Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)
977-10-16 / 285. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1977. OKTÓBER 16. Fiatalok Kovács József Balázs János halálára írás, torkomból kibuggyanó gyöngy-ragyogású sirás, hazát kereső ének. Elordasulva, életemet mi veszejti el? Kinek az óceán-dobogású szivét késelte meg a terrorista márciusi szél? Mint a kisfiam megvásárolatlan játékai: anyaföld-barna remekművek hamvadnak hamuvá, átvirrasztatlan éjszakáimon. Hazárd koldus vagyok én is, megbolygathatatlan halottakkal játszom. Keszi Teodóra • • Ünnepi mérleg Mikor a sziporkás szikravirágok kacérkodtak a csillagokkal, mint kifordult kaleidoszkópon könnyeimen tört apróra fényük telkemből meritve hozzá egy mikrokozmosz benső melegét. Mikor petárdás pukkanásokkal a világ ismert és ismeretlen koronái fölé kivágták az égre a tüzijátékvásznat, a fények ropogásai között mértem fel magam, mint mérlegsuly a tegnapok alatt: itt vagyok fontos, hol lennem kell ma is. Gimesi József T avasz Virágfelhöt pipált a hegy. Mint kavargó füstkarikák szálltak az ég felé a vágy kék lepkeszárnyain a fák. Ádám Erika Szerelem Szeress engem tiszta szívvel, Ringass, ringass szerelemmel. Becézz szóval, becézz szemmel, Ringass, ringass szerelemmel. Kulcsoljál át jól, szorosan Nevem nappal, éjjel mondjad, Amig élek addig ringass, Ringó szerelemmel altass. Illés Zsuzsa Csak ez az út... Oda — vissza Szédülök E kusza körben Erre — arra Dudorászó kerekeken Visz az álom Vágyaimat Talán újra Megtalálom. N aca szivarra gyújtott, kifújta füstjét, s nézte a nyu- lászkodó lányt, ckinek amúgy is kurta ruhája fel-felhúzódotl, szabadon hagyva formás combjait. Elképzelte rajt’ fia kezét is - darab szenet a hókupacon -, és megrágta szájában a szivart. Devla! Hogy ezek milyen unokákat nemzenek majd neki! Szépen kerekedik a csípője máris — állapította meg értő, asszonyi szemmel —, ideje lesz a lakodalomról beszélni. Eltűnődött azon, hogy fehér kerül ivadékai közé, holott „Cigány a cigányhoz”, az volt eddig a rend. A többi meg is van, ahogyan lennie kell, csak ezzel a legkisebbikkel, ezzel az Imrével lett minden másképpen. Az iskolát ugyan nem járta ki, miért járta volna, mikor a többi is úgy nőtt ki belőle, tanulni sem tanult jobban a többinél —, hanem az, hogy visszairatkozott. Hagyta, hogy valaki telebeszélje azt a kócos fejét. Hogy nem resteilte?! Mert a segédvájár-bizonyítvány, az más. azt felnőttek között szerezte. Nem mintha több lenne egy jóformájú kartonnál, csak Imre van vele olyan nagyra. Minden áron ki akarta volna szegezni. Itt Dróbálta. ott próbálta, egy sor lyukat csinált a paticsfalon, aztán összerántotta a homlokát:- Anyám, ez a hely kicsi. Mealepődve bámult ró: — Most kicsi, mikor nyolcán laktuk azelőtt?! Mekkorát akarnál? — Nagyobbat, mindenképpen naavobbat. Ne.m szólt volna többet krajcárért sem, ment a dolgára. Ment reggel, ment délben, volt, hogv késő este hónapokon át, mert „éjszakai munkáért jobban fizetnek". Hót csak várta, mit akar a rengeteg sok pénzzel. No, volt mire várnia; rügyfa- kadáskor motorra! keveredett haza. Nagy puffogások közt kanyarodott le az útról, a kunyhólakók mind összefutottak, neki meg csak úgy ragyogott az a fekete képe. — Hót ezt akartad, hogy legyen mivel a nyakadat kitörni?!