Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)

1976-12-20 / 351. szám

I 11 a héten A PÉCSI NEMZETI SZÍN­HÁZBAN csütörtökön este mutatják be Ibsen: Peer Gynt című drámai költe­ményét Gáli László ren­dezésében. A címszerepet Holl István, Aase anyát Labancz Borbála alakítja. Kaposvárott kedden este a pécsi opera vendégsze­repei. Verdi: Traviata. Va­sárnap, karácsony másnap­ján este a Stúdió Színház­ban ismét előadják Be­ckett: Godot-ra várva cí­mű nagysikerű színművét, amit Ascher Tamás ren­dezett. Tobon, a művelődé­si házban az Állami Déry­né Színház vendégszerepei karácsony első napján az Irma, te édes! című zenés vígjátékkal. HANGVERSENY. Siófo­kon kedden a kaposvári Barokk Együttes vendég­szerepei 14 órakor. Műso­ruk címe: A népdaltól a szonátáig. Vasárnap este 18 órakor az ALBINONI Együttes ad koncertet Zsigmond Balassa vezeté­sével. Pécsett, a Csontváry Múzeumban az immár ha­gyományossá vált karácso­nyi hangversenyt vasárnap de. 10 órakor rendezik meg KARÁCSONYI DALLAMOK címmel. Közreműködik a Zathureczky Kamarazene­kar, a Mecsek Fúvósötös, valamint Tamás János (trombita) és Nagy Péter (bőgő), a Művészeti Szak- középiskola leánykára Job­bágy Valér vezényletével, V. Pachmayer Ilona (hárfa) és Horváth István siínmű­Szombaton, karácsony első napján koradélután az első csatornán kerül sor a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójának követ­kező műsoróra. Ki Mit Tud Koktél? című, fél kettőkor kezdődő műsorukban Ba­ranya, Tolna és Somogy megye amatőr együttesei és amatőr művészei szere­pelnek. A műsort Bükkös- di László szerkesztette, Eck T. Imre rendezte. A műsor vezetője Szeqváry Meny­hért, a Pécsi Nemzeti Szín­ház művésze. Garázdák, verekedők, részeaek Reggel szabadult, este ismét bilincs volt a kezén Néhány pohárka bor után megnő az erő, a magabiztos­ság és elég egy félreértett szó, s máris kinyílik a bicska. A bírósági akták között tallózva, majd minden eset konklúziója: mire eljön a másnapi kijóza­nodás, az „előzetesben" ébred o verekedő, botrányokozó. A késői bánatnak, az aránylag enyhe 8—10 hónapos börtön­nek minimális a visszatartó ereje. Egy újabb pohár bor, s kezdődik minden elölről. . . Verekedés a cukrászdában A megtörtént esetek közül az egyik legjellemzőbb, s mint kaptafára, a többit is rá lehet­ne húzni. Még a nyáron, Or­sós János, 1952-es születésű pécsi lakos a pécsbányatelepi cukrászdában iszogatott. A bi­zonyára egyébként csendes, józanéletű ember kitóntorgott a presszó kerthelyiségébe, a fal mellé vizelt, majd inzultálni kezdte „alkalmi” ismerősét. Megjegyzéseket tett — nyomda- festéket nem tűrő szókincsét fitogtatva —, majd rátámadt, s leteperte a földre. A 67 éves „ismerős" hiába védekezett. Rúgások érték, míg Orsós ki nem adta a dühét. A bírósági ítélet: 10 hónap börtön, egy évi eltiltás a köz­ügyektől. Aránylag nem sok. Az akta szerint súlyosbító kö­rülményként értékelték, hogy Orsós feltűnően durva módon — a védtelent rugdosva — kö­vette el tették, enyhítőként pe­dig azt, hogy első ízben „jutott erre a sorsra." A fiatalember feltehetően a kijózanodása után mérlegelni kezdett: érde­mes volt-e ...? Későn. Két évet érő ökölpárbaj Kovács György esetében enyhítő körülményt nem talált a bíró. Pedig