Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-30 / 270. szám
Kiskertünk A pünkösdi rózsa telepítése Egyes évelő növények igen kényesek arra, hogy mikor telepítik, illetve mikor ültetik át. Ezek közé sorolható a pünkösdi rózsa is. A pünkösdirózsa kedvelt évelő növény, megtalálható faluhelyen szinte minden háznál. Városokban kevésbé terjedt el, pedig diszitőértéke miatt komoly figyelmet érdemel. A kertben magányosan, ha hellyel rendelkezünk csoportosan ültetjük cserjecsoportok elé, vagy mellé. A pünkösdirózsa vagy másnéven bazsarózsa az átültetést nem szereti. Amennyiben nem muszály, ne mozdítsuk ki helyéről. A többi évelőkkel ellentétben 3-4 évenkénti átültetést nem igényel, 10 évig is elél egy helyen. Szaporítása legtöbbször tőosztással történik. Legcélszerűbb az egész tövet kiemelni és szétszedni óképpen, hogy gyökértörzsén minimum egy-két rügy legyen. Az ültetési mélység igen fontos. A talajfelszín alatt 3-5 cm-re legyenek a duzzadt rügyek. Mélyebb ültetés esetén a virágzás évekkel eltolódhat, a magasabb ültetés pedig a kiszáradás, vagy a felfagyás veszélyét rejti magában. Az első években szakszerű ültetés esetén sem várjunk komoly virágmennyiséget. A tő fejlődését segítjük elő azzal, ha az e'ső évben a bimbókat lecsípjük. A növény így a vegetatív részek fejlesztésére fordítja erejét. Az átültetés, vagy tőosztás ideje szeptember hónao. Ha mihamarabb virágot szeretnénk nyerni, az őszi átültetési időt szigorúan tartsuk be. Későbbi átültetésnél már az a veszély áll fenn. hogy nem gyökeresedik meq kellően az úi helyén a tél beállta előtt. Az átültetés után természetesen be kell öntözni. Mivel a növény életciklusának évi periódusát befejezte, a gyökértörzsben van felhalmozva a tartalék tápanyaq. Átültetéskor a lombfelületet kurtítsuk vissza, hogy túlzott mértékben a levél ne párologtasson, amit a kiemelt és megszaggatott gyökér nehezen tud pótolni. Az átültetést segítjük elő, ha az első évben téli védelem céljából komposzttal, levéllel letakarjuk a földet 2 cm vastagságban. Talajra nem kényes, mérsékelten savanyú, tápanyagban gazdag, humuszos földet meghálálja. A pünkösdirózsának több faja és sok változata van. A piros, tömve- telt változat az elterjedt (Paeonia officinalis cv. Rubra plena). Megyénkben található a vad pünkösdirózsa, a Paeonia officinalis var. banatica. Szimpla virágai ellenére lenyűgöző látványt nyújt csoportos virágzása idején. Védett növény. A keleti Mecseken, Hosszúhetény környékén van tömegesen. A kínai bazsarózsa (Paeonia al- biflora - régen chinensis) fehér, rózsaszín. piros, vörös, lila, sárga virágú változatai is ismertek. Virágai végálló csoportokat alkotnak, kettesével, hármasával helyezkednek el. Említést kell méq tenni, a fásszárú pünkösdirózsáról (Paeonia arborea). Nagy virágai vannak, virpgai igen tetszetősek. Idősebb tő 40-50 szál virágot is lead. A hideggel szemben érzékenyebb, ezért déli, védettebb helyre telepítsük. Szaporítása oltással történik. A Paeonia albiflora ujjnyi vastag gyökértörzsébe oltják a fás bazsarózsa rügyeit. Szaporításuk házilag nehézkes, az eredés bizonytalan. Valamennyi pünkösdirózsára jellemző, hogv a mélyárnyékot nem szereti, tehát mindig napos helyre telepítsük. Végül a pünkösdirózsa a kertbe azért is ajánlható, mivel a kerti dí- szítőértéke mellett vágottvirágként a lakásban is kitűnően felhasználható. Kalla Gábor ADÁS — VÉTEL 1300-as Polski megkímélt állapotban eladó. Kovácstelep, Árvácska u. 16. 