Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-20 / 229. szám
1977. augusztus 20., szombat Dunántúlt napló 5 A szocialista kultúráért Dretzky Katalin Baranyában az idén három falusi népművelő is megkapta a „Szocialista kultúráért” elismerést. Közülük az egyik Dretzky Katalin, a pécsváradi Fülep Lajos járási Művelődési Központ igazgatója. A járási művelődési központban éppen tíz éve munkálkodik, egy éve igazgatóként. Kérésemre most arról beszél, mi az, ami a népművelő munkáját meghatározza, s ami abban különbséget jelent a tíz évvel ezelőtti szempontokhoz képest. —■ Mindig az emberek, az életmódjuk, a körülményeik változnak, azok diktálják a mi eszközeinket, módszereinket. Ezeket nem könnyű kitalálni és hozzáigazítani a változásokhoz. Amikor elkezdtem, akkor alakultak sorra az ifjúsági klubok, rétegklubok. Akkor úgy éreztük, ezekkel a világot lehet megváltani. A nagy lelkesedés persze addig tart, amíg egy jó vezetőnek sikerül mindig újra fölszítani. Ha elmegy a jó vezető — befullad a lelkesedés... A munkánkat viszont ma is ezen méri a Központi Statisztikai Hivatal: hány foglalkozás, szereplés, fellépés, TIT-előadás stb. volt. Ami irreális, mert sokat lehet rajta szépíteni. Ma elsősorban az vonzza az embereket a művelődési házba, amit hasznos, praktikus hobbynak tekintenek. (Kisállattenyésztők, különböző szakcsoportok.) A legjobb szakelőadókat igyekszünk megszerezni részükre. Ami viszont igazi sikerélményt is ad ezen a kudarcokkal és örökös újrakezdésekkel kikövezett pályán, annak mélyebb szociális emberi tartalma is van. Mint nálunk például a nők klubjának, kismamák klubjának, öt éve együtt vagyunk 30—40- en hetenként egyszer itt lenn a pinceklubban, mialatt a gyermekmegőrzőben óvónő vigyáz a csöppségekre. A programot a változó életkörülmények formálják: gyermeknevelés, kozmetika, lakás, kultúra, háztartási dolgok és még sok minden. Ez rengeteget jelent a számukra. Elsősorban a legalább heti egyszeri kizökkenést a négy fal közül, hiszen a „gyes” ezt a fajta bezártságot is magával hozza ... W. E. A mezőgazdaság kiváló dolgozója Szőke Józsefné Halkan lüktet az Alfa Lava fejőgép, mint valami finom svájci óraszerkezet. A fejőnő úgy is mondja: svájci. Aztán közösen kiderítjük, hogy svéd, de ez mindegy, fő, hogy kímélje az embert, meg az állatot. — Bizony ez nagy könnyebbség — mondja Szőke Józsefné. — Amikor tíz évvel ezelőtt azzal állt elibém Kerner Menyhért, az akkori főállattenyésztő, hogy na, Rozika néni, vége a kézi fejésnek,' megjött a fejőgép, én csak annyit kérdeztem, mivel működik. Hát villanyárammal — mondja. Akkor én nem vállalom, félek, megráz. Jót nevetett. Levegővel működik az, Rozi néni. No, ha azzal, akkor megpróbálom. Hét óra és már kifejte az ötvenedik tehenet. A hosszú istálló egyik oldala az övé. Itt 54 tehén áll lekötve, ebből 50 fejős, négy szárazon áll. Hajnali négytől reggel nyolcig tart az első műszak. Minden liter tej után 26 fillért kap. Júliusban 3800-at, előtte való hónapban 4300-at keresett prémiummal. — Nehéz és lekötött munka — jegyzem meg, de Rozika néni csak nevet. — Hol van ez a nehéztől már? Most külön vannak ta- karmányosok, a férjem is az. Régen mindent magunk csináltunk. Igaz, csak 17 tehenet fejtem, de magam gondoztam, trágyáztam, etettem. Látja, milyen hosszú ez az istálló? Van vagy 100 méter. Itt volt a ta- karmányos, az én standom meg a másik végében. Nagy kerek kosarakban a hasamon cipeltem végig elibük a pácot. Az volt a nehéz. Apja Tárcsán volt uradalmi csirás. — A Mándinak svájci tehenei voltak. Én 12 éves kóromban kerültem a tejházba kézi tejfölözőt hajtani. De aztán beálltam fejni, mert ott 20 fillérrel többet adtak. így lettem fejőnő. A földosztáskor kaptak 6 hold földet Páprádon. De amikor megalakult az állami gazdaság, hívták a férjét, és őt is. Mint fejőnő folytatta és az állami gazdaság kiváló dolgozója lett. A kacsótai tsz-nek 1959 óta tagja, kezdettől fejőnő. Ez a telep most is a szentlőrinci tsz legjobb telepe, valósággal húzza a többit. Itt már tavaly is 3330 liter volt az egy