keresett. A 28 esztendős „erős fiú" már ott­honosan üldögél a vádlottak padján. Kezdte garázdasággal, folytatta rablással, tulajdon el­leni bűntettekkel, akadt reper­toárjában természet elleni faj­talanság, lopás, ült, szabadult, ült, szabadult. Ez a sűrített élet­Dolgozókat feluesznek KONYHAVEZETÖ-szakácsnőt keres felvételre Köbányaüzem, Komló. (2878) A II. SZ. BELKLINIKA konyhalányt keres felvételre. Jelentkezés az élel­mezési osztályon. (A Kürt utcában.) (41142) A SZENTLÖRINCI Állami Gazdaság tarcsapusztai telepére tehenészeket *esz fel. Jelentkezés személyesen a telep vezetőiénél. (50121) FILMKIADÓ-ATVEVÖT felveszünk. MOKÉP Kirendeltség, Pécs, Hőgyes Endre u. 20. (50870) FÉRFI segédmunkásokat, valamint éjjeliőrt felvesz a BIVIMPEX 7. sz. Nyersbörkirendeltsége. Bolgár Nép­hadsereg u. 58. (50793) TAKARÍTÓNŐT azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Keményítőgyár. Je­lentkezni lehet: Pécs, Bolgár Nép­hadsereg útja 47. szám alatt. (50109) A KESZTYŰGYÁR nappali és éj­szakai munkára takarítónőket felvesz. Jelentkezés: Pécs, Sörház u. 36., munkaügy. (50122) FEJLESZTÉS előtt álló szederkényi bőrdíszműves üzemrészünkbe női di­vattáska, divatöv gyártására dolgo­zókat felveszünk. Jelentkezni lehet: Szederkény. Petőfi út 7. (41127) A KESZTYŰGYÁR azonnali belé­péssel felvesz 1 számlázát, 1 export- ügyintézőt és 1 statisztikust. Jelent­kezés: Kesztyűgyár. 7601 Pécs, Sör­ház u. 36. személyzeti osztály. (50126) A VILLAMOSIPARI és Gépjavító Szövetkezet felvételre keres siklási munkahelyre lakatos szakmunkást, betanított munkást, segédmunkást, komlói munkahelyre elektrolakatos szakmunkást, segédmunkást, vala­mint takarítónőt. Jelentkezni lehet: Pécs. Megyeri út 25., munkaügyi osztály. (50132) NYUGDÍJAZÁS miatt takarítónőket alkalmaz az Orvostudományi Egye­tem új kollégiuma. Pécs, Jakab* hegyi u. 6. (50929) □Hétfői JOGSEGÉLYSZOLGALAT keres gyors- ős gépírni tudó általános adminszt- rátört. Pécsi Bőrgyár Szakszervezeti Bizottsága. Jelentkezés a szakszer­vezeti bizottságnál. (50117) ÉPÍTÉSZ szerkesztő és műszaki raj­zolói munkakörbe dolgozókat fel­veszünk. SZOVTERV Iroda, Pécs, Kisfaludy u. 4/2. (50851) AZ EIVRT Pécsi Elektronikai Gyá­ra felvételre keres kályhafűtőt, va­lamint portás-éjjeliőrt. Jelentkezés: Felsőmalom utca 13. sz., munkaügy. (2948) A VOLÁN 12. sz. Vállalat mű­szaki főosztály energetikust felvesz. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphad­sereg útja 6., munkaerőgazdálkodás! Felvesz továbbá szigetvári főnöksé­géhez autószerelőket, karosszéria- lakatosokat, autóbusz- és tehergép­kocsivezetőket. Jelentkezés: Sziget­vár, Dencsházai út 3. (2947) 18. ÉLETÉVET betöltött férfi dol­gozókat árukísérői munkakörbe fel­veszünk. Jelentkezés: BARANYAMÉK Pécs, Megyeri út 66. Szállítási osz­tály. (2939) TMK-RÉSZLEGUNKHOZ asztalos és lakatos szakmunkást, valamint férfi segédmunkásokat felveszünk. Jelent­kezés: BARANYAMÉK Pécs, Megyeri út 66. Beruházási csoport. (2940) ^FELVESZÜNK lakatos, villanyszere­lő, asztalos szakmunkásokat, szak­képzett kazánfűtőt — lehet nyug­díjas is — rakodókat, portás-taka­rítót, férfi és női betanított és se­gédmunkásokat. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla utca 6. sz. (2985) NAGYOBB költségvetési kerettel rendelkező intézmény pályázatot hir­det pénzügyi-számviteli osztályvezetői állásra. Az állás betöltéséhez felső­fokú számviteli képesítés szükséges. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal MGépkönyvelés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2990) A TV-TORONY ESZPRESSZÓ egy­ségünkbe liftvezetöt, egy udvaros se­gédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Pécs TOURIST, Sallai utca 35., munkaügy. (2977) A MÉH VALLA LAT takarítónőt felvesz. Jelentkezés: Pécs, Gomba utca 4., szállitásvezetőnél. (2975) Kijózanodás után csak a tényeket lehet rögzíteni A következmény nem marad el SZÍNHÁZ Kaposvárott, a Csiky Ger­gely Színházban délután fél 2 órakor Pompadúr. Ady- bérlet. HANGVERSENY Siófokon, a Művelődési Ház nagytermében 19 óra­kor a Bergendy együttes koncertje. Nagyárpádon, az Ifjúsági Klubban a Marcipán együttes vendégszerepei. ELŐADÁS Pécsett, a Ságvári Műve­lődési Ház klubjában 18 óra­kor A bermudai háromszög „rejtélyei" címmel Kemenes László tart előadást. MOZI Park: A Charlot-k bejárják Spanyolországot (f4, fő, f8). Petőfi: Fehér agyar vissza­tér (4, 6, 8). Kossuth: A kék katona (f10, 12, f7). Osceola (f3. f5). Art Kino: Sötét folyó (9). rajza. Aztán jött egy hivatalos személy elleni erőszak, majd egy garázdaság. Fiatal kora el­lenére ilyen előélet. Legutóbbi szabadulása — 60 napi elzárás verekedésért —, és letartóztatása között nem telt el 24 óra. Hajnalban en­gedték ki s estére már kattant a csuklóján a „perec". A köz­bülső időt italozással töltötte. Estére annyira npegjött az önbi­zalma, hogy szópárbajba, majd ökölpórbajba keverekedett. Mint kezdeményező. Garázdaságért ritka kemény büntetés: két év a szigorított­ban. Eltiltották a közügyektől is, három esztendőre, de az ügyiratot látva, azt hiszem, Ko­vács Györgyöt amúgy sem igen érdeklik a közügyek . .. Mindenkit megölök...! Ezt kiabálta I. F. hirdi lakos egy bizonytalan éjszakán a pécsváradi Zengő Étteremben, majd az étterem előtt. Aztán mégsem ölt meg senkit. Az akta szerint 3,30 ezrelékes al­koholszintet állapítottak meg a vérvétel után, s tudni kell, hogy a 4 fölötti már halálos dózis lehet. Amikor sárral panírozva be- támolygott az étterembe, s italt követéit kést ragadva, kitették a szűrét. Az étterem előtt új­ból bicskát rántott — ez az egybehangzó tanúvallomások szerint merőben új bicska volt, nem az étterembeli kés —, a rend őrei közbeléptek. A köz és a saját érdekében. De még akkor is hangoztotta: „Minden­kit kinyírok...!" I. F. családos ember, gyer­meke van. Ezt a tényt, mint enyhítő körülményt beszámítot­ták, s 8 hónapra bezárták. Garázdaságért. Drága pofonok Több száz drága pofon csat­tan el évente, a rúgásokról nem is beszélve. Ivászat az esz­méletlenségig, kötekedés, erő­szakoskodás. Az ököljog virág­zik, s ki tudja, hány italtboltot kellene feszerelni csak Pécs környékén rendőrrel, URH-s ko­csival. Ilyen Orsósok, Kovácsok és I. F.