Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)

1977-12-18 / 347. szám

2 Dunántúlt napló 1977. december 18., vasárnap Ajándék a szülőv Ártok, vattomésoks nosztalgiák Teljesítette tervét a Mecseki Szénbányák A tegnapi nap termelésével teljesítette éves szakmai ter­vét a Mecseki Szénbányák. A bányaüzemek ez ideig össze­sen 2,814 millió tonna szenet adtak. Közben a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállal­ták, a szakmai terven felül az idén még további 86 ezer tonna szenet adnak. Még erre is rátesznek, a vállalt 86 ezer tonna plusz év végéig előre­láthatóan 100—110 ezer ton­na lesz. A hírhez kívánkozik, hosszú éveken át nem sikerült a terveket teljesíteni, tavaly és az idén viszont már idő előtt jelenthetik, befejezték az évet, a Mecseki Szénbányáknál is már 1978-at írnak. Tanítási szünetek és vizsgák Téli szünetre készülődik kis- és nagydiák, egy részük leteszi a könyveket, füzeteket a szün­idő időtartamára, más részük pedig intenzíven tanul. Az oktatási szünetekről — így a téli szünidőről is — a Rend­tartás előírásai, paragrafusai rendelkeznek az általános és középiskolákra vonatkozóan. Az egységes értelmezést ezút­tal egy erre érvényes államtit­kári körlevél is elősegítette. Ezek szerint valamennyi iskola- fokozatban, tehát az általános iskolákban, valamint a középis­kolák összes típusában, továb­bá a szakmunkásképző intéze­tekben és egészségügyi szakis­kolákban december 21. az utolsó tanítási nap. A decem­ber 22-én megkezdődő téli szünidő január 2-án ér véget. Az első tanítási nap január 3-a. Ugyanezen iskolákban a szü­net utón, tehát az első tanítá­si napon kerül sor az ellen­őrzőkbe bejegyzett első félévi értesítők kiosztására. Ez alól az általános iskolák I. és V. osztályosai képeznek kivételt, náluk ilyenkor nincs osztályo­zás. A felsőoktatási intézmények többségében 17-én fejezik be az oktatást. A vizsgaidőszak 19-én kezdődik meg, és január 31-ig tart. Megismételt vizsgá­kat február 1-től 10-ig lehet tenni. Az ezt követő második félévi előadások általában február első hetében kezdődnek. Jubilál a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat 25 év alatt százszorosára növekedett a termelési érték A Pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat 1952. június 2-án alakult meg. Ekkor 25 fizikai dolgozója volt, most 450. A 25 éves jubileum alkal­mából tartottak ünnepséget pénteken a vállalat vezetői és dolgozói az Olimpia Étterem­ben. Wunderlich József, a válla­lat főmérnöke köszöntötte a jubileumi ünnepségen megje­lent vendégeket, többek kö­zött Sajgó Jenőt, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezető-helyettesét, No­vak Szilvesztert, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osz­tályvezetőjét és dr. Németh Lajost, Pécs város tanácselnök­helyettesét. Ezután Habó József, a vál­lalat igazgatója elmondta, hogy a 25 évvel ezelőtt meg­alakult vállalat alaptevékeny­sége — lakások, közintézmé­nyek karbantartása, felújítása — mellett új létesítmények ki­vitelezését is vállalják. Az in­duláskor, 25 évvel ezelőtt a termelési érték egymillió forint volt, most 100 millió. Az V. öt­éves tervidőszakban 35 millió forintos fejlesztési alappal rendelkeznek. (Ez több mint az előző 25 évben rendelke­zésre álló ilyen irányú összeg összesen.) Az igazgató elmondta, hogy a