17 óra után. 2 db alföldi juhász suba eladó. — Telefon: 16-418 (délután). Jó állapotban Moszkvics 407-es eladó. — Komló, Ifjúság útja 30. Kolóniái sublót, antik kisbútorok eladók. Ajtó- si Dürer utca 2/B. Benkóné (18 órától). _______ I F-es Wartburg gépkocsi és 258 literes boroshordó eladó. Érdeklődni: délután 17-20 óráig, Ilona utca 7.____________ E ladó eqy jó állapotban levő egyszemélyes heverő és egy halló- készülék. Pécs, Éva utca 15. I. emelet 1. ajtó. Nagyméretű tégla, tetőcserép, hódfarkú, gerenda, szarufa, ajtók, ablakok — bontásból - eladók. — Érdeklődni: Hencz, Garé, Vaskapu K/11. szám. Veszek sofőrbundát, gumicsizmát. bakancsot, vasutas té'ikabátot, esőköpenyt, bőrcsizmát. — Koltai, Nagy Flórián u. 1. szám.________________ E ladó 1 db 32 m2 alapterületű fapanelból épített zöldséggyümölcs pavilon Érdeklődni: BARANYAMÉK Vállalat Beruházási csoport DACIA eladó. Rácváros, Úttörő utca 18. Érdek- lődni este 6 óra után. Eladó egy kombinált szobabútor. Tompa Mi- hály u. 51.______________ E ladó 2 db hasas góbé. Ugyanott 1000-res Wartburg 407-es Moszkvics alkatrészek, egy elektromos libatömőgép. 7671 Bicsérd, Ró- zsg Ferenc u. 10._______ E ladó 10 db kijáró üsző - 1 évestől 18 hónaposig. — 1 db 3 éves kanca ló. Megtekinthető: este 5 óra után. 7833 Szilvás, Attila u. 44. sz. Személygépkocsihoz utánfutót vennék. Czin- deri József, Pécs, III., Rácváros 25.____________ I N-es, fehér, 1300-as Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Pécs, Kertváros, Zsuzsanna utca 2. II 9. 17 óra után._______ 1 4 hl-es kád, valamint kitűnő állapotban lévő Jakobus Steiner hegedű eladó. Boldogasszony- fa, Deákék. Kert felesbe kiadó. — Olaibojler, fürdőkád, tetőcserép olcsón el- adó. Bolgár köz 1. _____ PBgázAűzhely palackkal, nyomáscsökkentővel eladó. Laskó u. 22. Megkímélt állapotban lévő 125-ös MZ eladó. Pécs, Vince u. 3. Szabó. Eladó eay jó állapotban lévő, kiskerekű Wartburg és 600 n-öl s*őlő házhellyel. Érdeklődni: Pécsújhegy, Naqykozári u. 24. 4 óra után.____________________ Z ongora 2000,- Ft-ért eladó. — Érdeklődni: Komló, Alkotmány u. 6. Horváth.________________ M ost vizsgázott Warszawa, Wartburg motor és főtengely, valamint 250 m2-es, új 40x40-es pala eladó. Pécs, I., Engels u. 95. ___________________ Z G rendszámú 1500-as Lada személygépkocsi eladó. Mánfa 49._______ J ó állapotban lévő mély babakocsi eladó. Gyárváros, Táltos u. 37. M—412-es Moszkvics — piros — eladó. Érdeklődni: telefonon: 11-422, ATI. LAKÁS-INGATLAN Kispiricsizma dűlőben - házhelynek — szőlő, gyümölcsös eladó. Felső- vámház u. 35. Szabó. Házhely eladó. Pécs, Újhegy, Koksz u. 2. Két család részére is alkalmas ház - garázs- zsal — eladó. Pécs, Or- solya u. 21. 3 12 szoba összkomfort, garázs, 3 helyisénből álló szuterén eladó. 1 szoba összkomfortos lakást beszámítok. ,,Megfelelő” jel- iaére a Sallai utcai hirdetőbe._______________ 44 0 néayszögöl szőlő, terméssel vagy anélkül olcsón eladó. Érdeklődni: Pécs, I., Torda u. 44.________________________ M ohácson, kétszintes ház, felső szinten három szoba, összkomfortos, aarázsos, OTP öröklakás eladó. Kp + OTP. Cím: Árok utca 32 A. Szombat-vasárnap 17—20 óráig._______ R alatonfenvves központiában, '»ízhe* 100 mé- Terre vMla el'idó. meq- hízásbó1 Érdeklődni: NanwUan^tn. Tavasz utca 27 a. Telefon: 13-024. Pécsett kétszobás ház eladó Hegyalja u. 34. szám alatt. Érdeklődni: 17 óra után. ____________ E lcserélném szoba-kony- hás, kis kertes pécsi házamat hasonló szentlőrinciért. ,,öszi csere” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. _________ I gáiban félkész üdülő eladó. Érdeklődni: a fürdő gondnokánál. Egerág, Szabadság tér 13., nagy ház eladó, pécsi házért, lakásért elcserélhető. — Ledina előnyben.