Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)
1977-05-30 / 147. szám
I Nehéz helyzetben a Komló Ganz-MÁVAG—Komló 3:2 (0:1) Kőbányai út, 1000 néző. V.: Tóth L. Komló: Erdősi — Lahó, Kovács, Steib, Kelemen, Bányász (Gál a 70. percben), Pál, Lrngl, Hegyi, Farkas, Róth. Edző: Csaba Gábor. Az első percben Lingl egyéni akciója révén szöglethez jutott a Bányász, de a röviden beívelt labdát a védők hárították. A 10. percben Lingl 25 méterről küldött erős lövését védte biztosan Balázsi. A 32. percben Lugosi jó labdát kapott a jobb oldalon, becsapta őrzőjét, s beadásszerű lövését Erdősi p bal felső sarokból tornászta ki. Meleg percek következtek a Komló számára, a Ganz-MÁVAG fölényét ez időszakban négy szöglet is jelezte. A 42. percben váratlanul vezetéshez jutott a Komló. Lingl elcsípett egy labdát, s a saját térfeléről induló Farkashoz játszott, aki 40 méteres vágta után két védő kíséretében a tehetetlen Balázsit is kicselezve a kapu közepébe gurított. (0:1) A második félidő első percében a szemfüles Hegyi csaknem gólt ért el, de nehéz szögből leadott lövését Balázsi másodszorra megkaparintotta. Bányász 30 méteres keresztlabdáját a 16-os sarkán álló Róth kapásból az ellenkező kapufa mellé lőtte. Az 55. percben Lahó teljesen fölöslegesen 40 méterről hazaívelt, Végh elcsípte a labdát, és a jobb sarokba vágta. (1:1) A 65. perc^ ben szögletrúgás utáni kavarodás végén a menteni akaró Róth lábáról a kapufára, onnan a hálóba pattant a labda. öngól! (2:1) Ugyanő javított 2 perc múlva. Bányász beadását Hegyi visszagurította, s Róth a jobb kapufa mellé perdített. (2:2) Középkezdés utón Geiger a kapujából kimozduló Erdősi mellett a hálóba ívelt. (3:2), A nagy tét miatt mindkét csapat elfogódottan, sok hibával kezdett, s bár változatos mezőnyjáték alakult ki, az első félórában igazi gólhelyzeteket Eger—Nagykanizsa 2:1 (1:1) Nagykanizsa, 3000 néző. V.: Bauer. Nagykanizsa: Vlaszák — Kovácshegyi, Doszpoth, Simon, Savanyó — Készéi, Pávlicz, Nagy (Horváth a 65. percben) — Bogáti, Derdák (Kozma a 65. percben), Füle dr. Edző: Lantos Mihály. Jól kezdett a kanizsai gárda, amely a 7. percben már vezetést szerzett. Füle dr. kígyózott át a védőkön, de a 16-oson belül buktatták. A 11-est Dosz. poth nagy erővel rúgta a kapu bal oldalába. (0:1.) Továbbra is támadásban maradt az Olajbányász, de a kínálkozó helyzetek kimaradtak. A vendégek a 22. percben egyenlítettek: Galántaival szemben szabálytalankodtak a kanizsai védők. A szabadrúgást Barta ívelte középre és a tisztán hagyott Csathó biztosan fejelt a jobb sarokba. (1:1.) Ezt követően jobbára az olajosok veszélyeztettek, miközben Pávlicz, majd a másik oldalon Galántai hagyott ki egy-egy helyzetet. Szünet után a vendégek kezdtek jobban és a 47. percben majdnem vezetéshez jutottak, de Barta közeli lövése a PMSC —Szekszárd 1:0 (1:0) (Folytatás az 1. oldalról.) lelkesen ünnepelték az NB II. bajnokát. A PMSC védelméből Torna és Kincses emelkedett ki. A középpályások az első félidőben halványabbak voltak a szokottnál, szünet után Kiss és Lőrincz feljavult. A csatársorban Kardos góljáért dicsérhető, Nagy ezúttal többször hibázott. A Szekszárd kapujában Lipovszky végig jól védett. A hátvédek közül Korner volt a leghatározottabb, míg középpályán Tóth jeleskedett. A csatárok közül Szűcsnek volt egykét ügyes megoldása. Lázár Lajos PMSC—Szekszárd 1:0-ás pécsi győzelemmel végződött mérkőzés eredményét mindössze négy pályázó találta el. A szerencse Várbíró Péter, 7632 Pécs, Olga utca 3. szám alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt, szerkesztőségünk titkárságán, Pécs, Hunyadi út 11. sz. alatt veheti át. Az e heti szelvények beérkezési ideje szombat déli 12 óra. Főmérkőzés: Komló—Várpalota: Pótmérkőzés: Szekszárd—Vasas Izzó: A pályázó neve: ................................ A pályázó lakcíme: ......................... n em tudtak kidolgozni. A Ganz-MAVAG fölénye ellenére a Komló ért el gólt, de ez, ahelyett, hogy megnyugtatta volna a játékosokat, idegeskedni kezdtek és egyéni hibákból ismét 2 pontot hagytak idegenben. Erdősi a harmadik gólnál hibázott, a két szélső hátvéd és Lingl formán kívül játszott. Csák Pál, Hegyi és Farkas igyekezete dicsérhető. A Ganz-MÁVAG csapatából Geiger, Végh és Gugyerás játszott jól. Kunos István TOTO 1. MÁV DAC—Szív. MÁV 1:4 2 2. Szolnoki MÁV—BVSC 1:2 2 3. Oroszlány—Budafok 1:3 2 4. Kossuth KFSE—Debrecen 0:0 x 5. Vasas Izzó—Volán 1:2 2 6. Ózd—Szolnoki MTE 0:1 2 7. Kiskunhalas—Szegedi D. 1:3 2 8. Szarvas—Békéscs. TASK 4:3 1 9. Törökszentmiklós—Lehel SC 2:2 x 10. Szabó L SE—ÉGSZOV 2:1 1 11. ÉPGÉP—Bem SE 2:0 1 12. Répcelak—Rákóczi SE 4:1 1 13. Auras SE—Dunakeszi 3:2 1 + 1 14. Hatvan—Leninváros 0:1 2 BIRKÓZÁS. Kaposvárott országos szabadfogású úttörő egyéni bajnokságon a Pécsi Sportiskola versenyzői közül az A kategóriában második lett Vincze, Héjas és Takács második lett. A „B" kategóriában Gyenis és Orsós a második, Ignác és Papp a harmadik helyen végzett. : MM Ili. Gólzáporos mázaszászvári győzelem Bo. Spartacus—Szigetvári VSZ SE 2:2 (1:1). Budapest, 200 né*ő. V.: Varga J. Szigetvár: Kiss — Béni, Vida, Maurer, Tóth, Révész, dr. Tüske, Szöllő- si, Dobor (Bocskor), Telek, Palotai. Edző: Kamondi Imre. Küzdelmes, változatos, de közepes iramú és ^színvonalú mérkőzés. Gól lövők: Sárközi, Kránicz, illetve Telek (2). Jók: Zöldi, Dudás, Öze, Sárközi, illetve Vida, dr. Tüske, Szöllősi, Palotai. Volán Szállítók-Véméndi TSZ SK 0:0. Budapest, 250 néző. V.: Kávai. Véménd: Doszpod - Bartha, Rótt,- Kajtár, Fiochsz kapufáról vágódott ki. Később Dudás szerezhetett volna gólt, de 6 méteres lövését Vlaszák nagy bravúrral mentette. A 60. percben megszerezte a vezetést az Eger, a lesgyanús helyzetben lévő Barta iramodott el a jobb oldalon, őrzőjét kétszer is átjátszotta, majd hat lépésről bombázott a bal sarokba. (2:1.) Ezután rákapcsoltak az olajosok és a 64. percben nagy tűzijátékot rendeztek. Előbb Csank védett bravúrral, majd a védők kétszer is a gólvonalról vágták ki a labdát. A jó iramú, küzdelmes mérkőzésen a jobb csapatmunkát nyújtó egriek jól használták ki a kanizsaiak megingásait és meglepő győzelmet arattak. Jók: Zsidói, Patvaros, Galántai, Csathó, Antal, Barta, illetve Doszpoth, Kovácshegyi, Simon. Balogh Antal AZ NB II. TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Székesfehérvári MÁV Előre— MÁV-DAC 4:1 (3:1), BVSC— Szolnoki MÁV 2:1 (1:0), Budafok MTE—Oroszlányi Bányász 3:1 (0:0), Szolnoki MTE—Ózd 1 :0 (1 :0), Várpalota—Fűzfő 2:2 (0:0), Volán—Vasas Izzó 2:1 (1:1), Kossuth KFSE—Debrecen 0:0. Az NB II. állása Hétfői sport 1. Pécs 35 21 10 4 78-25 52 2. Sifv. MÁV 35 18 8 9 60-50 44 3. Budafok 35 17 9 9 80-57 43 4. Szolnoki MTE 35 19 5 11 69-51 43 5. Izzó 35 17 8 10 62-39 42 6. BVSC 35 14 