tehénre eső átlag, most 3600 litert várnak. És ebben az eredményben a fejőnő szorgalmas, lelkiismeretes munkájának is része van. Szőkéék Kacsótán laknak egy szép saját családi házban. (Rné) A főtanácsos Dr. Radó Imre Jogász, akinek az akták felett Kosztolányi, Krúdy fogja láthatatlanul a kezét. Meg Juhász Gyula és Tamási Áron. Jogász, akin keresztül kicsit beköltözött a magyar irodalom a hivatali pecsétek és határidők világába. Elhozta oda a szabatos magyar nyelv rendjét is. Most főtanácsosi címet kapott. Az elismerés rangját. Eredetileg magyar-történelem szakos tanár akart lenni. De a felvételi vizsgán azt mondták róla: művészi hajlamú ember, nem való bölcsésznek. Ne ítéljünk e felfogás felett. Tény: pécsi joghallgató lett. Tamási, Kosztolányi minden esti olvasója. így vált a tanácsok megalakulásakor a megyei elnök titkárává, majd kivételes képességű tanácsi szakemberré. A címadományozással kapcsolatos javaslatban ilyen mondatok olvashatók róla: „Aszakmai irodalom szerzői gárdájának tagja, elismert szaktekintély ... Egy-egy nagyobb feladatot magas színvonalon, sokoldalú és újszerű megközelítéssel képes megoldani... Neve országosan ismert.” Itt áll a cím adománylevelével és a művelt emberek zavarbaej- tő szerénységével. Zavarbaejtő, mert leplezi a tudást. Lassan oldódik csak fel: — Huszonhat év alatt teljesen ugyanazt kétszer még nem csináltam. Az elmélet és a gyakorlat változataiból adódóan munkám rendkívül színes, érdekes. Régóta foglalkozom az alsóbb- szintű tanócsszervek megyei felügyeletének problémájával. Hosszú éveknek kellett eltelnie, míg az elméletileg megalapozott és a gyakorlat igazolta jelenlegi felügyeleti munkamódszerek kialakulhattak. Érdeklődésem előterében áll a tanácsigazgatás korszerűsítése, fejlesztése. Ott voltam 1962- ben az első tanácsösszevonások előkészítésénél. Azóta 272 baranyai községi tanács helyett csak 80 működik. Munkámban jelentős részt foglalnak el a városok, a városkörnyéki községek, a nagyközségek kialakításával kapcsolatos feladatok. Elméleti munkásságom is főként e kérdésekhez kapcsolódik. Jelenleg a nagyközség környéki község, mint a tanácsi integráció modelljén dolgozik. A tanácsigazgatás művésze. Földessy Dénes A kiváló társadalmi munkás Czibulka Márton Mosolyogva mondja, egyáltalán nem érzem, hogy neheztelés volna a hangjában. — Hány jó futballmeccset nem nézhettem végig . . . Az, bizony régen lehetett, gondolom, amikor jó meccseket lehetett látni. De hát régen volt az is, amikor Czibulka Márton eljegyezte magát a társadalmi munkával. Még a hitelszövetkezetnél dolgozott, az ötvenes évek elején. — Megalakultak a termelő- szövetkezetek — emlékezik — és mi, pénzügyesek, kijártunk vasárnaponként a pénzügyi, számviteli munkát segíteni. S tartott mindez addig, amíg szükséges volt. Az ötvenes évek közepetáján egyrészt megerősödött a szövetkezetek pénzügyi fegyelme, másrészt az ott dolgozók sorra „felnőttek" a munkához, megszerezték a szükséges képesítéseket. De az igazi társadalmi munkás nem marad munka nélkül. — Több mint húsz éve vagyok a Pécsi Vörös Meteor Sportklub számvizsgáló bizottságának elnöke. Egy sportkörnek rendelkezésére áfl valamekkora pénzösszeg, amivel gazdálkodnia kell. A meglevő eszközökre vigyázni kell, ez szintén pénzügyi munka. Arról kis híján hallgat, hogy ebben az időben kapcsolódott be a Hazafias Népfront munkájába is. Először a városi bizottság tagjaként, később az elnökség mellett működő gazdaságpolitikai bizottság elnökeként. Nehéz lenne hirtelen felsorolni a megépített járdákat, utakat, tüzelőolaj-kutakat, felállított nyilvános telefonfülkéket, amelyeknek vagy közvetlenül, vagy pedig közvetve a kezdeményezője volt. A legutóbbi népfront-választások után a megyei bizottság tagja lett, és a megyei elnökség mellett működő pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke. — Sok elfoglaltságot jelent? Eltűnődik. — Nézze, ez komoly munkát igényel. Nem lehet félvállról venni, mert akkor nem ér semmit sem. (Kampis) Pécs közművelődéséért emlékplakett Kismányokv Károly A Pécsi