Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-11 / 312. szám
Dunantmt napló 1976. november 11.. csütörtök Jelentősen javult Pécs és Komló levegőjének minősége az utóbbi években. Az eredmények azonban ne tévesszenek meg bennünket, hiszen a szennyezettség jelenleg is meghaladja a megengedett mértéket mindkét város jelentős terű-* létéin, örvendetes tény, hogy lényegesen csökkent Beremend szennyezettsége. Csak a gyár közvetlen környékén magasabb a portartalom az előírt 150 ton- na/km* 2 évi értéknél. Az iparosodó Mohácson változatlan a helyzet: az ipari üzemek miatt időnként magas a levegő por- és kéndioxid tartalma egyes helyeken. Viszonylag kedvező helyzetben van Baranya, az országos rangsorban közepes minősítést kapna. Ez azonban nem ilyen egyértelmű, mert vannak megyék, ahol több ipari üzem található, mint itt. Baranyának a levegő szennyezettsége csökkentésére tehát a jövőben is nagy gondot kell fordítania. Ezt elősegíti az 1974-ben kiéDÍtett Immisszió Mérő Hálózat, amely az Országos Közeqészségügyi Intézet irányításával, a fővárosi valamint a megyei Kö- JÁL-ok kezelésében működik. Az ország 450 településén, Baranyában pedig Pécsett, Komlón. Mohácson, Beremenden és Szigetváron végeznek méréseket két esztendeje. Elsősorban por terhelést és kéndioxid szennyezettséget, de egyes területeken a jellemző anyagok, így például a szénhidrogén, szénmonoxid, klór mennyiségét is figyelemmel kísérik. Az eddig összegyűlt adatokat különböző szempontok szerint rendszerezték. Figyelembe véve a szeny- nyező anyagok koncentrációját. az érintett lakosság számát, a szennyezettség veszélyességét. A tapasztalatok alapján hat kategóriába sorolták a vizsgált településeket. A többféle anyag által közepes mértékben szennyezett hármas osztályba került Pécs és Komló. Beremendet a négyes, míg Mohácsot és Szigetvárt a hatos osztályba sorolták. A mérés adatai — melyről dr. Várkonyi Tibor, az Országos Közegészség- ügyi Intézet munkatársa tartott előadást tegnap, a Technika Házában — a szakemberek rendelkezésére áll. így az együttes erőfeszítés lehetővé teszi a levegő szennyezettségének további csökkentését. H. T. Szennyező anyag került a Dunába Harmadfokú vízkorlátozás Pécsett Pécs ivóvízellátásának egyik legfontosabbja került veszélybe: a Duna. November 9-e óta nagy arányú ammónia- és nitrit-szennyezte víztömeg vonul le,, melynek a hossza eléri a harminc kilométert, de sebessége mindössze három- négy kilométer óránként. Mohács és Baja között már kedd reggel észlelték a vízminőséget rendszeresen vizsgáló szakem- bérek és az esti órákra — még időben — a Baranya megyei KÖJÁL rendelkezésére leállították a pécs-üszögi víztisztítót és megszűnt az ivóvízszolgáltatás a Duna-vízből. A naponta negyvenezer köbméter Duna-vizet szállító pécs—mohácsi víztávvezeték továbbra is üzemel, a mohácsi vízkiemelő is dolgozik, de csak az ipari üzemek részére. A víz ammóniatartalma elérte a 3—4 milligrammot literenként, ami rendkívül veszélyes az emberi szervezetre: vérképzési zavarokat okoz, ha a szervezetbe jut. A Dunán enyhe halpusztulást észleltek. Pécsre egy csepp ammóniás víz sem jutott, de a KÖJÁL,, a Pécsi Vízmű és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei állandóan vizsgálják a több száz helyen vételezett vízmintákat. A város napi ivóvíz-fogyasztása 