Dunántúli Napló, 1977. november (34. évfolyam, 301-329. szám)

1977-11-06 / 306. szám

6 Dunáimul napló 1977. november 6., vasárnap A barátság elmélyítéséért N éhány év alatt Baranya megye testvérkapcso­latai a szocialista or­szágok különböző me­gyéivel, városaival egy­re szélesebb körűek lettek. A A Szovjetunióban lévő Lvov- ot követve, a szomszédos Eszék, a bulgáriai Szliven, majd ez évben az NDK Schwerin megyéjével teremtő­dött testvérkapcsolat, baráti együttműködés. Kezdetben a kapcsolatok a vezető párt- szervek együttműködésének formájában bontakoztak ki, majd ezt követően rövidesen megteremtődtek az állami szervek, a tömegszervezetek és mozgalmak közeledésének, a tudományos, szakmai, kul­turális és sportterületen a kölcsönös ismerkedés, tapasz­talatcsere kibontakozásának feltételei. Együttműködési szerződések biztosítják a ba­rátság további szélesítésének lehetőségeit. Ha az eddigi évek mérle­gét megvonjuk, megállapít­hatjuk, hogy a testvérmegyei kapcsolatok mindenekelőtt eredményes hozzájárulást je­lentenek hazánk és a külön­böző szocialista országok kö­zötti barátság elmélyítéséhez. Ugyanakkor lehetővé teszik, hogy megyénk lakosságának közvetlen ismeretei legyenek testvérmegyéinkről, városai­ról, azok lakóinak életéről, munkakörülményeikről, a szo­cializmus építésében elért eredményeikről. A kölcsönös látogatások, tapasztalatcse­rék eredményeként egyre több személyes barátság született. Nehéz egy rövid írás ke­retében felsorolni, hogy mi­lyen számtalan formában jut kifejezésre a testvérmegyei kapcsolatok erősödése. Ele­gendő utalni néhányra. Ma már természetes, hogy a TIT nyári és téli egyetemeire testvérmegyéinkből rendszere­sen érkeznek résztvevők, fo­gadjuk művészeti együttesei­ket, lehetőséget biztosítunk kulturális értékeik bemutatá­sára, sportvetélkedőkre kerül sor. Ugyanakkor Baranya ki­váló dolgozói, művészei, spor­tolói, rendszeres vendégei testvérmegyéinknek. Mind több üzem, szakmai egyesü­let vesz részt, aktív együttmű­ködés keretében, a szélesedő tapasztalatcseréken. Idegen- forgalmi vállalataink egyre rendszeresebben szerveznek társasutazásokat, szakmai programokat testvérmegyéink­be, hogy azok szépséges tá­jaival, városaival, történelmi múltjával, műemlékeivel, kul­turális értékeivel, új létesít­ményeivel, élenjáró termelő egységeivel minél többen megismerkedhessenek. Az is­meretszerzés eredményes for­mája az ipari vásárokon, ki­állításokon való kölcsönös részvétel szélesedése is. A közvetlen kapcsolatokat mé­lyítik azok a versenykihívá­sok, melyek megyénk és a testvérterületek különböző termelő kollektívái között mór hagyományosak. Az elmúlt évekhez hason­lóan, az idén is, magasszin­tű párt- és állami küldöttsé­gek érkeztek Baranyába a testvérmegyékből. Szlivenből Velicsko Petrov, a megyei pártbizottság első titkárának, Lvovból egy ízben A. 1. Pa- dalka, a megyei pártbizott­ság titkára, majd később T. D. Tyelisevszkij, a megyei ta­nács elnöke, Schwerinből Heinz Ziegner, a megyei pártbizottság első titkára, Eszékről Drago Kovacsevics, pártválasztmányi elnök veze­tésével érkezett küldöttség megyénkbe. Ezek a látogatá­sok, a megújított