Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-08 / 217. szám
átljatok kivétet nélkül mellettünk Százéves évforduló A rendőr vigyázta álmukat... Vasárnapi hajnal A virágmintás „úticsomagok" felültek a cementlapon. A csuklya alól két riadt szempár tekintett a „biztosurra": pillanatok alatt csődület támadt, s ahelyett, hogy az ügyeletes rendőr igazoltatta volna a hölgyeket, afelől érdeklődött, jól pihentek-e. Előkerült a fésű, tükör híján a kultúrváróterem üvegajtaja is megtette, hogy a lányok mielőbb rendbehozzák magukat. Mikorra hálózsáku- kat összegöngyölítették, a csomagmegőrző mögül szemüveges fiatalember kászálódott elő: nagyot nyújtózott. Miért is ne! Szálloda híján a pécsi nagyállomás folyosója is megteszi egy éjszakára. Reggel öt óra. A napkorong narancsvörösen töri át a fátyolos hajnalt. Az ablakon túl utcaseprő tereli az éjszaka csikkjeit, a piszoár felöl kacsázó csoszogással öreg hobó közlekedik: az ügyeletes utána ered. Előkerül a személyi igazolvány ... A fiatalok is felei - helődnek, természetesen a szemüveges fiú a lányok istápolója. — Hans Bert vagyok. Bonnból érkeztem, a lányok hollandok. Ingrid szociológus, Káté pedig antropológusnak készül. Ha befejezem az egyetemet, matematikát tanítok ... A Nemzetközi Diák Szövetség révén jöttünk Magyarországra, az építőtábor után utazással tölt jük el ezt a néhány napot Pécsre a későesti órákban érkeztünk, és sehol sem kaptunk szállást. A rendőrök is segítettek volna: végül is ők vigyáztak ránk, hogy kipihenhessük magunkat. Ellesett beszélgetés a 39-es buszon.- Hova mész?- A vásárba, Pónilovat ígér- tem a fiamnak.- És hova kötöd?- Az alagsorba. - válaszol a borszagú fiatalember. Az utasokból felszakad a nevetés. Hét óra. A Bacsó Béla úti autóbusz pályaudvar megállóiban alig néhány utas. Nagy József forgalmista hajnali háromkor küldte el az első különjáratot ... A Misina étteremhez rendelték az örömszülők a lakodalmas népnek. A forgalmi iroda előtt taxi fékez. Cserzett bőrű férfi vágódik a kocsiba két „madámmal". Ismerősnek tűnnek. H|a! A főpálya- udvar restijében civakodtak ezelőtt vagy két órával. A tarkaruhás süldőlány a mérlegre A Komló jobbszélsője, Hegyi elől tisztáznak a fűzfői védők Fotó: Nemesi Árpád Szászváron javára. A vendégek minden labdán rajta voltak, a komlóiak körülményeskedtek, időt adtak a fűzfőieknek a közbe lépésekre. Sok volt a szabálytalanság. A fűzfőiek vezető góljuk után kapujuk elé húzódtak, jobbára védekeztek. A 35. percben Hegyi már csak a kapussal állt szemben, de Tokács kifutott és lábbal menteni tudott. Szünet után tovább támadtak a komlóiak, az összeszokottság hiánya azonban nagyon kiütközött a bányászcsapat játékán. Az 54. percben Kolesánszky szabadrúgása a sorfalról vágódott vissza. Az 59. percben Szabó az ötösön cselezgetett, de nem jutott lövéshez. A 61. percben Szabó vitte fel a labdát, Hohmann- hoz játszott, de ő teljesen tisztán állva 7 méterről sem ta Iáit a hálóba, a kapus jó érzékkel mentett. A vendégek kapuja gyakran került veszélybe. A komlóiak szorongattak, és a fűzfőiek lőttek újabb gólt A 68. percben Szegedi cselezgetett a jobbszélen, beadását Kovács elvétette és Farkas 4 méterről a kapuba emelte a labdát. 