50 és 60 ezer köbméter között mozog. Most egyharmaddal kevesebb víz jut a lakásokba, elsősorban a peremrészekre, így Meszesre, a Mecsek-oldalra, a magasabb fekvésű otthonokba. A lényegesen kevesebb vízzel igyekszik okosan gazdálkodni a Pécsi Vízmű Vállalat, de így is több helyen vízhiány lesz. Rendkívüli vízkifolyók a városban Tankautók szállítanak vizet a keleti városrészbe be 05 és 07, g Káptalan utca, a József utca, Ady Endre utca vonalától északra pedig 06 és 08 között érkezik a vezetékes víz. De ekkor is jelentős nyomó sh iá ny lesz. Az alábbi helyeken rendkívüli és alkalmi közkifolyókat állítottak fel, így a Székely Bertalan u. 5. számú, a Hegyalja utca 98. számú ház előtt, a Zsigmond és a Tátra utca között és a következő utcák találkozásában: Hunyadi—Kaposvári, Hegyalja—Losonc, Kis Flórián, József, Káptalan, Janus Pannonius (a Rózsakért mellett), Zöldfa, Mandula. Mecsek, Juhász Gyula, Bartók Béla, Zsolt, Ágota köz, Vince utca, az Ágoston térnél. írásoknak megfelelően-e. A szennyvíz ammóniumsókat tartalmazott, ami a Séd-patakon keresztül a Sárvízbe folyt, majd onnan a Sióba és így jutott a Dunába. A vízszennyeződés ügyében a vizsgálat folytatódik. Lehet válogatni, vásárolni Uj és hagyományos játékok a Centrumban Népszerűek és keresettek a gyermekjátékok a pécsi Centrum Áruházban, ahogy közeleg a mikulás és a karácsony. Bőséges, több százezer forintos árukészlettel állnak a vásárlók rendelkezésére: A polcokon sorakoznak a babák, kisautók, társasjáték-dobozok. Idén slágerjáték a gitár, ami mini méretekben kapható; de továbbra is keresettek a match boxok. A legtöbb gyerek társasjátékot kap mikulásra és karácsonyra A téli hónapokban ezekkel ott hon, a lakásban is jót játszhat nak. De népszerűek az építő játékok is, a Babilon, az öcsi vagy a Jáva nevű. A kislányo kát sok különböző méretű, di Nagyobb megértést,, g földszinten Igkók segítségét kérik, engedjenek vizet venni a magasabban lakóknak, A Pécs városi Tanács tegnap óta harmadfokú vízkorlátozást rendelt el. Tilos a gépkocsik mosása, a közterületek, parkok, kertek öntözése. A lakosság élelmiszer-szükségletének előállításával foglalkozó gyárak, üzemek napi vízfogyasztásukat 20, az egyéb ipari fogyasztók 25, az ipari nagyfogyasztók pedig 20—25 százalékkal csökkentik. Nem terjed ki a korlátozás az alapvető élelmiszereket előállító tej-, sütő- és húsipari vállalatra, a kórházakra, az egészségügyi intézményekre. A pécsi Hőszolgáltató Vállalat átmenetileg szünetelteti a melegvíz-ellátást, ami csaknem nyolcezer lakást érint. Mától egyes városrészekben csak meghatározott időközben lesz vezetékes víz: Kertvárosban, Uránvárosban, Kovácstelepen 05 és 7.30, az Asztalos János utca, Surányi Miklós utca, a Kalinyin út és a Mező Imre út sávjában, a Mecsek- oldalban és a keleti városrészReggel hattól este tízig tankautók hordják a vizet 14 helyre: Mecsekszabolcs—Hősök tere, Szabolcsfalu, Főtér, Botond u„ Vörös Hadsereg u. sarka, Tolbuhin út, Bánomi út sarka, ötéves terv u.. Dobó István u.. Gimnázium és a Bányász étterem előtt, Budai vám, Szon- dy Gy. u., Tolbuhin u. sarka, Frankel Leó u„ a Fekete Gyémánt étteremnél, Szeptember 6. tér, Fekete gyémánt tér, Borbála-telep, Bittner Alajos u. élelmiszerbolt, Álmos u. és Ságvári u. sarka, Rigóder- tető, Piroska u., Hétvezér u. sarka. Az