Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-24 / 23. szám
Hétfőtől hétfőig Utcák — táblák Egy rövid hír, egy fénykép adta hírül az elmúlt héten, hogy Pécsett, a Lvov-Kertvárosban, megtörtént a Sarohin úti lakóépületek egyikének műszaki átadása. Az épület az újtípusú panelek felhasználásával készült, s bizonyára rövidesen sok örömét lelik majd benne az új lakók. Elgondolkodtam az utca nevén. Néhány éve szóvá- tettük, hogy Pécsett miért nem neveznek el utcát Sarohin tábornokról, a várost felszabadító szovjet csapatok egykori parancsnokáról? Érdemeinek szerény, de méltó megörökítése, hogy ma már az új városrészben viseli nevét egy út. Egyre több olyan utca van városunkban, mely nevét a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjairól, mártírokról, hősi halottakról, a kultúra és a tudomány kiváló művelőiről, a tőlünk elszármazott és később kiváló érdemeket szerzőkről kapta nevét. Vannak köztük, akiket mindenki ismer, vannak, akik nemrég hunytak el, s emlékük még frissen él emlékezetünkben. Az idő azonban gyorsan halad, generációk váltják egymást, a ma még jól ismert személyekről mind többen fognak egyre kevesebbet tudni. Más városokban járva érdeklődéssel olvasom azokat az emléktáblákat, melyeket a különböző utcák elején helyeztek el, röviden utalva arra, hogy a nevét viselőjéről mit illik tudni. A mi városunkban jelenleg még kevés ilyen tábla található. Kétségtelen, hogy az állami szervek ezek pótlását nem vállalhatják egyedül magukra, de talán a társadalmi szervezetek, a szocialista brigádok, együttműködve a tanácskokkal gya- rapíthatnák számukat. Nem díszes emléktáblákra, domborművekre gondolok, csupán egyszerű, szerény jelzésekre, melyek jól szolgálhatják a kívánt célt. Minden bizonnyal ha lenne a városban egy szerv, mely ezt összefogná — távol áll tőlem, hogy bármelyiket én nevezzem meg — feltétlenül találna szövetségeseket, akik szívesen járulnának hozzá az emlékek még méltóbb megörökítéséhez. Mitzki Ervin Tudósítóink jelentik — Tudósítóink jelentik — Tudósítóink jelentik Tótújfalu: Négyszáz éves tölgy és tűzpiros csodabogyó — Svábbál, sokacbál A Nádorban megrendezett sokac (szerb-horvát) Az Olimpia étteremben forró hangulatú, felejthe- bálon a jugoszláviai vinkovci „Vatroszláv Li- tétlenül vidám farsangi estet töltött el a svábbál szinszki" folklóregyüttes szolgáltatta a talpaló- 524 vendége. Kopjár felvétele valót. Szokolai felvétele Száz — többségében hazai népi eredetű — fúvósszámmal 524 embernek teremtett forró hangulatú, felejthetetlenül vidám farsangot szombat éjjel Pécsett, az Olimpia összes helyiségeiben Krachenfelser Sebestyén hetvehelyi zenekara. Tizennyolc éve hagyomány a megyei svábbál, amely a Lovardában indított szerény kezdetből a farsang egyik legrangosabb társadalmi eseményévé, az Olimpiában tartott legsikeresebb rendezvénnyé nőtt. Most már három egymást követő szombaton lépnek itt pódiumra a megye legjobb népi fúvós zenekarai — a kisteremben a sramli-zenekarok — és az érdeklődés elképesztő. Január 14-én délután fél négytől fél hatig 1500 jegyet adtak el, s 241 ember távozott jegy nélkül. Volt, aki reggel 5 órakor már ott állt. Megérte. Az Olimpia fényűzően felkészült. Hangulatos, ízléses dekoráció, ötféle gazdag menü, kitűnő borok és hagyományosan gyors, elegáns kiszolgálás. Több mint százezer forintba került az este a vendégseregnek — s a többség, ami új és meglepő — 20—30 év körüli fiatal. A