Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-13 / 161. szám
A gyerekek nyara Az elmúlt hét szerdáján indult el Fonyódligetre, Balatonszabadiba, Vasadra, Röjtökmuzsajra a SZOT gyermeküdültetésen résztvevő baranyaiak első csoportja. Kéthetenként újabb csoportok gyülekeznek majd a pécsi főpályaudvaron, a fentieken kívül még Vajtán, Szántódon, Tóalmáson, Kőszegen, Pa- rádsasváron, Mikóspusz- tán és Balatonmárián tölthetnek felejthetetlen tizennégy napot a baranyai gyerekek. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának tájékoztatása szerint ezen a nyáron 568 lány és 560 fiú üdültetésére nyílik lehetőség megyénkből. A SZOT-üdültetésen túl számtalan más formában gondoskodnak arról, hogy a gyerekek kellemesen tölthessék el az idei nyarat. Megnyíltak a nyári napközi táborok. Iskolák, üzemek, intézmények saját üdülőtáboraiba biztosítják kiváló körülmények között a gyermekek pihenését. örvendetes, hogy az utóbbi időben már nemcsak a pécsi gyermekeknek nyílik lehetőség ilyen nyári szórakozásra, hanem egyre több járás, község rendelkezik saját üdülőtáborral. Elég csak utalni az évek óta eredményesen működő mohácsi járási táborra, melyet közös összefogással Bárban építettek fel, vagy az újpetrei termelőszövetkezetnek a községi parkerdőben levő táborára, melyhez melegvizes strand kapcsolódik. A napokban ismerkedtem meg a pécsi úttörőház nyári programjával. Úszótanfolyamot, lövészversenyt, sárkánykészítést szerveznek, kirándulásokra, játékos vetélkedőkre várják a kisiskolásokat. Programjuk bizonyára sokak számára vonzó lesz. A szakszervezetek, iskolák, a KISZ és az úttörő- mozgalom, vállalatok és intézmények, tanácsok körültekintően készültek a gyermekek tartalmas vakációjának biztosítására. Természetes, hogy cserébe a gyermekektől azt várják, hogy szót fogadva a velük foglalkozó nevelőknek, felnőtteknek, a vidám szórakozás mellett fegyelmezetten vegyenek részt a programokon. Sokat tehetnek és kell, hogy tegyenek a szülők is annak érdekében, hogy a gyermekek nyara zavartalan legyen. Helyesen válaszszák ki a kínálkozó lehetőségek közül azt, amelyik legjobban megfelel gyermekük érdeklődésének, igényének. Az üdülésre, táborozásra készítsék fel őket. Nemcsak megfelelő öltözékkel, hanem úgy is, hogy a helyes viselkedésre hívják fel a figyelmüket. Tartózkodjanak a túlzásoktól. Érdemes például megfogadni a SZOT-gyermeküdül- tetéshez kiadott tájékoztató ajánlásait: ne adjanak túl sok zsebpénzt a gyerekeknek, ne vigyenek magukkal olyan játékot, órát, vagy ékszert, mely a későbbiekben nézeteltéréseket válthat ki az üdülésen résztvevők között. Közös összefogással, gondoskodással biztosíthatja a társadalom és a család a gyerekek örömteli nyarát, melyhez a feltételek adottak. Mitzki Ervin Az orvosnak oltania kell... Lyssa ■ veszettség, Pasteur óta is halálos baj Jóllehet én sosem láttam veszett állatot, ózok után, miket hallottam, nem is nagyon vágyom rá. A lehetőségem megvan viszont, mert az adatok megmutatják, hogy sok a veszettség, és nem is kizárólag a kóbor, vad, elvadult, gazdátlan állatok, hanem a haszonállatok körében is. 122 teljes oltás Baranyában Január elsejétől május közepéig 129 személyt kellett veszettség elleni védőoltásban részesíteni Baranya megyében, közülük mindössze csak heten kapták az úgynevezett óvatossági dózist. Ez csak három oltásból áll, s abban az esetben alkalmazható, ha a sérülést okozó állat legalább két héten át megfigyelhető, vagy védőoltásban részesült, de altkor is, ha nem magától, hanem provokációra támadott. (Itt kell megjegyezni, hogy éppen ezért nem szabad az ilyen állatot agyonverni, elkergetni, inkább befogni és állatorvosi megfigyelésbe vonni. (A teljes dózis hat oltás és félév múlva mégegy, tekintve, hogy a betegség lappangási ideje néhány naptól egy évig terjedhet. Ezt minden olyan esetben adni kell - jogszabály írja elő — amikor a veszettségnek a legkisebb gyanúja fennáll, s az állat ismeretlen, vagy elpusztult, vagy elmenekült és így nem figyelhető