Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-23 / 81. szám
A pálya széléről Három elégtelen, egy példás Ha osztályozzuk a pécsi „kosárlabda vasárnap" szereplőit, három elégtelent kell kiosztanunk. Az elsőt a PVSK férfi kosárlabda csapatának. Égetően szükségük van minden győzelemre, s vasárnap a válogatott Szűcs nélkül kiálló Körmend ellen szerezhettek volna egyet. Kikaptak, mert nem éltek azokkal az alapvető tulajdonságokkal, — akarat, fegyelem, figyelem — amelyekkel szerény játéktudásukat megerősíthették volna. A második elégtelen a Városi Sportcsarnok pécsi közönségének jár. A PVSK—Körmend mérkőzésen végig zengett „hajrá Körmend”. A többszörös túlerőben lévő pécsi szurkolók erőtlen kísérleteit elnyomta a Körmendről érkezett száz rajongó hangja. Pedig mennyivel jobb a Városi Sportcsarnokban nézni egy mérkőzést, mint a Vasutas tornacsarnokban, falhoz préselödve, ajtóba nyújtózkodva, korlátokon csüngve. A jobb körülményekéi: lelkes szurkolással illene fizetni a pécsi közönségnek. A harmadik elégtelent a PVSK vezetősége kapja. Kéthete az NB lll-as labdarúgóik, és az NB l-es női kosarasok mérkőzését rendezték egyidöben. Egyszeri véletlen — gondoltuk. Erre vasárnap mindkét vasutas kosárlabda- csapat ugyanabban az időpontban kezdte a mérkőzést. A fiúk a Városi Sportcsarnokban, a lányok a Vasutas Tornacsarnokban. Utóbbin voltak vagy százan. Érthetetlen ez a szervezés, vagy inkább szervezetlenség, hiszen elsősorban a PVSK érdeke, hogy legyen közönség, legyen bevétel. Indoklásaik nem helytállóak. Az időpontot lehet egyeztetni a vendégcsapattal, s bár a Magyar Kosárlabda Szövetség kétségtelenül balkezes módon készítette el a sorsolást, azt nem irta elő. hogy egyidöben rendezzék a mérkőzéseket. Az csak a hazaiakon múlik. B. Cs. A röplabda nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé. Az Universitas PEAC sokat tett a röplabda népszerűsítése érdekében, amikor kiírta a Szüts Emil- né emléktorna mérkőzéseit. Méltón emlékeztek meg a röplabdasport fiatalon elhunyt szerelmeséről, és jó játéklehetőséget biztosítottak a részt vevő csapatoknak. Az ünnepélyes megnyitó, a díjkiosztás, a szép tiszteletdíjak és nem utolsó sorban a Városi Sportcsarnok nyújtotta nagyszerű lehetőség emelték a torna színvonalát. A Szüts Emil-' né emlékserleget a Bp. Postás vitte el, de jutott tiszteletdíj a pécsieknek is. A felnőtt tornán második helyen végzett Universitas PEAC. a Maqyar Röplabda Szövetség díszes serlegét kapta, a legjobb felnőtt játékosok közül Schönberger Mária (Universitas PEAC) és Kiss Csabáné (Bp. Postás), a legjobb ifjúsági játékosok közül Kalmár (U. PEAC), és Hor- váth (Tapolca) nyert értékes tiszteletdijat. Díjazásban részesült a legjobb női és legjobb ifjúsági csapat edzője és a legsportszerűbb együttes, a Tapolcai Bauxit Bányász is. MNK labdarúgásban és kézilabdában Elnök nélkül a labdarúgó szövetség Népszerűek a kézilabda-játékvezetők Április elején nemzetközi kézilabdatorna Pécsett Kézilabdában eggyel növekedett az NB-s csapatok száma. A férfi NB ll-ből ugyan kiesett a Kesztyűgyár, de helyére felkerült az Universitas PEAC és a nőknél pedig a Pécsi BTC. A megyebajnokságot ebben az az előző évitől eltérő formában rendezik. — Kísérleteztünk a megyei I. osztály ,,A" és „B" csoportra osztásával, de visszatérünk a hagyományos formához — mondotta Radnai László, a Baranya megyei Kézilabda Szövetség elnökhelyettese. — A megyei I, osztályban 1977-ben a férfiaknál 12 csapat, a nőknél pedig 9 indul. A megyei II. osztályt JO-es férfi és 10-es női csoporttal tervezzük, a férfiaknál teljes a létszám, sajnos a nőknél