együttmű­ködési szerződések, a kap­csolatok további szilárdítását eredményezték. Baranyából Schwerinbe, Eszékre utazott pártküldöttség, a mai napon pedig Lvovba, hogy résztve- gyenek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzelme 60. évfordulója ünnepségein. Sor került a tanácsok, a szak- szervezetek, a népfront és az ifjúsági mozgalom küldöttsé­geinek cseréjére is. A nyáron Bulgáriában jár­tam, többek között Sumen városában is. Közismert, hogy a szabadságharc bukása után Kossuth Lajos száműzetésé­nek egy rövid idejét ott töl­tötte. A házat, ahol lakott, nemrégiben múzeummá ala­kították át. Természetes, hogy látni akartam. Nem voltam ismerős a városban; hogy találjam meg a múzeumot? Egy ismerősöm azt tanácsol­ta, hogy nyugodtan^ kérdez­zek meg bárkit, mert azt, hogy „magyar" és „Kossuth”, Sumenben mindenki ismeri! Valóban így volt. Az első em­ber, akitől érdeklődtem, pon­tos eligazítást adott. Ugyan­így van ez nálunk is. Ha egy bolgár vendég Harkányba, Siklósra vagy Drávaszabolcs- ra érkezik és az I. Bolgár Hadsereg emlékei iránt ér­deklődik, bárkitől felvilágosí­tást kaphat. A barátság igaz elmélyí­tésének eredménye az kell, hogy legyen, hogy Baranyá­ban és testvérmegyéinkben az egyszerű emberek, a dol­gozók tudjanak minél többet egymásról, mint a jó szom­szédét, úgy ismerjék az ered­ményeket, a sikereket, a ter­veket, a gondokat, s ahol lehet, kölcsönösen segítsék egymást. Ez tartalmazhatja valóban az internacionaliz­mus kicsinyben történő erő­södését, melvből mint eddig is, a jövőben is, a testvér- kapcsolatok nélkülözhetetlen és eredményes részt vállal­hatnak. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom győ­zelmének 60. évfordu­lója a szocialista or­szágok ünnepe is. Ün­nepünkön mindenekelőtt a testvéri szovjet népet kö­szöntjük, ugyanakkor erősödő megyei kapcsolatainkkal, a szocialista népek nagy csa­ládjának összeforrottságát kí­vánjuk továbbfejleszteni. Ezért fogunk a jövőben is mindent megtenni annak érdekében, hogy testvérkapcsolataink, barátságunk tovább mélyül­jön; szorgalmazva, hogy eb­ben a tevékenységben min­den szerv, intézmény, a hír­közlés feladatot vállaljon, tu­datos és tervszerű munkát végezzen. Ezt szolgálja mai ünnepi számunk több írása, mely betekintést nyújt test­vérmegyéink életébe, bemu­tatja együttműködésünk ed­digi eredményeit, a jövő le­hetőségeit. Mitzki Ervin Fegyverrel a Hagy Október győzelméért Még élnek néhányon azok közül, akik fegyverrel a kézben részesei voltak a világot átfor­máló Nagy Október győztes harcainak. Kettővel beszélget­tünk közülük — emlékezzenek a 60 évvel ezelőtti időkre. írásos dokumentumokat, fény­képeket is hozott magával a beszélgetésre Gergely Lajos, a RÖVIKÖT volt igazgatója, nyug­díjas. Élénk beszédű, gyors moz­gású, — 81 éves. Cirill betűk­kel írt, kemény fedejű piros kis igazolványt mutat, ami igazol­ja, hogy „A Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnöksége által adományozott Harci Érdeme­kért Érdemérem" kitüntetettje. — Tizennyolc éves koromban hívtak be katonának, Pécsről az orosz frontra vittek és rö­videsen akkori Lemberg köze­lében estem hadifogságba. Szimbirszkbe, majd