Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-20 / 229. szám
e Dunántúlt napló 1977. augusztus 20., szombat Háromgyermekesek új lakásban Elvezzenek elsőbbséget! Végre saját otthonban! Ezekben a hetekben újabb családok sóhajthatnak fel boldogan, s ahogy közeledik az év vége, mind többen lesznek, akik a Pécsett épülő új lakások valamelyikét megkezdik otthonná alakítgatni. • Struktúraváltás a lakásépítésben • Az állami lakások 37 százaléka többszobás lesz Ilyen formálódó új otthon a Szigeti városrészben Potocsár Lászlóék három szoba összkomfortos lakása. Alig egy hónapja vették birtokukba. Három gyermekkel három évig vártak rá, s most néggyel költöztek ide a második emeletre. A három nagyobbnak még meg kell szoknia az új lakást, a saját külön birodalmat, az új iskolát, az új óvodát. .. Meg azt is, hogy ha az egyik ablakhoz szaladnak, a magasházat látják kikandikálni a szemközti ház fölül, ha pedig a másikon néznek ki, szinte karnyújtásnyira van a Mecsek. A hathetes Gabriella már mindent készen kap itt, számára ez a lakás jelenti majd egyedül az otthont. A nagymama — Kondu Mi- hályné — ringatja a minduntalan fel-felcsodálkozó Gabit, s közben mesél a múltba süllyedő évekről, amikor a népes családnak nem volt saját otthona. Ez szép, ez jó, itt mindenkinek megvan a helye — a nagyobbik fiú velük, az öregekkel lakik, a két középső a gyerekszobában, a pici lány a fiatalokkal —, csak egy picivel nagyobb lenne a fürdőszoba ... és lenne már melegvíz .. . Potocsárék egy fura seregből váltak ki. Vannak vagy 15 ezren a lakásigénylők seregében, ami ahelyett hogy fogyatkozna, egyre nő. Pedig két és fél évtizede ezerszámra épülnek a lakások. Pár éve egyszer azt mondták: a negyedik ötéves terv végére el kellene érni, hogy az újonnan jelentkező lakásigénylőknek meg tudják mondani, melyik évben kapnak lakást. Ma sem tudják ezt megmondani. Pedig akkoriban még a tízezret sem érte el a lakásigénylők száma. A sereg növekedésének egyik magyarázata: felnőttek azok a gyerekek, akik 20—25 éve „beleszülettek” az akkori új lakásokba, s akik most már saját, önálló otthonra vágynak. Hovatovább ők a lakásigénylők seregének derékhada. S ők, akiknek a legtöbbet kell várniok. Előbb a nagyon régi lakásigénylőket "kell lakáshoz juttatni. És a nagycsaládosokat. Igen határozott képet mutat tehát a nagycsaládokkal szemben követett pécsi lakáspolitika. A határozottságot kiemeli egy helyi sajátosság. Az országos irányelvek (miként a fenti statisztika is) három és több- gyermekesekről beszél. Pécsett a helyi irányelvek finomítottak ezen. így: a háromgyermekes igénylőket az igény benyújtásától számított 2—3 éven belül kell lakáshoz juttatni, a négy- és többgyermekeseket pedig az igénylés évében. És milyen lakáshoz? E téren is fordulatnak lehetünk a tanúi. Ismét egy statisztikai adat. A negyedik ötéves tervben a Pécsett megépült 6181 lakásnak 24,9 százaléka volt 2,5—3 rpár épülnek — igaz, csak az összes lakásberuházás 2,6 százalékát kitevőén — 3,5 szobás lakások is. A lakásépítés e struktúraváltása már hozzásegít ahhoz, hogy a nagycsaládok lakásigényét végleg kielégítsék. Potocsárék úgy jutottak új, szövetkezeti lakáshoz, hogy