Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-17 / 104. szám
2 Dunántúli napló 1977. április 17., vasárnap Politikai fesztivál a Műszaki Főiskolán Első alkalommal rendeztek politikai fesztivált Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. A kollégiumi bizottság tegnap egésznapos programot szervezett, nemcsak a műszaki főiskolások, hanem az összes pécsi felsőfokú oktatási intézményben tanuló diák részére. Céljuk, szorosabbá fűzni a kapcsolatot a hallgatók között. Reggel az ércbányászok fúvószenekara keltegette az alvókat, majd különböző sport- versenyeken mérték össze ügyességüket a fiatalok. Délben nyitották meg a politikai plakátkiállítást, ezután pedig az IXILON filmstúdió műsorát tekintették meg. Délután ünnepélyes „népgyűlést" tartottak, melyen megvitatták a pécsi diákkapcsolatok helyzetét és az új pályázati rendszert. Levetítették a „Sakál” című chilei filmet, s ezzel egyidő- ben adott műsort a Glosszátor és a Marcipán együttes, illetve a Bóbita bábegyüttes. Nyolc órakor kezdődött az esti zenés zóróműsor, ahol felléptek a Pécsett tanuló külföldi diákok, valamint Csizmadia Sándor, a Szélkiáltó és a Marcipán együttes. Az EIVRT Pécsi Elektronikai Gyára György-aknai üzemébe (elvételre keres női dolgozókat fénycső-, bakelit-, elektroncső alkatrész gyártására és szerelésére. Kettő és három műszakos foglalkoztatás. JELENTKEZÉS: Pécs, Felsőmalom utca 13.' Munkaügy. Szaporítóanyag és szoiöoltvány Zárul a tavaszi idény az 01- tetvénytervező és Szaporító- onyag-forgalmazó Vállalat Déldunántúli Központjánál. Baranyában mintegy 30 000 forint értékben több szaporítóanyagot és szőlőoltványt adtak: el, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Új gyümölcsfajtákat nem hozott forgalomba a Dél-dunántúli központ, a már ismertekből kívánta kielégíteni az igényeket. Az igen kedvelt málna- fajtából. a MALLING EX- PLOID-ból négyezer gyökeres sarj kelt el. Törzses egresből 2000 fogyott, és ugyanennyi bokor alakú, valamint törzses ri- bizke. Almából megfelelő faj- tokínálat várta a vásárlókat A nyári érésieken kívül a Starkingot keresték a legtöbben. Cseresznyéért évek óta szinte hiába mennek a kiskerttulajdonosok. 1976-ban mindössze 700 jutott megyénkbe, s bizonyára emiatt fordult elő, hogy bár idén 3000-et kínáltak eladásra, nopok alatt elkapkodták. Őszibarackból is nagyobb a kereslet, mint a kínálat, a Dél-dunántúli központ tájékoztatása szerint az őszi szezonban várhatóan minden igényt ki tudnak elégítem. Jobb a helyzet a megqynél, hat fajtát kínáltak eladásra. Kajsziból is nagyobb volt az igény a készletnél. Baranya 4000 darabot kaoott Megyénkben 60 000 oltvány került forgalomba, öt fajta borHáromszázezer forinttal nagyobb lorgalom Árusok járták a településeket A Pannónia kincse rekord éve szóló oltványt árusítottak’ a lerakatok, három fajta még kapható. Pécsett a Rizling-szilváni a legkedveltebb. Sokan hiába keresték o „Zala gyöngyét". Nem árusították. A központ információja szerint sikerült szaporító anyagot beszerezni, őszszel forgalomba kerül az oltvány. A csemegeszőlő oltványkészlet is mutatja, hogy rövidesen véget ér a tavaszi szezon. Nyolc fajta közül 4 van már csupán. A Pannónia kincséből rekordévet zárnak: 15 000 darabot adtak el. Az Oltetvénytervező és Szaporítóanyag-forgalmazó Vállalat Dél-dunántúli Központja első ízben indított útnak mozgóárusokat. Leginkább olyan településekre, ahol nincsen lerakat. Felkeresték