2:0. A 69. percben o védők buktatták a 16-oson be lül a kapura törő Kolesánsz kyt. A 11-est Kolesánszky c kapus kezébe lőtte. A 76. perc ben Tresch elfutott a jobbszé len, beadását Szabó fejelte, de Takács bravúrosan védett. Váratlan eredménnyel végződött a találkozó. Kevesen számítottak, hogy a vendégek mind a két pontot hazaviszik Komlóról. Jó kezdés után a bónyászcsapat visszaesett, és a füzföieknek sikerült vezetéshez jutniok. A bányászcsapat játékosai a kapu előtt nem találták lel magukat, a támadásaikat nem tudták befejezni A játék és a helyzetek alapján a hazaiak legalább döntetlent érdemeltek volna. A füzföiek határtalan lelkesedése két értékes pontot eredményezett. A vendégcsapat legjobbjai Takács, Gál I., Zaharovits és Gál II. voltak. A komlóiak kapusa, Fülöp az első gólt védhette volna. Gallai sokat volt játékban, a támadások előkészítésére is volt ereje. A középpályások váltakozó sikerrel játszottak. Szabó volt közöttük a legaktívabb. A vérszegényen játszó támadósorbál Hegyinek voltak fellángolásai. Kolesánszky eltűnt a mezőnyben, Hohmannak nem ment a játék. Hegyi István Nyerere tárgyalásra szólította fel a dél-afrikai vezetőket Julius Nyerere tanzániai elnök, aki amerikai látogatása során két ízben is tárgyalt Carter elnökkel, szombaton este San Franciscóban szenvedélyes hangú beszédben követelte a politikai szabadság és az emberi egyenlőség megvalósítását Afrika déli részén. Nyerere óvatos szavakkal bírálta a térség problémáival kapcsolatos amerikai politikát, „a félreértés, az amerikai és az afrikai politika közötti eltérés lehetősége továbbra is fennáll” — jelentette ki, s hozzátette: „Nem az apartheid-politika kozmetikázására van szükség, az a lényeg, hogy az afrikaiaknak joga legyen tisztességben és méltóságban élni. Az egész világra rendkívüli veszélyekkel járna a faji háború kitörése, de azt csak akkor lehetne elkerülni, ha elfogadnák az alapvető változás szükségességét, és valamilyen folyamat megindulna." Nyerere felszólította a dél-afrikai vezetőket, hogy ha el akarják kerülni a katasztrófát, üljenek le tárgyalni Dél-Afrika őslakosságának képviselőivel. Komló, 1500 néző. V.: Soós F. Fűzfő: Takács — Szmuloí, Kovács, Gál I., Varga — Gertsmár, Zaharovits. Csurgó (a 65. percben Diósi) — Szegedi, Gál II., Farkas. Edző: Szőke Miklós. Komlói Bányász: Fülöp — Tresch, Kovács, Gál la i, Gyurino —- Szabó. Ráth, Gruborovics — Hegyi, (a 65. percben Bányász) Kolesánszky, Hohmann (a 75. percben Farkas). Edző: Csaba Gábor. Lendületes támadásokkal kezdtek a komlóiak. A 4. percben Kolesánszky labdáját Szabó fejelte. Takács azonban helyén volt. A 6. percben Gallai szabálytalankodott, Zaharovits szabadrúgása a védőkről kipattant, Gál II. közvetlen közelről kapu fölé fejelt. A 8. percben Gruborovics, Kolesánszky volt a labda útja, de a középcsatár lövése elkerülte a kaput. A vendégek nagy akarással játszottak, változatos volt a mérkőzés. A 14. percben Gallai indította a középen kiugró Hohmonnt, a szélső lövése azonban célt tévesztett. A 17. percben váratlanul a vendégek szerezték meg a vezetést. Farkas halszélről középre iveit, a védők nem avatkoztak be és Gál II. az ötösről fejjel a kapu bal sarkába csúsztatta a labdát. 