cepedlizés nehezen megy, a keringő is itt-ott sarkított, nótában is a „Pécs városi fenyves erdő" járja — csak a bozsokiak tudták: Es scheint der Mond so hell auf diese Welt, — a társalgás szinte kivétel nélkül magyar — csak a zene és a tánc volt az, ami ősi népi hagyományból fakadt, s ez az újdonság varázsával rabul ejtette a fiatalokat is. Az estét Réger Antal ország- gyűlési képviselő, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára nyitotta meg. Méltatta a gyorsan elterjedő „sváb"-bólok jelentőségét, amelyek a hétköznapok közös munkájában egybeková- csolódott, különböző származású emberek'szép, közös farsangi szórakozásává váltak. A Leöwey Gimnázium kvartettje három népdalt adott elő, aztán megszólalt a zene — a kisteremben Imhof Mihály sramlizenekara, a nagyteremben a hetvehelyiek játszottak — hogy hajnaliq tartó vígságot teremtsenek a meglepően szép hangzással, a közel harminc évi eqyütt-muzsikálásban kimunkált felülmúlhatatlan technikai tudással, egyedi stílussal és bámulatosan gazdag repertoárral. Mindig más szám estétől reggelig, s amikor már-már kabátjukért indultak a korai vonatra sietők, akkor csendült fel a rég nem hallott dal és nem lehetett meg nem hallgatni, nem lehetett nem táncolni — egészen a virradatig. B. J. Felvételre készen, izgatottan várakoztak a rádiósok, a pódiumon az énekesek, a közön- séq lélegzetvisszafojtva a székeken és sehol a zenekar. A feszült pillanatokat végre megtörte a bevonuló népviseletbe öltözött héttagú vinkovci tam- burazenekar és felcsendültek a jellegzetes horvát, szlavón, macedón dallamok. így kezdődött szombaton este a pécsi sokacbál, melyet a Nádor összes termében, telt házzal rendezett meg a Hor- vát-szerb általános iskola szülői munkaközössége. A bál immár 15 éves hagyománnyal büszkélkedhet, de vonzereje nem csökkent, sőt növekedett. A jegyeket három nap alatt eladták. A mulatság egyben családi összejövetel is, az ország határain belül és kívül élők ilyenkor találkoznak. Az egyik asztalnál nagyapa, fiú és unoka énekelt, kurjongatott együtt. Jöttek Eszékről, Zágrábból, Bács-Kiskunból, Zalából, Budapestről, Baranyából, főleq Sza- lántáról, Személyről, Nagykő- zárból. Nemcsak jugoszlávok és délszláv nemzetiségűek, de magyarok is szép számmal. A pécsi Tanárképző délszláv szakosai és a Baranya néptánc együttes tagjai is beálltak a kólóba, melyet több körben és háromsorosán táncoltak. A Kupolaterem táncparkettje mindjárt szűknek bizonyult, ahogy a tarka ruhás vendégsereg ellepte. Farmernadrágtól a hosszú ruháig, garbótól a csipkés, hímzett oplecsáig. A fergeteges kóló, a tandr- csak, a forró és igézetes roncsé, todore és tanec mellett szalontáncokat is játszott, a külföldön is népszerű együttes. Egy Eszéken tanuló szudáni diák, Mammoun el Roufay még ide is elkísérte kedvenceit. A forgatagból kicsapódva Sztanics Miklósnét borítom majdnem fel, aki, ahogy később kiderült, a SZOT-üdülő konyhavezetője és már öt éve rendszeresen jár a családjával a bálba. — Mindiq eljövünk, találkozunk az ismerősökkel, élvezzük a táncot, a hangulatot A legsikerültebb talán az 1974-es volt, s akkor én is főztem, méghozzá jugoszláv ételkülönlegességeket, ami idén nincsen. De most is nagyon jól érezzük magunkat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hajnalig tartó bált még az idén újra megrendezik. . . B. A. A szép tájú Somogy helyi jelentőségű, védelemre érdemes természeti értékeit a múlt évben