Komlót, Vé- méndet, Siklóst. Szentlőrincet. Vojszlót, Helesfát. Az év első 3 hónapjának forgalma megKitüntetések a brigádvezetök tanácskozása alkalmából Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült: Bíró Lajosné, a Pécsi Kesztyűgyár kesztyűvarrónője, szocialista brigádvezető, Kvell János. a pécsi vontatási főnökség tmk- lakatos csoportvezetője, szocialista brigádvezető. Murvka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesült: Szekeres István, a Mecseki Szénbányák vájára, szocialista brigádvezető. A szocialista brigádmozgalom fejlesztésében elért kiemelkedő eredményekért Szakszervezeti Munkáért arany fokozatú kitüntetésben részesült: Tiborcz István, a Baranya megyei Álla- lami Építőipari Vállalat párt- bizottság titkára. A szocialista brigádmozgalomban, illetve a fejlesztésében elért kiemelkedő eredményekért Ifjúságért Érdemérem kitüntetésben részesült: Szilágyi Sándor, a Mecseki Szénbányák csapatvezető vájára, szocialista brigádvezető. KISZ Érdemérem kitüntetésben részesült Bacsó László, a Pécsi Hőerőmű Vállalat blokkgépésze, szocialista brigád- vezető-helyettes. Elsők a pécsi úttörőtechnikosok Az úttörőtechnikusok országos versenyén első helyezést értek el a Karikás Frigyes úti iskola tanulói. A Nyíregyházán megrendezett versenyben a pécsiek négy fős csapata 21 csoport közül került az élre. Bra- dics Gábor és Szabó Eszter nyolcadikos, Horváth Zoltán és Kádár Katalin hetedikes tanulók szerezték meg a vezető helyet. Az összetett egyéni versenyben Horváth Zoltán harmadik, Bradics Gábor hetedik. Szabó Eszter kilencedik lett. KRESZ témakörben Horváth Zoltán a második, elektrotechnikában Szabó Eszter a negyedik. A Karikás Frigyes úti iskola diákjai hét éven belül most nyerték meg harmadszor a versenyt. Az országos szemlét jövőre Egerben rendezik meg. Véget ért az építéstervezési KGST-tanácskozás Harkányban A KGST építésügyi állandó bizottsága építéstervezési állandó munkacsoportja április 12. és 16. között hazánkban tartotta 15. ülésszakát, nyolc tagország — Bulgária, Magyarország, NDK, Mongólia, Lengyelország, Románia, Szovjetunió és Csehszlovákia — delegációinak részvételével. A magyar delegációt dr. Dalányi László építésügyi és városfejlesztési minisztérium műszaki tervezési főosztályának vezetője vezette és tagjai az építés- tervezés hazai vezetői, legjobb szakértői voltak. A plenáris ülések a siklósi vár kongresszusi termében, a szekció tanácskozások Harkányban, az építők üdülőjében zajlottak. Az ülésszak sokrétű munkát végzett. Jóváhagyták az építés- tervezési állandó munkacsoport 1978. évi munkatervét és meghatározták a további feladatokat a közösen kidolgozandó kutatási, fejlesztési és szabványosítási témákban. Az ülésszakon elfogadták a magyar delegáció által javasolt témát, amely a műszaki tervezés alapkérdéseihez tartozó koncepcionális kérdések alapos elemzésére, megoldására irányul. Ennek keretében munkaprogramot hagytak jóvá és elhatározták, hogy fokozottabb figyelmet fordítanak a lakás és lakókörnyezet össztársadalmi igényeinek változatosabb és korszerűbb építészeti és funkcionális kielégítésére, elsősorban a társadalom fejlődését jobban elősegítő módozatok közös elvek alapján történő kidolgozására. Határozat született a mongol lakásépítés problémáinak megoldásával kapcsolatban teendő intézkedésére, a tagországok közötti információcsere hatékony és korszerűbb formáinak kialakítására. Beszámolók hangzották el a befejezett kutatási, fejlesztési