Ifjúsági Ház művészeti főelőadója. Népművelő és — mint a Pécsi Műhely tagja — művész is egyúttal. — Van-e népművelői ars poeticája, munkamódszere? — Ars poeticám nincs. Munkamódszerem abban áll, hogy beláttam: minden feladat más és más módszer alkalmazását teszi szükségessé. Egy valaminek azonban azonosnak kell lennie, a munkában az a hozzáállás, amit hosszabb távú célok határoznak meg. A népművelő mint minden más ember, előbb-utóbb specializálódik, azaz a közművelődés fővonalain belül megkeresi az egyéniségének legjobban megfelelő területeket. Ha valakinek van egyéni életcélja, akkor az visz- szahat az alapállására is, rendszerint megerősíti azt. Az én esetemben ilyen értelemben döntő jelentősége van a képzőművészetnek. Úgy gondolom, hogy nálam az egyéni program és a közművelődési célkitűzések, amelyek megvalósításán dolgozom, együttes alkotófolyamatot képeznek. — Azaz a népművelő hat a művészre és fordítva . . . — így van. A művésznek, aki jelen esetben népművelő, alapvetően megváltozik ezáltal a helyzete. A kettős feladat inspiráló együttest alkot, amely rendszeres, következetes munkára serkenti az embert, és emellett szinte kényszeríti arra, hogy következetesen végiggondolja, végigvigye, megvalósítsa elképzeléseit. — Mint a Pécsi Műhely tagjának, új műhelyek szervezőjének mi a véleménye a műhelymunkáról? — Az a célom és a vágyam, hogy — legalábbis az IH-ban olyan műhelyek alakuljanak ki, ahol a résztvevők — műhelymunka alapos ismeretében — tevékenységük során egymás eredményeit is felhasználva tudjanak dolgozni a közösen meghatározott cél megvalósítása érdekében. Az Ifjúsági Házba most járó fiatalok java része az ezredfordulón fog igazán aktívan tevékenykedni. Annak örülnék, ha olyan, alapfogalmakat, alapismereteket tudnánk műhelyeinkben tisztázni velük, amelyeknek még akkor is hasznát veszik majd, amelyekre még akkor is tudnak támaszkodni. B. K. A népművészet mestere Benke Jánosáé „Hej, Simon pap, Simon pap, / komenista Simon pap,/ Krisztus Jézus árulója / nem te vagy... — úszott a képsorok alá a dal a maga szilárd népi hitével és fölkavaró drámai- ságával Gyöngyössy Imre díjnyertes Virágvasárnap című filmjének elején. Aki látta, hallotta, abban az előadásban döbbenetes hatása ma is él. Akkor bizonyára eszünkbe jutott: ki lehet, aki ilyen csodálatosan dalol? A név — Benke Jánosné — azonban aligha mondott bárkinek is valamit akkor. Ö énekelte a filmben a „Boldogasszony anyánk"-at meg a Simon pap balladáját. Pedig Benke Jánosné, született Benedek Rózsa Baranyában él immár több mint három évtizede, Szárászon, egy kis faluszéli házban: férjével, s családjával a fiáéknál. Maga sem gondolta fiatalkorában, hogy dalainak ily nagy lesz a keletje. A daloknak, amiket még a nagyszüleitől tanult, s amik talán öregebbek még a nagyanyja hímezte háziszőttes ingnél is. amibe most egy kis áhítattal beöltözött, hogy megörökíthessük. Ezek a dalok ott születtek Diószén községben és környékén, ahol a Szeret folyó összeölelkezik a Besztercével, ahonnan nyugat felé szőlők, gyümölcsösök másznak fel az erdőborította hegyoldalra és messze fönn a Máramarosi havasok kékje csillog . . . Benke néni úgy mondja, ritkán énekelt, csak úgy magának, dolog közben, mióta eljöttek. Fiatal korában annál többet. Szomorút is („Keserves anyának, keserves gyermeke"), meg vidámat is, a szerelemről, ami hol jó, hol rossz, de „a gyötrő a legtöbb" belőle... Élőénekelte a menyasszony énekét („Majd megválik, széplány, Fontál-e vagy varrtál . . .”) ha jött a vőlegény kikérni. Hogy mindez hány százra, hány ezerre tehető? A jó ég tudja... A javát megörökítették. — A télen Sebők Feriék kerestek meg, de nem voltam itthon. A tavasszal találkoztunk. Sok éneket kérdezgettek, meg azt, hogy elmennék-e velük szerepelni. Mondtam, elmennék én a világ végére isi... Aztán, fene gondolta volna, Svédország lett belőle. Most jöttünk vissza, alig két hete. Mindenfelé, sok városban szerepeltünk, — én csak énekeltem, ők kísértek. De mindenütt az első ének a „Hazám, hazám, édes hazám...” volt. (w.e.)