feltárták. A Megyei Tanács végrehajtó bizottsága most védetté nyilvánította ezeket. A botanikusok már régóta figyelték — és több közleményben le is írták — az Iharos határában lévő magyartölgyest. A fák életkorát száz évre becsülik: fenntartását tájképi értéke indokolja. A Gálosfa határában található homokkő képződményen több száz éve alakult ki a csepegőforrás, amelynek különleges klímájában — a gyertyános alatt — több érdekes növény tenyészik: a kontyvirág, a szakállas szegfű, a díszes veseharaszt, a lónyelvű csalán, a kapettnyak és a mezei zsálya ritka növénynek számít. Bőszénfa határában a Farkaslaki erdőben — a növényföldrajzi fekvést tekintve — több ritkaság mellett a Zselic jellegzetes erdőtársulásai is megtalálhatók: az ezüsthármas bükkös és a gyertyános ko- csánytalan tölgyes évszázados fákat is őriz. Somogy legszebb kocsányos tölgyfasora a Kadarkút—Szigetvár közötti műútról Ladnál leágazó földutat szegélyezi 1300 méter hosszúságban. Ezek a 120 éves famatuzsólemek éppen úgy védettséget élveznek, mint a Bárdudvarnoknál az útra hajló vadgesztenye sor. Védettséget kapott Nagyatádon a Dózsa György utcában 100—120 éves vadgesztenye sor is. Néhány facsoport is szerepel a listán. A nagyatádi szülőotthon kertjét díszítő platánok és vadgesztenyék — a maguk több mint száz évével •— még fiatalnak is számítanak a bolhái öreg tölgyeshez képest. Három fa van itt, amelynek korát négyszáz évben állapították meg. A tölgy óriások átmérője 220—270 centiméter között van. Somogytar- nócán egy 350 éves, Tótújfaluban pedig egy négyszáz éves kocsányos tölgyet nyilvánítottak védetté. A megyében egyedülálló az a rezgő nyár, amely Csorna határában él és két ember is alig tudná mellmagasságban átkarolni. Él néhány olyan növényfaj is Somogybán, amelyet csak akkor lehet megmenteni a kipusztulástól, ha védelem alá helyezik. Az örökzöld lónyelvű csodabogyó tűzpiros virágai miatt nagyon keresett. Az .erdőt járva sokan gyűjtötték dekorációnak, kerti növénynek. Éppen ezért lehet egyre ritkábban megtalálni. Még kevesebb helyen él már a szúrós csodabogyó és ezért szorul védelemre. Egyik legkedveltebb vadvirág a ciklámen, a somogyi bükkösök és gyertyánosok alján tenyészik. Vágott virágként sokan értékesítik és ez nem is veszélyezteti létét. Egyre gyakoribb azonban a ciklá- mengubó árusítása, s ha ezt nem szüntetnék meg utódaink, már csak hírből ismernék ezt a szép virágot. K. I. Magyarok a világban. A vasárnapi Csontváry-matiné keretében a pécsi Mecsek Fúvósötös (Szkladányi Péter, Deák Árpád, Paláncz Tamás, Tolnay Gábor és Várnagy Attila) adott műsort külföldön élő, vagy oda származott magyar zeneszerzők alkotásaiból. Közreműködött: Simonfai Mária (zongora), Gácsik Vera (gordonka), Gyermán István (hegedű), Horváth Csaba (mélyhegedű). Halló,Pécs! Halló,Eisenstadt! A Radio Burgenland és a Magyar Rádió közös szórakoztató műsora Lórival együtt érkeztünk a stúdióba. Lóri papagáj fölénynyel szemlélte új környezetét, a sürgést-forgást, és hogy minél nagyobb legyen a hangzavar, élénk rikácsolással ő is mindenbe beleszólt. Szombat este fét hét — a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójában a főpróba folyik. — Technikai próba, vonal- próba ! A technikai szobában alig lehet lépni a sok zsinórtól. Párhuzamosítók, bemenetek, postavonalak, vonalerősítők, száztöven gomb, kallanytú, tologatópöcök, a hatalmas keverőasztalon. A bemondó- szobában a közös élő-adás