Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-26 / 113. szám
2 Dunántúli napló 1977. április 26., kedd Németajkúak gálaműsora Gálaműsort rendeztek vasárnap délután Szekszár- don, a Babits Mihály Művelődési Központban Reich Brüderlich die Hand! címmel a németajkú együttesek vetélkedő legsikeresebb műsorszómaiból. Az érkező vendégeket a bonyhádi ifjúsági zenekar fogadta. A babarci ifjúsági zenekar szereplésével kezdődött a gálaműsor. Eleki népiegyüttes sora. Gazdasági életünk egyik legsebezhetőbb pontja A B. fti.-I Tanács tervgazdasági bizottságának tanácskozása Későn is jobb, mint soha. Mindre igaz ez, a beruházási tevékenység megjavítására tett első lépéseknek még akkor is örülnünk kell, ha a realitásokat figyelembevéve nem várhatjuk azonnal a beruházások időbeni, jó minőségben való elkészültét, az optimális költségek betartását A Baranya megyei Tanács tervgazdasági bizottságának tegnapi tanácskozásán élénk vita alakult ki a beruházási tevékenység javítása érdekében összeállított anyagról, melyről egyébként a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága holnap hoz határozatot. Az anyagban szó esik a tanácsi beruházások előkészítése és megvalósulása terén közreműködő vállalatok munkájának összehangolásáról, a beruházások célszerűségét legjobban és leggazdaságosabban szolgáló és a pénzügyi lehetőségekkel leginkább összhangban álló tervezői, kivitelezői munka anyagi és erkölcsi ösztönzéséAz előterjesztés szorgalmazza, hogy a helyi tanácsok fokozottabban vegyék igénybe az iskolák, óvodák, bölcsődék, orvosi lakások építésénél a típusterveket, vagy ajánlott tervekkel törekedjenek a gazdaságos megoldásokra, ugyanakkor a fejlesztési támogatások odaítélésénél a műszakilag jól előkészített, a beruházási szabályzat pontjainak megfelelő igények élvezzenek elsőbbséget. A Megyei Tanács a jövőben anyagi eszközeit az eddiginél rugalmasabban kívánja a beruházások megvalósításánál felhasználni. A vitában többen hangsúlyozták, hogy a beruházások előkészítésére kell különös gondot fordítani. Ebbe az is beleértendő, hogy a népgazdasági tervek, a területi tervek, a konkrét beruházások összhangban legyenek. Sajnos, ez ma nincs így, pedig a beruházási piacon aligha lehet rendet tenni másként Beruházók, tervezők, kivitelezők, az Országos Tervhivatal munkatársai, párt- és állomigazgatási szervek képviselői ültek asztalhoz, hogy gazdasági életünk egyik legsebezhetőbb pontjára orvoslást találjonak. Szinte valamennyien hangsúlyozták az ortyagi érdekeltség fontosságát, többen különösen a negatív, illetve a büntetőszankciók alkalmazását sürgették. A Tervqazdasági Bizottság tegnapi ülésén szó esett arról is, hogy iskolákat, óvodákat, bölcsődéket a sűrűn lakott városrészekben ma már nem szabadna a mostani nagyságrendben építeni, gyorsabban, kedvezőbb fajlagos költséggel lehet például egy 32 tantermes iskolát építeni, mint két 16 tantermeset. Az épülő Siklósi városrész majdani oktatási központja például jó példája lehet ennek a szemléletnek. Végezetül az építési kapacitásról szólva a vitában egyértelműen megfogalmazódott. hogy módot kell találni annak fejlesztésére, beruházásokhoz rendelkezésre álló anyagi eszközök és az építési kapacitás összhangja lehet csak alapja a jó beruházási tevékenységnek. Lombosi J. Magyar nyelv hete — 1977 • • Ünnepélyes megnyitó a Tanárképző Főiskolán A PTF nyelvtudományi tanszéke, KISZ végrehajtó bizottsága, rajz tanszéke, valamint a TIT megyei szervezete, a Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a Magyar Nyelvtudományi Társaság pécsi csoportja rendezésében Pécsett megkezdődött Magyar nyelv hete — 1977. az egy hónappal ezelőtti kaposvári rendezvénysorozat folytatása. A megnyitóelőadást a Tanárképző Főiskola dísztermében tegnap délután 15 órai kezdettel Váróczi Zsuzsa főiskolai docens, főigazgató-helyettes