eredményeknek a gyakorlatban történő bevezetéséről. Témákat határoztak meg a KGST építésügyi állandó bizottság tudományos folyóiratának, a „Nemzetközi építési információ” legközelebbi számainak a tartalmához. A nemzetközi szabványosítási szervezetekkel a KGST szabványosítási szervei felvették a kapcsolatot. Ezen az ülésen elhatározták, hogy figyelembe veszik ezen összeurópai nemzetközi szervezetek ajánlásait, amennyiben megegyeznek a KGST-országok törekvéseivel. Az ülésszakon előkészítették a KGST szakértőinek találkozását a Finn Köztársaság szakértőivel a paneles épületek témájában. Az ülésszak ötnapos programja a jegyzőkönyv ünnepélyes aláírásával ért véget. haladja az egymillió három- százezer forintot. H. T. Legtöbb baleset a váltókon történik Balesetmegelőzés i értekezlet a MÁV Pécsi Igazgatóságán Gyakori a sorompórongálás Halóleset nem volt az elmúlt évben a közlekedő személyszállító vonatokkal történt balesetek alkalmával, ami a korábbi évekhez viszonyítva igen nagy eredmény. Tolatás közben fordul elő a balesetek zöme. Veszélyes balHogy tetszik lakni? Az Alkotmány utcai új panellakások erkélysoro. Erb János felvétele Vizsgázott az új panelcsalád Jobb osztályzatot kapott mint az efffdje Lakva ismerni meg a lakást. Ez a tézis különösen igaz az új panelcsalád esetében, melynek első építményeit december —január folyamán adták át a Petőfi utca—Alkotmány utca sarkán. Mi jellemző az itteni két és fél szobás lakásokra? A szobák nem egymásból, hanem az előszobából nyílnak, nagyobb a konyha, a fürdőszoba, a félszoba — a tervek szerint — az előszoba „szűkítésével" nagyobbá alakítható. Porrogi Istvánék február 1- én költöztek. Négyen vannak, Gábor már iskolás, Istvánka még bölcsődébe jár. Régebben a Páfrány utcában éltek, egyszobás szolgálati lakásban, melyet a Mecseki Ércbányászati Vállalattól kaptak. — Nagyon örültünk az új lakásnak — mondja Porrogi Istvánná. — A régibe az ember csak bekuporodott, esténként tévét néztünk ... Férjem a közgazdasági egyetemre jár, ha esténként tanult, a gyerekek nem tudtak aludni. Most szépen elférünk, nem zavarjuk egymást. — Bizonyára tudja, hogy ez voltaképp „kísérleti" lakás. Milyen előnyeit tapasztalta eddig? — Nagyobb a fürdőszoba, jól elfér benne a mosógép, centrifuga. A konyha is szélesebb, anyósoméknál például csak kétrészes mosogatót lehet bevinni, nálunk befér a teljes három rész. Mondták, hogy az egyik fal elforgatásával nagyobb lehet a félszoba, ezt azonban nem értjük világosan: hova tegyük akkor a beépíthető szekrényt, és hogy jutunk be a másik szobába? A félszobán keresztül?... Bolgár János, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa és felesége még csak most költöznek. A kiutalást megkapták, de addig nem jöhettek, míg az egész összeget le nem fizették. A szobák még „pucérak”, a mennyezetről szabadon lóg a villanyvezeték. — Hagyományos építésű lakásban éltünk — mondja Bolgár János — ez nagyobb, a szobák azonban kisebbek. Igen nehezen tudjuk elhelyezni a hálógarnitúrót. Természetesen ennek ellenére örülünk, hisz új, és saját lakásunk van. Különösebb hibát sem vettünk észre eddig. — A fürdőszobában elfér a mosógép, a centrifuga, aztán ezzel be is telt — teszi hozzá a felesége. — Talán még a szennyesládát tudjuk elhelyezni. Azonban ha tekintetbe vesz- szük a régebbi típusú panelházak még kisebb helyiségeit, nincs okunk panaszra. Patacsi László, a bőrgyár dolgozója a szomszéd épületben viszont