a Volga menti Kozmodemjanszkba ke­rültem, ahol erdőmunkán dol­goztunk. Itt ért bennünket a februári forradalom híre. Ké­sőbb jó néhányad magammal elhatároztuk, hogy megszökünk. Útnak indultunk és Kazányig jutottunk, ahol egy bőrgyár munkásai szívesen fogadtak bennünket. Itt ismerkedtem meg Apáti Sándorral, aki az ott dolgozó magyar bolsevikok cso­portjának volt a vezetője. Ő szervezett be a fegyveres gyári őrségbe, amelynek sok magyar tagja volt. — Dolgoztunk a gyárban és közben jó kapcsolatba kerül­tünk a gyárral szembeni lakta­nyában lévő katonákkal, akik a forradalom hírére fellázadtak és a városban lakó proletárok­kal együtt hatalmukba kerítet­ték Kazanyt. Aztán 1918 ele­jén ismét fordult a helyzet, — a fehér ellenforradalmi csapa­tok elfoglalták a várost. így ke­rültem másodszor is fogságba. Nyolc-tíz nap múlva aztán mint a vihar, a Vörös Hadsereg el­lentámadásba lendült és visz- szafoglalta a várost. Itt a Vörös Hadsereg alakulatai közül el­sőnek egy magyar lovascso­porttal találkoztunk. Nagy volt az örömünk, és mi magyarok azonnal közéjük álltunk. Velük együtt meneteltünk Szimbirszk­be, ahol felszereltek bennün­ket. Lovat kaptam én is, — így lettem/a Vörös Hadsereg har­cosa, — lovasfelderítője. — Tudtuk, hogy kemény har­cok elé nézünk. De tudtuk azt is, hogy a forradalomért, egy jobb világért fogtunk fegyvert. A fehérek azonban nagy erő­vel támadtak, — az Uraiban Kolcsak generális ellenforradal­mi csapatai jelentős területeket foglaltak el. Kolcsak ellen in­dultunk ... Bogulmánnál meg­ütköztünk velük, én a nemzet­közi vörös ezred kötelékében harcoltam, — magyarok, oro­szok, lettek, litvánok vállvetve együtt. Győztünk. Aztán követ­kezett a cári kormányzóság uráli területe legmegerősítet- tebb városa, az Ufa elleni tá­madás. A Vörös Hadsereg ro­hamának nem tudott ellenáll­ni. Mi, lovasfelderítők vonul­tunk be elsőnek . . . — Aztán újabb harcok kö­vetkeztek? — Nem, azaz legalábbis ne­kem más feladat jutott. Rövid ufai pihenő után jött a pa­rancs: húsz magyarnak Moszk­vába kell menni. Én is köztük voltam. 1919 januárjában ér­keztünk meg a Kremlbe. — Magyarországon érik a forradalom — mondta a pa­rancsnok. — Menjetek Buda­pestre, az üllői úti laktanyába és jelentkezzetek Makrai elv­társnál. — Hat hétig utaztunk, gya­logosan, vonaton, ahogy adó­dott. 1919. február 25-én értünk Budapestre és a húsz magyar jelentkezett Makrai elvtársnál... — Márciusban győzött a for­radalom, — megvédeni ismét fegyvert fogtunk. Gergely elvtárs tagja az 1944-ben Debrecenben megala­kult Első Ideiglenes Nemzetgyű­lésnek, — aztán pártmunkás­ként dolgozik, szervez, agitál, gyűléseken beszél a megválto­zott életről, a feladatokról. Pé­csett, a RÖVIKÖT igazgatója 1951-től nyugdíjazásáig. Mint kommunista — 1919-től tagja a pártnak, — ma is a közössé­gért dolgozik: tagja a Pécs városi Pártbizottságnak, alelnö- ke a Hazafias Népfront városi Bizottságának. Kitüntetései közt van a Szocialista Hazáért ér­demrend, a Magyar Szabadság érdemrend, a Fegyverrel a Ha­záért érdemrend, — kétszer kapta meg a Munkaérdemrend arany fokozatát. — Gyakran kapok meghívó­kat