Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-18 / 347. szám
December 23 ra A siklósi határőrlaktanyában szombaton ünnepélyes esküt tettek a fiatal határőrök. Fotó: Cseri Tito jugoszláv párt- és államelnök szombaton Szlovéniában, a Kranj melletti Brdon fogadta Santiago Carrillót, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárát, aki néhány héttel ezelőtt pár napot hivatalos belgrádi látogatáson töltötti de akkor az orvosai tanácsára pihenését töltő jugoszláv elnökkel nem volt alkalma találkozni. A hivatalos közlemény szerint Tito és Carrillo hosszabb szívélyes és baráti megbeszélést folytatott. Az SKP főtitkára ismertette az ország belpolitikai helyzetének időszerű problémáit. Mindkét fél megelégedését fejezte ki afölött, hogy a már jó kezdeti eredményeket elért jugoszláv —spanyol együttműködés előtt most új, kedvező távlatok nyílnak. ElkészUI Pécsett 1414 lakás • 585 lakásban a befejező munkákat végzik • Január közepén mindenütt kulcsátadás az új lakóknak Teljesíti éves lakásépítési tervét a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat — közölte Nemeskéri László, a BéV igazgatója. Pécs városában állami cél- csoportos beruházásként 1414 lakás felépítését tervezte 1977- ben a vállalat. Ebből 585 otthon átadása maradt a IV. negyedévre. Az év utolsó heteiben rendkívül komoly belső (szervezési intézkedésekkel és összefogással kellett párosulnia az építők akaratának ahhoz, hogy teljesüljön a terv. A város egy év alatt még sohasem gazdagodott ennyi otthonnal, mint az idén. A határidők megtartásának érdekében zalaegerszegi, sellyei és szentlőrinci cégek dolgozói, valamint a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat és az Épületkarbantartó Szövetkezet szakmunkásai is segítettek a belső szerelési és festési munkálatokban. A következő napokban még 226 lakás műszaki átadása van hátra. Lvov-Kertvárosban, a volt lőtér mellett két tízszintes épületben végzik az utolsó simításokat az építők; 20- án, illetve 23-án veszik át ezeket a házakat az UNIBER szakemberei. A Lvov-Kertváros, korábban Siklósi városrésznek nevezett területén, az 5-ös, 6- os jelű épület átadására 19- én, a 9>-es és 10-es jelű épület átadására pedig 20-ón kerül sor. Ez tehát azt jelenti, hogy december 23-án befejeződik Pécsett az 1414 lakás építése. A műszaki átadások után még 30 napot kap a BÉV a hiánypótlásra; a vállalat dolgozói azt szeretnék, hogy január közepére megtörténjen valameny- nyi 1977-re tervezett lakás kulcsátadása. Az év utolsó előtti munkanapján, december 30-án, a Mecsek nyugati oldalán 77, az OTP által finanszírozott lakás átadását tervezik még. Karácsony és szilveszter között sem pihennek tehát az építők, és ho jól sikerül a hajrá, akkor a tízemeletes, harmincegy lakásos OTP-házban is befejeződhet a munka még ebben az esztendőben. A népgazdaság 1978. évi terve Tito—Carrillo falálkozó Az év végéig a tervezettnél több, összesen 89 000 lakás épül fel. Ebből kereken 30 000 az állami lakás. Az ötéves terv első két évében az állami lakásépítés kismértékben, a magánlakás-építés jelentősebben nagyobb lesz a számítottnál. A szocialista szektor beruházásaira a tervezettnél 9—10 százalékkai nagyobb összeget, mintegy 178 milliárd forintot fordítanak. Az előirányzottnál nagyobb teljesítés oka a vállalati beruházások gyors növekedése. A nagyberuházásokra kifizetett összeg 16—18 százalékkal, a tervnek megfelelően nő, egy kivételével valamennyi átadásra szánt nagy- beruházás elkészül 1977-ben. A vállalati beruházásokra a tervezettnél 21 százalékkal nagyobb összeget fizetnek ki. Kedvező, hogy jelentős hányada a versenyképes export-árualapok növelését szolgálja. A