meg. Az elejére kívánkozik, hogy az orvosnak mérlegelési lehetősége nincs, oltania kell. Tizennyolc éven aluliakat minden körülmények között, nagykorú megtagadhatja az oltást, ha reverzálist ad. De akkor nem tudja, hogy mit kockáztat. Érdemes összehasonlítani Amióta veszettség ellen oltanak, állítják össze a statisztikát az oltással kapcsolatosan. Amit erről okvetlenül tudni kell, az mindössze annyi, hogy a veszettség — lyssa — olyan megbetegedés, amely a mai napig halálos kimenetelű, csodák nincsenek. És az orvosnak, aki a beteg ember gyógyítására esküdött fel, egyetlen, végtelenül elszomorító kötelessége van: végigasszisztálni egy haldoklást. A védőoltás, amely Pasteur nevét juttatja mindenki eszébe, a veszettség ellen védelmet nyújt. A statisztikai adatok azonban tartalmaznak egy olyan tételt is, amely tény, Halálos tehénmarás is van s a bevitt oltóanyag következményeivel kapcsolatos. Az emberi szervezet furcsa és sok tekintetben ismeretlen. Mindenki másképpen reagál a szervezetébe jutott anyagokra. Helyi reakció minden alkalommal és mindenkinél fellép, lázzal és az oltás körüli gyulladással. De minden húszezredik oltás szövődményekkel jár. A szövődmény lehet szomorú kimenetelű, vakcina utáni agyvelő és gerincvelő gyulladás, de az sem minden esetben halálos végű. Hasonlítsuk csak egy kicsit össze az adatokból: a veszettség 100 százalékosan az ember pusztulásával jár, a védőoltás okozta szövődmény lehetősége 0,2 ezrelék, és még ennnél is jóval kisebb a szövődmény halálos kimenetele, valószínűsége 1:100 000-hez. Az élet kockázatos Említettem már, hogy megyénkben 129 védőoltást adtak eddig az idén, zömmel ismert és megvizsgálható állatok okozta sérülések következtében. A vizsgálati eredmények, szarvas- marhák, sertések, juhok beküldött vizsgálati anyagaiból, negyven esetben mutatták ki a pozitivitást, nem vaklárma tehát, nagyon is reális a védőoltás szükségessége. Nagyobb fontossága van azonban a megelőzésnek. Egyre több a kóbor állat, a szanált területek után csapatostul maradnak magukra macskák, kutyák. Ezek napközben kihúzódnak a városból, éjszaka viszont bejönnek és döntögetik a kukás edényeket, élelem után kutatva. Rövidesen intézményesen fogdossák őket össze, a KÖJÁL, s a BM eddig is rendkívül sokat segítettek. Mindezeket el kellett mondani. Pécsett történt nemrégen egy olyan eset, ahol fellépett az oltás utáni szövődmény és drámai hirtelenséggel vetett véget egy fiatal ember életének. Valamennyien szomorú szívvel gondolunk rá, hiszen helyesen mérlegelt és senki sem számított a legrosszabbra. Akkor viszont, amikor eszünkbe jut ez a konkrét eset, jusson eszünkbe, hogy himlőoltás után, egy külföldi utazás trópusi oltásai is járhatnak ugyanilyen következménnyel, s jusson eszünkbe az is, hogy hasonló, autoimmun, allergiás, isten tudja, miféle eredetű betegségben halnak meg emberek egyik napról a másikra, megmagyarázhatatlanul, s amelyeknek a világon semmi közük sincs veszettséghez, kutyaharapáshoz. Az élet kockázattal jár, s bármilyen szörnyű is kimondani, az országút is a temetőbe vezethet. Dehát élnünk kell, szakadatlanul mérlegelnünk lehetőségeink között, ítélnünk és döntenünk kell, féltenünk másokat és magunkat — de mindig az élet javára kell döntenünk __ Kam pis Péter Mi lesz a héten? Szekszárdon vendégszerepei a héten a kecskeméti Katona József színház. Kedden és szerdán a VII. Ger- gely-t, csütörtökön és pénteken a Minden jó, ha a vége jó című produkciót mutatják be. Siófokon a Nyári Színház programjában a budapesti Radnóti Színpad vendégszerepei szombaton este 8 órakor: Minden másképpen van című Karinthy műsorral. Barcson, szerdán este 8 órakor a kaposvári társulat vendégszerepei ,a Piros bugyelláris című népszínművel. Csurgón, vasárnap este a Déryné Színház előadásában láthatják az Irma, Te édes című vidám musicalt. Nagykanizsán, kedden a Hevesi Művelődési Központ Jazz Klubjában Haraszti László, festőművész tart előadást a Jazz és a képzőművészet címmel. A nagyteremben a