Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-19 / 167. szám
%%%%%%%%%% Egészséges látásmód, töretlen alkotókedv j Platthy György 5 —-------------h etedik \_______________________________ ) —pécsi i kiállítása Platthy György művészetének forrása Nagybánya, a Fauves- ek irányzata és a dunántúli táj, — Szigliget, Cák, Óbá- irrya, Zengővárkony, Mecsek, ez a már-már mediterrán vidék a maga tavaszba, nyárba öltözött állandó születésével. Ennek a termő áramlásnak medrében keletkezik szüntelen osztódással Platthy György festészete. Az általa idézett pannon táj koreográfiája összetett. Árnyaltan tagolt, a természeti egységhez csatlakozik a társadalmi vonulat, — mária- gyűdi erdős dombokhoz szántóvető, horhoshoz, Balatonhoz szőlők, piros lüktetésű házak. Igen, a piros. A piros só Platthy György képein módosítja a fény által vezényelt színeket, ez a piros többlet egyénisége, mely derű. Derű és erő. S egyáltalán, magabiztos ötvözet valahány műve, önmaga karakterére formálja a tájékozódó pontokat, — legyen az táj vagy mesterek ajánlata. Bölcsen tájékozódik, erősen figyel, de őrzi önállóságát. A népművészet színtársulásaiban ragyognak Balaton-parti tájai, ezt az összeállítást nemcsak a nyári mezőktől; hanem szőttesektől, hímzésektől tanulta. Baj? Dehogy! Ez és így, — „itt és most" Platthy György sajátos értékrendje, hamisítatlanul egyéni festői világa, mely állandósult megújulás, színes alakzctofc termő nyüzsgése. Látása egészséges, alkotókedve töretlen. Ehhez társul serkentő szorgalma, elméleti alapossága, mellyel szinte Meunierhez hasonló teljességgel dolgozta fel a szénbányászok és a gyári dolgozók mun- ká shét köz na pja i t Ügyel a közérthetőségre. Két okból. Egyrészt a látvány pompája érdekli, izgatja, másrészt embersége is ezt igényli, IgényPlatthy György: A zenéről... li, hogy a műnek közönsége legyen, azt akbrja, hogy tüzes koloritjával átadhassa szemnek, lelkületnek a színek ősr örömét. E két indítékból törekszik arra, hogy festményei ne rejtvények és feladványok, hanem természeti, társadalmi alakzatcsoportot értelmező szerkezetek legyenek, — látvány és harmónianövelő minőség. Ez a kitűzött és megvalósított cél a festészet egyik útja. Nem rejti magában az összes teendőt, de az egyik fontos közlekedési lehetőség a szépség és az emberi boldogság között. Paradoxon, de igaz, — Platthy valahány képén nemcsak tónusokat látunk, hanem szinte érezzük a gyümölcs ízét, a virág illatát, olyan érzékien és plasztikuson sűrű az Ő színvilága. Ez az ereje elsősorban, — a rajz csupán alárendelt mondata művészetének. így jó, így Platthy György o színek permetezett piros sójával; mely ráterül és szinte élővé serkenti a Zöld, lila és sárga árnyalatokat Mi áll előtte? Még nagyobb belső türelmetlenség, melynek ható energiáival, s bátrabb szelekciók segítségével szükséges a nagyobb méret nagyobb lehetőségeivel megragadnia a szemlélődéssel előkészített és kiválasztott táj- és tárgymotívumot. így véglegesítheti rendszeres álmodozását a jó képektől a mesterművek irányába; Szolidáris érzéssel kívántjuk, hogy a Tőle megszokott alapossággal és arányérzékkel járja végig ezt az utat, amely fölfelé vezet. Losonczi Miklós Platthy György: Mai ifjúságunk (Részlet.) Munkások munkásoknak Muzsikáló bányászok Egy figyelemreméltó sorozat jólsikerült hangversenyét hallottam nemrég a Puskin Művelődési Házban. Munkások muzsikáltak — munkásoknak. Aligha lehetne ezt a kezdeményezést a korábban használt „népművelés” címszó alá sorolni. „Közművelődés" ez a javából, hiszen a Puskinban egy munkásközösség önmaga munkálkodik zenei műveltsége gazdagításán. Miről is van szó? A Mecseki Szénbányák Fúvószenekara Háry Balázs karmester vezetésével eljutott arra a fokra, hogy az indulók és alkalmi számok előadásán túl, koncertfeladatokra is vállalkozhat. Ki más lehetne e koncertek közönsége, mint azok az ismerősök, munkatársak, barátok, akik a felvonulásokon, társadalmi-politikai ünnepségeken megismerték és megszerették a zenekart, rajtuk keresztül a fúvószenét. Ez a közönség persze különböző zenei műveltségű emberekből áll, többségük még nem hangversenylátogató, de szeretik a zenét és fogékonyak az újra. A