tartotta meg, majd dr. Temesi Mihály tanszékvezető főiskolai tanár Anyanyelvi nevelés nyelvjárási területen című előadására került sor. Este népmeséi prózamondó verseny volt a főiskolán. Ennek eredményeit, valamint a képzőművészeti pályázat nyerteseinek nevét pénteken ismertetik. A mai napon dr. Ols- vai Imre kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi intézetének tudományos főmunkatársa tart előadást Zenei anyanyelvűnk és a nyelvi nevelés címmel. Ezt dr. András- lalvi Bertalan kandidátus, a Janus Pannonius múzeum néprajzi osztályvezetőjének előadása követi, címe: Népköltészet és művészi élmény. Szerdán Anyanyelv és népi műveltség címmel a harmadéves hallgatók tartanak előadásokat. A Magyar nyelv hete — 1977. rendezvény- sorozata pénteken zárul. Közlekedésbiztonsági hetek Baranyában Az országosan meghirdetett közlekedésbiztonsági hetek célja a közlekedés biztonságának fokozása, a balesetek számának alakulásában a csökkenő irányzat állandósítása. A program a társadalmi erők összefogását, és aktivizálását, a közlekedési morál és magatartás terén kialakult pozitív folyamatok segítését, valamint a célirányos jog- propaganda folytatását határozza meg. A fő feladatok között szerepel a szabályos közlekedésre való nevelés, a járművek műszaki állapotának és biztonságának javítása és biztonságának növelése, a közutak tartozékainak, létesítményének megvizsgálása, a rongálódások megszüntetése, a balesetek tárgyi tényezőinek csökkentése. A közlekedésbiztonsági hetek akcióit április 25. és május 29. között rendezi a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, a városi-, járási KBT szervek és az MKBT Titkársága. Életet az éveknek Kiállítás a Leöwey Gimnáziumban Immár hetedszer nyílt meg tegnap a baranyai szociális és napközi otthonok lakóinak kiállítása a pécsi Leöwey Gimnáziumban. Felsorolni is nehéz lenne a kiállított tárgyak sokféleségét. Subák, térítők, kötött pulóverek, horgolt kalapok, táskák, babák és állatfigurák, vállkendők, tájképek, tarisznyák, faragott gyertyatartók, tükrök, sokac kézi szőttesek. — A kiállításunk nem egyszerűen kézimunka vagy egyéb bemutató. Célunk az újra élni akarás, felkeltése a fáradt, csalódott emberekben, visszalopni az életet a hétköznapokba — mondja Balogh Istvánná, megyei pszichológus, a hét év óta megrendezendő kiállítások szervezője. Az önmegvalósításnak, a „pillanat tartalmasításá"-nak tanúbizonysága ez a tárlat, melyet május 3-ig lehet megtekinteni, vásárolni a szép, egyedi darabokból. A Moszkvai Akadémiai Szimfonikus Zenekar sikere Pécset! Telt ház a koncerteken Pécsi szereplésükkor, vasárnap zsúfolásig megtelt a nézőtér. Vladimir Krajnyev zongoraművész és Valentin Zsuk hegedű-szólista a Pécsett vendégeskedő Moszkvai Akadémiai Szimfonikus Zenekar tagjai két ráadást adtak a közönség kérésére. — Először turnézunk Pécsett, ebben a műemlékekben, szobrokban oly gazdag, történelmi hangulatú városban — mondja a 37 éves Dmitrij Georgije- vics Kitajenko művészeti vezető és főkarmester. A 110 tagú együttesünk 1978-ban ünnepli negyedszázados fennállását Szinte megállás nélkül utazunk, szereplünk: már 1980-ig minden időnket beprogramoztuk. Az idei szezont Moszkvában zárjuk és aztán késő ősszel ausztriai, Csodálatos vonóshangzás svájci, NSZK-beli turné következik. Januárban Kanadában, USA-ban lépünk fel. Már az első évben teljes létszámmal dolgozott a kollektívánk. Először a rádió figyelt fel ránk. Mai népszerűségünk egyik megalapozója első karmesterünk, Szamo- szud volt. Hírnevünket tovább öregbítette a Pécsett is jól ismert Kiril Kondrasin karmester. Minden korszak összes közismert és klasszikus zeneszerzőjének alkotásait is bemutatjuk, de döntő többséggel az orosz— szovjet zeneszámok szerepelnek repertoárunkban. Együttesünkben a fiatalok korosztálya van túlsúlyban mindazok ellenére, hogy