Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-11 / 250. szám
m Élni lehetőségeinkkel Lesz-e nyári színház Pécsett? N em panaszkodhattunk az idén: a Pécsi Műsor és a plakátok bőséges választást kínáltak műélvezetre és kultúrált szórakozásra egyaránt a legkülönbözőbb korosztályú és érdeklődésű közönségnek. Szinte mindenkinek. Voltak hagyományos szabadtéri kamaraestek (Zenélő udvarok, Tettyei esték) és volt néhány csírájában újat hordozó nagy sikerű kezdeményezés is. Mindez kellő gondozás és pártoló testületi jóakarat, városszeretet révén a közönségnek rendszeres nyári színházi élményeket, Pécs városának pedig sajátos helyet és — helyzetet! - kínál az ország nyári színházi játékainak, bemutatóinak — és gyarapodó játszási helyeinek — egyre szélesebb és színesebb skáláján. Ez az idei nyár sok mindenre rávilágított itt, Pécsett is. Meggyőzött - a közönséget legalábbis meggyőzte — arról, milyen sok tehetséges fiatal muzsikál, énekel, táncol, színjátszik stb., ha van hol és kinek .. . Meggyőzött arról, mi mindent lehetne itt csinálni nyáron, ország-világ örömére, a legkülönbözőbb ihlető környezetű régebbi és újabb játszási helyeken. (Szép Heléna a tettyei romok közt; s a Gyuláról áthozott Nappali virrasztás a Barbakán-árok országosan is egyedülálló miliőjében. S a hasonjp természetes „színpadokat” még hosszasan sorolhatnánk.) És ezt valahogy ismerik, tudják sokfelé az országban. Amerre megfordultam az idei nyáron, mindenütt egy kis csodálkozással kérdezték: Nálatok nincs semmi?... Hát nem éppen semmi, csak. .. Hosszú és nehéz volna itt kifejteni. Vannak próbálkozások, ujjgyakorlatok, „házi koncertek", amelyek közül nem egy az országos nyilvánosságot is kiállna egy „Pécsi nyár '77” vagy „Nyári színházi napok Pécsett" programsorozat keretében, noha lehetőségeink csupán kis hányadával éltünk, élhettünk eddig. Ez is sok gyönyörűséget okozott és ha a tettyei zsúfolt nézőterekre, ha a ki- vagy állva maradók jogos fölháborodására gondolok, az az érzésem: Pécsnek a helyi igények szerint is sokkal több előadásra volna szüksége nyaranta. Pedig, mint említettem, nem volt kevés. Kóruskoncertek, reneszánsz muzsika, zenés dia- és dicpo- rámaestek váltották egymást a Zenélő pécsi udvarok három ódon helyszínén. Különvált, sőt ágazaton belül kettévált a könnyűzene: az igényesebb dzsesszkedvelők a Hotel Minaret-udvar péntek esti koncertjein hallhatták az ország legjobb együtteseit, szólistáit; a tánckedvelő fiatalok pedig a legkülönbözőbb kiegészítő rendezvényeken kívül (diaestek, pódium-műsorok), jó tánczene mellett szórakozhattak kedvükre a balokány-ligeti Ifjúsági Parkban. Például a Rock '77 sorozat előadásain vagy a „folkzenét” muzsikáló vendégegyüttesek műsorain is. A tárlatrendezők három jó kiállítást adtak (Kortárs nemzetközi gra- tikp, Modern textil, Úikonstruk- tivisták); a Székesegyház- és Lisz-terembeli s a Barbakán- kerti komolyzenei koncertek is úgy gondolom, emlékezetesek maradnak. (Lahti oratóriumkórus, Karl Richter és Ruha István estje; a zenei tábor koncertjei stb.) Többségükről annak idején megemlékeztünk. Csakúgy, mint a nyár legemlékezetesebb színházi előadásairól a Tettyén és a Barba- kán-várárokban. Mindhárom előadás (Szép Heléna, Nőuralom, Nappali virrasztás) a jó ügyet szolgáló, bátor kezdeményezés erején túl is megérdemel néhány elismerő szót, tanulságképpen. Mint ismert, a