- Ha a bányában nem. miért éppen ezzel? — nevetett és biztatni kezdte: — üljön rá, anyám I Mert csúfolódni, azt soha nem átallott vele. Hogy a többiek újjal mutogassanak rá: - Nézd, a vén banya, úgy ül mögötte, mint majom a köszö- rűkövön. Ha engedné egyáltalán, hisz úgy félti, hogy a paplanét takarta rá hajnali harmat ellen. Imre ezt a paplant rúgta el magától először:- Anyám, ez iszonyatosan koszos. — Alatta nőttél és eddig nem volt az? Vegyél másikat, ha nem tetszik.- Veszek - ütött ró a fejével —, veszek, meglátja. Ügy mondta, mint Vendel annakidején az Orsós Nándi- ra: „megölöm!" Amiért csábítgatni merte őt. És megölte. Hát ez az Imre, ez épp olyan. Csak, mintha már semmi sem volna jó neki, mert pár nap múlva a hurkát tolta el, holott szerette előbb. — Zsíros kenyeret adjon, eztán azt viszek. Mert a többiek zsíros kenyeret ettek a bányában. Hát pont csak az a darab fekete hurka választatja el tőlük? Hát, ha nem, hát nem, elkenegeti ő a kenyeret is mindennap, mert Imre mindennap ment azután is, holott a nap már melegen sütött és a törzs férfiai szerteszét nyújtózkodtak a füvön, — Nem is a Vendel fia ez — ugratták Nacát —, te ezt másutt szerezted valahol. ö pedig megriszálta a csípőjét: Imre néhányszor ott akarta hagyni már. Nagyon büszke volt szerzeményeire, aztán lassan, maga sem tudva miért, csukni kezdte a lakás ajtaját. Jó lett volna másképpen csinálni, tudni a módját valahogy, de a szomszédoktól nem mert kérdezni, azok inkább azért tűrték, mert gyerek nem volt velük. Legjobban a függönyt szerette volna másnak, ami látszik kívülről is, — Soha nem tanulja meg, anyám - türelmetlenkedett Imre. ő bezzeg megtanulta. Náj- lon inget viselt, vasárnap lakkcipőt és kefére vágatta a haját. Olyan lett, mint egy olajban pácolt gavallér. Mintha Leszkó Margit Kaptatón — Lehetett nekem tíz uram! Csakhót nem Vendel mellett, az véresre verte volna egyért is. Aztán ezt az utolsót mégis ilyenre csinálta .. . Meg sem lepődött, mikor egy nap azzal jött haza: — Költözünk, anyám. Azt sem kérdezte, akar-e. — De hát hova? — Nem messze, ne ijedjen meg, ide a telepre. — Imre, te! — csapta össze a kezét. — Hát nem jobb lett volna a Riglisben? Az nem olyan úri hely. Fejére hullott a tisztesség. És egyszerre fájón kedvesek lettek a fák, amelyek védőn borultak már öreganyjára is, illatosabb az ágak füstje a bogrács körül és szebbek a hajnal völgybehúzódó párái. A lányok pedig, mintha soha nem járták volna úgy a tüzek- nél. Imre azonban behunyta a szemét és megkeményítette magát a keserves költözködésnél. Minduntalan kirakott valamit az amúgy is kevéske mo- tyóból: — Ezt nem visszük, anyám. — Hát csak úgy, meztelenyen? Imre vigaszul rózsaszín könyvecskét lebegtetett meg a szeme előtt, mint a nyerőben lévő kártyás: — Itt van, ha kevés lesz, vásárolunk OTP-re. % Sok gondolkodás és alkudozás közepett vásároltak hasznos- és kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos dolgokat, mert Nacát elragadta a forma- és a színek, meg a vásárlás bódulata, bár körömszakadtáig alkudozott mindenért, mert amiért ő pénzt ad!”