________________ B alatonfüreden és Harkányban épülő társasüdülőből lakrészek előjegyezhetek a budapesti 49. ügyvédi Munka- közösségnél, Budapest, XII., Alkotás utca 11. 369—338. Kérjen tájékoztatót]_____________________ 220 négyszögöl fiatal szőlő a cserkúti csárda mellett építési lehetőséggel eladó. Érdeklőd- ni; 14-684 telefonon. 130 négyszögöl beépíthető házhely Pécs, Heavalja u. 10. számú, eladó. Balatoni telekért is elcserélhető. Érdeklődni: 3., vagy 12. szám alatt. Életjáradékot fizetnék harkányi, vagy balaton- parti nyaralóért. ,,Megbízható” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Két lakrészes, összkomfortos ház, beköltözhetően eladó. Mikes Kelemen u. 8._____________ H áromszobás, több helyiségből álló családi ház eladó. Kertváros, Bimbó u. 15.___________ Kő vág ósző Hős, Petőfi utca 3/A. számú ház eladó. Érdeklődni mindennap a helyszínen, délután fél 4—6 óráig. Kp-vel 1 vagy másfél szobás lakást keresek. ,,Havi törlesztés + OTP átvállalás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.__________________ El cserélném kétszintes, összkomfortos családi házamat 2 szoba összkomfortért 4- 220 ezer Ft készpénzért. Telefon: 18-976 Fodrászat, 14 órától, Herkéné.________ M ásfél szobás Münnich Ferenc utcai, szövetkezeti lakásomat elcserélném hasonló 2 szobásra. ,,Uránváros” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe.__________________ K ozármislenyben — halastó felett — szőlő, épületei eladó. Víz van. Érdeklődni: Kozár- micleny. Szőlőhegy, Ke- rekes József.____________ B odán, Petőfi utca 12. STnmú c'a'ndi ház melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Boda, Rá- kóczi út 26. _____________ 55 5 négyszögöl szőlő présházzal, teljes felszereléssel eladó Kis- mélyvölqvben, a 24-es buszvégállomásnál. Érdeklődni: Pécs. 39-es dandár u. 2/B, Veres. MÁV kocsitakaró ponyvák javítására, olajoshordók mosására, javítására kapacitást keresünk! MÁV ANYAGELLATASI IGAZGATÓSÁG 1399 BUDAPEST VI., Rudas László u. 24/a. Felvilágosítást ad: Tóth Károly Telefon: 220-660/75. Szilváson' «az Attila u. 19. számú ház eladó. 100 n-öl jól termő szőlő, prés, kád, boroshordók eladók. Mező Imre u. 56. szám. Gyönyörű helyen, 2 szobás, összkomfortos öröklakás 380 ezer kp + részletre eladó. „Távfűtés” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 szobás, I. emeleti, összkomfortos öröklakásomat — családi okból — hasonló tanácsira. „Alkalmi csere” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._________ Pé csett a Füzes dűlő 3. számú ház telekkel eladó, vagy elcserélhető. Érdeklődni: a helyszínem Kis kertes, szoba-kony- hás házrész eladó. — Pécs, Hegyalja u. 48. szám. Érdeklődni: 17 órától.__________________ E lcserélném kertvárosi, 2 szobás, összkomfortos, OTP lakásomat, 2 szoba összkomfortos tanácsira. Cím: Zsuzsanna u. 6. II/8._______________ C serélnék 47 m2-es, másfél szobás, összkomfortos főbérleti lakást házmesterire. Csak 10 emeletesbe. ,,Szí ivén környékén” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó értékes gyümölcs és szőlőművelésű parcella, Aranyhegyen, Johan szőlőből. Donátusi busszal, Gólya dűlőben. Elcserélném 2 szobás, tanácsi lakásomat nagyobbra. Ugyanitt faragott ebédlőbútor — 6 ezerért — eladó. Telefon: 11-914._____________ R egenyei szőlőhegyen 900 n-öl szőlő, présházzal, teljes felszereléssel, valamint 900 n-öl szántóterület sürgősen eladó, megosztva is. — Érdeklődni: Engels u. 77., Cseh Gyuláné. ______ Szo ba-konyhás, kertes házrész beköltözhetően eladó. Vasas I. Bányatelep 31. Érdeklődni: helyszínen, Pappéknál. Fonyódon a vasútállomás mellett 2 szobás villa, lakottan eladó. Irányár: 100 ezer Ft. Érdeklődni: Érd, V., Nagy Lajos u. 62.