Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)
1976-10-10 / 280. szám
Kettős hangzat Idestova négy évtizedes, gazdag műfordítói munkásságából ad sokszínű — kétezer év költészetét felölelő — válogatást a Pécsett élő Baumgarten- és József Attila dijas Csorba Győző — közelmúltban napvilágot látott Kettős hangzat cimü kötete, amelynek megjelenése kulturális élelünk jelentős eseménye. Az alábbiakban az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent műforditáskötetböl adunk Ízelítőt. Francesco Petrarca: Amíg halántékom meg nem fehérül Amíg halántékom meg nem fehérül, melyet az idő lassacskán porozgat, veszély les rám, ha merszem arra mozgat, hol Ámor tölt s feszit íjat kevélyül. De nem félek, ha új kinzásra készül, sem, hogy — mert léprecsalt — rabláncra foghat, s akkor se, hogyha mélyebben hatolnak szivembe gyilkos nyílvesszői végül. Szememből többé egy könnycsepp se csordul, holott a szem-zugig még eltalálnak, s nagyon nehéz útjukba állni, érzem. S bár a büszke sugár izzása áthat, föl nem gyújt, s bár kegyetlen képe zordul riasztja' álmom, el nem űzi mégsem, Bertolt Brecht: A világ nyájasságáról Szeles, fázós földre, emberek, Mind ruhátlan testtel jöttetek. Nincstelen, míg — mert fagy karma mart — Asszonykéz pólyába nem takart. Levél nem csalt, s nem várt senkise, Nem is hintó ringatott ide. Ismeretlen, csak kallódtatok, Míg egy férfi kézen nem fogott. Szeles, fázós földről, emberek, Csupa sebbel kell majd mennetek. Szinte mind maradna boldogan, Ha fölébe már a rög zuhan. Giuseppe Ungaretti: Nép Hagyd el a pálmák árva csapatát s a magtalan éjek fölött az óriási holdat A borúsabb éj mint siralmas teknőc imbolyog Egy szín nem állhat meg magában A könnyes mámoros szorongás izzítja már a pirkadást és tünékeny lábai előtt a parázs hevét Új szél lobbant föl immár új kiáltásokat Elveszett harsonákból a hegyekben méhkaptárak születnek Térjetek vissza ősi tükrök víz rejtőző partszélei És míg most a bunda-hóban kemény rügyek szegik be apáink szokott szemhatárát a tiszta csöndben vitorla-sor fehérük Ó Hazám mindenik korod véremben újraéledt Bizton haladsz és énekelsz egy éhes tenger habjain Alekszandr Mezsirov: Blokádban A század ráfordult a roppant, homályos, jégbe dermedett ösvényre, mely riasztva bukkant elő az állomás megett. S vonultunk csak nem fáradóan. — Cölöpsor és tankcsapda-sor. Az állomás után a hóban halomnyi — nem fa, nem bizony, — De húszon alul a halál még játék — bármily gyalázatot az ember könnyedén kiáll még. — De. jaj, nyomot hagy, mély nyomot! N em lehet nem a kiállítóhelyiség dicséretével kezdeni az V. Országos Kisplasztikái Biennáléról szóló beszámolót. Telitalálat volt ezt a termet választani a jubileumi kiállítás színhelyéül. A hatalmas üvegablakok kitágítják a teret, a kiállítás szinte kilép a térre, s becsalja a Kossuth utcában sétálókat is. Ugyanakkor az ablakokon beáramló fény felfokozza a fehér posztamensen szinte lebegő szobrok plasztikáját. A pécsi biennálék jövője függött a helyi vezetőszervek megnyugtató döntésétől, s e kényszerítő helyzet aztán a lehető legjobb megoldást eredményezte. Sajnos, az épület felújítás előtt áll, tehát csak a pillanatnyi gondok oldódtak meg ezúttal. A kedvező tapasztalat birtokában azonban célszerűnek látszik ezen a helyen kialakítani Pécs kiállítási centrumát. A biennálé zsúfoltsága viszont a jelenleg rendelkezésre álló kiállítási tér feltétlen nagyobbítását sugallja. Mindenesetre megszívlelendő a tanulság: az elmúlt évek méltatlan külsőségeinek kézzelfogható, Pécs