újabb helyzetjelentések szerint Baja és Mohács térségében csökken az ammóniaszennyezettség: literenként még 1—2 milligrammot mérnek, A helyzetet bizonytalanítja, hogy a Sió-torkolattól újabb szeny- nyezés-utánpótlás érkezik. A mohácsi vízkiemelőbe tegnap megérkezett a siófoki Dunántúli Regionális Vízmű és Vízműgazdálkodási Vállalattól a szűréshez szükséges aktívszénszállítmány. üszögön is kicserélik az aktívszén-töltettet. Mohácsot és Baját nem érintette a szennyeződés, mert fúrt kutakról látják el a várost. Vasárnapra várhatóan ismét normalizálódik a vízellátás Pécsett. Tegnap á Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a MÉM szakemberei megkezdték a vizsgálatot a Péti Nitrogén Művekben, ahol mintákat vettek a több hektáros szennyvíz- tározó-tóból. Innen november 2. és 5. között ipari szennyvizet engedtek le a felügyeleti szervek engedélyével. Még nem derült ki, hogy vajon az .előBemutató pénteken este Jelenet az első felvonásból a 2. szereposztás szerdai főpróbáján. Verdi: Traviata „Az opera csak a képzelt világot bírja el, Az én történetem azonban csupa hétköznap: adósság, kártya, buta gőg, házasság ... Miféle ária kerekedik néhány kifizetetlen számlából, egy tüdőbeteg kurtizán hörgéséből s mindabból, amiben minden maga a valóság?1' — mondta ifj. Alexandre Dumas. Hitetlenkedve és csodálkozással fogadta, amikor Verdi 1852-ben különös munkába fogott. Dumas regényét, A ka- méliás hölgyet komponálta meg az operaszínpad számára. La Traviata — „A tévedt nő" valójában egy életen át keresi a tisztaságot, az otthon örömét és amikor megtalálja egy másik ember öröméért, otthonának tisztaságáért lemond róla, A történet eléggé közismert: Violetta, q könnyű vérű párizsi lány szerelmes lesz. Szefl politikai könyvek kiváló terjesztője A jó ajánlás kettős eredmény Népszerű az üzemi könyvterjesztés, g „könyves" a munkapadhoz jár a tolókocsira felszerelt mini-könyvtárával, vagy a tízórai szünetben kinyitja a szekrényét a műhely sarkában. Helybe jön a könyv, kínálja magát — így mondja sok vásárló. Az üzemi terjesztők közül egy, Bencze Józsefné, aki most kapta meg a Kossuth Könyvkiadótól a „Kiváló Terjesztő" kitüntetés ezüst plakettjét és a Pécsi Kesztyűgyárban népszerűsíti egy évtizede a kiadványokat. — Nem tanultam ezt, csak teszem, ahogy emberismeretem diktálja. Sose erőszakoltam a vásárlást, hisz mi nemcsak együtt dolgozunk, de ismerjük egymás gondolatát, ízlését, érdeklődési körét is. A jó tanács sem hiányzik, hogy a könyvszekrény, a könyvespolc miként illik a bútorhoz, a fal színéhez, mert sokan akadnak a varrodában, akik jobban gyűjtenek a könyvre, mint a keLengyére. S kinek nagyobb öröm: néki, vagy a brigádvezetőnek, mikor kinyitja a szekrényt és percek alatt egy polcnyi könyv gazdára lel. Vagy polcra se kerül,, csak úgy frissiben a csomagból elkapkodják. — A politikai oktatás, a gimnázium, főiskolai tanulás fokozza az érdeklődést. 