-ek miatt és érdekében. No és persze, a mi érdekünkben is. A megbotránkozó szemlélő­dök érdekében . . . K. F. rann mm mnn — „Népek zenéje” címmel a Mecseki Szénbányák Központi Fúvószenekara hangversenyt rendez a Puskin Művelődési Ház nagytermében december 20-án, ma este 19 órakor. A műsorban többek között dél­szláv, görög, szlovák és néger népzenei feldolgozásokat ad­nak elő Háry Balázs és Balogh József vezényletével. — A Magyar Madártani Egyesület Dél-dunántúli Cso­portja december 19-én tartotta évi rendes közgyűlését a Ba- ronya megyei Tanács vb-ter- mében. — Kihalt lesz a déli Balaton­part az idei télen. Siófokon nin­csenek téliesített szálláshelyek, így semmiféle rendezvényt nem terveznek. Elmarad a nemzet­közi Szilveszter is. Legfeljebb a vendéglátóipar helyi rendezvé­nyeire érkeznek Zágrábból au­tós turisták, de ők is ismerősök­nél szállnak meg. ÜE-05-07 — Megcsúszott és árokba borult. Tegnap reggel fél hét órakor Vaskapu és Székelyszo- bar között megcsúszott és a baloldali árokba borult egy személygépkocsi. Vezetője, a huszonötéves Hüttner Konrád — lánycsóki lakos — és édes­anyja nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Öt­venegy éves édesapja is meg­sérült, akit nyolc napon túi gyógyuló sebekkel szállítottak kórházba. A baleset következ­tében húszezer forint anyagi kár keletkezett a járműben. — Elütötte a gyalogost: meg­holt a kórházban. A Gadács és Somogyszil közötti útszaka­szon szombat este, Szép Jó­zsef nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette oz autóbuszt. Elütötte a vele szemben szabályosan közleke­dő gyalogost, Horváth Rozália 57 éves somogyszili lakost, aki a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. Szép Jó­zsefet őrizetbe vették. AZ EIVRT PÉCSI ELEKTRONIKAI GYARA FELVÉTELRE KERES rr m női dolgozókat gépi alkatrészgyártásra, elektroncső szerelésre Kétműszakos foglalkoztatás jelentkezés: Felsőmalom utca 13. sz. alatt. Munkaügy. Mecsek express Üllötiely 40 forint •PfcUJfe&Cfes **• «zabt-Rto*- -r.,1 ■ , , * "* ■SJSsHST'’' A’"'*' ‘^'^> eimc.V7-én (Fie volna inck#w-na<!*Xto' MfijJto**** -:*' ^ T HQTrfrrr ^c, V hj „v._..... _ r** ai *«**-*'• ►'*'* ;?(#,< L^}íf {{*■•** Nem a kalauzt hibáztatom, ö csu­pán a kötelességét teljesítette, ami­kor megbírságoló a helyjegy nélkül utazókat. Nem először teszi és saj­nos szükség lesz erre a tevékenysé­gére mindaddig, amíg a MÁV olyan rugalmatlanságról tesz tanú- bizonyságot, mint például december 17-én. A Déli pályaudvaron a Mecsek expresszre szóló utolsó helyjegyet másfél órával a vonat indulása előtt vette meg egy szerencsésnek mond­ható utas. Aki utána jött, állva utazhatott: csaknem száz útitársam örvendhetett e furcsa szolgáltatásnak. Az ő kérésüket is tolmácsoltam a pályaudvar ügyeletes tisztjének. Ha ennyi embernek nem jutott helyjegy, jogos-e a büntetés. A válaszból ki­derült, hogy vagy a későbbi sze­mélyvonattal utazunk, vagy pedig kifizetjük a büntetést: ellenkező esetben behajtják rajtunk. Furcsamód, a MÁV figyelmen kí­vül hagyta — ki tudja hányadszor —, hogy a hétköznapokhoz képest lénye­gesen nagyobb az utasforgalom. Mél­tán kérdezik hát a hoppon maradt utasok, hogy milyen szolgáltatás az, amely ahelyett hogy kényelmetlenség esetén kártérítést adna, az utazótól követel negyven forintot az állóhe­lyért. „Korszerűsítenünk kell a vonato­kon a helyfoglalás módját” nyilat­kozta a minap az Esti Hírlap mun­katársának a MÁV vezérigazgatóság képviselője. A mellékelt szépszámú aláírás is bizonyítja, hány egyetér­tője akad ennek a