zenekar vezetője ezért olyan sorozatot állított össze, mely az egyszerűbb, könnyebben érthető zenétől halad a nehezebb, de értékesebb felé. Az eddigi hangversenyek sikere, és főként látogatottsága a módszer helyességét bizonyítja. A „Mit mond neked a zene?" című műsorban a művészi zene alapkérdéseiről, a zenehallgatás alapfogalmairól volt szó. A „Népek zenéje” est a népdalfeldolgozások felől közelített a műzene magaslatai felé, a Strauss-hangverseny népszerű dallamain keresztül a szimfonikus formálásmóddal barátkozhattak meg a hallgatók. A legutóbbi koncert a rézfúvó hangszerek családját mutatta be. Jó ötlet volt, hogy a hallgató a nagyteremben elhelyezett paravánokon közelről is megnézhette azokat a hangszereket, melyek - ügyes ismertetőszöveg kíséretében — sorra megszólaltak a pódiumon. A kürtök jellegzetes hangját egy Bach-korál átirata érzékeltette. A szárnykürtöt Rimszkij Korszakov Szadkó c. operájának egy részletében, a baritont Musszorgszkij: Egy kiállítás képeinek Bydlo tételében ismerhette meg a közönség, de ugyanígy bemutatkozott a többi rézfúvó hangszer is. A szólókat a zenekar tagjai játszották, s ha a bányászmuzsikusok hangszerei — természetesen — nem is szóltak olyan virtuózán, mint Maurice André trombitája, a nagy gonddal kidolgozott, jó ízléssel előadott számok méltán arattak nagy sikert. A hangversenyen fellépett a nemrég alakult Pécsi ötős Együttes is. Szabó Ferenc vezetésével. Nem vendégként, hiszen az öttagú együttesből hárman a bányászzenekarnak is tagjai. Carlos Chavez csupa ütőhangszerre komponált Toc- cata-ját játszották, melyben a közönség a különleges hangszínek egész sorával találkozhatott. Az értékes zenéhez sokféle út vezet. És nemcsak olyanok, melyeket végtelenbe nyúló, cigarettafüstös értekezleteken „felülről” agyainak ki. A Mecseki Szénbányák Fúvószenekara azzal, hogy önmagának közönséget akar toborozni, a hallgató számára is vonzó utat kínál, melyen máris sokan indultak el. A lelkesedés, és a jövő évadra tervezett érdekes műsorok a biztosítékai, hogy célba is érnek. Dobos L. Szalai Csaba: Üzenet Zagyvaré kasba Kedves Barátom, jó Simon!, várt-e rád a kinti régi portán ól-odubaa láncravert toportyán, bólogatva álló vén „sifon”? A bronz ganékat zenditő kakas kiáltott-é egy érces jó napot, és nyikordított tán a kapuvas, hogy felrettenne rá a félhalott? I De lásd, kínjában elrepedt a föld, vályogfalba nő akácfa-zászló, győztes lobogással leng felül a zöld visszaűzni téged a tanyából: ne hallj zörögni karókon szorult és ütött aljú edénykoszorút. TÜSKÉS TIBOR: A tanulmányes esz- szé kötetek bővedje idején, amikor kurta könyvismertetések, súlytalan alkalmi írások, nem összetartozó rögtönzések is gyakran kéredzkednek át a lapok re- cenziós rovatából a könyv tar- tósabb, igényesebb gondolattárolási formái közé. Tüskés Tibor Pannóniái változatai a tanulságos és példaszerű kivételek közé tartoznak. A gondos válogatás és elrendezés, a régebben keletkezett írások átdolgozását, kiegészítését vállaló fegyelem önmagában is jelzi a minőségtisztelő literó- tor-erkölcs hagyományának divatoktól független őrzését. De ami még több, ezek a tanulmányok — bármilyen változatosak tárgyi és műfaji szempontból — egyazon probléma körül kristályosodtak ki, közös, átgondolt véleményrendszert tükröznek, tanulságaik egy- irányba mutatnak. A könyv alapgondolata, a cím által is sugallt vezérmotívuma: a szellem sorsa vidéken, a kultúra esélye a főváros körzetén kívül — s innen ágazik el a kérdés közelebbi meghatározása, a dunántúli, „pannóniai” magyar művészet sajátosságainak vizsgálata. Mi a provincializmus? Annak a magatartása, aki szűkebb környezetében — egy városban, megyében, tájban — szétnézve, a helyhez illő föladatot, életprogramot keres vagy azé, aki a „végeken" úgy tesz, mintha a metropoliszban érezné magát s valamiféle absztrakt egvetemesség illúziójába kapaszkodik? „Nálunk a vidéki: nemcsak helyet, eredetet, származást jelöl, a szónak elmarasztaló íze is van” — panaszolja Tüskés, s joggal hívja föl a figyelmet a nagyvárosi szűklátókörűség, sőt az „európai méretű provincializmus" veszélyére. Vitatja a regionaliz- mus egyoldalú, elmarasztaló értelmezését