1969-ben tízezer forint értékű könyvet árusított, 1974-ben ez g szám 18 ezerre, 1975-ben 24 ezerre emelkedett. A 600 dolgozó közül rendszeresen 300 vásárol könyvet. Változik az igény: 7—8 éve a szakácskodás, a kötés, horgolás, hímzés volt a téma, a mostani fiataloknak a divat, a sport, a detek- tívsztori kell. A középkorosztály a politikusok portréihoz, az útleíráshoz vonzódik és a „Dóra jelenti” a több éves slágert. — Előre olvasok, ez a felkészülésem, havonta 15—20 újdonságot. örömmel tapasztalja, hogy a brigád-vállalások között rangos helyre került az olvasás. _ Nagyfokú emberismeret, önzetlenség, segíteni akarás jellemzi Bencze Józsefnét, Szerinte csak úgy maguktól kelnek el a könyvek. Az emberek érdeklődését jól felkelti ötleteivel, ajánlataival. Csuti János reime Alfréd, kedvéért felhagy régi életmódjával és vidékre költözik a férfival. Alfréd apja - féltve a család jó hírét - felkeresi Violettát és arra kéri, engedje el Alfrédot. Violetta nagy szenvedések árán lemond szerelméről és visszatér barátai körébe, Alfréd szerelmében megsértve, egy estélyen — mintegy megfizetve a szerelmet — Violetta arcába dobja a pénzt. Nem tudja az előzményeket és nem tudja, hogy Violetta igen súlyos beteg. A félreértések tisztázására már csak a haldokló nő ágyánál kerülhet sor... Verdi a legnagyobb jellemfestő, emberábrázolók egyike és mestere a melódiának. A dallam a népmuzsika természetességével és egyszerűségével szárnyal, az akkordok pedig úgy fűződnek egymásba, hogy a hallgató érzi — ennek a muzsikának ez az egyetlen megjelenési formája — ez nem is hangozhat másképp. „Verdi e remekművében a tékozló gazdaghoz hasonló, aki aranyat szór ott is, ahol a rézgaras is elegendő lenne. Nőiesen megadó, alattomosan behízelgő, dühödten felhorkanó dallamívek vitáznak, versengenek egymással” — írja egyik korabeli kritikusa, A nagy zeneköltő halála 75. évfordulója évében — ebben az évadban — a pécsi Nemzeti Színház Verdi-repertoárt állított össze. Ennek első darabja a november 12-én bemutatásra kerülő Traviata, majd ezt követi hamarosan a Trubadúr felújítása. Az operát Huszár Klára, az Operaház Erkel-díjas rendezője állította színpadra, A főbb szerepeket Ágoston Edit és Szabadits Judit, Albert Miklós és Kecskés Sándor, Bol- la Tibor és Németh József énekli. Vezényel Breitner Tamás és Hirsch Bence. Varga Ágnes vatosan öltözött járó- és alvóbaba várja, a hajuk mosható, fésülhető; a fodrászosdihoz kitűnő kellékül szolgálnak. A plüssfigurák családjába idén újdonságként érkezett a zsiráf. November közepére várják az újabb match boxokat, az elemes telefont és a csehszlovák autópályát. t ___1 * *« ........... A legtöbb játékot az óvodáskorúak kapják, a kisiskolásokat már inkább tanító jellegű közlekedési és fémépítő játékkal lepik meg a szülők. De nemcsak a kicsinyeknek, hanem a felnőtteknek is élményt nyújt a keresgélés, válogatás a játékrengetegben. G. M. Biszku Béla látogatása Tolna megyében Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Tolna megyébe látogatott. Szekszárdon részt vett és felszólalt a Tolna megyei Párt- bizottság kibővített ülésén, amely többek között a megye munkásságának helyzetéről, szerepének növekedéséről szóló jelentést vitatta meg. A Központi Bizottság titkára ezután a megyei pártbizottság titkáraival folytatott eszmecserét, s meghallgatta K. Papp József első titkár tájékoztatását a megye politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. A látogatás következő állomása a Paksi Aomerőmű építkezése volt. Biszku Béla tájékozódott az óriási építkezés helyzetéről, a soronlévő feladatok — a csúcs-építési időszak — előkészítéséről, majd megtekintette a jelenleg mintegy háromezer embert foglalkoztató építkezést.