eddig csak három csapat nevezett. A megyebajnokság tavaszi nyitánya április 10-én lesz. Jelenleg az MNK megyei selejtezői zajlanak. Újdonság, hogy a megyei I. osztályban kötelező az utánpótláscsapat indítása, is, ezekben a csapatokban 21 éven aluliakat kell szerepeltetni. A megyei Kézilabda Szövetség feladatot kapott az utánpótlás nevelése terén, Baranya serdülő kiválasztó központ lett, Pécsett rendezik áprilisban négy megye serdülő válogatottjának tornáját is. Rangos nemzetközi esemény színhelye lesz április 1-3. között a városi sportcsarnok. Itt rendezik az MKSZ nemzetközi férfi Felszabadulási Kupáját Magyarország, Szovjetunió és Lengyel- ország válogatottjainak, valamint a magyar junior válogatott részvételével. Népszerűek a baranyai kézilabda játékvezetők, az NB-s keretbe 16-an kaptak meghíR ADIO KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Zenés képeskönyv. 9.12: VII. Gergely szerepében: Gábor Miklós. 9.27: Rose Bampton és Rafael Arié énekel. 10.05: „Nyitnikék”. — Kisiskolások műsora. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 11.49: A magyar nyelv hete. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Új falusi krónika. 13.40: Népdaikó- rusok. 14.01: Dalok Budapestről. 14.11: Ezeregy délután. 15.10: Masz- sziről — messzire. 15.50: Indulók fúvószenekarra. 16.10: Mozart: Eszdúr kürtverseny. 16.30: Énekszóval, muzsikával. 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.59: Elisabeth Schwarzkopf és Rudolf Schock operettdalokat énekel. 18.15: Könyvszemle. 19.15: Mindenféle emberek. Rádiójáték. 20.15: Kis magyar néprajz. 20.20: A főszerepben: Giu- lietta Simionato. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.28: Kadosa Pál: Partita. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 8.05: A Budapest Madrigálkórus Haydn-műveket énekel. 8.20: Az élő népdal. 8.33: Operettrészletek. 9.33: Népi zene. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Hangszerszólók. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Közvetítés az FTC— Haladás és a Videoton—Vasas bajvást, NB l-ben vezethet a Kiss—Papp, Hummel—Hucker, Kisgadó—Kótzián és a Berkes— Radnai kettős. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetségben a napokban készítették el az MNK megyei selejtezőinek sorsolását. Az új kiírás értelmében már tavasz- szal el kell 'kezdeni az MNK selejtezőit és augusztus 15-én fejeződnek be a küzdelmek. Baranyából 2 csapat juthat az országos döntőbe, ahol 64 csapat folytatja az MNK-t kieséses rendszerben. A legjobb 16 csapatot 4 csoportba osztják és a döntőre 1978, áprilisában kerül sor. A megyei selejtezőkre 59 csapat nevezett, az első forduló április 17-én lesz. Kéthetenként lesznek a fordulók és a mérkőzéseiket szerdai vagy csütörtöki napákon játszhatják a csapatok. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség hónapok óta elnök nélkül van. Csorba István lemondott tisztségéről és valószínűleg március végére eldől, ki lesz az utód. 1977 nyarán változás lesz a megyebajnokságban, megszűnik a megyei II. osztály és a csapatok a járási I. osztályokban szerepelhetnek tovább. Még nem dőlt el, hogy a jövőben a járási bajnokok egyenesen vagy osztályzó után juthatnak a megyei I. osztályba. A napokban egy fegyelmi ügyet is kellett tárgyalnia a labdarúgó szövetségnek. Szalánta figyelmeztetés ellenére nem állította ki ifjúsági csapatát, ezért a szövetség két büntetőpontot levont a megyei I, osztályban szereplő felnőtt és ifjúsági csapattól is. L L. Kardos elől ment Kovács kapus a PMSC—Ganz-MAVAC mérkőzésen. A háttérben Kiss. Magdics László felvétele A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR noki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Figyelmükbe ajánljukl 18.10: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.33: Nóták. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.33: Gratulálunk. Kőmíves Sándor 80 éves. 21.20: A magyar nyelv hete. 22.33: Beszélgetés az elmúlásról. II. rész. 23.03: kellemes pihenést I HARMADIK MŰSOR 14.05: Operarészletek. 15.05: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.23: Schumann: Szimfonikus etűdök. 16.03: Konyorcsik Ferenc magánzó. Rádiójáték. 16.48: Mindenki Iskolája. 17.12: Táncok gordonkára. 17.20: Kodály Zoltán diákköri zenekari műve. 18.05: Bach művek. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Dalok. 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. Közben: kb. 20.20: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 20.35: Versek. Kb. 21.40: Dzsessz- felvételekből. 21.56: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye az 1976. évi luzerni zenei heteken. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. Szerkeszti: Borsos József. A tartalomból: Hogy elegendő zöldség legyen. — öltözködjünk esi noTorna I. o. csb A legközelebbi versenyen már ott lesznek a pécsiek is Budapesten vasárnap rendezték meg az országos I. osztályú női tornász csapatbajnokság első fordulójának versenyét. A PMSC női tornászai óz első fordulóból még hiányoztak, de a legközelebbi alkalommal, májusban, már ott lesznek a versenyen a pécsi lányok. — Az idén már az is eredménynek számít, hogy ismét ki tudunk állítani egy I. osztályú csapatot — mondotta Horváth Leona vezető edző. — Ahhoz azonban, hogy fel tudjuk venni a legjobb vidéki tornászokkal, a dunaújvárosiakkal, békéscsabaiakkal a versenyt, még évek kellenek. Anyagerősség, biztonság, kivitel szempontjából kell sokat javulni versenyzőinknek, A „C"-elemek begyakorlása nem megy egyik napról a másikra. Távolabbi célkitűzésünk a felnőtt I. osztályú csapat mellett női ifjúsági I. osztályú csapat indítása. A magyar női tornasport a világ élvonalában van, nekünk viszont fel kell zárkóznunk a legjobb hazai versenyzők mellé. Horváth Leona és segítőtársai : Szobi Mária, Bács-Berger Györgyi nem kis feladatra vállalkoztak, erről Horváth Leona így beszélt: — Úgy érzem, a lányok és edzőtársaim megértették, mit akarunk. Érezzük, hogy ebben a munkában nem vagyunk egyedül, a PMSC, a Megyei Sporthivatal, a Magyar Torna Szövetség vezetői segítik, támogatják erőfeszítéseinket. Már alig várjuk azt az időt, amikor az új csarnokban készülhetünk. Óriási előrelépés lesz ez, ami az eredményeken is meg fog mutatkozni. A járási labdarúgóbajnokság eredményei MOHÁCSI JÁRÁS I. forduló: Újmohács—Duna- falva 1:2, Székelyszabar—Töt- tös 4:0, Sátorhely—Lány csók 3:2, Somberek—Kölked 0:1, Versend—Szajk 4:0, Szederkény—Nagynyárád 4:1, Geresd- lak—Homorúd 4:0, Babarc— Hímesháza 0:1, II. forduló: Hí- mesháza—Geresdlak 1:2, Nagynyárád—Babarc 2:0, Szajk— Szederkény 1:0, Kölked—Versend 1:2, Lánycsók—Somberek 2:0, Töttös—Sátorhely 0:5, Du- nafalva—Székelyszabar 2:1, Homorúd—Újmohács 1 :0. PÉCSI JÁRÁS I. osztály: Hosszúhetény—Hidas 4:2, Olasz—Boda 5:1, Kővágószőlős—iBükkösd 1:2, Lo- vászhetény—Tarcsa 2:0, Egerág—Vókány 5:3, Újpetre— Nagypall 2:1, Bogád—Szentlő- rinc 1:1. II. osztály: Ófalu—Ber- kesd 2:3, Görcsöny—Szentlőrinc II. 2:3, Bicsérd—Szabadszentki- róly 0:2, Ócsárd—Boksa 5:1. SASDI JÁRÁS I. osztály: Felsőmindszent— Mekényes 5:0, Liget—Szalat- nak 1:2, Felsőegerszeg—Geré- nyes 0:1, Abaliget—Bikái 5:3, Magyaregregy—Gödre 2:3. SIKLÓSI JÁRÁS I. osztály: Drávaszabolcs— Kásád 2:4, Drávasztára—Ká- rolymajor 1:1, Magyarbóly— Diósviszló 1:1, Villány—'Mórok 2:0, Kémes—Kovácshida 4:0, Harkány—Nagyharsány 6:0, Egyházasharaszti—Zaláta 4:1. Eredmények röviden san, egészségesen és olcsón. — A szerkesztőség postája. 