fiataloktól, úttörőcsapatok­tól, szívesen megyek hozzájuk — mondja. — És örülök, ami­kor őket látva arra gondolok: nem harcoltunk hiába. Dr. Boros István Budapes­ten, a bölcsészkaron végzett 1914-ben. Gyakorló tanári ki­nevezését várta . . . — A kinevezés helyett a be­hívót hozta a postás — mond­ja. Újmecsekaljai otthonában beszélgetünk régmúlt időkről. Nyolcvanhét éves, de frissen él emlékezetében az 1910-esévek története is. — Budapestről vonultam be katonának 1915-ben és azon­nal a frontra vittek. A Kárpá­tok közelében harcoltunk. Én ott estem hadifogságba 1915. március 21-én. A kínai határ felé vittek bennünket, végül is 1916 végén Szkobelevbe, a mai Ferganába kerültem tiszti hadi- fogolytáborba. Közelünkben volt egy legénységi magyar hadifo­golytábor is. Amikor a polgári forradalom hírei eljutottak hoz­zánk, — mind többen érdeklőd­ni kezdtek: most hogyan to­vább, mit tegyünk. Már egyete­mi hallgató koromban több, úgymond „szocialista tanokat hirdető" könyvet olvastam, né­Baráftyaí -turisták a Szovjetunióban csúcsok születtek az idén Ashabadban hallottam a türkmén közmondást: Egyszer látni valamit többet ér, mint ezerszer hallani felőle. Egyet­len esztendőben sem volt any- nyi baranyai ember úticélja a Szovjetunió, mint az idén. Az IBUSZ, az EXPRESS és a Cooptourist utazási irodák szá­mára 1977 új csúcsokat hozott a Szovjetunióba utazók szá­mában. „Az IBUSZ október végéig több mint 1200 Szovjetunióba utazó turista számára szerve­zett programot. A legtöbben természetesen Moszkvára vol­tak kíváncsiak. Ez volt a már­ciusi barátságvonat úticélja is.” örvendetes — mondta Takács József, az IBUSZ megyei igaz­gatója —, hogy megnőtt az érdeklődés és javultak az uta­zási lehetőségek a Föld leg­nagyobb területű országának távolabbi pontjaira. Sok jelent­kező volt a Fekete-tengeri ha- jóútra. A csoport tagjai Ogyesz- száig repülőgéppel tették meg az utat, ott pedig vízre száll­tak, hogy megismerkedjenek Jalta, Szocsi, Batumi, Novo- rotszkij látnivalóival. Újdon­ságnak számított a Moszkva— Bratszk—Irkutszk—Novoszibirszk —Abakan—Moszkva útvonalé ajánlat is. Ebben a program­ban szerepelt többek között a bratszki vízierőmű megtekinté­se, kirándulás a Bajkál-tóhoz Moszkva ünnepi fényei és látogatás Susenszkojéban, Lenin száműzetésének helyén. Az egyéni autósok számára a szovjet idegenforgalmi szervek lehetővé tették, hogy eljussa­nak Jaltába, Ogyesszába, Le- ningrádba.” Érdemes beleolvasni az ide­genvezetők hangulatjelentései­be, amelyben beszámolnak a baráti találkozók légköréről. Szinte egyetlen társasútból sem hiányzott ez a program, amely a- kölcsönös megismerkedésen túl nemegyszer barátságok kezdetét is jelentette. Ezekben a napokban három baranyai IBUSZ-csoport is tartózkodik a fellobogózott, ünneplő szovjet városokban. Vasas-bánya 29 dolgozója Moszkvában lehet tanúja a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jubileumi eseményeinek. Azok közül, akik az Express segítségével látogattak el a Szovjetunióba, a legtöbben Lvovban jártak. Ez természe­tesen nem véletlen, hanem jel­zi a pécsiek megnövekedett ér­deklődését szovjet testvérváro­suk élete iránt. Az a félezer