népgazdaság 1977. évi fejlődése A Minisztertanács megállapította, hogy 1977-ben a gazdasági folyamatok többsége az ötéves és az éves tervnek megfelelően alakul. Meggyorsulta termelés növekedésének üteme, meghaladja a tervben számítottat is. Javult a termelés hatékonysága, korszerűbb az ösz- szetétele. Több ágazatban teljes egészében vagy megközelítően pótolták az ötéves tervhez viszonyított elmúlt évi elmaradást. A tervezettet némileg meghaladó mértékben emelkedett a lakosság élet- színvonala, növekedett a felhalmozás, lendületesen bővült a külkereskedelmi forgalom. Nehezítette a népgazdaság fejlődését, hogy a külföldi beszerzési és értékesítési feltételek a számítottnál kedvezőtlenebbek, romlottak a külkereskedelmi cserearányok. A nemzeti jövedelem 1977- ben várhatóan 8 százalékkal emelkedik, az 1976—77. évi együttes növekedés eléri az ötéves tervben e két évre számítottat. A termelő ágazatokban nem nőtt a foglalkoztatottak száma, a termelés és a nemzeti jövedelem növekedése teljes egészében a munka termelékenységének emelkedéséből származik. Az ipari termelés 1977. évben az előző évinél és a tervezettnél is gyorsabban, 7 százalékkal nő. A viszonylag gyors növekedés egyik fő összetevője az élelmiszeripari termelés tervezettet meghaladó, mintegy 10 százalékos emelkedése. Az ipari termelés lendületes növekedését a múlt évinél nagyobb kereslet, az új kapacitások és a munka termelékenységének növekedése tette lehetővé. Az év során 10 nagy- beruházásnál lép be jelentősebb termelőkapacitás. Az iparban foglalkoztatottak száma több mint 7 ezer fővel csökkent, a termelés növekedését teljes egészében a termelékenység emelkedése biztosította. Kiegyensúlyozott volt az anyag- és energiaellátás, a nagyobb termeléssel összefüggésben a tervezettet meghaladóan emelkedett az anyagok, a félkésztermékek és az alkatrészek behozatala. Az ipar belföldi értékesítése a tervezettnél gyorsabban emelkedik, amin belül a beruházási javak növekedése igen erőteljes. Az ipari termékek szocialista országokba irányuló kivitele az előirányzottnál nagyobb mértékben, a nem szocialista országokba irányuló kivitele is jelentősen, de a tervezettnél mérsékeltebben emelkedett. Az építőipar termelése az 1977. évben várhatóan 7 százalékkal lesz magasabb az előző évinél, meghaladja a tervezettet. Több nagyberuházáson javult a münka. Az építési kereslet azonban jobban nőtt a kivitelező-képességnél, sok a folyamatban lévő beruházás, elhúzódik a befejezés. A mezőgazdasági termelés az előirányzottnál nagyobb mértékben, 1975-höz képest várhatóan 9 százalékkal emelkedik. Különösen kedvező volt a kalászos gabonák termés- eredménye. A szántóföldi zöldségfélék termésmennyisége körülbelül 40 százalékkal haladja meg az 1976. évit. Megfelelő a lakosság zöldségellátása, a téli tárolás, és jobb a tavalyinál a konzervipar nyersanyagellátása. A korai érésű gyümölcsökből a fagykárok miatt kevesebb termett, az ösz- szes gyümölcstermés azonban meghaladja a tervezettet. A felvásárlás és a forgalmazás szervezettsége javult. Az állattenyésztés termelése 9—10 százalékkal magasabb az 1975. évinél. Jelentős meny- nyiségű sertéshús, vágott baromfi terven felüli kivitele vált lehetővé. A tejtermelés mintegy 11 százalékkal több a múlt évinél. A közlekedés személyszállítási teljesítménye 2—2,5 százalékkal emelkedik. Az áru- szállítási teljesítmény 9 százalékkal növekedett. A szállítási kapacitások a terv szerint bővültek. Folytatódott a vasút korszerűsítése, a villamos és dízelvontatás aránya meghaladja a 92 százalékot. Több mint 200 kilométer új út épült és 400 kilométeren korszerűsít tették, mintegy 2000 kilométeren pedig