______ Elc serélném nagyméretű, szoba-konyhás, éléskamrás PIK lakásomat Pécs knrnvékére. 2 sz*'- ba konyhásra. Pécs, Hunyadi J. út 57. Berzákné. __________________ P écsi, 2 szoba 2 erké- lyes, déli fekvésű, III. emeleti, tanácsi lakásomat hasonló debreceniért elcserélném, — ..Sima csere” ieliaére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház eladó. Lakáscserével beköltözhető. Érdeklődni: 5—7 óráig, Vince u. 1. VEGYES LAKÁSÁT tapétáztassa Boóz József tapétázó mesterrel. Mohács, Újváros 5. épület. Levélhívásra házhoz megyek, vidékre is._______________ K érem azt a személyt aki szeptember 25-én este a KPVDSZ kultúr- otthonból Wangler farmer dzsekimet véletlenül elcserélte, sürgősen adja le, vagy postán küldje el a KPVDSZ kultúrotthonba. __________ V IDÉKIEKNEK: Nyelvtanítás 70 forinttól havonta, levelezéssel, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul telefonetiku- san (835—761). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár. 1149 Budapest, Tábornok 21. Kisgyermek gondozását egész napra vállalom Harkány, Alkotmány u 3. sz. Garázs kiadó. 2 mikro- busznak, lakókocsinak is megfelelő nagyságú. Telefon: 10-561. A Baranya megyei AGROKER Vállalat ALKATRÉSZ OSZTÁLYA 1976. október l-től az őszi munkák befejezéséig munkaidőn túl ÜGYELETI tart Az ügyeleti szolgálat munkanapokon reggel 7—18 óráig, szombaton reggel 7—15 óráig, vasárnap reggel 7—12 óráig. Az ügyeleti szolgálat csak sürgős gépállás esetén vehető igénybe. Rendkívül sürgős esetben az ügyeleti szolgálaton túl is biztosítjuk az árukiadást. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, unokánk és kedves rokonunk, NAGY JÓZSEF, a Sopiana Gépgyár esztergályosa, 18 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. 1976. szeptember 30- án, ma 12 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, MULLER LAJOS, volt kőműves mester, a MÁV nyugdíjasa, hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, életének 79. évében elhunyt. Temetése 1976. október 1-én, pénteken 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló felesége, testvére és rokonai. Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy STALLENBERGER JENÓ volt egyetemi nyugdíjas, 83 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása október 1-én, pénteken 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Dolgozókat feluesznek PÉNZTÁROST azonnali belépéssel felveszünk. MÉH Vállalat Pécs, Gomba utca 4. sz. Szállítás. (2261) IPARVÁLLALAT termelési osztályvezetői munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Gépészmérnöki vagy villamosmérnöki oklevéllel, min. 5 éves gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. „Dinamikusan fejlődő vállalat” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (2258) Új ZUK gépkocsira gépkocsivezetőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Kesztyűgyár I. sz. gyáregység. Hőerőmű. (2260) AZ EIVRT Sopiana Gépgyára felvételre keres: pályakezdő közgazdasági szakközépiskolát végzett fiatalt, továbbá állandó délutános műszakra esztergályost, vasipari ismeretekkel rendelkező raktári kiadót, lakatos üzemünkbe javító- esztergályost, F. vizsgával rendelkező 1 darukezelőt és 1 darukötözőt Tátra típusú autódarura, valamint 1 gépkocsivezetőt. Jelentkezés: EIVRT SOPIANA GÉPGYÁRA, Pécs, Szalai A. u. 8. Felvételi iroda. (2211) A BARANYA megyei távbeszélő hálózatépítési munkára dolgozókat felvesz a Pécsi Postaigazgatóság Hálózatépítő Üzeme. Munkavégzés hétfőtől péntekig munkanapokon azonos időpontban. Vidékieknek munkásszálláson elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés szombat kivételével munkanapokon reggel 8.00 óra és 15.00 óra között. Cím: Pécs. Rákóczi út 60. I. emelet. (2210) AZ EIVRT Pécsi Elektronikai Gyára felvételre keres asztalos szakmunkást (TMK-munkákra). Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom utca 13. sz. Munkaügy. (2194) A SZÉK- ÉS KÁRPITOSJPARI Vállalat Mohács, Kossuth Lajos u. 72. felvesz asztalos és faipari szakmunkásokat. Szakképzettség nélküli férfi és női dolgozókat. Faipari munkára betanítást és továbbtanulást, valamint asztalos szakképzettség megszerzésének lehetőségét biztosítjuk. 44 órás munkahét, két műszak. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. (2100) TENKESALJA ÁFÉSZ pályázatot hirdet háztáji agronómus munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: mezőgazdasági technikum, vagy ennél magasabb iskolai végzettség. Szakmai képesítés növénytermesztési szakon. Pályázatokat írásban kérjük benyújtani Siklós, Széchenyi utca 10. címen. (2221) SEGÉDMUNKÁST azonnali belépéssel felveszünk. Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Agota-köz 1. (43954) NYUQDÍJAS portást felveszünk. Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Ágota-köz 1. (43955) TAKARÍTÓNŐT azonnalra felveszünk. Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszmű- ipari Szövetkezet Pécs, Ágota-köz 1. (43956) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvesz: festő, hidegburkoló, valamint kőműves szak- és segédmunkásokat. Felvételre keresünk továbbá egy fő közgazdasági technikumot végzett fiatalt. Jelentkezés: Pécs, Megye utca 19. sz. (2220) HEGESZTŐ vizsgával rendelkező lakatos szakmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: DDGÁZ Szolgáltatási Üzemegysége, Pécs, Légszeszgyár utca 11. (2254) OLAJKÁLYHÁK fűtésére fűtőt keres a Pécs-Gyárvárosi Általános Iskola, Fürst Sándor utca 40. (2256) A II. sz. Belklinika takarítónőt, konyhalányt keres. Jelentkezés: a klinika főnővérénél. (43864) A DÉDASZ szakszolgálati osztályára, valamint kirendeltségére villany- szerelő szakmunkásokat, géplakatosokat, gyengeáramú műszerészeket keresünk felvételre. Jelentkezés: Légszeszgyár utca 13. (2151) A0* sb^ c RIGA 12 MOPED 4080,—Ft helyett 3480,—Ft kapható: VERHONA 5 MOPED 4770,— Ft helyett 3970,— Ft 12. sz. Jármüboltban Pécs, Rákóczi út 50. 202. sz. Jármüboltban Mohácson 112. sz. Műszaki boltban, Komlón 304. sz. Műszaki boltban, Siklóson 501. sz. Iparcikk-boltban. Használja ki ezt a kedvező vételi lehetőséget! KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik férjem, édesapánk, nagyapánk, dédikénk, apósunk, ID. ARADI FERENC temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk a Porcelán- gyár dolgozóinak, rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, GARANI ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondok köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, akik felejthetetlen feleségem, KISS TÓTH JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Nemzeti Színház dolgozóinak és a ház lakóinak. Gyászoló férje. Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik felejthetetlen, drága jó férjem, MARTON LÁSZLÓ temetésén megjelentek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetemet fejezem ki a Pécsi Bőrgyár lakatosműhely dolgozóinak. Gyászoló felesége. TELEPŐRÖKET és udvarost felvesz a Pécsi Sütőipari Vállalat. Pécs, I. Engel János u. 10. sz. (472884) TAKARÍTÓNŐKET — reggeles vagy délutános műszakra — felvételre keres a DDGÁZ termelési üzemegység Pécs, Felszabadulás u. 107. Jelentkezés a gondnoknál. (472888) A KAPOSVÁRI Ruhagyár pécsi telepe felvesz varrodai munkára szakmunkásokat és betanulókat, egymű- szakos foglalkoztatásra. Jelentkezés: Pécs, József A. u. 17., munkaügy. (472881) VIZSGÁVAL rendelkező hőközpont kezelőt, valamint udvari segédmunkást felveszünk. (Lehet nyugdíjas is.) Pécsi Faipari Szövetkezet Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (472882) VIZVEZETÉKSZERELÓT karbantartó munkára — betanított munkást is — felvesz a Gyermekkórház, Nyár u. 8. (09274) BÉRSZÁMFEJTÉSI ismeretekkel rendelkező, középiskolai végzettségű adminisztrátort sellyei üzemünkbe felveszünk. Jelentkezni lehet a Pécsi Faipari Szövetkezet 12. sz. üzem vezetőjénél, Sellye, Ságvári E. u. 8. (472873) LElRÓ-GÉPlRÓI munkakörbe gyakorlattal rendelkező munkaerőt felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (472872) EGYMÜSZAKOS munkaidővel konyhai kisegítőt alkalmaz középiskolai menza, Szabadság u. 25. (472880) ÉRETTSÉGIZETT, kezdő munkaerőt lyukszalag lyukasztónak felveszünk. „Kereskedelem” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. (472860) A FIM Zsolnay Porcelángyár felvesz lakatos szakmunkásokat, valamint férfiakat és nőket betanított munkára. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. (472889) ZSAKVARRÁSRA és raktári munkára nőket felveszünk. Gamszov. Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 45. (43995) KONYHALANYOKAT azonnali belépéssel felveszünk. (Lehet 4 órásnyugdíjas is). Jelentkezés: Pécs, Köztársaság tér 1., Alt. Iskola gazd. hivatalában 9—12 óráig. (43603) AZ EIVRT Pécsi Elektronikai Gyára felvételre keres vizsgával rendelkező automata olajégésű kazánhoz fűtőt. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. (2267) TAKARÍTÓNŐT és segédmunkást a tmk-műhelyünkbe azonnali belépéssel felveszünk. Déldunántúli MÉH Vállalat tmk-műhelye, Pécs, Gomba utca 4. (2224) A VÁROSI Könyvtár Pécs, Kossuth L. u. 9. központja központi fűtés ' berendezéséhez 8 órás munkaidőre fűtőt keres. Jelentkezés ugyanott. (2266) A KERESKEDELMI és Vendéglátó- ipari Szakmunkásképző Iskola napi 8 órai elfoglaltsággal takarítót felvesz. Érdeklődni: Pécs, Rét utca 10. Gazdasági iroda. (2252) NYUGDÍJAS férfit alkalmaz a Türr István úti óvoda. (09301) ACSÁDY Ignác úti óvoda dajkát felvesz. (09266) XV. SZ. Bölcsőde (Dr. Münnich F. u.) segéd-gondozónőket és kisegítő dolgozókat felvesz. (09269) 1 TAKARÍTÓT, 8 órás munkaidőre felvesz az 500. sz. Szakmunkásképző Intézet. Jelentkezés a gondnoknál Pécs, Rét u. 41—43. (2265) KÖZÉRDEKŰ A STEINMETZ MIKLÓS Művelődési Ház (Pécs, Megye u. 20.) Színjátszó és Irodalmi Színpada 1976. szeptember 30-án, délután 17.30 órakor tagfelvételt tart. Várjuk a jelentkezését minden irodalomszerető fiatalnak. Érdeklődni lehet a 11-544-es telefonszámon. Ki mit tudra az érdekelteket felkészítjük. A PÉCS megyei város Tanácsa II. kér. hivatal igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy 1976. október 1-től a tejtermék, — gomba — és vágott baromfi árusítását a Bajcsy Zs. úti piacon megszünteti és azt a Felsőmalom úti piac fedett részére helyezi át. NÉPI DÍSZÍTŐ kézimunka szakkört szervezünk október 5-től a KPVDSZ Művelődési Házban. Pécs, József u. 15. Beiratkozás minden nap 15—17 óráig. A MISINA-TETÖN üzemelő egységeink nyitvatartása október 1-től a következő: tv-kilátó és eszpresszó 11—19 óráig, szünnap: hétfő. Turista bisztró: 9—17 óráig, szünnap: kedd.