is; egy tájegység életének tükrözése lehet ugyan szűkítő hatású (a „kötődés hiánya" nem kevésbé!), de klasz- szikus példák bizonyítják, hogy a nyersanyag táji, etnikai, történelmi konkrétsága egyáltalán nem ellentétes a nagy művészettel és irodalommal. „A mi gondunk éppen az, hogy a vidékhez kötődés, a .regiona- lizmus’ pozitív tartalmait és lehetőségeit aktivizáljuk, hogy vidéken is létrehozható legyen az egyetemes érvényű és mértékű írói-költői életmű." Ez* a gond, 1° tt át a kötet valamennyi írását, az elméleti tisztázás kísérleteit (Táj és költészet, Dunántúl és mai líránk) meg az író- és művészportrékat egyaránt. Az accképcsarnok méltán kezdődik Várkonyi Nándorral, aki „példát adott, hogy egy vidéki város könyvtárszobája fölé teljes emberi és írói életet lehet boltozni." A Pályarajzok, elszakadva a protokolláris rangsorok értékrendjétől, a szerző önálló fölfogását, eredeti képét tükrözik élő irodalmunkról: Takáts Gyulától és Csorba Győzőtől Kalász Mártonig és Bertha Bulcsúig egy külön irányzatnak talán nem nevezhető, mégis sok rokon törekvést mutató rejtett vonulatra irányítják a figyelmet. Egy-egy életmű szerves részeként ábrázolja Tüskés az irodalomszervező és lapszerkesztő tevékenységet is. Amit a szombathelyi írott Kő-ről és a pécsi irodalom fórumairól, a f i * # # # # Sorsunkról, a Dunántúlról, a Jelenkorról elmond, az nemcsak a föltárt vagy fölidézett tények, folyóirattörténeti érdekességek miatt fontos, hanem őzért is, mert a kimagasló teljesítmények közösségi hátterét,. az egyéni eredményeket is megnövesztő műhelymunka jelentőségét érzékelteti. Elvetve a dunántúli bukolika vagy a pannon idill sok visszaélésre alkalmat adó, fölületes címkéjét, Tüskés kitűnő érzékkel köti össze a művészet helyi színezetének kérdését az efféle együttes vállalkozások, a „szellemi társak", az „értő, befogadó közeg” termékeny egy- másrahatásának, a kollektív cél képzeteknek bemutatásával. A Tüskés művelte esszéforma egyszerre vállalja a művek értelmező regisztrálását és az életrajzi háttér, az írói jellem, a szellemi környezet ábrázolását. Élet és mű egységét, egymást föltételező összetartozását vallja eszményének. A Találkozások ciklusban megidézett mesterek — Veres Péter, Kassák Lajos, Németh László, Fü- lep Lajos — „hatásának”, példájának közös nevezője alighanem éppen a szellemi föladatok hatalmas kiterjesztése, a kultúra fogalmának az emberi tevékenység egészére való kitágítása. A róluk szóló naplószerű élménybeszámolókban olyan kérdések vetődnek föl, mint a balatonvidéki táj ésszerűbb művelése, a szép tárgyakkal esztétikussá tett környezet igénye, a művészetek emberformáló, nevelő hatása s hasonlók. A probléma- érzékenységet és a hasznos szépség emelkedett gondolatát Tüskés úgy igyekszik eltanulni példaképeitől, hogy személyes elfogultságaikat elhárítja, ízlésbeli ellentéteikben nem követi őket. „Két érték nem közömbösíti egymást” — írja a Veres Péter és Kassák közötti feszültségekről —, „megtanultam, hogy két szeretet megfér egymás mellett”. értékek összeegyeztetésére törekvő rugalmasság nyilatkozik meg műfaji nyitottságában, a képzőművészetre, a népi faragásra, a pécsi balettre is figyelő sokoldalúságában. A Művészetnek szentelt fejezetben a Csontvá- ry-, az Egry- vagy a Martyn- analizisek a hivatásos műtörténészekével vetélkedő szakmai fölkészültségen kívül Tüskés beavató készségéről, a laikus érdeklődőt lépésről lépésre a látvány, a mű lényege felé vezető pedagógiai tapintatáról is sokat elárulnak. A „múzsák testvériségének” ez a híve kiváltképp vonzódik a nehezen besorolható, kettős illetékességű műfajok, formák iránt. Régóta szakértőnek számít a művészi illusztráció, a szöveget díszítő grafika kérdésében, nem csoda, hogy könyvét e tekintetben is finom ízlés és műgond jellemzi. Borsos Miklós rajzai a borítón és a szöveg közt néhol utalásszerű kapcsolatban állnak a tanulmányok tárgyával, de leginkább a múlthoz, az örökséghez való hasonló viszony, a pannon hagyomány céltudatos vállalása és megújításának igénye ad az alkalmi társulásnál eredendőbb szellemi tartalmat a szobrász-grafikus és az esszéista szerencsés találkozásának. Csűrös Miklós t A különféle
