Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-05 / 244. szám
Tudósítóink jelentik - Tudósítóink jefénttk Színpompás bányásznapi ünnepségek Pécsett és Komlón (Folytatás az 1. oldalról) denkor számíthatunk kezdeményező készségükre, anyagi-erkölcsi segítségükre, kezük munkájára. A Mecseki Ércbányászati Vállalat fennállása óla teljesíti a népgazdasággal szembeni kötelezettségét. Csak a legnagyobb elismerései szólhatunk arról a fejlődésről, amelyet a termelékenység emelése, a műszaki fejlesztés, a munka- és üzemszervezés, az új technológiák bevezetése, a munka- és egészségvédelem terén elértek. Lukács János foglalkozott még Pécs fejlődésével, q várospolitikával és a város előtt álló feladatokkal, majd köszöntötte az ércbányászokat, s rajtuk keresztül Pécs bányásztársadalmát. Az ünnepi műsor közönsége azután meghallgatta és végignézte a színvonalas műsort és hangversenyt. • Rézfúvósok pattogó ritmusaira ébredtek vasárnap reggel a 27. bányásznapon Komló lakói. A városi bányászzenekar kora reggeli szereplése megszokott dolog már, csakúgy mint a lakosság másik érdeklődéssel várt eseménye, a térzene. A délelőtt programjai közé tartozott a Sikondán megtartott motoros verseny, majd a délután folyamán a rendezvények szinte teljes egészében a népszerű üdülő- és kirándulóhelyen, Sikondán zajlottak. Kora délutántól több tucat busz szállította a programra kíváncsi komlóiakat. Bár a fülled*, nyárvégi meleg és az időnként esőbe hajló idő százakat riasztott el, így is több ezren szó- rákozták, izgulták végig a repülősök bemutatóját. A komlói és a pécsi MHSZ ejtőernyős klubjának 24 tagja 1000 méterről végezte el ugrásait, s mind az egyéni, mind a csoportos bemutatók nagy tetszést arattak. Szép volt a pécsi repülőklub tagjainak vitorlázó bemutatója, s lenyűgöző látványt nyújtott a helikopter bemutató, amelynek során a kis légi jármű magasfokú manőverezési képességével ismerkedhettek meg a jelenlevők. A délután további részében a magyar ebtenyésztők országos egyesülete komlói szervezetének bemutatója jelentette a látványosságot. A munkakutyák szereplésén fegyelmi, ügyességi és őrző-védelmi feladatokat mutattak be a derék négylábúak és idomítóik. A feladatok között szerepelt tűzből való mentés, menekülő személyek elfogása, rendbontók szét- oszlatása. S aki további szórakozásra vágyott, az még megtekinthette a zengővárkonyi, a vémén- di, a hosszúhetényi népi együttesek műsorát, a sikondai kemping előtt felállított szabadtéri színpadon. Akik pedig nem „zarándokoltak" ki Sikon- dára s a sporteseményekre sem látogattak el, a peremkerületi klubokban szervezett műsorokban és a város jól felkészült vendéglátóipari egységeiben tölthették el kellemesen a bányásznapot. A feltehetően sokáig emlékezetes Bányásznapi randevú 1977 műsora délelőtt 10 órakor kezdődött a pécsújhegyi kézilabda stadionban. Dévényi Tibor vezette a Képes Újság discoműsorát, közreműködött Komjáthy György, Adamis Anna, Szörényi Levente; a talpalávalót a „Kati és a Kerek perec” együttes szolgáltatta. Egész nap fogadták az érdeklődőket a sajtópavilonokban: a Dunántúli Napló, a Mecseki Bányász, a Mecseki Ércbányász, a Jelenkor, a Lobogó, a Képes Újság, a Pécsi Rádió és a Magyar Televízió Pécsi körzeti stúdiója munkatársaival találkozhattak a vendégek, pécsi szerzők dedikálták