számára kedvezőtlen következménye máris az, hogy az éremművészet önálló fórumot keresett és Sopronban gazdára is lelt. Ez a tény mindenképpen csökkenti majd a pécsi kisplasztikái biennálék súlyát, szakmai rangját. A pécsi rendezőszervek a képzőművészekkel egyetértésben azonban Asszonyi Tamás: Lepkegyűjtemény (I. díj) Kisplasztikái biennálé és optimista türelemmel remélték a dolgok jobbrafordulását, a kiállítás elhelyezésének megnyugtató megoldását, bizonyítja az, hogy igen sokan küldték be munkáikat zsűrizésre. Érdemes a számokon egy kissé elidőzni. 1967-ben, első ízben, 55-en, 1969-ben 95-en, 1971- ben 67-en, most viszont ismét Pajzs László: Akryl plasztika (II. díj) úgy döntöttek, hogy továbbra is szerepel majcf Pécsett a plakett, az érem, mint elválaszthatatlan szerves része a kisplasztikának. Bár az utóbbi időben olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy a kisplasztika önálló műfajjá vált volna, a jelen kiállítás is éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Teljesen elmosódtak a határok, majdhogynem egyetlen kritérium az önkényesen megállapított méret, az 1 méteres felső határ vagy az 1 négyzetméteres kiterjedés. Az érem feltétlenül e kategóriába sorolható. Térplasztikai megoldás (Farkas Ádám, Szőllőssy Enikő, Fajó János, Gulyás Gyula), monumentalitás (Deim Pál, Vi It Tibor) és zsánerjelleg (Marton László, Lesenyei Márta) például ugyanúgy nyomon követhető itt, mint a köztéri szobrászatban. Ugyanakkor az éremművészet is kilép szoros kötöttségeiből és közelít a kerek plasztikához (Czinder, Asszonyi, Kiss György). A jubileumi biennálé rendezőbizottsága 1976-ban szakított avval az eddig általános gyakorlattal, hogy a kiállítóterem méreteihez szabja a kiállítási anyag terjedelmét. Hogy a szobrászok igénylik az ilyen jellegű kiállításokat többen: 87-en szerepelnek a biennálén. Ha az idei létszám nem is éri el a 69-es rekordot, mégis megnyutgató a jövőt illetően. A kiírás értelmében most első ízben — és ettől kezdve ez válik majd rendszeres gyakorlattá — mindenki „tiszta lappal indult", a díjazásnál egy esetleges korábbi díj nem jelentett kizáró okot. Cél a továbbiakban is, hogy a biennálé legyen verseny, és mindenkor a legjobbnak ítélt teljesítmény nyerjen. Az idei biennálé I. díját Asszonyi Tamás kapta a zsűri egyhangú ítélete alapján. Asz- szonyi 1969-ben nyert már egy második dijat Pécsett. A fiatal nemzedék képviselője, a magyar éremművészetben stílust teremtő Beck ö. Fülöp, Fe- renczy Béni. Borsos Miklós, Vigh Tamás és Kiss Nagy András alkotta képzeletbeli érmészrongsor egyenrangú tagja, műfajt megújító munkásságuk méltó folytatója. Anyaga felvonultatja a szobrász teljes készlettórát, az éremkészítés kellékeit. A műanyagfröccsöntés sorozatban gyártott elemeivel, a variálhatóság felidézésével szinte felkínálja magát a művész, lám milyen egyszerű is mindez, csak a megfelelő darabokat kell kiválasztani és máris szárnyalhatunk, mint maga lkárosz, vagy a bátor pilóta, akiket puttóangyalok hada leng körül... S lám önönmagát is megdicsőítendő, lóra pattant tüstént, szárnyas lóra, amely belebámul, beleharsog a végtelenbe. Asszonyi humora, komolytalan komolysága — egyben a műfaj parafrázisa — vérbő erővel tör elő. Asszonyi az olyan újítók közül való, akiknek tevékenysége után egy kissé minden megváltozik, azaz figyelembe nem venni eredményeit immár lehetetlen. A biennálé II. díjasa — ugyancsak egybehangzó igenléssel - Paizs László, akinek legfőbb érdeme az artisztikus megjelenítés mellett mindenképpen