának. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép nagy jelentőséget tulajdonít országaink együttműködése bővítésének, és barát— Az 1978-as év új korszakot nyithat az emberiség történetében — jelentette ki Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár a világ országaihoz intézett újévi üzenetében. „Ritkán fordul elő, hogy az új esztendő ilyen világos fordulópontot jelez” — hangzik az üzenet. „Új szellem alakult ki, egyre inkább felismerik, hogy az emberi lények sorsa a világ valamennyi részében elválaszthatatlanul ösz- szefonódott. Növekszik az a felismerés is, hogy a jobb világ megteremtése felé jobb együttműködéssel kell haladni, nem pedig a konfrontáció útján” — mondotta. A tavalyi év eseményeit és a továbbra is meglevő, világégéssel fenyegető problémákat elemezve Waldheim kifejezte azt a reményét, hogy bár a közel-keleti térség változatlanul robbanásveszélyes, mégis reméli, hogy az elmúlt „drámai események" nyomán az érdekeltek minden lehetséges erőfeszítést megtesznek majd az átfogó rendezés érdekében. A másik, robbanással feSzerda este óta Mario Soares portugál ügyvezető miniszterelnök immár hivatalos felkérésre kísérelheti meg az új kormány megalakítását. Megfigyelők hozzáfűzik: a portugál belpolitika életében bekövetkezett változás csupán az, hogy Eanes elnök kijelölte Soarest a jövendő kormányfő tisztségének betöltésére, tosága fejlesztésének az élet minden területén, szocializmust építő népeink, a szocialista közösség, a haladás és a béke javára. Ezúton is kívánjuk, hogy Románia népei további sikereket érjenek el a szocializmus építésében, a szocialista Románia felvirágoztatásában. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke nyegető1 térség Afrika déli része, ahol a faji megkülönböztetés, az alapvető emberi jogok megsértése és a gyarmati uralom maradványai szenvedélyes ellenállást és harcot váltottak ki. E terület sorsát illetően is némi derűlátásról tett tanúbizonyságot az ENSZ-főtitkár: véleménye szerint elképzelhető, hogy jövőre rendezik a rhodesiai és a namibiai problémát. Mint üzenetében leszögezi, a leszerelés területén is előre kell lépni: nemcsak a nemzetközi béke és biztonság érdekében, hanem azért is, hogy sikerüljön gátat vetni az anyagi és pénzügyi források féktelen pazarlásának. Továbbra is megoldandó kérdések napirendjén szerepel a szegénység, a gazdasági javak hiánya, az élelmiszer- hiány, a tenger kincseiért folyó versengés, az eladósodás, az infláció és a munkanélküliség. E kérdéseket a gazdag és a szegény országok közötti tárgyalásokon kell megvitatni — hangzik az üzenet. vábbra sincs azonban túl sok remény a válság megoldására. Az ellenzéki politikusok úgy vélik, hogy hosszú időre lesz szükség, és az eddig sikertelen tárgyalások folytatása csak akkor lehet eredményes, ha Soares lemond arról az elhatározásáról, hogy csakis szocialista párti, illetve függetlenekből álló kormányt alakít. Arany bicikliláncot is lehetett kapni Londonban a karácsonyi vásáron. Ha a gyereknek már mindene megvan, az ilyesmi aztán igazán alkalmas ajándék. Valószínű azonban, hogy egy másik játékot már valamivel többen vettek meg — bár remélhetőleg nem túl sokan. A társasjáték címe: „Amerika elpusztitása atomfegyverrel'1. A résztvevők abban versenyeznek, hogyan tudják a katasztrófa után újjáépíteni az országot. A rövid ismertetésből nem derül ki, de feltehető, hogy a gyerekek csak dobókockát dobnak, miután az atombombát már ledobta valaki Amerikára. Hogy ki, arra a játék természetesen nem utal egyértelműen. Ha azonban a játékosok a másfél millió 8 és 14 év közötti angol gyerek közé tartoznak, akikhez az év első felében eljutott az International Publishing Corporation ,,2000-ben" című „szenzációs" képregénysorozata, akkor nyilván hamar kitalálják, hogy a támadók csakis a „volgaiak" lehettek. A sorozat drámaian kezdődik. Az első képen a Daily Mirror (ne feledjük: képzeletbeli) szalagcíme: „Háború a Kelettel". A címoldalon a tudósítás: „Ezer kilométeres hosszúságban megrendült a NATO acélgyürűje a volgai fronton . . ." A további képeken atomrakétákat lőnek ki földalatti silókból, mélyen Ázsiában. A támadó „volgai" harckocsik egyikén halványan, de annak számára, aki már látta néhányszor, jól felismerhetően, egy cirillbetűs szó áll — kinyomtatni -is alig merjük, mert annyira hihetetlen - Lenin neve. Az angol iskolások azt is saját szemükkel láthatták, amint egy bizonyos Vazskov marsall elrendeli, hogy végezzék ki a brit miniszterelnököt, aki — ez talán jóslás 1999-re? — feltűnően hasonlít a konzervatív ellenzék jelenlegi vezetőjére, Margaret Thatcher asszonyra. A „volgaiak" láttán érthetően a londoni szovjet nagykövetségre mentek kommentárt kérni az angol újságírók. Figyelemre méltó, amit a sajtóattasé mondott: — „Tulajdonképpen nem az a fontos, hogy melyik országra emlékeztet a képregény. Elvi kérdés, hogy a gyerekeket megfelelő légkörben, más népekkel szembeni gyűlölettől mentesen kell nevelni." Bedő Iván r Uj szellem alakult ki Kurt Waldheim újévi üzenete Jobb együttműködéssel a haladás felé Mario Soares kísérletének nehézségei