18.00: Déldunántúli híradó. 18.15: A Mazowsze együttes és a Matamoros trió leme- •zei. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Panoráma. Kulturális magazin. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Határjárás.» Riportműsor. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (sz. — ism.) 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. o.). 9.05: Kémia (középisk. I. o.) 9.35: Delta. — Tudományos híradó (ism.). 9.50: Colombo (sz.). Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. A türelmetlen hölgy (ism.). 11.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 11.35: A tenger titkai (sz.). Ismeret- terjesztő filmsorozat. VI/4. rész. Nautilus. 13.05: Orosz nyelv (ism.). 14.30: Mindenki iskolája. 10. Földrajz. I. rész. 15.05: 12. Fizika. 15.40: Építsük fel a matematikát. Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. 5. osztály. Az algebra előkészítése. 16.38: Hírek. 16.45: Halászat és vadászat. Kanadai rövidfilmsorozat. XIII/7. rész: Az ecsigén, az északamerikai pisztrángsügér. 17.15: Kuckó. 17.45: Két kisfilm. A Horizont szerkesztőség műsora. — Az öltözköMOTORSPORT. A Komló Városi Természetbarát Túra Motorosklub április 4-én a sikon- dai üdülőterületen, a kemping melletti dombon, terep-ügyességi versenyt rendez a felszabadulás tiszteletére. A viadal reggel fél 10-kor kezdődik, az edzést április 3-án délután 14 és 18 óra között tartják a versenyzők. ASZTALITENISZ. NB II. mérkőzések: férfi csapatok: Perbál—Pécsi Spartacus 24:1, Sa- baria—Pécsi Spartacus 17:8. dés művészete (sz.). NDK kisfilm. — Kezek és gépek művészete (sz.). Szovjet kisfilm. 18.10: Reklámműsor. 18.15: Ludas számítás — riportműsor. 18.45: Szépen, jól magyarul ... Az előadás és a szövegértelmezés kapcsolata. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Lángelmék a szigeten (sz.). Gyárfás Miklós tévéjátéka. 21.10: A zöld atombomba (sz.). Dokumentumfilm. 21.50: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.40: Tv-Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.33: A Magyar Televízió Szabadegyeteme (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A tenger titkai (sz.). Ismeret- terjesztő filmsorozat. VI/4. rész: Nautilus (ism.). 20.50: Tv-Híradó 2. 21.10: Reklámújság. 21.15: Egy ember és a többiek. Tévéfilm Kassák Lajos novellájából (ism.). Születésének 90. évfordulója alkalmából (14 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A háztól az iskoláig. 18.15: Tudomány. 18.45: Folklórszemle 76. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Szabad szerda. 23.15: Sakk. második mosor 18.45: Animációs rilmek. 19,00: Ivó Lozica — művelődési adás. 20.00: Tetőtől talpig. Humoros adás. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Házasság és törvény. KÉZILABDA. Az Universitas- PEAC ebben az évben is megrendezte a Tanácsköztársaság Kupa mérkőzéseket. A döntőt a Komlói Bányász és az Uni- versitas-PEAC játszotta. A találkozót 24:20 (13:10) arányban a Komlói Bányász nyerte. A harmadik helyet a Kesztyűgyár szerezte meg, miután 23:18 arányban győzött a Szentlőrinc ellen. KOSÁRLABDA. NB II. mérkőzés. Férfi csapatok: Univer- sitas-PEAC—Kaposvári Építők 91:80 (54:41). Dunántúlt nanio ______ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek s Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a. kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007