csak a legkiválóbbak jutnak be, kik nagyon sok úgynevezett rivalizáló versenyen bizonyították képességüket. Tegnap ért véget baranyai turnéjuk a sportcsarnokban adott koncerttel. A közönségre óriási hatást gyakorolt a csodálatos vonóshangzás, valamint a csoport bámulatos fegyelmezettsége. Az együttes épp ezen erényei miatt már korábban a legmagasabb zenei kitüntetést is megkapta, az Akadémiai Zenekar díját. Tagjai között igen sok az érdemes művész. Dmitrij G. Kitajenko elismerően szólt a pécsiekről: Figyelmes, a zenét rendkívül magas fokon élvező közönség. Cs. J. D. G. Kitajenko, az együttes művészet: vezetője és karmestere. Ui fejezet a magyar hídépítés Komlóiak kezelik Know-how-t vásárolt a Hídépítő Vállalat. Egyhetes tárgyalássorozat után a múlt hét végén érkezett haza Franciaországból a három tagú küldöttség, köztük Hoffmann György, a Hídépítő Vállalat komlói építésvezetőségének vezetője is. Vele beszélgettünk az új technológiáról. A Párizsban székelő FREYS- SINET cég még 1929-ben kidolgozta a betonszerkezetek újfajta utófeszítési módszerét épületek, hidak építésére. Ilyen eljárással készült például a montreáli olimpiai csarnok. Az utófeszítési módszer továbbfejlesztett, legújabb változatát vásároltuk meg. Magyar hídépítési elképzelések alapján tervezték a szükséges berendezéseket. A technológia lényege: csúszó zsaluzással készülnek a hídszerkezetek. A hídpillérre szerelt zsaluzó kocsi egyszerre két irányba betonozza a pályatestet, amit a beton megkötése után rögtön egymáshoz feszítenek. FREYSSINET-i __ eljárással számunkra s zokatlanul gyorsan, rövid idő alatt elkészülhet egy híd, nagyságától függően akár 50 hét is elegendő építéséhez. Az már bizonyos, ez az eljárás új fejezetet nyit a hazai hídépítés történetében. Tizenhárommillió forintba kerül a know-how; májusban szállítják a franciák a 260 tonna súlyú berendezést. Kezelésére, karbantartására a komlóiakat jelölték ki. Még ebben az esztendőben, a megépülő győri Duna-hídnál vizsgázik az új gyártási eljárás. Áprilisi vihar Pécsett Fákat tört ketté a szél Hatalmas szél kíséretében az év első zivatara tombolt Pécsett, vasárnap éjszaka. Fél óra alatt csaknem öt milliméter csapadék hullott sűrű villámlások és mennydörgések közepette. A széllökések másodpercenként 17,5 kilométeresek voltak és az északi szél óránkénti sebessége elérte az ötven kilométert. Tíz órától éjfélig egyszerre négy fokot esett a hőmérséklet. A viharos erejű szél sek néhol károkat is okoztak. így például Pécsvá- rad környékén az elektromos távvezetékre hullottak a letépett ágak, gallyak és zárlatot okoztak. Emiatt tíz órától hétfő hajnali kettőig áram nélkül maradt Pécsvárad, Zengővárkony, Erdősmecske, Apátvarasd és környéke. Az áramszünet több mint ezer lakossági fogyasztót érintett. Az Uránvárosban a 17 emeletes épület tetején ledőlni akart a csaknem 15 méteres antennarendszer, de időben intézkedtek és sikerült biztosítani. A köztemető főbejáratánál egy harminc méteres öreg juharfát derékba tört az orkánszerű szél. Cs. J. Szakmunkástanulóink sikere Győrben Nyolc baranyai diák, négy gimnazista és négy szakmunkástanuló vett részt a vasárnap zárult Kazinczy- ról elnevezett Szép magyar beszéd versenyen Győrben. Az igazi meglepetést Baranya számára a szakmunkás- tanulók hozták, akik idén versenyeztek első ízben külön mezőnyben, a gimnáziumokkal és szakközépiskolákkal párhuzamosan. 15—15 Kazinczy-érmet osztottak ki a két mezőny legjobbjainak, ebből hármat baranyai szakmunkás- tanulók nyertek: Nagy Agnes és Fekete Jolán, dr. Glöckner Györgyné tanítványai a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetből és Já- nics Ágnes, Lajdi Antalné tanítványa, a mohácsi 502. sz. intézet tanulója. Somor- jai Valéria, a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium diákja pénz. és könyvjutalomban részesült.