a közelmúltban megjelent könyveiket, több helyszíni tv és rádió riport készült. Délután két órakor Takács Mária köszöntötte a vendégeket, majd megkezdődött a Lobogó műsora. A Fórum résztvevői voltak Dezséry László, a Magyar Rádió főmunkatársa, a Lobogó rendszeres szerzője, Bánfai József, a Hazafias Népfront Baranya megyei honismereti bizottságának tagja, Kertész Péter, a lap belpolitikai rovatának munkatársa, Kovács Imre, a Mecseki Ércbányászati Vállalat 10-es csapatának vezetője, Szvétek Antalné, kalocsai népi iparművész, és a tv „Kék fény" műsorából ismert dr. Láposy Lőrinc. Ezt követte a Pécsi Totó döntője, ahol olyan rázós kérdésekre kellett választ adni, mint például, hogy mikor alapították az ország első közkönyvtárát Pécsett, vagy hogy mi volt az Elefántos Ház eredeti rendeltetése. Az érdeklődők figyelemmel hallgatták közben Kovács Imre helyszíni riportjait. Elsőként dr. Schwarz Józsefet, a Mecseki Szénbányák párttitkárát kérte mikrofonjához, hogy „hivatalosan" is nyissa meg a rendezvényt. — A tizenötezer fős kollektíva lelkes hangulattal, kimagasló termelési eredményekkel készült az idei Bányásznap megünneplésére — mondotta dr. Schwarz József, majd köszöntötte az egybegyűlteket, vendégeket. Ezt követően Braun Károllyal, a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat igazgatójával készült rádióinterjú. Ágoston László, a Lobogó főszerkesztője ünnepélyesen ígéretet tett, hogy az első pécsi sajtónapot továbbiak követik majd, s hogy ezt a mostanit úgy ismertetik meg olvasóikkal, hogy az méltó legyen a rendezvényhez. Utána a Képes Újság főszerkesztő helyettesével, Antal Károllyal beszélgetett a riporter, majd maga a Képes Újság következett. Akik a lap 36. számában közölt fotókon a „Pécsi foci — pécsi rejtvényben" magukra ismertek, futball-labdát nyerhettek. Hét fő jelentkezett, s előkerültek a régi szép emlékek: a Newcastle elleni parázs mérkőzés élményei, egykori NB I- es eredmények, egykori pécsi csodacsatárok. Alig-alig gyönyörködhettünk Szvétek Antalné virág-festményeiben, melyeket a népművész az érdeklődők gyűrűjében alkotott, mikor máris megkezdődött a pécsi és fővárosi művészek gálaműsora, melyben föllépett többek között Psota Irén, Csala Zsuzsa, Maros Gábor, Bókái Mária, Mester István, Faragó Vera, Faludy László, Med- gyesi Mária és Péter Gizi. Színész-újságíró rangadó Az izgalmas csata előtt az újságírók csapata Este hétkor a zsúfolásig megtelt stadionban lámpafénynél kezdődött a régebben hagyományos, mostanában kissé mostohán kezelt, elhanyagolt pécsi újságíró-^-színész találkozó, amely csapatunk teljes erkölcsi győzelmével ért véget. Újságírók—színészek 1:6 (1:2). A mérkőzés első percében máris izgalmas jelenetnek lehettünk tanúi, Kampisnak ugyanis nagy volt a nadrágja. A színészek eggyel többen voltak a pályán, ennek ellenére gólt értek el, Sólymos lőtte. Az újságírók Kozma csúsztatott fejesével egyenlítettek. Az eredmény a félidő végéig ismét változott: Hajzer talált a hálóba. A szünetben a színészek szövetségi kapitánya elégedetten dőlt hátra a kispa- don, de fölsegítették és leporolták. Ebben a játékrészben még Ambrus kifli-lövéseiben, Miklósvári szereléseiben, Lom- bosi ballábas bombáiban gyönyörködhettünk, de jók voltak Salamon gólratörő hazaadásai is. A második félidő tragikus