Dunántúli Napló, 1977. december (34. évfolyam, 330-359. szám)
1977-12-13 / 342. szám
1977. december 13., kedd Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN _KS D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Tripoliban tárgyal Amin ugandai elnök. Képünkön: Kadhafi, líbiai államfővel.-t- MADRID: A Kanári-szigetek térségében lezuhant az Egyesült Államok légierőinek P-3 Orion típusú felderítő repülőgépe. A szerencsétlenség következtében a négymotoros Lockheed gyártmányú gép fedélzetén tartózkodó 12 személy életét vesztette. A katasztrófa oka eddig ismeretlen. ♦ LUANDA: Hazautazott Luandából az SZKP küldöttsége, amely Andrej Kirilenkónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével részt vett az MPLA Munkapárt első kongresszusán. + ANKARA: Merényletek, véres összecsapások közepette vasárnap Törökországban befejeződtek a helyi választások. Az erőszakos akciók következtében tizenhármán meghallak, negyvennyolcán megsebesültek. Nem végleges összesítések szerint az Igazság Párttól a Köz- társasági Néppárt és a Nemzeti Mozgalom Pártja több körzetben elhóditotta a szavazatok többségét. Megfigyelők szerint azonban a hátrányos választási eredmények ellenére nem fenyegeti különösebb veszély a kormánykoalíciót, mert az ellenzék nem egységes. * LISSZABON: Csak a hét végére várható az új portugál miniszterelnök kijelölése. Az elnöki hivatal vasárnap délután kiadott közleményéből kiderül, hogy az elnök a kormányválság gyors megoldása helyett otyan kormány megalakítására törekszik, amelynek programját a parlamentben szilárd és tartós többség támogatja. Ezzel a politikai pártok is egyetértenek. •f- RÓMA: Az olaszországi Urbinóban véget ért a „magyar napok" eseménysorozata. Az olasz közönség, főleg egyetemi hallgatók, érdekes vitákon szembesítették ismereteiket és véleményüket a magyar előadókkal, akik a magyar egyetemisták és diákság életéről, az oktatási rendszerről, valamint a demokratikus részvételről tájékoztatták hallgatóságukat. Gíscard Angliában \ London Valéry Giscard d'Estaing francia elnök hétfőn Londonba érkezett az angol és francia vezetők tavaly óta rendszeressé vált féléves csúcsértekezletére. Az angol—francia csúcsértekezleten szokás szerint áttekintik a nemzetközi helyzetet, de a tanácskozások súlypontja várhatóan, a kétoldalú gazdasági együttműködés lesz, amelynek több területe a Közös Piac további . terveit is érinti. Szó lesz Nyugat-Európa két legnagyobb állami autógyára, a British Leyland és a Renault együttműködésének létrehozásáról és a két villamosenergiahálózat összekapcsolásáról is, aminek révén az energiaszegény Franciaország csúcsidő- szakokban áramot vásárolhat Angliától. + HANOI: A vietnami fővárosban tevékenykedő politikai megfigyelők elégedetten fogadták azt a vietnami-thaiföldi bejelentést - Írja az ADN hírügynökség hanoi tudósítója, amely szerint a két ország a kapcsolatok rendezését célzó azonnali intézkedések mellett szállt síkra. Ezek előirányozzák nagykövetségek mielőbbi létrehozását Bangkokban, illetve Hanoiban. A képviseletek előbb ügyvivők vezetésével működnek, majd a két orszáq külügyminisztereinek találkozója után nagyköveteket cserélnek. ♦ NYUGAT-BERLIN: „SPD- napok" kezdődtek hétfőn Nyu- gat-Berlinben, a Reichstag épületében. Kedd estig a városban ülésezik Herbert Wehner elnökletével a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt Bundestag frakciójának vezetősége és a teljes képviselőcsoport. ♦ BRÜSSZEL: Az európai közösségek bizottsága azt javasolja a miniszteri tanácsnak, hogy 1978-ban átlagosan 2 százalékkal emeljék a mezőgazdasági árakat. Ez az egyes tagállamokban az áraknak átlagosan 3 százalékkal történő növekedését jelentené, tekintettel a korábban elhatározott pénzügyi megállapodásokra. A javaslat felett a Közös Piac miniszteri tanácsa márciusban fog dönteni. ♦ BONN: Antonio Ramalho Eanes portugál államfő hétfőn délelőtt négynapos hivatalos látogatásra Bonnba érkezett. Az első nap programjának középpontjában a Schmidt kancellárral folytatandó megbeszélés áll. KS.D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Vance amerikai külügyminiszter izraeli látogatása során megtekintette Jeruzsálem régi városrészét. Képünkön: az amerikai vezető a hires Nyugati Fainál. Hazaérkezett latin-amerikai útjáról az MSZMP küldöttsége Biszku Béla nyilatkozata Küzdelem a neutronbomba gyártása ellen Moszkva A szovjet közvélemény, a világ minden békeszeretö emberével együtt, részt vesz a neutronbomba gyártásának és elterjesztésének megtiltását követelő, világméretű mozgalomban. Erről adtak tájékoztatást a bizottság vezetői, a szovjet közvélemény rangos képviselői hétfői sajtókonferenciájukon Moszkvában. Jevgenyij Fjodorov akadémikus, a bizottság alelnöke, rámutatott: a neutronbomba olyan új fegyvertipust jelent, amely új szakaszt nyithat meg a fegyverkezési versenyben, a tömegpusztitó fegyverek elterjedésében, s ezért különösen veszélyes. Konsztantyin Szimonov, a világhírű szovjet író arról beszélt, hogy a leszerelés nem öncél, nem csupán elvont követelés. Minél többet fordítanak az egyes országok fegyverkezésre, új tömegpusztitó fegyverek gyártására és elterjesztésére, annál kevesebb jut a társadalom problémáinak megoldására, a népjólét emelésére. Ez fordítva is igaz: ha sikerül megvalósítani a leszerelést, akkor könnyebb lesz megoldani az égető gondokat, kielégíteni az emberiség alapvető szükségleteit. A neutronbomba közvetlen veszélyéről számos felszólalás hangzott el. Alekszij észtországi pravoszláv metropolita fölidézte, hogy ez év nyarán a világvallások képviselőinek moszkvai béke- konferenciája felhívással fordult minden országhoz, minden kormányhoz követelve azt. hogy vessenek véget a fegyverkezésnek. A keresztyén lelkiismerettel összeegyeztethetetlen az új típusú tömegpusztító fegyverek gyártása, és a keresztyéneknek éppen ezért kell csatlakozniok a tiltakozó mozgalomhoz — hangoztatta. A Szovjet Békevédelmi Bizottság az egész országban gyűléseket, tiltakozó megmozdulásokat szervez. A szovjet közvéleményt széles körben ismertetik meg a Beke Világtanácsnak a neutronbombával foglalkozó könyvével. ♦ LUANDA: Az MPLA első kongresszusán részt vett magyar párfküldöttség, amelyet Aczél György, az MSZMP PB tagja vezetett, vasárnap az éjszakai órákban elutazott az Angolai Népi Köztársaság fővárosából. * HAVANNA: Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára Havannában fogadta Gerald Reagant, a kanadai Üj-Skócia (Nova Scotia) tartomány miniszterelnökét. A tárgyalásokon a kölcsönösen előnyös együttműködés kérdéseit vitatták meg. 23. Saját tizennyolc éves korom jut eszembe, elemi erővel tolakszik a kérdés: meggyőződésből vagy kalandvágyból . . . — Mi akkor előbb voltunk felnőttek. Tüntetések, sztrájkok mindennaposak voltak akkor. A pünkösdkor fellázadt 6-ok- nak mi, gyerekek hordtuk a lőszert. Amikor május 11-én Hajdú Gyula hívott bennünket. mentünk. A bukást nem akartuk hinni, utána meg nem tudtunk belenyugodni. Pécs valóságos szabadságsziget volt akkoriban. A szerb megszállás miatt a fehérterror tehetetlen volt az itteni munkásokkal . . . Amikor visszacsatolták Baranyát, Jugoszláviába mentem. Gyalog Belgrádig. Onnan Németországba vándoroltam, de ott 7 millió munkanélküli kereste, amit én. Belgium, Hollandia voltak a későbbi állomások. A holland bányászok jól éltek akkoriban, 6 forint napi keresetből akár 300 tojást is lehetett venni. A munka viszont nagyon nehéz és veszélyes volt. Honvágyam nem volt — Horthy-Magyaror- szágba nem akartam visszatérni. Mégis kellett. Nagyon megromlott az egészségem, az ottani klímát nem bírtam. A palahányón kaptam munkát, a pénz olyan kevés volt, hogy néhány hónap alatt