létszámhiánnyal küszködő vál­lalat a termelékenység növelé­sével igyekszik a termelést emelni, ennek érdekében nagymértékű gépesitési-fej- lesztést terveznek. Az ünnepség végén 120 000 forint értékben, pénzjutalma­kat osztottak ki a vállalat dolgozóinak, és 21-en kapták meg a Kiváló dolgozó kitünte­tést. Köztük két dolgozó, Kiss Teréz takarítónő és Salamon Károlyné bérelszámolási veze­tő 25 éves törzsgárda tagsági díjat is kapott. Sarok Zsuzsa Felavatták Vidor Vasarely első pécsi köztéri szobrát Kiemelkedő értékű művészeti alkotással gazdagodott Pécs. Tegnap délelőtt a Hunyadi út és a Kalinyin út sarkán fel­avatták a város díszpolgára, a világhírű pécsi származású, Franciaországban élő Victor Vasarely első pécsi köztéri tér­plasztikáját. A színes csempék­ből álló kompozíció Vasarely konkrét terve alapján készüli a pécsi Zsolnay Porcelángyárban, ahol a világon elsőként voltak képesek arra, hogy a mester igényeinek maradéktalanul ele­get tegyenek a színösszeállítás, színdinamika terén. A magas- tűzű, örökös fagyálló csempe- kollekciót Kovács István, a Zsolnay Gyár főtechnológusa készítette el, hosszas, sikeres kísérletezés után. A tegnap délelőtti avatóün­nepségen megjelent dr. Nagy József, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első tit­kára, valamint a megye és a város párt- és állami szervei­nek, tömegszervezeteinek, kul­turális éleiének vezetői, képvi­selői. Az avatóünnepségen szép számban képviseltette ma­gát Pécs művészetszerető la­kossága is. A meghívott vendégeket és az avatóünnepségre egybegyűlt közönséget Csorba Tivadar, a Pécs városi Tanács művelődés- ügyi osztályvezetője köszöntöt­te, majd Gergely László, a Ha­zafias Népfront Pécs városi Bi­zottsága titkára mondott ünne­pi beszédet. Megemlékezett a világhírű magyar származású, pécsi születésű művész korábbi adományairól, majd a most felavatásra kerülő nagyszerű ajándék közművelődési jelen­tőségét méltatta, — A térplasztika a művész szü­lővárosa iránt érzett szeretete mellett egyben annak is újabb bizonyítéka, hogy a szülőföld továbbra is szívesen fogadja és érdeklődéssel kíséri Vasarely szándékát és törekvését, amely a közösségi művészet létrehozá­sára irányul - hangsúlyozta Gergely László, majd köszöne­tét mondott a távolban élő mű­vésznek, a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnak és a pécsi Zsolnay Porcelángyárnak a szép aján­dékért, a szobor felállítása és kivitelezése során nyújtott ön­zetlen segítségért. B. K. Befejeződött Harkányban a téli egyetem Lesz-e folytatás? A fűben hógolyózni lehet, a víz kellemes, meleg. A téli egyetem hallgatóinak nagy ré­sze fürdik. Búcsúznak a harká­nyi fürdőtől, a zuzmaracsipkés szép parkoktól. Hazafelé ké­szülődnek. A Dráva Szálló fo­lyosóján kisebb csoportok. Föl­írják egymás címét: hova men­jen a karácsonyi lap ... Sokan már „törzsvendégek" itt, jön­nek évek óta, és jönnének még évekig. Néhányukkal elbeszélgetünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és Ady születésének 100. évfor­dulója jegyében megrendezett idei téli egyetem tapasztalatai­ról. Repüléstörténeti kiállítás a RITE aulájában Harminc éve alakult az MHSZ Repüli- és Ejtőernyős Klnbja Akik megtekintik az MHSZ Baranya megyei Repülő- és Ej­tőernyős Klubjának kiállítását, számos érdekességet, „cseme­gét" láthatnak. Pécsett a POTE aulájában vitorlázógépek, sár­kányrepülő, és nyitott ejtőer­nyő vonzza a belépő tekintetét. Pedig ez csak „kerete" a ma­gyar repülés történetét bemu­tató számos dokumentumnak, fotónak, könyvnek és makett­nek, melyekkel ismerkedhetnek az érdeklődők. Az 1900-as évek elején ké­szült Pécsett az a felvétel, amely “a mai gyermekklinika épülete fölött lebegő TURUL léggömböt ábrázolja. Látható annak a valamikori pécsi han­gárnak a fotója is, melyet a németek 1944-ben felrobban­tottak. Bemutatják Pokriskin szovjet pilótának a könyveit, aki a II. világháborúban 54 lé­gigyőzelmet aratott. Az érdekességek mellett töb­bek között tájékozódhatnak az érdeklődők a sport, a hadire­pülés, illetve a MALÉV fejlődé­séről a mezőgazdasági repülő­gép-szolgálat munkájáról, és az ejtőernyős sport szépségeiről. A kiállítás azonban mindenek­előtt az MHSZ Baranya me­gyei Repülő- és Ejtőernyős Klubja megalakulásának törté­netét és a mai tevékenységü­ket mutatja be. A magyarázat: 30 évvel ezelőtt alakult a klub. Fennállása óta összesen 70 ezer alkalommal szálltak fel klubtagok különböző gépekkel, 20 ezer órát töltöttek a leve­gőben, s végrehajtottak 15 ezer ejtőernyős ugrást. A Lepke és Góbé típusú vi­torlázógép, amikkel a klubta­gok repülnek és a Rogalló el­nevezésű siklószárny nemcsak fotókon, hanem teljes nagyság­ban is látható a kiállításon. Az ejtőernyős felszerelést ezúttal egy próbababa mutatja be. A klub 30 éves jubileuma alí kalmából rendezett kiállítást tegnap délután nyitotta meg dr. Kása Ferenc, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője. Az ünnepélyes megnyitót követően az MHSZ Baranya megyei vezetősége ünnepi nyilvános közgyűlést rendezett. A közgyűlésen Val- kai József az MHSZ Baranya megyei titkára 12 főnek az MHSZ Kiváló Munkáért Érem különböző fokozatait adta át. A repülőtörténeti kiállítást december 23-ig naponta dél­előtt 9-től 17 óráig látogathat­ják az érdeklődők. Rácz Gábor főkönyvelő Sze­gedről : Másodszor vagyok itt. Most a feleségemet is elhoz­tam. Jól szervezett „intézmény" ez a téli egyetem. Hasznos, ta­nulságos előadásokat hallot­tunk. Engem különösképpen dr. Nemes István Adyval fog­lalkozó előadása ragadott meg. Elsősorban az tetszett, amit az előadó Ady forradal­mi költészetéről mondott. Erről ugyanis annak idején mi még nem igen hallottunk az isko­lában. Gálné Balázs Mária ktsz-el- nök, a Csongrád megyei Mind­szentről: - Nekem az az elő­adás tetszett a legjobban, amit a NOSZF 60. évfordulójáról hallottunk az egyik Ivovi elő­adótól. Ebben az előadásban a Szovjetunió — számszerű ada­tokban is megrajzolt — fejlő­déséről kaptunk képet. Most először vagyok itt, de szívesen jönnék máskor is. Szalczer Józsefné szövetkezeti vezető, a Fejér megyei Marton- vásárról: - Tavaly szövetkeze­tünktől tizenketten voltunk „téli egyetemisták". Most csaknem valamennyien ismét eljöttünk, és iövőre is itt leszünk. Azt hallottuk, hogy a X. téli eqye- tem lesz az utolsó ... Ez elszo­morít bennünket. szeretnénk, ha e kitűnő kezdeményezés folytatódna. Benőcs József termelőszövet­kezeti elnök Tiszapalkonyáról: — ötödik alkalommal veszek részt a téli egyetemen. Már el­ső ízben megragadott a hazai és külföldi hallgatásán meleg, baráti eayüttléte. meafoqott az elsőkézből hallott információk, ismeretek sokasáqa. Találkoz­tam haidan itt harcolt bolgár elvtársakkal, akik méq ma is úgy ismerik a környéket, mint a tenverüket. . . Idén a hazánk külpolitikáiáról hallosakat ér­tékelem leqtöbbre Világosab­bá vált előttem, mit jelent az a sok nagyszerű erőfeszítés, amit Maqyarorszáq a nemzet­közi politikai életben érvénye­sít. Tetszett az Adv-előadás is. Természetesen jövőre sem fo­gok hiányozni a hallgatóság­ból, már csak azért sem, mert a reumám megszokta az itteni víz jótékony hatását. Gavaldik Mihály szövetkezeti elnök Jászladányból: — Má­sodszor vagyok a téli egyetem résztvevője. Egy év múlva nyug­díjba megyek, de jövőre min­denképpen el akarok jönni még ide. Az előadások kivétel nél­kül tudományos színvonalat ér­tek el, különösen a szovjet elő­adók előadásai tetszettek, mindenekelőtt a nemzetközi po­litikai helyzettel foglalkozó elő­adás, Az előadón és a hall­gatóságon egyaránt érződött a tartós béke iránti vágy... A béke valamennyiünknek külö­nösen fontos. Nekem személy szerint azért is, mert annak idején öl évig katonáskodtam a második világháborúban — átélve annak borzalmait. .. Ha lehetséges — én is azt szeret­ném, hogy a TIT Baranya me­gyei Szervezete — ne álljon meg jövőre a tizedik téli egye­temnél . . . A IX. téli egyetem tegnap ünnepélyesen véget ért. B. K. Mégyéí horgász küldöttközgyűlés Tízkilós harcsáért ingyen területjegy! Tegnap délelőtt Pécsett a Vasutas Klubban gyűltek ösz- sze a megye horgászegyesü­leteinek képviselői a megyei horgász küldöttközgyűlésre. A megjelent 29 küldöttet először dr. Galabár Tibor, a MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottságának titkára tájékoztatta a legutóbbi kül­döttközgyűlés óta végzett munkáról és a horgószmozga- lom időszerű kérdéseiről. A küldöttközgyűlés elfo­gadta az 1978. évi munkater­vet. Ebben szerepel többek között a téli oktatás megszer­vezése is. Az intéző bizottság Pécsett az Ifjúsági Házban öt előadásból álló oktatást szer­vez, filmvetítésekkel egybeköt­ve. Az első előadásra január 15-én kerül sor, melyen a vízi életről és a horgászvizek gondozásáról lesz szó. Min­den alkalommal a jelenlevők között területi engedélyeket sorsolnak ki. Az 1978. évi költségvetés elfogadása után a küldött- közgyűlés jóváhagyta az in­téző bizottság kezelésében le­vő vizek őszi halasításáról és az 1978. évi horgászrendrő1 szóló jelentést. Ez utóbbiban változás, hogy a Baranya megyében levő dróvai terület­jegyekkel horgászható belső vizeken is tilos az éjszakai horgászat, a méretkorlátozás alá nem eső halfajtákból a napi kifogható mennyiség 5 kiló. A kovácsszénájai tavon tilos az amur horgászata. A Pécsi-tavon február 28-ig ál­talános a horgásztilalom. Jö­vőre itt harcsa darab- és mé- retkorlálozás nélkül fogható, aki 10 kilónál nagyobbat mu­tat be a halőrnek, az egy alkalommal a következő évre ingyenes területjegyet kap. Jóváhagyták c horgászati alapismereti beszámolók megszervezésének tervét is. A küldöttközgyűlés dr. Mi- seta Józsefet felmentette IB- titkári tisztsége alól és meg­választotta az IB alelnöké- nek. Kovács Zoltánt az IB tit­kárának, Rácz Józsefet az IB tagjának, Miklós Lászlót az ellenőrző bizottság elnökének választották meg, Misota Ist­ván az IB horgászmestere lett. Végezetül a kiváló társadal­mi munkát végző horgásztár­sak jutalmazására került sor. M. E.

Next

/
Thumbnails
Contents