balesettel kezdődött. Sólymos és Hajzer az első percben 4:1- re módosították az állást. A kilencedik percben Tóth lőtt gólt a színészek részéről, majd az újságírók kapujukhoz szegezték őket, míg el nem veszett a kalapácsi A színészek hétméterest hagytak ki, az utolsó percben pedig Pogány állította be a végeredményt. Nyugodtak a pécsi színészek, a mérkőzés már eldőlt,.. □Hétfői Bányásznapi falusi vasárnap Közel tízéves hagyomány Hidason a falusi vasárnap megrendezése szeptember első vasárnapján, vagyis a bányász- napi hagyomány folytatásaképpen. Mintegy félezren gyűltek össze tegnap a hidas-bánya- telepi művelődési ház környékén a délutáni órákban Hidasról, Bonyhádról és a környező falvakból, hogy megtekintsék a meghívott népi együttesek műsorát. Az érkező közönséget a bonyhádi úttörő fúvószenekar szórakoztatta. Ezt követően a dunaszekcsői néptánc együttes; a dunalalvai pávakor; a hidasi citerazene- kar; a pécsváradi táncegyüttes, a mázai úttörőzenekar; az egyházaskozári székely népi együttes valamint a sombereki német népdalkor és tánccsoport adott műsort. Este bállal fejeződött be a hidasi falusi vasá rnap. (w. e.) A dunaszekcsői néptánc együttes lánytáncosai Szekszárd: „Tíz nap” Szekszárdon a „Tíz nap" című MSZBT országos vetélkedő egyik területi középdöntőjét rendezték meg a hétvégén, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közeledő 60. évfordulója jegyében. A Babits Mihály megyei Művelődési Központ márványtermében tartott középdöntőben Baranya, Pest, Somogy és Tolna megyei nagyüzemek MSZBT-tagcso- portjai mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A zsűri Orbán Attilának, az Ország—Világ című képes hetilap rovatvezetőjének elnökletével és dr. Agárdi Tamásnak, a Magyar TV munkatársának játékvezetésével működött közre. A hét csapat két- órai izgalmas szellemi viadalából végül is a kaposvári paNegyven esztendővel ezelőtt, 1937-ben termelték ki az első tonna kőolajat Zalában. A 27. magyar bányásznapon így kettős jubileumot ültek a zalai olajbányászok, a' szakma ünneplésén túl a bázakerettyei olajmezők négy évtizedét is áttekintették. Még mindig a megye egyik meghatározó iparága az olajbányászat, bár kétségtelen, hogy az olajmezők már túljutottak a virágzás korán. Munkát azonban bőven ad még ez a vidék, hiszen ebben az évtizedben az országban elsőként itt bevezetett másodlagos művelési móddal meg tudták állítani az olajkitermelés csökkenését. Zalában Az elkövetkezendő 20 esztendőben megnégyszereződik hazánkban a gépjárművek, ezen belül is a duplájára nő a nehézgépjárművek száma. Ez a tény szinte meghatározta az elmúlt hét végén Zalaegerszegen tartott országos útügyi napok programjait, vitáit. Amint egy 250 elméleti és gyakorlati szakember útépítési, közlekedési és forgalomtechnikai témakörökben kereste a jobb megoldások kulcsát. A kétnapos tanácskozáson érthetően több szó esett Zala vetélkedő mutfonó csapata került ki győztesen, s jutott tovább a budapesti döntőbe, a második és harmadik helyezés holtversenyben dőlt el. így a második a Bonyhádi Cipőgyár, harmadik pedig a Mohácsi Farost- lemezgyár csapata lett. Hatszáz, illetve háromszáz forintos vásárlási utalványt kaptak. Az eredményhirdetést követően Vető Kálmán, az MSZBT Országos Elnökségének főmunkatársa bejelentette, hogy november 7-én az