feléltük azt a kis értéket, amit Hollandiából hoztunk, szerencsére éppen akkor sikerült visszajutnom a bányába. — A háború előszele Németországból már errefele fújdo- gált, a háborús konjunktúra a bányászatben is kezdte éreztetni hatását. Megszűntek a szanáltnapok, sőt az übersich- tek jöttek divatba. Heti három pótműszak sem volt ritka. A munkásmozgalom talán ezért is újból erősödőben volt. Rengeteg vadsztrájk volt akkoriban. Emberek, Szabolcson sztrájkolnak — kiáltotta valaki — s már abba is hagytuk a munkát. Harminchétben, a ♦ CAPE CANAVERAL: A floridai Cape Canaveral támaszpontról vasárnap este agy At- las-Agena hordozórakéta segítségével kémholdat bocsátott fel az Egyesült Államok légi- ereje. A kémhold pályájának adatairól hivatalosan nem közöltek semmit sem, de a Reuter szerint a Föld felszínétől mint- eqy 22 000 mérföldre távolodik el a műbolygó. csertetői sortűz idején engem is megtalpaltak az itteni csendőrök: úgy elverték salétromtól kimart sarkam, hogy hetekig nem tudtam felállni. Mindig a legrosszabb helyekre osztottak be ezután, mert rajtam maradt, hogy „balos” vagyok. — S nem volt az? — De! 1944 áprilisában letartóztattak. Az ítélet: internálás. A vád: több ember jelenlétében kijelentettem, hogy „Majd eljön a mi időnk is, Jóska bácsiék (Sztálin) rövidesen itt lesznek. A kerék forog, akár az aknatoronyban, most mi vagyunk alul, de már indulnak a mi gépeink is .. Szerencsére a magyar rendőrség féltékeny volt a GESTA- PO-ra és nehezen, illetve nem adtak át nekik. Inkább ők vigyáztak rám. Az utolsó napokban, november végén, amikor már vittek volna, megszöktem, az András-aknai szívótorokban bújtam meg, ott vártam meg az orosz katonákat. Mikor előkerültem, meglátott egyik nyomozó, azzal köszönt rám „Tóni, te megnyerted a háborút"! (Folytatjuk) Vasárnap hazaérkezett Havannából a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely — a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására — Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével látogatást tett a Kubai Köztársaságban. A delegáció Kubát megelőzően — a testvérpártok meghívására — Kolumbiában, Venezuelában és Costa Ricában járt. A küldöttség mexikóvárosi tartózkodása során találkozott a Mexikói Kommunista Párt vezetőivel és hazatérőben rövid időre megszakította útját Lisszabonban, ahol Biszku Bélát fogadta Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. A küldöttség tagja volt Méhes Lajos, a Központi Bizottság tagja, a Vas-, Fém- és Villamosener- gia-ipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és Nagy Gábor, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára fogadta. Jelen volt Varga István, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője, valamint Miguel Angel Reguero, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Biszku Béla megérkezése után nyilatkozott a Magyar- Távirati Irodának: — A testvérpártok korábbi meghívásának tettünk eleget. Kolumbia, Venezuela Costa Rica, Mexikó — a meglátogatott országok helyzete nagyon eltérő, más és más körülmények között dolgoznak testvérpártjaink. Ami közös e Latin-amerikai pártok munkájában, harcában: amikor Chilében a katonai junta uralomra került, a jobboldal arra számított, hogy ez láncreak- ciószerűen terjed majd La- tin-Amerika más országaiban is, kihatva természetesen a munkásmozgalomra, testvérpártjaink életére, tevékenységére is. Nem ez következett be! Sőt azt lehet mondani, hogy az általunk meglátogatott országokban a testvérpártok harca föllendülőben van. A tőke nyomása alatt az ott élő népek szabadságáért, függetlenségéért, életkörülményeik megjavításáért folyik a harc. Ezt leginkább Kolumbiában érzékeltük, ahol — mint ismeretes — szeptember 14- én 24 órás általános sztrájk volt. A megmozdulás letörése áldozatokat követelt: a hivatalos adatok szerint harminc embert