kijelentésnek. — Kiállitóterem is lehelne. Egyre rosszabb állapotban van a siklósi Rác-templom. A Mű­emlékvédelmi Felügyelőség né­hány éve a tornyot kijavíttatta, de az épület állaga tovább romlik. — Öreg fák védelem alatt. Védetté nyilvánították Somogy­bán a Szőkebencs határában álló öreg hársfát, a homokszent- györgyi idős tölgyet, és a Ri- nyabesenyő határában lévő douglas fenyőt. — Tolnában védetté nyilvá­nították többek között a tenge- lici Bogárzó tavat, a sötétvölgyi erdőt, a bölcskei iskola parkját és a lengyeli Anna-forrást. Ez­zel 1500 hektárra nőtt Tolna megyében a védett területek nagysága. — Megkezdődtek a hajtóva­dászatok a gemenci Erdő- és Vadgazdaság Duna túlsó olda­lán elterülő pandúri erdejében. — Új posták típustervek sze­rint. Tolna megyében, Szaká- lyon adtak át nemrégiben új postahivatalt, amely több mint kétezer lakost lát el. A beruhá­zás értéke nyolcszázezer forint. Somogybán, Buzsákon készült el az új hivatal hétszázezer forint értékben. Zalában pediq de­cember 22-én Esztergályhorváti- ban adnak át új postát. — Új területi munkás-műve­lődési otthon épül Pakson. A 160 négyzetméter alapterületű épület hetvenmillió forintba ke­rül. Másfél év múlva adják át. — Modern községközpontot alakítanak ki ■ Marcaliban. A negyvenöt lakásos, háromszintes épületet a jövő év tavaszán ad­ják át, míg a negyvennégy la­kásos új ház falai most „nő­nek ki” a földből. Az épületek földszintjén üzleteket alakítanak ki Kocsiátvételi sorszámok Ar Trabant Limousine ^3p.) 5 4211 Trabant Limousine (Győr)^ 2 357 Trabant Lim. Speciál (Bp.) -5 Trabant Lim. Speciál (Győr) 4 774 Trabant Limousine Hycomat 5 000 Trabant Combi 960 Wartburg Limousine 2 168 Wartburg de Luxe 2 566 Wartburg de Luxe tolótetős 957 Wartburg Limousine tolótetős 839 Wartburg Tourist 764 Skoda 100 79 489 Skoda 100 L (Budapest) 8 908 Skoda 100 L (Győr) 3 412 Skoda 110 L (Budapest) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Polski FIAT 1500 11 569 Polski FIAT 126 1 893 Zaporozsec 24 421 Zsiguli (Budapest) 81 304 Zsiguli (Debrecen) 37 044 Zsiguli Combi 9 015 Zsiguli 2103 6 390 Zsiguli 21011 (Budapest) 4 055 Zsiguli 21011 (Debrecen) 2 034 Dácia 8 617 Moszkvics 2140 261 — A paksi főút rekonstruk­cióját végzi a pécsi KÉV. Az utat 5 méterről 12 méter szélesre építik és jövő év végére lesz kész. — Integra-dominó rendszerű biztosító berendezést állított be Sávoly állomáson a MÁV. A villanyánítású váltók kezelését és a vágányfoglaltság ellenőr­zését most egy . ember végzi, miq a hagyományos berende­zésekhez három ember munká­ja kellett. Emellett Balatonszent- györgy és Zalakomár között négy fénysorompót is felszerel­tek. — Idén hárommillió forintot költött az Országos Természet- védelmi Hivatal Dél-dunántúli Főfelügyelősége a természetvé­delmi területek „karbantartósó­ra" Somogy, Baranya és Tolna megyében. — Száz lakásba bevezették a gázt Lentiben. December 17- én a lenti tanácson fogadták a gázvezeték-szerelőket Loppert Tibor, o Zala megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte a siófoki Kőolajvezeték-építő Vál­lalat vasvári főépítésvezetősé­gének, Nagykanizsai Kőolaj- és Gázipari Tröszt dolgozóinak, és az építésben segítő honvédség képviselőit.

Next

/
Thumbnails
Contents