Pécsi Központi Amatőrszínpad öthetes nyári színházi tábort rendezett, azzal a főcéllal, hogy tanuljanak, Gondolatok egy regi álomról és egy mai teruezetröl ismereteiket elmélyítsék. Ebben — előadóként — országos nevű budapesti és vidéki rendezők segítették őket. Menet közben fölkészültek két produkció bemutatására is: néhány pécsi és jobbára kaposvári hivatásos színészekkel való „koprodukcióban”. A kísérlet — amely tudtommal első a maga nemében - fényes sikert hozott mind művészi, mind erkölcsi értelemben. Igazolta, hogy a színházat, és csak a színházat, a produkciót szem előtt tartó alkotó fantázia és a kollektív játék öröme kisugározhat mindenkire, aki részes benne. Jelen esetben amatőrökre, akik képesek egyenrangú társakká válni a közös munkában. Ez az egyik nagy tanulsága az idei nyárnak. A másik: a helyszín meglátása, illetve a produkció leleményes kiválasztása a helyszínhez - fél siker! A többi már az előadókon és a rendezőn múlik. A színhely és a produkció összefüggéseit semmi sem példázza jobban, mint a sokat vitatott, méltán elmarasztalt szegedi Dóm téri Lear- előadás. A mozgatható modern hasábdíszletek és a Dóm-háttér riasztó pörlekedése egymással soha nem zavart eny- nyire mint itt, hiszen külön- külön mindkettő jó szolgálatot tehet egy-egy színházi produkciónak, de együtt kiábrándító... A természetes díszleteket nem lehet eliminálni, hiába akarjuk teljesen sötétbe vonni a hátteret. Miért hangsúlyozom mindezt? Meggyőződésem, hogy sok lehetőség áll Pécs előtt nyári színháza (színházai) megvalósításában. Olyanok, amik sehol másutt ez országban! Ezeket szükséges kihasználnunk. A további föladatunk: élni a lehetőségekkel. Kipillantva mindenüvé, ahol hasonló kezdeményezéseket látunk, fölhasználva minden jó tapasztalatot, s elvetve mindazt, ami ab ovo — kiszámíthatóan - kudarcra vezet. Tekintsünk Gyulára: ez a Pécsnél hatszorta kisebb város immár 15 éve óriási áldozatokat hoz (minisztériális támogatással karöltve) a magyar színházkultúra fejlődése, a helybeliek, az odasereglő színház- látogatók művelődése ügyében. Másfél évtized után képes volt megújulni, oldottabb, sokszínűbb programmal (az idén már 10 bemutatóval) folytatni az eredeti koncepciót, a hajdani szép kezdeményezést. S képes hozzávetőleg kielégítő előadásszámot nyújtani a várat ostromló nézők egyre nagyobb tömegeinek. Vagy tekintsünk Szentendrére: a fő előadás (Tévedések vigjátéka) környezetében képesek voltak egy nyáron át minden hétvégén olyan ötletkavalkádot rendezni, amiben — a közönség sorai között! — a bábjátszás éppúgy otthon volt, mint a színinövendékek előadásában harsogó vaskos humorú komédiák, 300 éves iskoladrámák közjátékai: a vásári színjátékok íze-zamata, fölidézve a színjátszás ősforrásait és a vásár-napi népünnepélyek üde hangulatát, levegőjét. A magunk föltételei egy pécsi nyári színház sorozat kimunkálásához nekünk is megvannak. Sőt, időzhetnék én most itt pécsi hagyományoknál is .. . De van ennél fontosabb dolgunk is. A miért nem? (eddig) helyett a miért szükséges?, a miért legyen? kérdésével kell foglalkoznunk. Nem kell hozzá különösebb statisztika, mindenki tudja, hogy a nyári lehetőségekkel és föltételekkel rendelkező kis- és nagyobb városok közül Pécs az egyetlen, amelyik nem „szólt” még . . . Egy előnye legalább van ennek: átgondoltabban, tudatosabban nyúlhatunk hozzá a most már