gyilkoltak meg, háromszázan megsebesültek. — A meglátogatott országokban nemcsak pártközi kapcsolatainkról folytattunk eszmecserét. Kolumbiában például tárgyaltunk a szenátus alelnökével, a parlament külSzekér Gyula és Rudolf Rohli- cek miniszterelnök-helyettesek, a Magyar—Csehszlovák Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság társelnökei hétfőn Budapesten tanácskoztak, s a tárgyalásokról . emlékeztető okmányt írtak alá. Megvitatták a két ország párt- és kormányküldöttségének ez év szeptemberi találkozóján született megállapodásokból adódó feladatokat. Megállapították, hogy a magyar-csehszlovák áruforgalom és gazdasági együttműködés dinamikusan fejlődik és az a cél, hogy ez hosszú távon is tovább bővüljön. 1976 és 80 között áruforgalmunknak mintegy 20 százalékát alkotják a ügyi bizottságával, Venezuelában a szenátus elnökével, Costa Ricában a külügyminiszterrel, a parlament elnökével és találkoztunk természetesen képviselőkkel is. A meglátogatott országokkal államközi kapcsolataink vannak, és benyomásaink szerint nagy lehetőségek kínálkoznak a politikai, a gazdasági, a kulturális kontaktusok fejlesztésére, szélesítésére. — Mindenütt ahol jártunk, a testvérpártok kifejezték: ők Kubát, mint ebben a térségben az első szocialista országot, irányjelzőnek tekintik. — Nagyon sokat jelent számukra, hogy van azon a földrészen egy erős, egy erősödő szocialista ország, Kuba. Amikor Havannába érkeztünk, úgy éreztük, hazai földre léptünk. Találkoztunk Fidel Castróval, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, az Államtanács elnökével, aki megkért bennünket, tolmácsoljuk a kommunista párt Központi Bizottságának a Kubai Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának üdvözletét a magyar népnek, s megújította Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának szóló meghívását: látogasson el Kubába. — Hazatérőben delegációnk megállt Lisszabonban, s nagy örömünkre szolgált, hogy fogadott bennünket Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. — Testvérpártunk a néptömegekkel összefogva, széles szövetségi politikát megvalósítva azért harcol, hogy a reakció próbálkozásai, manőverei ne sikerüljenek. A mostani kormányválság okát a kommunista párt abban látja, hogy a reakciónak az elmúlt fél esztendőben nem sikerült eredményeket elérnie, annak ellenére, hogy a földbirtokosok vagy ötvenezer hektár földet már visszavettek. A kormány a sikertelen manőverekbe belebukott. Testvérpártunk — híven a néptömegek érdekeit képviselő elveihez — ragaszkodik ahhoz, hogy a forradalmi vívmányokat ne csak megőrizzék, tovább is fejlesz- szék. Egyetlen egységes erő van, amely tudja hogy mit akar, s ez a Portugál Kommunista Párt. Testvérpártunk most a kormányválság idején úgy vélekedik: számukra nem az a fontos, hogy milyen kormány van, hanem az, hogy milyen politikát folytat. Nem az a lényeg, hogy bent van-e a kormányban a kommunista párt vagy nem vesz részt benne, hanem az, hogy a kormánynak a demokratikus szabadságjogokat megvédő, a forradalmi vívmányokat megőrző, továbbfejlesztő programja van-e. S ha igen, azt a kormányt a kommunista párt támogatja — fejezte be nyilatkozatát Biszku Béla. kooperációs és szakosított termékek, arányuk a gépiparban a legnagyobb, ahol a kölcsönösen szállított termékek egy- harmada termelési megállapodás alapján készül. Egyes kiemelt területeken a két ország együttműködési programját szorosan összhangba kívánják hozni a KGST célprogramjaival, ezért elhatározták, hogy az 1980 utáni szakosítási és kooperációs lehetőségeket feltárják, az 1981—85. évi tervek koordinációja során pedig az 1985 utáni időszakra is kijelölik a legjelentősebb együttműködési célokat. Végül megállapodtak az együttműködési vegyesbizottság legközelebbi ülésszakának előzetes napirendjében. M agyar—csehszlovák megállapodások