Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-26 / 113. szám
Nehéz év után Jó irányban, következetesebben z 1977. évi népgazdasági terv teljesítésének első tapasztalatait az MSZMP Központi Bizottság legutóbbi ülése alapján így összegezhetjük: az esztendő első negyedévének eredményei biztatóak, a terv teljesítése jó irányban halad. Az MSZMP KB 1976. decemberi határozata végrehajtásának kedvezőek a gazdasági és a politikai feltételei. Az idei tervet az előző évhez képest korábban, gyorsabban, szervezettebben dolgozták ki. A gazdasági szabályozás lényegében nem változott. A szocialista országokkal az államközi szerződéseket idejében megkötötték. A népgazdasági terv céljait a dolgozók időben megismerték és elfogadták. A cselekvőkészség országszerte nagy. A csepeli dolgozók kezdeményezése alapján a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére országos verseny bontakozott ki. Mielőtt a részletekre térnénk, szükséges két dolgot előrebocsátani. 1. Az éves feladatok nagyobb része még végrehajtásra vár, az első tapasztalatokból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. 2. A bázis szemlélet köny- nyen eltájolhat, az 1976. első hónapjaihoz képest néhol tapasztalható „látványos fejlődés" esetén különösképpen. A gazdasági növekedés üteme ugyanis tavaly szokatlanul alacsony volt, elmaradt a tervezettől. Az 1977. év első negyedének ipari termelése öt százalékkal haladta meg a tavalyi és hét százalékkal a tavaly- előtti hasonló időszak szintjét. A gép-, illetve a vegyipar termelése az átlagos ütemnél gyorsabban, az építőanyag iparé lassabban növekedett. Az élelmiszeripar termelése a mezőgazdaságéhoz igazodik, így például a hús-, baromfi-, a cukor-, a tejiparban javult a nyersanyagellátás és mintegy öt százalékkal nőtt a termelés a tavalyi alacsony szinthez képest. A mezőgazdaság dolgozói felkészültek, hogy 7—8 százalékkal növeljék a termelést 1975-höz viszonyítva. Jelzi ezt az időszerű munkák gondos elvégzése, a zöldségtermelés és az állattenyésztés megélénkülése. Az anyagi-technikai feltételek is adottak. A növényvédőszer- és a műtrágyaellátás kielégítő. Az idén mintegy 7500 traktor, 2000 aratócséplőgép, 4000 tehergépkocsi és 8500 pótkocsi beszerzésére van lehetőség. Persze az időjárástól, mint mindig, az idén is sok függ. Eddig a belvizek a gabonavetésekben, az áprilisi fagyok pedig a gyümölcsösökben okoztak kárt. Az 1977. évi külkereskedelmi feladatok végrehajtása tervszerűen, szervezetten indult. A szocialista országokkal szembeni szerződéses kötelezettségeinket pontosan teljesítjük. A baráti országok esetenként a szállítási tervek túlteljesítését kérik. Erre a kölcsönösség elve alapján — tehát megfelelő és arányos import többlet esetén — nyílik lehetőség. A tőkés üzletkötésekre eddig nagyobb arányban került sor, mint egy évvel ezelőtt. A konjunktúra, a kereslet megélénkülése azonban továbbra is késik. Az export tervek teljesítése fokozott erőfeszítéseket igényel. A piaci árak szeszélyes ingadozása szükségessé teszi a gondos ármunkát az eladások és vásárlások megfelelő időzítését, a termelő, a felhasználó, a külkereskedelmi vállalatok, illetve a bank jobb együttműködését. A központi állami beruházásoknál néhol tapasztalható lemaradás a tervekhez képest. Többnyire a kivitelező kapacitások hiánya okoz gondot. Ezért a már elkezdett beruházások kivitelezésére kell az erőket összpontosítani. Fokozott figyelmet és erőfeszítést igényelnek azok a beruházások — a Paksi Atomerőmű, a Tiszai Hőerőmű, a 750 kV-os nemzetközi távvezeték, a Borsodi Vegyikombinát új PVC- üzeme, a Bélapátfalvai Cementmű, a Hajdúsági Cukorgyár —, amelyek az idén a megvalósítás döntő szakaszába léptek. Az 1977-ben induló nagyberuházások jól előkészítettek, kivéve néhányat, ahol a kivitelező kapacitás, illetve a tervdokumentációk hiánya okoz gondot. Az idei tervek teljesítéséhez a szükséges mennyiségű nyersanyag és energia biztosított, munkaerőből továbbra is hiány van. Sajnos a vállalatok többsége még mindig nem számol a realitásokkal, s olykor a mesterkélt munkaerőkereslettel tulajdonképpen a pazarlást, a szervezetlenséget, a kapun belüli munkanélküliséget leplezi. Ez a gyakorlat egyre kevésbé tartható. Az ésszerű, takarékos létszámgazdálkodás, a célratörő munka- és üzemszervezés idei terveink teljesítésének nélkülözhetetlen feltétele. z első három hónap tapasztalatai félreérthetetlenül bizonyítják, hogy az 1977. évi népgazdasági terv teljesítése, a tavalyi lemaradások részbeni pótlása, a növekedési ütem fokozása elérhető reális célkitűzés. A gazdasági növekedés üteme fegyelmezettebb, szervezettebb munkával, a hatékonyság emelésével meggyorsítható. Az életszínvonal az idei terveknek megfelelően emelkedik. Új intézkedésekre, döntésekre nincs szükség, változatlanul a Központi Bizottság 1976 decemberi határozatának végrehajtása a feladat. Következetes munkával, összpontosított erőfeszítéssel nagy lépést tehetünk előre az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai céljainak elérése útján. Szükség van minden dolgozó odaadó munkájára, a vezetők kezdeményezésére, helytállására, kockázat vállalására és nem utolsósorban a kommunisták • példamutatására, a pártszervezetek cselekvési programjainak öntevékeny végrehajtására. Kovács József Groitiiko Indiában Megkezdődtök a hivatalos tárgyalások Negyvenhárommillió forint értékű terméket készítenek a Pécsi Bőrgyár feJsöszentmárto- ni üzemében. A közel száz nőt foglalkoztató üzem a cipőgyárak részére bélést és festett bőröket gyárt. A tavalyi esztendőhöz viszonyítva ebben az évben 3 millióval több terméket készítenek. Fotó: Jozipovics Dr. Bakos Zsigmond könnyűipari miniszterhelyettes átadja a Kiváló vállalat cimet tanúsító oklevelet Gulyás Józsefnek, a Pécsi Kesztyűgyár vezérigazgatójának. Erb János felvétele A kitüntetést dr. Bakos Zsigmond könnyűipari miniszterhelyettes adta át A vállalat /979-ben már 1980-at szeretne írni Bakos Zsigmond könnyűipari miniszterhelyettest, dr. Jerszi Istvánt, a Megyei Pártbizottság titkárát, Szentirányi Józsefet, a Pécs városi Pártbizottság titkárát, Csikós Pált, a Bőripari Dolgozók Szakszervezete titkárát és Rameisl Ferencnét, az SZMT titkárát. Gulyás Józsel, a Pécsi Kesztyűgyár vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. Értékelte a vállalat eredményeit, amelyek közül külön kiemelte exportjuk gyors növekedését: termékeik Párizstól Londonig, Stockholmtól Montreálig, minden világváros exkluzív áruházaiban megtalálhatók, s azokat a minőségi áruk kategóriájába sorolják. A Kesztyűgyár továbbra is fejleszt, kivitelét az ötödik ötéves tervidőszakban 100 százalékkal (I) kívánja növelni. A vezérigazgató erre kanyarodott vissza beszéde végén, miután megköszönte a kesztyűgyári kollektíva fáradságos, de eredményes munkáját, a megyei és miniszteri vezetés támogatását; használjuk ki a piaci konjunktúrát, a beruházásokban és az üzem- szervezésben rejlő lehetőségeket — mondotta — s akkor el fogjuk érni, hogy az 1980-ra előirányzott tervet már 1979-re teljesítjük. Ennek ma már megvan a reális alapja. Ezután dr. Bakos Zsigmond miniszterhelyettes átnyújtotta a Kiváló Vállalat címet tanúsító oklevelet és gratulált az eredményekhez. Húsz dolgozónak átadta a Könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. Csikós Pál, a szakszervezeti munkáért adott át kitüntetéseket két kesztyűgyári asszonynak. Következtek a vállalati kitüntetések a legjobb brigádoknak és a legkiválóbb dolgozóknak. A kitüntetéseket