12 9 58-50 40 7. Volán 35 14 10 11 52-36 38 8. Debrecen 35 13 12 10 43-35 38 9. Nagykanizsa 35 14 10 11 53-52 38 10. Eger 35 16 6 13 59-60 38 11. Szekszárd 35 11 11 13 40-49 33 12. Kossuth 35 13 6 16 48-50 32 13. MÁV DAC 35 13 5 17 48-61 31 14. Várpalota 35 9 12 14 42-49 30 15. Komló 35 11 7 17 38-51 29 16. Ózd 35,11 6 18 44-52 28 17. Ganz MAVAG 35 8 12 15 45-59 28 18. Fűzfő 35 8 12 15 39-57 28 19. Szolnoki MÁV 35 7 8 20 28-54 22 20. Oroszlány 35 6 9 20 44-93 21 Négy pontra nőtt a Sellye előnye Mohácsi TE-Beremend 2:2 (0:0). Mohács, 800 néző. V.: Kulcsár. Küzdelmes, közepes iramú mérkőzésen a mohácsiak végig fölényben játszottak, de a beremendiek védelme jól állt a lábán. Góllövők: Schvarcz- kopf, Lőrincz, ill. Guszvány, Budai. Jók: Hancz, Pártényi, Grain, illetve Kubatov (a mezőny legjobbja), Strökker, Németh I. Sellye-Szalánta 1:0 (0:0). Szalánta, 600 néző. V.: Burai. A listavezető csak keservesen győzött. A sellyeiek nagy fölényben játszottak, de rendre kihagyták helyzeteiket, és az első félidőben büntetőt is hibáztak. Gól lövő: Gólyák. Jók: Orlovics, Gólyák, Lombosi, illetve Szabó, Tóth. Pécsi Kinizsi—Siklós 3:1 (1:0). Kovácstelep, 150 néző. V.: Botykai L. A minden csapatrészében jobb Kinizsi helyzetei alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Góllövők: Juhász (2), Szuper, illetve Vigh (11-esből). Jók: Bodor, Kondá- kor, Juhász, illetve Vigh, Kovács. Pogány—Gázmű 2:0 (2:0). Gázmű-pálya, 100 néző. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen, helyzetei alapján a Pogány megérdemelten győzött. Góllövők: -Radó, Zsdrál, illetve Papp, Juci. Megyei I. osztály állása Virág, a Kinizsi csatára kapura lő a Siklós elleni mérkőzésen. Arató László felvétele 1. Sellye 27 23 2 2 64-21 48 2. Mohács 27 20 4 3 77-19 44 3. Ü. PEAC 27 15 5 7 54-30 35 4. Beremend 27 14 6 7 49-27 34 5. Kinizsi 27 13 6 8 32-27 32 6. Vasasi B. 27 12 7 8 45-33 31 7. Siklós 27 13 5 9 45-35 31 8. PBTC 27 11 8 8 44-27 30 9. Kesztyűgyár 27 10 6 11 29-33 26 10. Boly 27 9 5 13 40-57 23 11. Pogány 27 7 8 12 28-33 21 12. Mágocs 27 6 9 12 24-52 21 13. Steinmetz SE 27 8 3 16 37-41 19 14. Zsolnay SE 27 5 5 17 20-56 15 15. Szalánta 27 3 6 18 22-55 12 16. Gázmű 27 2 5 20 18-82 9 KÉZILABDA. Dunakeszi— PMSC 22:21 (10:9). NB I. férfi mérkőzés. Nagykanizsa—Rába ETO 10:9 (4:1). NB I. B női mérkőzés. Pécsi BTC—BVSC 12:9 (7:3). NB II. női mérkőzés. Torna EB Magyar Zoltán aranyérmes Vasárnap délután a vilniuszi sportpalotában telt ház előtt a szerenkénti döntőkkel ért véget a XII. férfi tornász Európa- bajnokság. A hat szeren 12 ország 22 versenyzője képviseltette magát, s a 48 döntős hely közül a magyarok nyolcat foglaltak el, ezeken Magyar Zoltán és Donáth Ferenc „testvériesen” osztozott. A lólengésben mindketten, a gyűrűn csak Donáth, az ugrásban Magyar, a korláton és a nyújtón pedig mindketten lehetőséghez jutottak. Magyar Zoltán lólengésben megvédte Európa-bajnokságát. Sőt úgy, hogy ezen a szeren megszakítás nélkül harmadszor győzött a kontinens legjobbjai között. Ráadásul ezen az Európa-bajnokságon rajta kívül más versenyző nem ismételte meg két évvel ezelőtti győzelmét! A B.m. Állami Építőipari Vállalat felvételre keres: — panelszerelőket, — kőműveseket, — ácsokat, — egy „D”-vizsgás gépkocsivezetőt, — multikásokat, — dömpereseket, — fűtésszerelőket, — víz-gázszerelőket, — ív- és lánghegesztőket, — lakatosokat, — bádogosokat, — asztalosokat, — gépkocsirakodókat, — festőket, — takarítókat, — állandó nappali és éjjeliőröket, — segédmunkásokat: kőművesek, ácsok, vasszerelők, hőszigetelők, fűtésszerelők, víz-gázszerelők, vízszigetelők mellé. Jelentkezés: Baranya me- gyei Állami Építőipari Vállalat Pécs, Szántó Kovács János út 1. (ÉM.