Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-19 / 350. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A népgazdaság 1977. évi terve A MINISZTERTANÁCS TÁJÉKOZTATÁSI HIVATALA KÖZLI: A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta az 1977. évi népgazdasági tervet, amelyet az V. ötéves terv gazdaságpolitikai céljaiból kiindulva és a népgazdaság 1976. évi fejlődésének tapasztalatait felhasználva dolgoztak ki. A népgazdaság I976. évi fejlődése XXXIII. évfolyam, 350. szám 1976. december 19., vasárnap Ara: 1,20 Ft Legjobbaknak járó Elnyerték a KISZ KB vörös vándorzászlajái Ünnepség a Bajcsy-Zsilinszky Endre laktanyában A Minisztertanács megállapította, hogy az 1976. évi gazdasági fejlődés megfelel az V. ötéves terv gazdaságpolitikai irányvonalának. Emelkedik a munka termelékenysége, fokozódik az energia- és anyagtakarékosság, összességében nő a termelés hatékonysága. Csökken a behozatali többlet, ezen belül a nem szocialista viszonylatú külkereskedelmi mérleg passzívuma. A népgazdaság hatékonyságának növekedése azonban még nem eléggé erőteljes, és a fejlődést több kedvezőtlen körülmény nehezítette. Ennek következtében a tervezettnél lassúbb a gazdasági növekedés üteme. A nemzeti iövedelem mintegy 4 százalékkal nagyobb az 1975. évinél. A foglalkoztatottak száma nem nő, a nemzeti jövedelem növekedése így teljes egészében a munka termelékenységének emelkedéséből származik. Az iparban és az építőiparban javul a fajlagos anyagfelhasználás is. A nemzeti jövedelem belföldi felhasználása 1—2 százalékkal emelkedik. Ezen belül az összes fogvasztás közel 3 százalékkal nő, a felhalmozás kisebb az 1975. évinél. Az ipari termelés 4,5—5 százalékkal múlja felül az 1975. évit, az élelmiszeripar nélkül számítva a termelés növekedése megközelíti a tervezett ütemet. A legdinamikusabban a vegyipar, a villamosenergiaipar és a gépipar fejlődik, a többi ipari ágazat termelése nem éri el a tervezettet. A termelés és értékesítés szerkezetének átalakítása még lassú, a vállalatok egy része — főleg a feldolgozóiparban — a belföldi kereslet mérséklődését nem tudta kellő mértékben a kivitel gyorsabb növelésével ellensúlyozni. Az iparban foglalkoztatottak száma alacsonyabb az elmúlt évinél, a termelés növekedése a termelékenység emelkedéséből származik. Sok vállalatnál azonban még nem halad megfelelően a munkaerő-megtakarítást eredményező műszaki, szervezési intézkedések kidolgozása és végrehajtása. Az építési-szerelési teljesítmény 2—3 százalékkal, ezen belül az építőipari vállalatok és szövetkezetek teljesítménye 4— 5 százalékkal emelkedik. A legerőteljesebben a gyorsított ütemű beruházásokon végzett teljesítmény nő, a teljesítés kedvező. Az építőiparban foglalkoztatottak száma lényegében nem változik, a nagyobb teljesítmény az építőiparban is a termelékenység emelkedéséből származik. A mezőgazdaság termelése a tervezett 4 százalékos növekedéssel szemben várhatóan nem haladja meg az előző évit. A kedvezőtlen időjárás főleg a kukorica- és a zöldség-gyü- mölcs-termelésben okozott visszaesést. Búzából az előirányzottnál több termett, a termés a lakosság ellátása mellett kivitelre is lehetőséget nyújt. A kukoricatermés kevesebb a tervezettnél, de elegendő az állattenyésztés takarmányszükségletének kielégítéséhez. Zöldségfélékből, gyümölcsből és burgonyából a tervezettnél kevesebb termett. Emiatt ezek kivitele csökkent, de — különösen az I. félévben — a lakosság ellátása is hiányos volt, az árak emelkedtek. Az év második felében a lakosság ellátása javult. Az állattenyésztés termelése növekszik, a szarvasmarhatenyésztés azonban ez évben sem fejlődik kielégítően. A sertéstenyésztés