egész országra kiterjedő, nagy olvasókönyvpályázatot indítanak, s meghirdetik majd a: Moszkva, az olimpia városa című pályázatot is, minden bizonnyal moszkvai jutalomutazási nyereménnyel. ma évente mintegy 260 ezer tonna jó minőségű kőolajat bányásznak, ennek nagy része a zalaegerszegi finomítóba kerül, s onnét normálbenzin vagy fűtőolaj, bitumen képében az egész ország területére, s nem kis mennyiségben tőkés exportra. Felfrissül a bázakerettyei, a lovászi mező, de nem merülnek feledésbe az üres tárolók sem: Pusztaapátiban például a föld természetes tárolórétegét használják majd gáztárolónak. A hétvégi központi zalai ünnepségen, melyet érthetően Bázakerettyén tartottak, így a zalai olaj jövőjéről is beszélhettek. K. G. megye útjainak állapotáról s az egyre növekvő belső forgalomról is. Az aprófalvas megyében a tő utak állapota kielégítő, s az V. ötéves tervidőszak során a megye közel 1500 kilométeres úthálózatának felét újítják fel. A 76-os út elkészült, már csak kisebb, a megyeszékhelyt kikerülő szakasz megépítése van hátra. A 74-es rekonstrukciója most folyik, a megújult s több helyen új nyomvonalon haladó utat jövőre adják át. K. G. Pécs: Újkonstruktivisták tárlata Holland és orosz művészek nevéhez fűződik a konstruktivizmus néven ismert művészeti irányzat, amely az 1910-es években jelentkezett és hatott a XX. század jellegzetes izmusai között. A hatvanas években ismét fölerősödött ez a szerkezetet hangsúlyozó és szem előtt tartó művészi látásmód. Képviselőit újkonstruktivisták néven emlegetik. Ezzel a címmel nyílt meg az irányzat hazai alkotóművészeinek kiállítása tegnap, vasárnap délelőtt, a Színház téri kiállítóteremben. Az alkotások többsége az utóbbi egy-két évben készült, s jó részben a pécsi Janus Pannonius Múzeum megrendelésére. Ugyanis, mint ahogy megnyitójában Romváry Ferenc művészettörténész is kiemelte: a kiállítást főpróbának tekintik. Anyaga — ma már a múzeum tulajdonát képező művek — kibővítve a jövő évben Hollandiában kerülnek bemutatásra: abban a szellemi környezetben, ahol a tízes években Mondrian, a konstruktivizmus egyik megalapítója is dolgozott. A magyar újkonstruktivisták pécsi anyagát holland fölkérésre Utrechtben, Shiedamban, Arnhemben és Hersogenbosch- ban mutatják be 1978-ban. Országos postás KRESZ-vetélkedő Pécsett Két napon keresztül volt Pécs a színhelye, annak a versengésnek, melyet a posta- igazgatóságok és a posta központi járműtelepei részére hirdettek meg nemrégiben. Az ötezer főt megmozgató selejtezők után, kilencvenen kerültek a megyeszékhelyen megrendezett döntőbe két kategóriában: gépkocsi és motorkerékpár. Szombaton az elméleti feladatokat oldották meg a versenyzők, majd vasárnap került sor a gyakorlati vetélkedőre. A Pécsi Postaigazgatóság versenyzői, Bánusz György, Keszthelyi László, Kőhidi István, az első nap után még az ötödik helyen álltak, és a második napon behozták hátrányukat, és maguknak biztosították a dobogó legmagasabb fokát a gépkocsi kategóriában. A Fegyveres Erők Klubjában megtartott díjkiosztón jelen volt Juhari Istvánná, a posta vezérigazgató-helyettese, valamint Orbán István vezérőrnagy, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, az MKBT elnöke. M. I. Ballabás László Bázakerettye: Negyvenéves az olajmező Zalaegerszeg: Országos útügyi napok