nemcsak helyi hatósugarú program megtervezéséhez. Úgy gondolom, senki előtt nem kétséges, hogy a pécsi nyári színház megvalósítása tovább nem késhet. Pécsnek határozott arcélű nyári programmal kell az országos közvélemény elé állnia. Ezt a megyei pártbizottság „Baranya kulturális életének távlati fejlesztési irányelvei és feTädatai” között már 1975-ben így fogalmazta meg: „A nagy idegenforgalomén és a turizmusra való tekintettel keresni kell a nyári színház megoldásának módját és törekedni kell az ehhez szükséges föltételek megteremtésére." A városi tanács művelődés- ügyi osztálya már több mint fél éve elkészítette a Pécsi Nyári Színház tervezetét. Eszerint a produkciók (dráma, balett, oratórium) fő színhelye lenne a pécsi Dóm nyugati udvara; a továbbiak a Hotel Minaret udvara, az Hiúsági Park, a tettyei romok s esetlegesen más helyszínek is. (Pl. az idei nyáron „megtalált” Barbakán-várárok zöld pázsitja.) Megvalósításához 1978. január 1-től átlag évente 1,2 millió Ft költségvetésre volna szükség. A tervezet eddig nem kerülhetett a vb-ülés elé a „miből?” című lényeges szempont tisztázatlansága miatt. .. att... T alán nem túlzás, ha most az egész város — egyébként szabadtéri hagyományokkal, emlékekkel is rendelkező — közvéleményének kívánságát tolmácsoljuk. Abban az őszinte reményben, hogy a kultúra, a művészetek ügyének segítésében eddig sem fukarkodó megyei és városi vezetőink előrelátása ezúttal is megtalálja a célhoz vezető utat, s a Pécsi Nyári Színház megvalósulása jövőre nem késik majd tovább. Wallinger Endre Nem nézni, hanem látni kell A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ. Építész Erdélyi Zoltán. Homlokzatburkolat Lantos Ferenc. Lantos Ferenc kiállítása Nagykanizsán Nagykanizsán, abban a művelődési központban került sor erre a kiállításra, aminek a tervezése során oly sok szó esett közöttünk a képzőművészet környezetformáló, tudatformáló, látóvá-értővé nevelő szerepéről, az építészet és képzőművészet kapcsolatáról, együttes megjelenési formáiról, lehetőségeiről. Ezeknek a lehetőségeknek egyik kibontására éppen a művelődési központ homlokzatburkolata adott alkalmat. Lantos Ferenc ezzel az architektúrához szerkezetileg szervesen kötődő monumentális munkájával állandó kiállítási lehetőséget kapott Nagykanizsán. „A szerkezet költészete" találó cím erre a kiállításra, amelynek első fogadó alkotása maga az épület. Az épületburkolat újszerű anyagával, formai megoldásával elkészültekor sokakat megdöbbentett. Ma már a városnak és a háznak elszakíthatatlan része és jellemzője. A kiállításon jó ízelítőt kapunk Lantos Ferenc életművéből. A kiállítási anyag válogatásánál nem a teljességre töCsorba Győző A túli nap felé A csonkásáéhoz új s új csonkulás: így lesz egész az egész. Köszönni való a próbáltatás, a megveretés. \ A fészken ütött rések köszönni valók, a végig-seb test meg a végig-seb élet: a rossz s a jó váltakozó mártíriuma. így nő hosszú, fehér szakáll a (bölcsesség lobogója) az állón, s lengése elér mindenüvé a világon. Még bőgök, lázadozom, morog bennem a bamba ösztön: szeretne nagyon heverni nyúlós nyugalomba. De az elme mosolyt nevel: szép sorsomat építi minden kéz, amely törvényszerűen fosztogat. S mire majd nem leszek fosztható tovább, s megállnak a kezek, s kerek lesz a világ: tán új dolgokat is tudok még, s pár hírt is hozhatok onnét, ahonnét már látni