két riportere Rudolf Jenakowitsch és Radnóti László „tréningezik". Előttük az ötoldalas forgatókönyv, piros, kék, lila bejegyzésekkel, kiegészítésekkel, felkiáltójelekkel — körülöttük az asztalon, földön számtalan cetli, papír. Hiába, a kétórás élő, szórakoztató műsor rendkívül nagy felkészülést igényel. — A szórakoztató osztály amolyan szomszédolása ez a műsor — mondja Bodnár István rendező. — Fél évvel ezelőtt vetődött fel az ötlet, hogy vidéki stúdióból adjuk a műsort. Úttörő kezdeményezés ez technikai szempontból is. Eddig különváltak az adók, „párhuzamosan" beszéltünk. Most végig teljesen együtt lesz a két adó, „keresztbe" beszélünk. Az adás előtt 10 perccel már mindenki a helyén ül, áll. Megérkeztek a versenyzők isi Gabi, Jóska, és Erika a Leö- wey gimnáziumból. A játékhoz minden előkészítve; a felfújt luftballonok, a farsangi trombiták, és az üres sörösüvegek. Adás előtti csönd, amit csak Lóri állandó „szövegelése” tör meg. Mindenki a rendező kezét figyeli, aki kapcsolatban áll Pesttel, és Eisenstadttal. Nyolc óra öt perc. Amikor a tévében Columbó először legyint egyet, a rendező is beint, és felhangzik az Österreich Regional és a Pécsi Rádió összemontírozott szünetjele, majd a szignálzene. És elkezdődik a kétórás vidám farsangi koktél, sok zenével, riporttal és sok-sok játékkal. Az első feladat. Két zajmontázst hallanak a- hallgatók és tetszés szerint választva, vagy mindkettőre írni kell egy 8—10 soros történetet. Az írásokat negyed 10-ig kell behozni a stúdiókba. A nyeremény: egyhetes, kétszemélyes üdülés Eisenstadtban illetve Baranyában. Az első játék. Három léggömböt kell eltalálni a stúdiókban ülő versenyzőknek. Mindegyikben cédula van, de csak egyikben szerepel kérdés. Mindenki az üvegablakok mögött szorong, a versenyzők centizik a távolságot, Lóri is hangosan biztatja őket. Egymás után puffan el a három léggömb és válaszolni is sikerül Erikának. A hanglemez mellé még egy Scholl- papucsot is kap ajándékba. Nagy örömmel kinyitja a dobozt, — ujjain mutatja: 40-es... A kevésbé mozgékony nézőkre is gondoltak a rendezők, mert telefonrejtvény is szerepelt a programban. A kérdés még ott rezgett az éterben, amikor a telefon már megszólalt a Pécsi Stúdióban, és szünet nélkül csengett — szinte az adás végéig. Negyed tízkor végre Lóri is adásba került volna ... A játékban szereplő egyik feladat: a stúdióban az adás kezdete óta ottlévő papagájt kell a játékosoknak „megszólaltatni”. Igenám, csakhogy kiderült, — Lóri lámpalázas. A mikrofon előtt hiába biztatták, meg sem nyikkant. S a stúdió kedvencéből „beképzelt hülye madór” lett, pillanatok alatt. Már csak percek vannak hátra és még senki sem érkezett a pécsi stúdióba a zajmontázs feladat megoldására. A riporter már integet, cetliket küldözget, de hiába. Csak a „másodikdíjasok" ülnek kint. Kovács János és fia az Engels útról futottak be, hogy képeslaookat és színes diákat hozzanak Eisen- stadtról. A tízezer lakosú osztrák városból többen is érkeztek frappáns, ötletes zajmontázs megoldásokkal. A százhatvanezer lakosú Pécsről senki...! Hát ezt be kellett vallani. Kovács Jánosék így nemcsak a második, de az első díjat, az utazást is megnyerték. Kilenc óra, ötvenhat perc — forgatókönyv szerint is, és élőben is,, a zárózene hallatszik Pécsről. Közben elbúcsúznak a műsorvezetők. Pontban tízkor, megszólal a Petőfi Rádió szignálja. A Pécsi Stúdióban mindenki kezet fog egymással. Varga Ágnes