panasszal kezdi: egyáltalán nem elégedett. — Lényegesen jobb, kényelmesebb, mint régi lakásunk, de többet vártunk tőle. Úgy véljük, csak a minimumot építették be, s ezért a sok pénzért ez igazán kevés. Hogy mást ne mondjak: a fürdőszobában nincs semmilyen szerelvény, csak egy tükör. Még szappan- tartót se szereltek föl. — S az elmozdítható lal? — Megőriztük az újságnak azt a cikkét, melyben erről írtak. Mikor bejáráson voltunk, ki is próbáltuk a „falmozdítást", de letoltak bennünket, azt mondták, ne is próbálkozzunk. A kivitelező ugyanis rögzítve építette be az elmozdítható falat. Vizsgázott az új panelcsalád, s nem bukott^ meg, sőt: jobb osztályzatot kapott, mint elődje. Szántó Péter esetforrás az útátjáró is, elsősorban amiatt, hogy a KRESZ szabályait megsértik. Még mindig gyakran rongálják a so-- rompókat, pedig a legforgalmasabb útátjárók előtt fény- visszaverős figyelmeztető jelek vannak — állapították meg a MÁV Pécsi Igazgatóságán, az április 13-án a Közlekedés Tudományi Egyesület rendezésében megtartott balesetmegelőző ankéton. Legfontosabb feladat a vasúti balesetek megelőzése. A járművek futásbiztonsági előírásaival foglalkoztak igen alaposan, mert fontos a műszaki előírások és az időszakos vizsgálatok megtartása. Ne a tragikus esemény figyelmeztessen a jármű- illetve a pályahibára. A vasút gyorsuló műszaki fejlesztésével sok helyen megszűnnek a sorompóőri szolgálati helyek, tehát a vonalon nincs lehetőség a vonatok megfigyelésére. Ezért kell a kiinduló állomásokon a vonatokat alaposabban megvizsgálni. A vasúti nehéz pályafenntartási munkát már zömében gépekkel végzik. A szakemberek a tolatás- közbeni balesetek megelőzésére hívták fel a figyelmet Sürgették, hogy a pályák, a kitérők állapotát fokozottabban ellenőrizzék, mivel a legtöbb baleset a váltókon történik. Cs. J. Befejeződött a pszichiátriai kongresszus Befejeződött a kétnapos pszichátriai kongresszus, melyet Pécsett, az Akadémiai Bizottság székházában rendeztek meg pénteken és szombaton. A kongresszust a pécsi és a pozsonyi pszichiátriai-neurológiai klinikák „hívták össze”, de érkeztek előadók Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Szombathelyről és Lengyelországból is. A találkozás célja a testvéregyetemek közötti kapcsolat bővítése, valamint a tudományos kutatások eredményeinek kicserélése. Az elhangzott 21 előadás többsége a gyógyszeres kezelésekkel, a pszichoterápia lehetőségeivel és a rehabilitációval foglalkozott Igen jelentős lépés a litium-sók alkalmazása a hangulatzavarral járó pszichiátriai megbetegedésekben és a skizofréniánál, valamint az atropin-kóma kezelés új módszerű alkalmazása olyan esetekben is, ahol korábban tehetetlenül álltak az orvosok. Többen is kiemelték a rehabilitáció fontosságát, vagyis a már meggyógyított betegek újra visszaállítását az életbe, a munkába. Még több munkaterápiás intézet létrehozására van szükséq. s nem utolsósorban a közfelfogás átalakítására. A kongresszust jövőre Pozsonyban rendezik meg. M »> Bizalmiak a közösségért Tegnap tartották Pécsett az ÉDOSZ szakszervezeti elnöksége és a MÉM által meghirdetett verseny megyei elődöntőjét. A részvevők szakszervezeti, politikai és az élelmiszeripar gazdaságpolitikai ismereteiből adtak számot. Az első három helyezést a Szigetvári Konzervgyár dolgozói szerezték meg. A május 7-iki országos döntőn az első helyen végzett Hompo- la Zoltánné és a második helyezett Tóth Tihamérné képviseli Baranyát.