megerősítették a meglévő utakat. Félszélességben forgalomba helyezték az M—1-es autópálya Komárom— Győr közötti szakaszát. Gyorsan nő a személyi tulajdonban levő gépjárművek száma. (1977-ben 80 400 kocsit vásároltak.) A hírközlés fejlesztése során elkészült a solti nagy teljesítményű középhullámú rádióadóállomás, most az ország területének 93 százalékán vehető a Kossuth rádió műsora. özembe helyeztek 25 000 új telefonállomást. A lakosság jövedelme és fogyasztása az 1976. évinél jelentősen, a számítottnál is valamelyest gyorsabban emelkedik. Az összes pénzbevétel mintegy 10 százalékkal haladja meg az 1976. évit. A bérek és bérjellegű bevételek a tervezett ütemben nőnek, a mezőgazdaságból származó pénzbevételek a nagyobb termeléssel összhangban a tervezettet némileg meghaladó ütemben emelkednek. A fogyasztói árszínvonal a tervezettnek megfelelően, 3,8 százalékkal emelkedik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme így 4—4,5 százalékkal, ezen belül a bérből és fizetésből élők reálbére 3—3,5 százalékkal, a termelőszövetkezeti dolgozók reálkeresete 4—4,5 százalékkal múlja felül az 1976. évit. A jövedelmekkel összhangban a lakosság fogyasztása mintegy 4—4,5 százalékkal nő. A kiskereskedelmi forgalom volumene közel 6‘ százalékkal bővül. A lakosság ellátása összességében kiegyensúlyozott. A tervezettnél nagyobb teljesítés nem jár együtt a beruházási hatékonyság általános javulásával, és meghaladja a népgazdaság teherbíró képességét. Az üzembe helyezések sok esetben elhúzódnak, a beruházási költségek emelkednek, nő a befejezetlen beruházások állománya. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelmi forgalom tervszerűen alakul. A kivitel a behozatalnál gyorsabban nő. A leggyorsabban az élelmiszeripari kivitel emelkedik, erőteljes a gépipari kivitel növekedése. A gépek, vegyipari és kohászati termékek behozctala növekedett lendületesen. Nem szocialista viszonylatokban a kivitel némileg kisebb, a behozatal viszont nagyobb az előirányzottnál. Elmaradt a tervezettől a gépexport, túlteljesült a vegyipari kivitel. A tervezettnél nagyobb mértékben nőtt 'a gépipari termékek és a könnyűipari anyagok behozatala. A számunkra kedvezőtlen árváltozások miatt a számítottnál nagyobb a cserearányromlás. A külkereskedelmi mérleg egyenlege rosszabb a tervezettnél. A népgazdaság 1978. évi tervezett fejlődése Az 1978. évi népgazdasági ságának növelését, a népgazterv az ötéves tervre és a végrehajtás eddigi tapasztalataira dasági egyensúly javítását íralapozva, a termelés hatékony- ja elő fő feladatként. A Minisztertanács az 1978. évi népgazdasági terv fő előirányzatait az alábbiak szerint határozta meg: Nemzeti jövedelem Nemzeti jövedelem belföldi felhasználása Ipari termelés Országos épitési-szerelési teljesítmény Mezőgazdasági termékek termelése A szocialista szektor beruházásai összesen Egy lakosra jutó átlagos jövedelem A tervezett növekedés 1978. évi előirányzatai 5 százalék 2 százalék 5,5—6 százalék 4—5 százalék 2—3 százalék 180—182 milliárd forint 7—7,4 százalék (Folytatás a 4. oldalon) A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács megtárgyalta az 1978. évi népgazdasági tervet. Megállapította, hogy az összhangban van a népgazdaság fejlesztésének V. ötéves tervével, annak megvalósítását szolgálja. Az éves tervet a népgazdaság fejlődésének 1977. évi tapasztalataira alapozva, a gazdasági fejlődés belföldi és külgazdasági feltételeire figyelemmel dolgozták ki. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságána k lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli RQDlÖ XXXIV. évfolyam, 347. szám 1977. december 18., vasárnap Ára: 1,20 Ft