1:0 a Fűzfő „Többen parancsolnak a kelleténél” 1869-ben rögzítette egy jegyzőkönyv a következőket: „Tűz esetén sok önkéntes segítő gyű- ‘lik össze, de mindenki azt teszi* amit akar és többen parancsolnak a kelleténél." Ez úgylátszik régi magyar szokás, és ez szükségessé tette, hogy 100 évvel ezelőtt, 1877. május 17-én megalakítsák a Szászvári önkéntes Tűzoltó Egyletet. Az azt megelőző években három alkalommal is pusztított a tűz Szászváron, hol villámcsapás okozta, hol pedig egy rosszakaró — a kiegyezés évében pl. 48 ház éget, porig . . . A szervezett tűzoltóság megalakulása után - tehát 100 esztendeje — jószerével nem volt hatalmas méretű és tragikus kiVance Szaúd-Arábiába érkezett Vasárnap délután közel-keleti tárgyalókörútjának ötödik állomására, Taifba érkezett Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter. A szaúd-arábiai uralkodó nyári rezidenciáján Szaud Al- Fejszal külügyminiszter és más magasrangú hivatalos személyiségek üdvözölték az amerikai diplomácia vezetőjét. menelclü tüzeset o nagyközségben. Az önkéntes segítők szívesen álltak közéjük, hívták, toborozták is az embereket, a következő szövegű felhívással: „Amikor megjelenik házatok fölött a vörös kakas, mi nem kérdezzük, kik vagytok. Segítségetekre jövünk minden hívás nélkül. Álljatok tehát most is kivétel nélkül.mindannyian mellettünk, és segítsétek tőletek telhető erővel ezt a mi napunkat.” A szép jubileumi ünnepségre tegnap került sor Szászváron. Délután a tűzoltó szertár előtt gyülekeztek hivatásosok, önkéntesek, úttörők egyaránt, és a díszes felvonuláshoz előálltak a kellékek: a mozdonyfecskendő, amit a Budapesti Szivattyú és Gépgyár Rt készített még 1898-ban, a kocsifecskendők, lajtos kocsi, az UAZ és a nagy piros Csepel, ami ma még a komlóiaiké, de néhány nap múlva már a szászváriaké lesz. A menet a kultúrházba indult, ahol Potyondi János tanácselnök köszöntötte a megjelenteket, a szászvári önkéntes tűzoltók 56 felnőtt, 32 úttörő és szintén 32 idős pártoló tagját. Kosteleczki Sándor tűzoltóezredes, megyei tűzoltóparancsnok pedig kitüntetéseket és emlék- serleget adott át Ébredés után a pécsi főpályaudvaron Erb János felvétele állva tette magát ismét kivána- ennyit hallottam: „a vásárba tossá a kis kerek tükör előtt. arányos nágysósszony!" A csapódó ajtókon ót még Salamon Gyula A tartalomból: LESZ-E ÚJ CEMENTGYÁR BEREMENDEN, HÁZGYÁR PÉCSETT? ♦ A TITOKZATOS MOSZKVICS GYILKOSOK ÖSSZEESKÜVÉSE-F BALATONNAL JÁRTUNK ♦ OMEGÁÉK ÉS BEETHOVEN ♦ SZÁGULDÁS A BMW-VEL ♦ SÚLYOS KÖZLEKEDÉSI BALESET BUDAPESTEN ♦ FELAVATTÁK A DESEDA-TAVAT ♦ RAJT A LABDARÚGÓ NB ll-BEN ÉS NB lll-BAN Háromszázezer vendég a Balatonnál Vasárnap ismét élénk volt a forgalom a Balatonnál: becslések szerint 300 000-nél is többen tartózkodtak a tópart nagyobb nyaralótelepein. A délutáni órákban megélénkült a kirándulóforgalom is. Helyenként több kilométer hosszúságú gép- jármüoszlopok torlódtak össze. A nagyszámú üdülösereg szórakoztatására ezúttal is gazdag kulturális programmal gondoskodtak. Szegeden 35 000 hazai és külföldi turistát vonzottak a szabadtéri játékok programjai, és az ünnepi hetek más rendezvényei. A kánikulai melegben sok ezren keresték fel a tiszai partfürdöket, a Szőke Tisza hajóétterem úszókosarát, a dorozsmai sziksós fürdő strandját. TfÜl Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja XXXfV. évfolyam, 217. szám 1977^ augusztus 8., hétfő Ara: 1,50 Ft Fűzfői ÜK— Komló 2:0 (1:0)