a múlt év végi visszaesés után különösen a háztáji és kisegítő gazdaságokban fejlődik erőteljesen, a vágósertés-termelés az év egészében eléri a tervezettet. A közlekedés teljesítményei az igényeknek megfelelően növekedtek. Az év végén üzembe helyezik a metró észak—déli vonalának Nagyvárad tér— Deák tér közötti szakaszát. A hírközlésben megkezdte próba- üzemelését a solti nagy teljesítményű középhullámú rádióadó-állomás. A távbeszélő-hálózatba 29 ezer új állomást kapcsoltak be. A lakosság életszínvonala 1976-ban — a korábbinál szerényebb ütemben — tovább emelkedett. A lakosság összes pénzjövedelme mintegy 8 százalékkal, az egy főre jutó reál- jövedelem 1,5 százalékkal nő, az egy keresőre jutó reálbér is nagyobb az 1975, évinél. A reáljövedelmek növekedését fékezték a tervezettnél kisebb mezőgazdasági terméseredmények és a fogyasztói árszínvonalnak az évközi magas zöldség- és gyümölcsárak miatt a számítottat valamelyest meghaladó, 5 százalékos emelkedése. A kiskereskedelmi forgalom folyó áron mintegy 8 százalékkal bővül, az áruellátás — az I. félévi hús- és zöldA gazdasági fejlődésnek az 1977. évi népgazdasági tervben előirányzott üteme, a termelés és a felhasználás arányai az ötéves terv céljaihoz igazodnak. Továbbra is feladat a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, amelyet fokozottan a hatékonyság javulására kell alapozni. A terv a gazdasági növekedésnek az 1976. évinél gyorsabb ütemét irányozza elő. Ehhez mindenekelőtt a termelés szerkezetének megváltoztatását kell meggyorsítani, növelve az exportképes, a tőkés országokban is gazdaságosan értékesíthető termékek részarányát. Az 1977. évi terv szerint a nemzeti jövedelem 6—6,5 százalékkal emelkedik. Ez az ipari termelés 6 százalékos, az építőipari teljesítmények 5—6 százalékos és a mezőgazdasági termelés 7—8 százalékos növekedésével jön létre. Mivel a termelőágazatokban foglalkoztatottak száma 1977-ben sem növelhető, a termelés és a nemzeti jövedelem növekedését teljes egészében a termelékenység emelkedésével kell elérni. Tovább kell csökkenteni a termelés fajlagos anyagfelhasználásár és javítani a termelőberendezések kihasználását. A terv tehát a termelés hatékonyságának jelentős növekedésével számol. A nemzeti jövedelem tervezett növekedése mellett a foség-gyümölcs ellátási nehézségek kivételével — kielégítő volt. A lakosság fogyasztása 2,6 százalékkal múlja felül az 1975. évit. Év végéig 85 ezer, a tervezettnél 3 ezerrel több lakás készül el. A tervezett 28 ezer állami lakás felépül, a magán- lakásépítés előirányzata túlteljesül. A szocialista szektor beruházásaira a tervezetthez közelálló összeget fordítanak. Az állami nagy beruházásokra fordított összeg az 1975. évinél közel 14 százalékkal nagyobb, a nagy beruházások többségénél a kivitelezés üteme megfelel a számítottnak. Ez évben befejeznek kilenc nagy beruházást. A tervben előirányzott három nagy beruházás megkezdődött (a Dunai Vasmű kon- verteres acélműve, a TVK polipropiléngyára és a zalaegerszegi hűtőház) és terven felül megkezdődött Kábán a Hajdúsági Cukorgyár. Budapesten a szemétégetőmű építése. A vállalatok beruházásai valamelyest nagyobbak a tervezettnél. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelmi forgalom az államközi megállapodásoknak megfelelően fejlődik, a kivitel a behozatalnál gyorsában nő. A nem szocialista országokba irányuló kivitel — főileg mezőgazdasági, élelmiszeripari termékekből — nem éri el a tervezettet. Alacsonyabb a tervezettnél a behozatal is, így a külkereskedelmi mérleg egyenlege az 1975. évihez képest javul. gyasztás és felhalmozás együttesen 4—4,5 százalékkal emelkedhet. Ezen belül a lakosság Luis Corualön szabad! A nagy forradalmár megérkezett Zürichbe Santiago Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára ismét szabad. Mint emlékezetes, a santiagói fasiszta junta 1973-ban vetette börtönbe a kommunista vezetőt. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Corvalán pénteken — közép-európai idő szerint 19.40 órakor — repülőgépen távozott Chiléből és szombaton megérkezett a svájci Zürichbe. A Chilei Kommunista Párt főtitkárának kiszabadításáért a világ minden országában erőteljes szolidaritási mozgalom bontakozott ki. * Zürich Luis Corvalán, a Chilei KP főtitkára szombaton délben repülőgépen Zürichbe érkezett. Corvalán, miután a világ haladó közvéleményének nyomására pénteken este szabadon engedték, azonnal elindult Európába. A Kommunista Ifjúsági Szövetség MN 3437, Bizottsága másodszor nyerte el a KISZ KB vándorzászlaját. Az alakulat parancsnoksága, pártvezetősége és KISZ Bizottsága ünnepi ifjúsági gyűlést rendezett tegnap Pécsett. Ezen részt vett a Néphadsereg seregtest és a magasabb egység több tisztje, a pécsi és a magasabb egységparancsnokságok képviselője. Ott volt Megyaszai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője, Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára. Részt vettek a területi párt-, KISZ-, gazdasági és társadalmi szervek megbízottai. A Himnusz elhangzása után Komka Béla hadnagy, az ifjúsági gyűlés elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Szőke Attiláné, a KISZ KB megbízottja mondott ünnepi beszédet. — Különösen nagy öröm számunkra, amikor egy jó kollektíva a közösségnek járó legnagyobb rangú kitüntetést, a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlaját nyeri el — mondotta. — E méltó címet csak azok a kollektívák, katonaközösségek kaphatják meg, akik pártunk útmutatásai alapján a KISZ IX. kongresszusa határozatainak végrehajtásáért a leglelkesebben dolgoztak, a legtöbbet tették — majd így folytatta: — Büszkék vagyunk arra. hogy az egységnél dolgozó ifjúkommunista közösségek eredményesen segítik a kiképzési tevékenységet, a szocialista versenymozgalmat, a szabad idő hasznos eltöltését. Kiemelkedő munkájuknak e zászló másodszori adományozása magasfokú elismerés. \ Szőke Attiláné, a KISZ KB és Baranya ifjúkommunistái és úttörői nevében gratulált az eredményeknek. Kívánta, hogy a nyertesek felelősségteljes tevékenységük során érjenek el újabb sikereket a fiatalok nevelése, a szolgálati feladatok magasabb szintű teljesítésében, majd átadta a zászlót az alakulat KISZ Bizottságának. Hanzli Lajos főhadnagy, a KISZ Bizottság titkára mondott köszönetét a magas kitüntetésért. A területi szervek nevében Tukora István, a MÉV KISZ Bizottságának titkára üdvözölte a katonafiatalokat. Elsőnek ő helyezte el a selyem- szalagot á vörös zászlóra, majd Komlódi Józselné, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára kötötte fel a szalagot, öt a társalakuiatok, gazdálkodó szervek képviselői követték. Köszöntötte a katonafiatalokat a Bajcsy-Zsilinszky Endre úttörőcsapat is. A szalagkötések után az I. időszakos fiatalok képviselője szólalt fel. Az ünnepségen 34 fő részesült jutalomban, hat katonát előléptettek. A zászlóátadó a DlVSZ-induló éneklésével fejeződött be. Lázár György vasárnap Romániába utazik Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Manea Manes- cunak, a Román Szocialista Köztársaság első miniszterének meghívására hivatalos, baráti látogatásra vasárnap Romániába utazik. A népgazdaság 1977. évi tervezett fejlődése Szőke Attiláné adta at a zászlót Szokolai fel». Épül az Egyesült Izzó pécsi gyárának második része. A képen: az újabb műhelycsarnok.