a túli napot. Részlet a homlokzatburkolatból rekedett, hanem arra, hogy a képzőművészet mai aktuális feladataira és a vizuális nevelés lehetőségeire ráirányítsa a figyelmünket. Grafikáiról, zománctábláiról sugárzik a maga körül és ön- magáboh rendet teremtő embernek az az alapvető szándéka, hogy ebbe az elementáris, a képzőművészet új alapjairól tudósító világba másokat is bevezessen. Mert Lantos Ferenc soha nem elégedett meg azzal, hogy kiépítette a maga világát, azt a sajátos és ebben az országban szinte egyedülálló szerkesztő és szerkezet rendszert (ha úgy tetszik permanens, állandóan változó — megújuló és fejlődő konstrukciós folyamatot), hanem ezzel parallel a megszállottak hitével és buzgalmával munkálkodik azon, hogy azt minél szélesebb körben megismerjék ebben az országban és az országhatárokon kívül is. A vizuális nevelést legalább olyan fontosnak tartja, mint a művek létrehozását. Jelenlegi munkásságából szinte csak találomra hadd említsek néhányat: ugyanebben az időben egy kamarakiállítása vándorol Angliában, most küldi a pécsi múzeum Hollandiába a műveit a XX. századi magyar anyag részeként, ez év decemberében Budapesten, jövő év januárjában Nyíregyházán, márciusban Miskolcon mutatják be munkáit, a debreceni tudományegyetem vizuális szabadegyetemén tart előadásokat, a televízió filmet készít munkásságáról, (a film fő témaköre a vizuális nevelés: környezet, építészet, vizuális modellezés); a Természet — Látás — Alkotás cím alatt Budapesten is nagy sikerrel szerepelt kiállítás anyaga — amely az utóbbi évek ilyen jellegű, legnagyobb szabású vállalkozása — jelenleg is vándorol az országban. Ennek a kiállítási anyagnak a rendszerezését, kibővítését tartalmazza most készülő könyve. Közben tanít kicsiket, nagyokat egyaránt, járja az országot évek óta fáradhatatlanul. Szerkezetelemzéseiben biztos kézzel mutatja meg a legalapvetőbb elementáris kapcsolatokat, elindítja azokat az építkezési formációkat, melyek nyitottságukban mindig alkalmasak a megújulásra és továbbfejlesztésre. Ilyenek a Weöres- verselemzések, ahol nem az irodalmi élmény képzőművészeti kísérőjelenségéről, sajátos illusztrálásáról van szó csupán, hanem ennél többről: a vers vizuális lefordítása során megmutatja a vers szerkezetét, felépítését, logikai rendszerét. Vagy ilyen a növények, virágok elemzése, ahol a természeti látványból eljutunk a felületek mögötti összefüggés- rendszerre, szerkezetrendszerre és a további plasztikai rendszerlehetőségekre. A Hónapok sorozatában a szerkezeti rendszert funkcionális tartalommal tölti ki. A színek és formák a hónapok változásának, az időjárás változásának érzékeny követői. Ezen a kiállításon ne keressük a kényelmesen érthető, „ha oda sem nézek, akkor is látom" piktúrát. Itt másról, többről van szó. Ezek a művek nem kereskedelmi célzattal készültek. A kiállítás nem műtárgyakat mutat be, hanem olyan vizuális modelleket, amelyek egyrészt sokféleképpen valósíthatók meg környezetünkben, másrészt rávilágítanak a belső szerkezeti rend és sokféle külső megjelenés közötti kapcsolatokra. Mindezek javaslatok, ajánlások azok számára, akik a látáskultúra mélyebb rétegeivel, összefüggésrendszerével szeretnének megismerkedni, vagy másokat ezzel megismertetni. Ajánlás azok számára, akik a kor aktuális művészeti és művészetpedagógiai feladatainak megoldásán fáradoznak. Erdélyi Zoltán