... hogy nem ő szülte volna, kivált, hogy most még abba a mundérba is belebújtatták — nem csoda, hogy mellé csapódott ez a lány. Nézte, Éva mint rakosgat a kredencben, egy irányba forgatja a csészék fülét és láthatóvá a tányérkák virágait. Egy öreg bögre, mintha nem tetszenék neki. Naca igyekezett nem venni róla tudomást. — Muszáj ezt a bögrét itttartani, mama? - fordult hozzá a lány. — Azt-e? - kérdezte a szivarjától -, öreganyám hozta egyszer, kalánt árult a pécsi vásárban .. . Éva tudta, hogy a bögrét nem szabad kidobnia, majd talál helyet, ahol eltakarja a csipkeszél. Nagyon beleesett Imrébe ez a lány, aztán csak jön, ha nincs is itthon a fiú. Naca eleinte ágaskodott ellene, tartott is tőle, aztán hogy mindig változott valami a kezenyomán, ő járt biztosabban az udvaron. Kedveskedni akart valamivel, hát feltápászkodott a székről és potrohos kancsót nyújtott neki: — Jó, hideg tej, igyál I Éva kedvesen fintorgott: — Nem szeretem a tejet, mostanában valahogy nem . . . — Maradj itt - kapott a szavába Naca —, olyan vacsorái főzök, amilyent még nem ettél. Meg is aludhatsz nálam. Válaszra sem várva a kamrába sietett, s egy kosár vargányával tért vissza. — Hajnalban szedtem — büszkélkedett —, nem mindenki találta volna meg, de előttem nem titok az erdő. Vígan tereferéltek, Naca keze fürgén járt, látszott, asszony volt ő is a maga helyén. Nevetett, mikor Éva megsimogatta hasát a vacsora után. Kendőt vetett a küszöbre, s maga mellé ültette. Lassú szóba fogtak, de Naca csakhamar belemelegedett. Rengeteg történetet tudott fába, állat bőrébe bújt ördögről, számtalanszor hallotta a hangját Éva szeme rajta függött, gondolatai azonban Imrénél jártak: - Kitart-e mellette, s megjön-e, mire szüksége lesz rá? Meglepődtek, hogy rájuk esteledett, az égen kifényesedtek a csillagok, köztük a kecses, vékonysarlójú Hold. Naca ráfeledkezett, könnyedén behajlított ujjait arca elé emelve halkan szepegni kezdett teljék csak, teljék, egészen gömbölyűre, s közben egy-egy oldalpillantást vetett a lányra. Éva a szomszédból áradó rádió-zenét hallgatta, olykor bele is dúdolt. Naca látta, hogy a hely és a muzsika nem, nem segíti a bűvöletét. Abbahagyta, s mert Éva ásított, eszébe jutott, hogy a lány ötkor kel reggel. — Feküdj le és aludjál jól, én majd időben szólok. És kinyitotta előtte a szoba ajtaját. Éva két ágyat bontott, elsimította és visszahajtotta a takarót, aztán az ágy szélére ült és várt. Az éjjeli szekrényen egy régi „Füles” kínálta magát, abban kezdett lapozgatni. Kívülről távoli kutyaugatás hatolt be, meg égő füvek keserű füstje. Feje a mellére csuklott, mikor megingott, fölriadt, s restelkedve nézett körül, de egyedül volt még. Ő meg valamelyik széken bóbiskolt el, gondolta és a konyhába ment, Naca azonban nem volt ott. Kintről sem hallatszott mozgás. Tanácstalanul ácsorgott, aztán furcsa nyugtalanság fogta el, gyors mozdulattal lekapcsolta a villanyt és a fal mellé állt. Hogy semmi nem történt, végtelen óvatossággal kinyitotta az ajtót, s kétrét hajolva, nyújtott nyakkal neszezett az udvarba. Körül mindenfelé aludtak már, egyetlen ablak nem világított, csak az udvar sarkában egy hamuval félig takart aprócska parázs. El kell oltania, mert szél lehet és ráfújja a faházra -, támadt az ösztönös gondolata, mégsem mert mozdulni, mert valaki a háta mögött csak arra az első mozdulatra vár. Az ablakon szellemkéz koppant, s a faház nyitott ajtaja felől inkább sejtett, mintsem hallható nesz. Mindegy, melyik irányba mozdul -, és elszántan tette meg a néhány lépést az udvaron át. A faház előtt megtorpant, Nacát látta a földön. Fűre vetett ágyon feküdt hanyatt, karja a feje alatt, lába szétvetve, egyenletesen, mélyen szuszogott. Éva hitetlenül, megkönnye- bülten és szánakozva nézte. Meg egy kis méreggel is, s a vékony Holdra emelve szemét egy hosszút sóhajtott. Aztán megfordult és lassan, hogy ne csikorogjon, behúzta maga mögött az ajtót.