-szálló). Munkaerőgaz- dáikodás. Minden érdeklődő levélre válaszolunk. Levélcím-. 7601 Pécs, Pf.: 147. (Gáli), Mács, Kiss, Horváth, Törjék, Gruborovics, Bencsik. Edző: Szám Frigyes. Az első félidőben alacsony színvonalon folyt a mérkőzés. A második félidőben aztán többet támadott a Volán. Jók: Mezei, Kertész, Solti, illetve Kiss, Rótt, Doszpod. Pécsi VSK-Sárisáp 2:0 (0:0). Sárisáp, 300 néző. V.: Pálvöl- gyi. PVSK: Kovács — Hüber (Stájer), Tallósi, Kaszás, Németh, Nagy, Kenderesi, Grün- wald, Baumholczer (Vigh), Jánosi, Kresz. Edző: Rónai István. Izgalmas, sportszerű volt a mérkőzés. A rutinos vendégek csak az utolsó negyedórában kerekedtek felül. Góllövők: Kenderesi, Grünwald. Jók: Tallósi, Kenderesi, Grünwald, Jánosi, illetve Pilcz, Flórián, Farkas. Mázaszászvári Bányász-Barcsi SC 8:0 (5:0). Barcs, 300 néző. V.: Hegedűs. Mázaszász- vár: Szulics — Csábrák, Széles, Nemes (Kovács II,), Kólya, Molnár, Pataki, Kovács I., Horony, Bázsonyi (Varga), Csordás. Edző: Róth Antal. Barcs: Kérmer — Kele, Orsós, Studer, Báthori, Petrinovics, Takács (Mozsgai), Utasi, Karsai, Szilágyi, Szekeres (Hunyadi). Edző: Lendvai Miklós. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a mázaszászvári csapat úgyszólván tetszés szerint érte el góljait a teljesen szétesően játszó barcsi csapat ellen. Góllövők: Horony (4), Molnár (2), Bázsonyi és Csordás. Jók: Molnár, Horony, Csordás. A barcsi csapatból senkit nem lehet kiemelni. Siófoki Bányász-Lőrinci Fonó 0:0. Siófok, 1500 néző. V.: Dorozsmai. Siófok: Zsuponyó — Fiath, Szilágyi, Bőzsöny, Babán, Kékesi, Csépán (Bakó), Dróth, Sabján (Horváth), Bihari, Bocsev. Edző: Puskás Lajos dr. A határozottan és nagy lelkesedéssel játszó vendégek pontszerzése meglepő, de teljesen megérdemelt volt. A hazai csapat nagy hibaszázalékkal és balszerencsével játszott. Jók: Zsuponyó, Szilágyi, Babán, illetve Házenauer (a mezőny legjobbja), Flórián és Pál. További eredmények: Kiss J. SE-Paks 7:2, BKV Előre-EMG SK 2:0, Perbál—Pénzügyőr 0:0, Álba Regia-Bp. Építők 2:3, D. Építők—Enying 4:0. Az NB III. állása 1. BKV Előre 2. PVSK 3. Perbál 4 Siófok 5. Dunaújv. Ép. 6. Bp. Spartacus 7. Véménd 8. Pénzügyőr 9. Kiss J. SE 10. EMG SK 11. Volán Száll. 12. Bp. Építők 13. Enying 14. Szigetvár 15. Paks 16. Álba Regina 17. Mázaszászvár 18. Lőrinci Fonó 19. Sárisáp 20. Barcs 35 25 35 19 35 15 35 16 35 14 35 14 35 15 35 15 35 15 35 13 35 12 35 13 35 13 35 12 35 10 35 7 35 5 35 5 35 5 35 3 10 10 12 10 13 10 10 12 10 12 11 12 8 17 11 17 12 18 11 19 8 22 3 29 77-21 56 73-36 46 63-43 43 52- 33 43 56-28 42 63-42 42 63-44 42 66-46 41 62-54 40 35-36 38 43-35 37 48-34 36 51-56 36 45- 51 35 53- 73 28 41-70 25 46- 67 22 30-64 21 32-80 18 21-107 9 világ proletárjai. mnm Dunántúli napló '»vr»' B.iwiMe.n.ii ‘»Pi» _ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunytidl út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációi eljárással Saphir 96-os gftpen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Tslex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007