Gulyás Józsel adta át. A kitüntetéshez a megyei és a városi pártbizottságok, az SZlMT és a KISZ bizottságok nevében Szentirányi Józsel gratulált. Ezután felolvasták a partner vállalatok és intézmények üdvözlő táviratait, többek között gratulált a Pénzügyminisztérium és az Állami Fejlesztési Bank is. Elismerések futószalagon: a Pécsi Kesztyűgyár az utóbbi tíz esztendőben kilencszer kopott „Kiváló vállalat" címet vagy miniszteri dicséretet, hovatovább az lenne a szenzáció, ha nem így tennék fel a koronát egy- egy gazdasági évükre. A Pécsi Kesztyűgyár az elmúlt esztendőben, cseppet sem könnyű feltételek közepette elért kimagasló eredményeiért a Könnyűipari Minisztérium és a Bőripari Dolgozók Szakszervezete értékelése szerint elnyerte a Kiváló Vállalat címet. Az ezt igazoló oklevél átadására tegnap délután került sor a pécsi Olimpia Étteremben. Baranyai Magdolna, az 1-es gyáregység szb-titkára üdvözölte az immár csaknem ötezres kesztyűgyári kollektíva legjobbjait, a partner vállalatok vezetőit, a vendégeket, köztük az elnökségben helyet foglaló dr. Ú j - D e I h i „A Szovjetunió és India között kialakult baráti együttműködés nem átmeneti, konjunkturális körülmények eredménye. Kapcsolatainkat maga az élet hozta létre és azok megfelelnek a szovjet és az indiai nép alapvető érdekeinek” — jelentette ki Új-Delhibe történő megérkezésekor Andrej Gromi- ko. A szovjet külügyminiszter az indiai kormány meghívására érkezett hivatalos látogatásra Új-Delhibe. Gromiko repülőtéri nyilatkozatában a továbbiakban rámutatott: a két ország kapcsolatai szemléletesen példázzák az eltérő társadalmi rendszerű államok gyümölcsöző együttműködését, a béke és a biztonság fontos tényezőjét jelentik Ázsia és az egész világ népei számára. ' A szovjet vendéget üdvözlő beszédében Vadzspaji indiai külügyminiszter kijelentette: India és a Szovjetunió barátsága elvi alapokon nyugszik, azt maga az élet szülte és megfelel az indiai és a szovjet nép alapvető érdekeinek. Ezt a barátságot tovább kell erősítenünk országaink érdekében. ¥ Baszappa Danappa Dzsatti, indiai ügyvezető köztársasági elnök hétfőn fogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert, aki az indiai kormány meghívására érkezett hivatalos látogatásra Új-Delhibe. Dzsatti és Gromiko meleg, szívélyes légkörű beszélgetése során megvitatta a szovjet—indiai kapcsolatok helyzetét, továbbá számos nemzetközi problémát is. Hétfőn megkezdődtek Gromiko és Vadzspaji indiai külügyminiszter tárgyalásai. A két külügyminiszter áttekintette a szovjet—indiai kapcsolatok egyes elvi kérdéseit, a különböző területeken való továbbfejlesztésük kilátásait, és megvitattak néhány, kölcsönös érdeklődésre számot tartó, időszerű nemzetközi kérdést is. A tárgyalásokat építő jellegű, baráti légkör jellemzi. Beirutban kiújúltak a harcok A hétfő reggeli, feszültséggel terhes nyugalom után a délelőtti órákban Beirut Sabra nevű déli elővárosában fekvő palesztin menekülttábor környékén ismét kiújúltak a harcok az arabközi békefenntartó erők) egységei és az úgynevezett palesztin elutasítási front kötelékébe tartozó alakulatok között A két fél ismét nehéztüzérséggel lövi egymást. A szombat óta tartó csatározásoknak eddig mintegy 50 halottjuk van. A mostani összetűzések azt követően robbantak ki, hogy a közel-keleti konfliktus mindennemű tárgyalásos megoldásával szembenálló palesztin elutasítási front fegyveresei pénteken elrabolták és megölték a békefenntartó erők két katonáját. A nyugati hírügynökségek harcokat jelentettek beirut nyugati negyedéből, a sűrűn lakott Mazraa sugárút környékéről is. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 113. szám 1977. április 26., kedd Ara: 80 fillér Isméi kiváló vállalat a Pécsi Kesztyűgyár