az, hogy egy nálunk újfajta anyaggal dolgozik, tágítva ezzel a lehetőségek körét. A tökéletes tisztaságú, jól formálható műanyag sokféle tükrözésével szinte kinetikus hatást ér el, megsokszorozva a látványt, önmagunk kicsinyített tükörképét, a mögöttünk és előttünk lévő teret egyaránt. Szinte belekerülünk mi is a szoborba, részeseivé válunk a plasztikai mozgalmasságnak. A hasáb, a henger szabályos formájából ritmikusan ismétlődő részeket metsz ki. A pozitív és negatív érzetét egyszerre felidéző furatok, mértani pontossággal illesztett betétek, a különböző geometrikus testek egymásba simulnak, összeolvadnak, elválnak. Lemond a szín élénkítő szerepéről, a különböző síkok és geometrikus formák fénytörése mégis gazdagon árnyalja plasztikáit. A III. díjas Kő Pál lett. Előszeretettel él a pop art triviális eszközeivel. Különböző anyagokat használ fel másmás, szokatlan szerepkörben. Szárnykészitője is különböző anyagok felhasználásával készült. ütött-kopott, ajtó nélküli madárkolitkóban színes, állatcsontra festő, zsámolyon guny- nyasztó figura. Egyes megítélések szerint a fiatalon tragikus körülmények közt elhunyt kitűnő festőt, általánosabban azonban inkább az alkotó ma gányosságát, magárautaltsá gát, belső vívódását, gyötrődé sét jelképezi. Mindenesetre el gondolkoztató „szobor", feltét lenül sugároz magából fogai mi síkon nehezen körülhatárol ható, mélyebb tartományokból feltörő érzéseket és gondolatokat. Az érmészek között az id. Csúcs Ferenc munkássága az, mely évtizedek óta azonos magas színvonalon reprezentálja az emlékérem műfaját. A kiállítás legfiatalabb résztvevője is az érmészek közül való: Körösényi Tamás érmei finom rezdüléssel, érzékenyen megoldottak. Az ismétléssel a plakett sokszorozottságót hangsúlyozza, az intim hang felerősödését szolgálja. Deim Pál kiérlelt, végsőkig egyszerűsített formanyelvű, a síkokkal különböző tereket, jelentésrétegeket, az élet számtalan tartományát magábafoglaló emberi világot idézi. Farkas Ádám Sorozata egy plasztikai gondolatnak gazdagon árnyalt kibontása, különböző formák egymásba, egymásból való átalakulása, mozgása, változása. Gulyás Gyula acél kockája a kibontakozás folyamatát adja, a kinyíló formákból bukkan elő a belső szilárd, homogén mag. Kígyós Sándor a kőnek, ennek a rideg, merev anyagnak ad olyan tulajdonságokat, mely éppen nem a sajátja. A „túlterhelés" következtében a felülről jövő nyomós hatására az anyag megroggyan, a talapzat megreped. Az ellentétességet, a szokatlan szerepkör adta feszültséget kutatja. Swierkie- wicz Róbert grafikus elsődlegesen Gulácsy Lajos emlékének tisztelgő kisplasztikája az élet labilitását jelképezi, a festőnek d mindennapok valóságában eligazodni nem képes, nem e földi világban lebegő lényét idézi. Incze Judit figurái pedig mintha az orosz népmeséből lépnének ki egyenesen, a nép képzeletvilágának naivitását, árnyalt gazdagságát árasztják. Weeber Klára is kedves közvetlenséggel adaptálja a népi világot. Bencsik István szobrai simoga- tóan szép formák, kinagyított testrészletek, szigorúan geometrikus „építettségűek". A kiállítás összképe változatos, gazdag, tűnőben van a közelmúltban még kísértő egyhangúság, az egysíkú szemléleti hasonlóság. A szobrászok saját hangon szólnak és ez nemcsak formai gazdagodást jelent. Tulajdonképpen kézenfekvő a tanulság: a különböző plasztikai törekvések, felfogások megférnek egymás mellett, nincs kizárólagos, egységes korstílus, nem is lehet, mert ez tudjuk, utópia. Romváry Ferenc Kő Pál: Szárnykészitő (III. díj)