a gyermekekre való tekintettel elengedték az egyébként kötelező előtörlesztést. Ezt a 120 ezer forintot a többivel együtt törlesztik, ami havonta még így sem tesz ki sokkal többet, mintha tanácsi bérlakásba költöztek volna. Ez is a nagycsaládok kedvezménye. Hársfai István lök, ez az összes igénylők hány százaléka, az összes elosztott lakás, ebből mennyit kaptak a nagycsaládok, s ez az előbbinek hány százaléka): 1973 172 2,3 165 85 51,5 1974 308 3,4 480 86 17,9 1975 356 3,7 691 154 22,3 1976 456 3,1 402 125 31,1 szobás. A nagycsaládoknak nem minden esetben lehetett az igény mértékének megfelelő nagyságú lakást adni. Az ilyen családok a lakáshoz juttatás után szinte azonnal új lakásigénylővé váltak. Ebben a tervidőszakban már az állami lakások 37 százaléka lesz ún. többszobás, sőt a „félidőtől" Lippói faluvég Meghitt, torokszorító pillanat — felolvassák a parancsot, az egybegyűltek lélegzését is hallani, aztán egy kézfogás, férfias, és átadják az igazolványt, a jelvényeket, a sok-sok éves együttműködés, kemény szolgálat szép jutalmát. A kézfogás jelképes, harminc esztendőt is számlál. Augusztus húszadikán, ünnepélyes külsőségek között kapja meg Lippó és három csatolt községe, Sárok, Bezedek, Iván- dárda a „Kiváló határközség" kitüntető címet. A lippói tanácson emlékezik Mészáros Károly tanácselnök. — Biciklin jött szolgálati helyét elfoglalni Hódmezővásárhelyről az akkori parancsnok. — Őrmester volt, mint őrnagy ment nyugdíjba. De hát ez rég volt. Most már... És amilyen bizonytalan volt az elején, úgy jön bele a me- sélésbe. Kronológiai sorrend nincs, mond mindenfélét, ahogy felbukkannak a gondolatok. — A november hetediki ünnepségünkön rendszeresen az őrs egyik tisztje tartja az ünnepi megemlékezést, 7észt vesz az őrs személyi állománya is. Kispályás focibajnokságot szerveztünk, az egyik részvevő csapat az őrsé. Szerződéseink vannak, melyeket megmegújítunk. Főképpen a társadalmi munkát szabályozzák, ezek a szerződések. — Parkosítanak? — tudakolom óvatosan. Csodálkozik. — A határőrök segítségével építettük az Ifjúsági Házat, az óvodát... Képzett szakemberek vannak ám köztük, kőművesek, asztalosok, nagyon komoly segítséget kaptunk. A KISZ-munkát is együtt szervezik a falubeliekkel . . . Egyelték például a cukorrépát. A fiatalok téli oktatását az őrs egyik tisztje végzi. Ha egy jóképességű focistájuk van, akkor az a mi csapatunkban játszik ... Mit mondjak még? Persze, ennek a jó kapcsolatnak más, régebbi gyökerei is vannak. — Mit ért ezen? Nevet. — A harminc esztendő alatt meghaladja az ötven főt azoknak a száma, akik itt szolgáltak, de nem mentek haza, ide nősültek. Van köztük ötven esztendős, legutóbb három éve volt ilyen házasság. Mintegy bizonyítandó, sorolja a neveket: — Az Új Pista, Hatala Attila, Füleki Endre, Fekete Lajos, Taba Jóska, Lócsi György, Kelemen Zoltán, Bíró Sándor, Krucsó Imre . . . Ezek az iván- dárdaiak. De még folytatná. Tanácstag az őrs parancsnoka, a testületi üléseken mindig elmondja, mit várnak a lakosságtól, s viszont . . . Gyerünk Ivándárdára! Rek- kenő a meleg, a kukoricatáblák elfogynak az út mentén, cukorrépa, lucerna mindenütt. Itt, a határövezetben nem termeszthetnek magasra növő növényeket, abban megbújhat bá rki. — Mit szeretne tudni? — tárja széjjel a karját az őrsparancsnok — egyet mondhatok, de aztán nagyon: kapcsolatunk a lakossággal, a termelőszövetkezet és a község vezetőivel több mint jó, mint példás, nem is tudnám jelzővel illetni. Ez a cím mindenképpen megérdemelt. BüntetIvándárdai falurészlet len határsértés errefelé nem volt. Az elfogások negyven százalékában a lakosság közreműködött. Maximálisan betartják a határövezetre, határ- szakaszra vonatkozó előírásokat, szabályokat. Nézze . . . Mindannyian azt nézzük, hogy mit segíthetünk a másiknak. Igen. Valahol itt kezdődnek a jobbféle kapcsolatok. „Grenz zone” — határzóna, hirdeti a tábla, itt már komolyra fordulhat a játék. — Amikor megalakultak az önkéntes határőr csoportok — folytatja — a termelőszövetkezet a kiképzésük idejére munkaidő kedvezményt biztosított. Az elnök, Karasz László, valamikor belügyes is volt, rendkívül aktívan segíti a munkánkat, szeretjük mi is, a lakosság is. Jó elnök, jó a tsz is. Ez is igaz. Igen sokszor adjuk hírül a lippói Béke Őre Termelőszövetkezet eredményeit, és ma, amikor átadják a negyedszázada tagoknak a megérdemelt jutalmat, vastag borítékot vehetnek át, egyhavi bér üti a markát a „huszonöt- éveseknek". Az önkéntes határőrök itt élnek, dolgoznak, rendkívüli helyismeretük, kapcsolataik, ismeretségi körük nagy segítséget jelent. Autóbuszokon, a buszmegállókban teljesítenek zömmel szolgálatot. Tudják, ki kinek a rokona, hová igyekszik, nincs fölösleges igazoltatás, s a polgári ruhába öltözött járőr sem ideges, hogy „elszalasztott" egy határsértőt.. . Valamit azonban még megkérdezek az őrsparancsnoktól. — Jó itt élni, errefelé? Úgy értem, hogy én Pécsett elhatározhatom magam, hogy arrafelé megyek, amerre akarok. Itt ugyanezt nem tehetik meg. Van egy vonal, amelyet nem léphetnek át, s amelyre számtalan szabály, szigorú rendelet vonatkozik. Hogyan tudatosul mindez az itt élőkben? Elgondolkodva néz rám, aztán lassan ingatja a fejét. — Beleszülettek. Kampis Péter Moby Dick a vízben maradt Hámorék nyara A lakásgazdálkodásba 1973- ban vonult be ez a fogalom, mint fontos igénykielégítési feltétel. A népesedéspolitika egyik alapvető célkitűzése, hogy a hagyományosnak számító kétgyermekes családtípust a háromgyermekes váltsa fel. Ezt a célt lakásoldalról is támogatni kell: azok élvezzenek elsőbbséget, akik vállalták a három vagy több gyermeket. Sok, nagyon sok lakást kell megépíteni ahhoz, hogy ezt a mércét lejjebb lehessen tenni. A gyermektelen, az egy-két gyermekes helyzete nem köny- nyű. Méregdrága albérletben élni vagy valahol egy szívességből kapott szobában lakni — ettől csak szabadulni lehet, de mint állapotot fenntartani, aligha. Rájuk gondolnak sokfelé az albérlők háza elnevezésű intézmény létrehozásával. Hivatalos statisztikából idézünk (az oszlopokban: a három és többgyermekes igény■ nnen a nyolcadik emeletről olyannak tűnik Lvov-Kert- város, mint egy terepasztal, gyermekkorunk vágyva vágyott játék-álma, a kis kockaházakkal, maguktól robogó autókkal. Hámor Zoltán viszont ideges: a két gyerek más lehetőség híján lent biciklizik, és azért mégsem mindegy . . . No igen, a nyaralás az egész más volt. Aztán együtt a család: a feleség, az ötéves Attila és a kétéves Zsolt. Tulajdonképp nem is bicikliztek, hanem a járművet szerelték, s most hosszú vitába bonyolódunk: egy vagy két kulcs kell a lánc fölrakásához. Attila nagy szerelő, volt kitől örökölnie: a papa a Mechlabor pécsi gyáregységében, a mechanikus alkatrészgyártóban művezető. A nyárról beszélgetünk, a két hete végétért üdülésről. Fonyódligetre kaptak családi vállalati beutalót, 1973 óta — mióta Hámor Zoltán a gyárban dolgozik — először. — Maga az üdülő nagyon jó helyen van — meséli. — Amint odaértünk, rögvest kellemesen csalódtunk: a szoba nagyobb volt a vártnál, a kert óriási, a koszt kitűnő. Hogy mást ne mondjak: a tizennégy napból nyolcszor pikszalámi volt reggelire. Az egyetlen gond — túl azon, hogy se csónak, se gumimatrac nem volt — az, hogy a Balatonnak ez a része kiépítetlen, a vízen kívül alig van szórakozási lehetőség. Én például reggelente pecáztam, kevés sikerrel. Néhány „retur-pontyot”, pár apró keszeget fogtam. — A Moby Dick bent maradt a vízben. — Azért akadt szórakozás — teszi hozzá a felesége. — László-napot tartottunk, beszélgettünk, kártyáztunk a pesti kollégákkal. Én most gyes-en vagyok, s az üdülés alatt is főleg a gyerekekkel foglalkoztam: játszottunk, strandoltunk. — Hol üdülnek még idén? — Augusztusban három napra Karcagra látogatunk férjem egy barátjához, aztán Csehszlovákiába megyünk a nagybátyámhoz. — Hámor Zoltán kiegészíti az elmondottakat: — Általában mozgó emberek vagyunk, a víkendet se szoktuk, itthon tölteni. Pénteken összepakoljuk a családot, busszal vagy kölcsönkocsival elmegyünk a Pécsi-tóhoz a gyári bungalóba. Általában így telik a nyarunk. Volt úgy, hogy a festés miatt itthon kellett maradnunk, s míg a gyerekek kisebbek voltak, akkor se mehettünk mesz- szire. Míg beszélgetünk, halkan, szolidan szól a Beatles muzsikája. A családfő hobbyja, fontosabb, mint a pecázás. Vagy három magnótekercs őrzi John Lennon dalait — Hámor Zoltán 1962 óta gyűjti a Shadows, Beatles és a többi együttes számait. Felesége mini üvegeket gyűjt — jórészt már üresek — így mindüknek akad kedvtelése. Ehhez kapcsolódik, mint családi passzió az utazás. Ez az első „hivatalos” beutalójuk, eddig maszek üdülőkbe jártak, kifőzdékben ettek, s mint mondják, össze sem lehet hasonlítani. Itt az egész család 1600 forintért mindent megkapott. Legközelebb csak két év múlva vehetik igénybe, ha . . . Ha, mert a vállalat nyolcszáznegyven dolgozója szeretne üdülni, s mindenkinek nem sikerülhet, bár a statisztika nem rossz. A pécsiek június 1-től augusztus 25-ig kéthetes turnusokban, turnusonként hat szobát kapnak Fonyódligeten. Ez harminchat családot jelent. Kis manőverezéssel a szám duzzasztható: Hévízre huszon- ketten kaptak beutalót, mivel azonban főleg fiatalok, így elcserélték a pestiekkel fonyód- ligeti üdülésre. Tizennégyen utaztak továbbá lengyel csereüdülésre, öten ifjúmunkás beutalóval a Balatonra, két család pedig szakszervezeti beutalóval "ment. Hámorék nyara jól sikerült, legalábbis eddig. S Attila már Karcagra, Csehszlovákiába készül . . . Szántó Péter