finnországi Varkauden Laulu kórus vendégszerepei, kedden 19 órakor. Mohácson csütörtökön este a Pi- rpmis Együttes ad hangversenyt a szabadtéri színpadon. Vasárnap este a Bartók Művelődési Központban Antal napi bált rendeznek, amelyen a Dárdai Népi Együttes, az Eszéki Rádió tlimbura zenekara és az eszéki rádió szólistái adnak műsort. A tánczenét Radics Márk és zenekara szolgáltatja. Országos szőttes kiállítás nyílik pénteken Szekszárdon a Babits Művelődési Központ márványtermében. A kiállítóteremben vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg Farkas Pál szobrászművész tárlatát. PécsetF keddtől csütörtökig rendezik meg hetedik alkalommal a baranyai irodalomtanítási napokat. N A Technika Házában Pécsett hétfőtől péntekig francia építészeti kiállítás látható. A Zenélő Pécsi udvarok programjában szerdán megkezdődik a Hotel Fenyves teraszán Füredi Zoltán Te- rasz-discó sorozata. A Hotel Minaret udvarán pénteken ritka zenei csemege várja az érdeklődőket. A legjobb három magyar jazz-dobos — Kőszegi Imre, Jávori Vilmos és Kovács Gyula — adnak közös show műsort. Vasárnap este a Kisegítő Iskola udvarán (Kulich Gyula u. 1.) a Székesegyház régi apostol szobrainak a háta mögött mutatja be zenés diaprogramját dr. Varga Gyula, Vallomás Pécsről címmel. non EmmDn ehe! non — Stúdió Galéria. Bikácsi Daniela festőművész kiállítása tekinthető meg június 25-ig, Budapesten, az V. kerületi Baj- csy-Zsilinszky út 52. szám alatti Stúdió Galériában. — Megszépül az Ady mozi. Zalaegerszegen a hét végén megkezdték az Ady filmszínház felújítását. A város legnagyobb mozijában átalakítják a székeket, átszerelik a nézőtér világítását és faburkolattal borítják az oldalfalakat. A belső átalakítás értéke meghaladja a kétmillió forintot. HDN a Balatonnál Itt a nyár, benépesülnek a balatoni nyaralók és nagyon sokan töltik szabadságukat Pécsről, Baranyából is a Magyar Tenger partján. A Lapkiadó Vállalat és a Posta az idén is lehetővé teszi számukra, hogy kedvenc hetedik kiadásuk, a Hétfői Dunántúli Napló eljusson hozzájuk. A Balaton déli oldalán az újságárus standokon tehát újabb színfolt jelenik meg: a Hétfői Dunántúli Napló. Valami baj van a szoknyával. Erb János felvétele — Ma indulnak az intenzív nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok, angol és német nyelvből a pécsi TIT-ben. A nyári tanítás augusztus 12-ig tart. — A faszobrászat paradicsoma. A nagyatádi alkotótáborban idén nyáron szovjet, csehszlovák, francia és magyar művészek dolgoznak. A művésztelep nemzetközi hírét jelzi, hogy erre a nyárra negyvenen jelentkeztek ide; a június 20-án nyíló, Antwerpen melletti nemzetközi szoborkiállítás rendezői pedig három alkotást hívtak meg a nagyatádi táborból. — A Skorpió és a Kisrákfogó együttes június 25-i hangversenyével nyitják a Kisstadion nagyszabású koncertjeit. A népszerű Benkó Dixiland is számos szabadtéri hangversenyt ad a Balaton parti városokban, településeken. EZJ-05-07 — Fellángolt a hűtőszekrény. Tegnap a késő délutáni órákban Komlón, a Petőfi utca 53-as számú ház földszinti lakásában — feltehetően rövidzárlat miatt — kigyulladt egy hűtőszekrény. Szerencsére a tűzoltók időben a helyszínre értek, így jelentősebb anyagi kárt nem okozott az érdekes tűzeset. — Gyermekbaleset. Vasárnap délután Fonyód belterületén egy személygépkocsi elé szaladt Szili Krisztina 5 éves kaposvári lakos. A kislány a baleset következtében súlyos töréseket és belső sérüléseket szenvedett. Három liter borral kezdődött Egy téves mosoly Tizenhat év szigorított börtön □Hétfői Két törzsvendég poroszkált az úton, éppen március 16-áni volt egy esztendeje. Két órával korábban kongathattak éjfélt és a két törzsvendég — Stremenszki Józsefeié Szarka Margit és Balok József — lábujjai közé bizony nemigen lehetett volna betenni, mondjuk egy zabszemet. — Szökjünk át a határon! — ez Balog volt. — Jaj! Nagyon félek! De talán az lenne a legjobb. — Menjünk Máriakéméndre. ott lakik egy régi rabtársam, tőle kérünk térképvázlatot a határról, el ne kapjanak bennünket. Az éjszaka múlott, a zabszempróba még nehezebb lett volna. Ahogy az lenni szokott. És a két törzsvendég - aki a börtönben és a korcsmában egyaránt törzsvendég volt — elfeledkezett két dologról. Az egyik: van Magyarországon rendőrségi nyomozószervezet. A másik: van korszerű bűnügyi technika. No de ez utóbbi a rendőrség belső ügye, a lényeg, hogy a Basamalom úti terv nem sikerült, mert a félelem okát egy halál okozta. Müller Jenő halála, akit a részeg Balog József megfojtott. Rövidesen kattant az acélkapocs Balog József és Stremenszkiné Szarka Margit — egykori kiskassai lány — csuklóján, s a rendőrnyomozók már támogatni akarták őket, az összerogyás előtti halálsápadt félelem állapotában. A továbbiakban maradjunk a Baranya megyei Bíróság dr. Temesi Imre tanácsénak ítéleténél, idézzünk belőle: „A bor 11 óra tájban fogyott el. Ezt követően Balog József és Stremenszki Józsefné a Müller Jenő lakásának szobájában lévő heverőre feküdtek, míg Müller Jenő a konyhában maradt ... Balog József... a lefekvés után hányt is . . . Müller Jenő is bement a szobába..., ahol Balog Józseffel veszekedni kezdtek. Ennek során dulakodás támadt... Balog jobb karjával hátulról átfogta Müller nyakát és úgy nyomta le a szobai fekhelyre. Tartósan, körülbelül 7—10 percig szorította ... meg is húzta ... s csak akkor hagyta abba, amikor a sértett mozdulatlanná vált.” Amikor az ítélet legfontosabb mondata elhangzott: „Balog József elsőrendű vádlottat halmazati büntetésül 16 évi szigorított börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli..." — Balog mulyán elmosolyodott. Aki leste az arcát, - és ítélet- hirdetéskor a bíróságon ez bizony szokás —, látta, örül, hogy így megúszta. Hiszen ha az emberölés előre megfontolt lett volna, — felakasztják. Pedig szándékos emberölésért 15 év a kiszabható ítélet felső határa. Csakhát... határátlépés előkészülete! Meg korábban két alkalommal szabadságvesztés. Az utóbbi hat év egy részét feltételesen engedték el. No mármost ezeket összeadva .. . Meg ilyenkor nemigen lehet már újabb feltételes sza badságra engedés... Stremenszkiné Szarka Margit is öt évig csíkosban jár majd Mindez három liter borral kéz dődött.. . Földessy Dénes Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Bp.) 10 334 Trabant Limousine (Győr) 3 610 Trabant Limousine Spec. (Bp.) 13 229 Trabant Limousine Spec. (Győr) 5 884 Trabant LimoOsine Hycomat 5 695 Trabant Combi (Bp.) 1 733 Trabant Combi (Győr) 376 Wartburg Limousine 4 624 Wartburg de Luxe 6 281 Wartburg de Luxe, tolótetős 2 191 Wartburg Limousine, tolótetős 1 544 Wartburg Tourist 1 665 Skoda 100 82 933 Skoda 100 L (Bp.) 8 953 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Polski FIAT 1500 12 375 Polski FIAT 126 3 728 Zaporozsec 25 273 Zsiguli (Bp.) 84 968 Zsiguli (Debrecen) 39 149 Zsiguli Combi 9 980 Zsiguli 1500 8 536 Zsiguli 21011 (Bp.) 6 658 Zsiguli 21011 (Debrecen) 3 417 Dácia 9 061 Moszkvics 2140 396 — Uzletház Kapolyon. A Tabi ÁFÉSZ építőbrigádja néhány napja megkezdte Kapolyon a kereskedelmi és vendéglátóipari egység építését. Az 1,7 millió forintos üzletházban korszerű bolt és presszó kap helyet. ma este SZÍNHÁZ A Kaposvári Csiky Gergely Színházban 16 és 20 órakor La mancha lovagja. A Pécsi Nemzeti Színiház vendégjátéka. Szekszárdon a Babits Művelődési Központban 19 órakor VII. Gergely. A kecskeméti Katona József Színház előadása. Siófokon a Kulturális Központban de. 10 órakor Rosszcsont Peti. Az Állami Bábszínház előadása. HANGVERSENY Kaposváron az Ifjúsági Parkban 19 órától az Universal Együttes műsora. KIÁLLÍTÁS Mohácson a Kossuth Filmszínház Galériájában Kalmár Sándorné Ho- róczi Margit kecskeméti festőművész kiállítását nyitja meg Bükkösdi Kálmán, a Népművelési Tanácsadó munkatársa 19 órakor. MOZI Park-Kert: Osceola (8). Park: Legendák lovagja (2, hn5, f8). Petőfi: Bankrablás (4, 6, 8). Kossuth: Katharina Blum elvesztett tisztessége (10, 12, f7). Az inkák kincse (f3. f5). Art Kino: A bál hegedűi (f9).