fiatal, aki idelátogatott, külön­böző kedvezményekben is ré­szesült, a fiatalok utazási iro­dájánál. Az iroda által indított barátságvonatnak is ez volt az egyik állomása. A szovjet part­nervállalat, a Szputnyik Utazá­si Iroda ajánlatai közül külö­nösen népszerű volt a Moszk- va-Uljanovszk-Kazany és a rosztov-velikiji út. A Szövetkezetek Utazási Iro­dája, a Cooptourist, újdonság­ként kaukázusi körutat szerve­zett a jubileumi esztendőben. A tizenkét napos kirándulás résztvevői ellátogatnak a fővá­rosba, Bakuba, Jerevánba, Tbi­liszibe - Pjatyigorszkba és Ki- jevbe is. Ezekben a napokban Szovjet Közép-Ázsióban, az Oz- bég Szovjet Szocialista Köztár­saságban tartózkodik egy Cooptourist-csoport. Gergely Lajos Dr. Boros István mi fogalmam tehát volt arról, hogy létrejöhet egy emberibb társadalom is. — Beszéli erről? — Természetesen. Például rendszeresen átjártam a legény­ségi táborba, ahol gyűléseken, magánbeszélgetések alkalmá­val szó esett a megváltozott helyzetről. Az események gyor­san követték egymást és té­mánk is változott, — a prole­tárforradalom kérdéseiről ejtet­tünk szót, — ez volt gyűléseink témája is. — 1918. október 6-án gyű­lést tartottunk és megalakítot­tuk a Külföldi Kommunisták Pártját. Itt egyhangúlag engem választottak titkárnak. — A pártnak nagy hatása volt vala­mennyi fogolyra. Hadifoglyok­ból megalakult a tábor Vörös Őrsége is. Nemsokára egy lo­vaskülönítmény verbuválódott szkobelevi székhellyel. Ennek a különítménynek parancsnokai o tiszti tábor hadifoglyai közül kerültek ki. — Hol harcoltak? — A fehérek ellen ezt a kü- lönítményt mindig ott vetették be, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Szkobelev volt az ál­lomáshely, innen indultak, ide tértek vissza a kemény harcok után. Bár jómagam nem vol­tam tagja ennek a lovascso­portnak, de a várost támadó ellenforradalmárok elleni harc­ban fegyverrel a kézben küz­döttem én is . . . Párttitkári munkát végzett 1919 májusáig, majd teljesült régi vágya. — A város gimnáziumának igazgatója arra kért, hogy vál­laljam el a gimnáziumban a biológiai oktatást, örömmel mondtarh igent. Itt tanítottam 1919 májusától hazatérésemig, — 1922 áprilisig. A felszabadulás Pécsett érte. 1945-ben Pécs-Baranya főis­pánja lett, majd Budapesten a Külügyminisztériumban töltött be különböző funkciókat. Fény­képet vesz elő — mutatja. A képen szereplők között felisme­rem Ortutay Gyulát, Darvas Jó­zsefet, Kisfaludy Stróbl Isig- mondot, Major Tamást és dr. Boros Istvánt. A fotó hátolda­lán a felirat: „Az I. magyar kultúrdelegáció a Szovjetunió­ba, — 1947. IX." A Nemzeti Múzeum főigaz­gatójának nevezték ki 1949- ben, és innen ment nyugdíj­ba ... Kitünütétései közt van a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége által adományozott Harci Érdemekért Érdemérem, a Munkaérdemrend arany fo­kozata. Ma is fáradhatatlanul tevé­kenykedik. — Az Akadémia állattani szakosztálya hívott meg Buda­pestre egy előadásra, éppen most fejeztem be felkészülése­met erre az előadásra —mond­ja­Internacionalisták voltak, azok ma is, részesei a Nagy Október győzelmének. Garay Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents