Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-30 / 270. szám
Dunántúlt napló 1976. szeptember 30., csütörtök Fiatal zongoristák versenye Az ifjú zongoristák I. nemzetközi Liszt találkozójának magyarországi válogatóversenyét október 2- án és 3-án rendezik meg Pécsett, a Liszt Ferenc teremben. Az ország minden részéből 30 fiatal jelentkezett a rangos versenyre, melynek zsűrijében olyan neves zongoraművészek foglalnak helyet, mint Wehner Tibor, Nemes Katalin, Lantos István, a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanárai, valamint Bánky József, a pécsi tagozat tanára. A válogató- verseny szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik és délután fél 4-kor folytatódik a legnépesebb, 22—30 évesek kategóriájával. A fiatalabbak vasárnap délelőtt 10 órától ülnek le a zongora mellé. A verseny öt győztese — aki jövőre Sopronban a nemzetközi versenyen Magyarországot képviseli — vasárnap du. 5 órakor gálakoncerten mutatkozik be a közönségnek. Erre az ünnepi alkalomra a Liszt Ferenc Társaság mintegy 80 tagja külön autóbusszal Pécsre látogat. — A mecseknádasdiak harmadik dija. Német nemzetiségű táncegyüttesek országos versenyét rendezték meg az elmúlt hét végén Sopronban. A versenyen a mecseknádas- di német nemzetiségi tánccsoport műsora a harmadik díjat kapta meg. Esküvő KELEMEN ZSUZSANNA BORBfRÓ SÁNDOR ezúton értesítik minden kedves ismerősüket, hogy 1976. október 2-án 13 órakor házasságot kötnek a komlói Városi Tanács házasságkötő termében. CSUTORAS ZSUZSANNA és KELLER JANOS ezúton értesítik minden kedves ismerősüket, hogy 1976. október 2-án 16 órakor házasságot kötnek a komlói Városi Tanács házasságkötő termében. GÁL JUDIT és TÓTH JÓZSEF szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1976. október 2-án, 17.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). OLÁH ANNA GLOCK JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. október 2-án 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). Zászlófelvonás a Gellérthegyen Szerdán reggel a fegyveres erők napja tiszteletére a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Nemzetközidíjas kórusok hangversenye A zenei világnap alkalmából szeptember 30-án, az 1976-ban nemzetközi versenyeken díjat nyert kórusok Budapesten, Pécsett, Szolnokon és Vácott koncertet adnak. Ezen a napon, tehát ma, csütörtökön este 7 órakor Pécsett, a Liszt-teremben négy nemzetközi díjas dunántúli kórus mutatja be versenyműsoréE- A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kórusa Zákányt Zsolt; a Pécsi Tanárképző Főiskola Vegyeskara Til- lai Aurél: a veszprémi SZMT Liszt Ferenc kórusa Kollár Kálmán és a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa Dobos László és 7/7- lai Aurél vezénylésével áll a pódiumra. — A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége sajtó-bizottsága tegnap nem a fővárosban, hanem első alkalommal vidéken, Pécsett tartotta soron következő ülését, ahol a Pécsi Stúdió szerb- horvát nyelvű adásának munkáját vitatták meg. — Tízezer szamócapalánta. A fertődi kísérleti gazdaságból érkezett a napokban tízezer szamócapalánta a pécsi ÁFÉSZ- hez, felvásárlásra. Ezúttal először került Baranya megyébe nagymennyiségű szamócapalánta. A HÉT FILMJEI A CÉL KIVÁLASZTÁSA A második világháború izgalmas fejezetét képező atombomba-kutatások képezik a humanista gondolatokat hordozó, morális kérdéseket feszegető, a legszélesebb közönségrétegekhez szóló színes, kétrészes szovjet film témáját. Különös erénye a filmnek, hogy a főszerepet a nálunk is jól ismert, népszerű szovjet színművész, Szergej Bondarcsuk alakítja. A PILLANAT EMBERE Akár újból megnevettetheti a nézőt a Norman Wisdom megtestesítette kétbalkezes, szeretetreméltó, csupaszív figura, a nálunk már korábban vetített Pillanat embere című angol filmvigjáték főhőse, aki túlbuzgóiméval mindig kacagtató galibát kever. A FEHÉR CSUKLYA Az izgalmas, romantikus, kalandos, látványos egzotikus, színes, szinkronizált szovjet film főszereplője valóságos figura: Abházia nemzeti hőse Hadzsarat Kjahba, akit Fehér csuklyának neveztek. A fiatalok és a szórakozni vágyó nézők érdeklődésére méltán számottartó filmet Vlagyimir Szaveljev rendezte. CONRACK A színes, szinkronizált amerikai filmalkotás nyíltan feltárja a még mindig megoldatlan négerkérdés ellentmondásosságát, a hangzatos „szabadság, egyenlőség" jelszó alatt megbúvó faji- és osztálykülönbségeket. A filmet Martin Ritt rendezte. — Nyelvtanfolyam az IH-ban. Október negyedikétől angol és német nyetvtanfolyam indul Pécsett az Ifjúsági Házban. Hetente két alkalommal lesznek foglalkozások. — Öregek napja. Úttörők és a Hosszúhetényi Népi Együttes tagjai hangulatos műsorral, a Vöröskereszt virággal köszöntötte és uzsonnán látta vendégül a minap a Hosz- szúhetényben élő idős embereket. ♦ Növényvédelem A vetési bagolylepke hernyójának károsítása a megye egész területén az előző évekhez képest erősebb mértékben várható. A repcében, és a még kint lévő kertészeti növényeknél, amennyiben egy-két lárvát észlelünk, négyzetméterenként, védekeznünk kell. Védekezéshez a nagyüzemek: Dl- mecron 50, Phosdrin, vagy Phenkapton 20 WP szert alkalmazhatnak. A kiskertekben Anthió 25 EC, Unifosz 50, vagy Satox 20 WSC használható. őszi talajfertőtlenitésre lin- dános szuperfoszfát, Basudin 5 G és a Basudin 10 G használható a csomagoló anyagon feltüntetett korlátozó intézkedések szerint. — Ünnepi taggyűlést tartott a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság KISZ Bizottsága a fegyveres erők napja tiszteletére. A taggyűlésen az Ácsádi utcai általános iskola úttörőcsapatának küldöttsége is részt vett. Ennek során a hazafias honvédelmi munkát segítő együttműködési szerződést kötöttek a KISZ-fiatalpk és az úttörők. — Október elsejétől kezdődően havonta egy alkalommal erdélyi tájakra kalauzol Magyari Gábor diaestje a Doktor Sándor Művelődési Központban. Mindon esten egy-egy népdalénekes is fellép; a bemutatásra kerülő vidék népdalaiból mutat be egy csokorra valót. Október elsején este 7 órától kezdődően a csiki emberekkel, tájakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. De utazást tehetünk — a képek segítségével Sepsiszentgyör- gyön, Zágonban, Brassón, Nagyszebenben, a Foga- rasi havasokon, SegesváPécsett vendégszerepelt a kaposvári Fonó- munkás Kisszinpad Szép sikerrel vendégszerepeit hétfőn este az Ifjúsági Házban a kaposvári Fonómunkás Kisszinpad. ördögh Szilveszter Koponyák hegye c. egyfelvoná- sos-drámáját mutatták be, művészeti vezetőjük, Vértes Elemér rendezésében. Szereplésük jeles alkalomhoz kötődik: az együttes ezen a héten ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A Fonómunkás Kisszinpad 1961 óta folyamatosan működik. Évente átlag 70—80 előadást tartanak. Tagjai fiatalok, közönségük elsősorban munkásokból és diákokból áll. Négy alkalommal nyerték el a „Kiváló együttes" címet, több ízben részesültek országos nívódíjakban, országos II. helyezésben, SZOT-díjakban; műsoraikról számos rádiófelvétel készült. Sokat tettek a szép szó, az irodalom terjesztéséért, a munkáskultúra gyarapításáért, az amatőrművészet eszközeivel. Az utóbbi években az ország legjobb amatőr együttesei közé jutott el a kaposvári Fonómunkás Kisszinpad. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet: Pécsbánya, traumatológia: II. sz. Sebészet. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. AHÍREK 1976. SZEPTEMBER 30 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából JEROMOS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.41 — nyugszik 17.26 árakor. A Hold kél 13.06 — nyugszik 22.37 órakor. Manninger Vilmos C záz évvel ezelőtt, 1876. szeptember 30- án született Sopronban és 1945-ben ugyanott halt meg Manninger Vilmos prolesszor, a kiváló sebész, a rák elleni küzdelem, s a magyarországi rákstatisztika egyik megszervezője. 1898-ban Budapesten avatták orvosdoktorrá. Néhány évig gyakornok volt az egyetemen, majd 1907- ben rendelő-orvosként a János kórházba került. Csakhamar egyetemi magántanár lett a sebészeten és a Margit kórház főorvosa. Több mint 20 esztendőn át — 1914-től 1936-ig — a János kórház sebészfőorvosa, s 1926-tól az Eötvös Loránd Rádium- és Röntgen Intézet főorvosa is. A kiváló orvostudósnak különösen az aszepszisre vonatkozó tanulmányai jelentősek. Borszéky Károllyal együtt szerkesztette A Magyar Sebésztársaság Munkálatai című időszaki kiadványt. Egyik legfontosabb munkája A sebészet tankönyve; 1938-ban jelent meg A sebészet diadalútja című tudományos népszerűsítő könyve. A rák elleni küzdelem egyik első magyarországi kezdeményezője volt, s a további tudományos munka érdekében segitett megszervezni a rákstatistfikát. Ma este SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Scapin furfang- jai (délután 3 órakor) MOZI fark: A pillanat embere (f5, f7. f9) Park kert: A Charlot-k bejárják Spanyolországot (7) Petőfi: Conrack (4, 6, 8) Kossuth: Conrack (10, 12) Fehér csuklya (f3, f5) A cél kiválasztása (f7) Fekete Gyémánt: Fegyverek Prágának (6) Jószerencsét: Csodabogarak (5, 7) Rákóczi: üdv a művésznek: (5, 7) Május 1.: Kamaszkorom legszebb nyarq (fó) Boly: Gawein és a zöld lovag (7) Harkány: Vadvízország (7, 9) Komló, Május 1.: Bosszú a bércek között (4, 6) Komló, Zrínyi: De hová tűnt a 7. század? (4, 6, 8) Mohács: Éjfélkor Indul útjára a gyönyör (6) Pécsvárad: Mackenna aranya (7) Sásd: Két pont között a legrövidebb görbe (7) Sellye: Gyorsított eljárás (7) Siklós: Talpuk alatt fütyül a szél (5, 7) Szigetvár: Vannak még csodák (8) Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő, elszórtan eső, egy-két helyen zivatar. Többfelé élénk, néhány helyen erős déli, délnyugati szél. Hajnalban és reggel több helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 20—25 fok között. 55. — Mit csinálsz?! Mit használsz te?! — tájtékzik a férfi, s magasba lendül a karja megint. — Te!... Te!... Aztán inkább az asszony-, hoz: — Ezt se hallja?!... Kinek a telefonját hcsználja ez a.,, ez a ... Kérem, figyel, vagy nem?! Kérem, megmondja ennek az arcátlan taknyosnak, de most, azonnal, itt, megmondja, hogy kié ez a telefon, ez az átkozott dög nyavalya, megmondja neki vagy nem?!... Hát idehallgass, tudod te, ki fizeti itt ezt, ezt és mindent, mindent, érted?! Titeket is, téged is, ezt is, te!... Tudod, hogy ki?!... És megindul újra, fenyegetőn : — Hát akkor mondja meg neki, hogy ha majd ő fizeti, akkor veheti ki a kezemből !... De addig coki! Értetted, fiacskám?! Coki! És odakint a helyed! Odakint!... És ha még egy szót szólsz ... Anna állón a régi, elkapart pattanás nyoma elég körülha- tóroltan elszíneződött már: ilyenkor szó se lehet visszavonulásról, de még a szavak megválogatásóról sem: — Hallgatásra vannak itt mások, azoknak parancsoljon! — fordít hátat a férfinak, s arcát odatartja anyja arca elé, megvetően, lebiggyesztve a száját: — Annak jár érte fizetség, nem nekem! Szilvia nyúl a karjáért, megpróbálná maga felé vonni (ott áll Zsolt is a fal mellett; — mikor jött meg? hogy került be? hát a kinti ajtó is tárva?! — mindegy, most már itt van — mit bámészkodik?!). Kitépi magát a húga kezéből, és félrelöki az útból: —• Hagyjatok engem békén!... Te is!... És te is, na! Te is csak szavalsz, vagy szavaltál valamikor! Aztán beütött a nagy istenség, és puff, kész! Megalkuszunk egy kis ezért- azért, ugye?! Olyan vagy te is, mint... Mint ő! Erre már az anyja lép .közéjük: — Elég! Most aztán elég!... — próbálkozik, de nem jut eszébe semmi, olyon tehetetlen, érzi, el fog ájulni: — Elég vagy nem elég! — hagyja ott Anna megint ugyanúgy, hogy amazoknak folytassa:— Elég? Nekem volt elegem, tessék tudomásul venni!... Ti is olyanok vagytok... milyenek?... nagyon is jól tudjátok, -milyenek! Titeket se érdekel más, csak hogy.... Olyanok lesztek, pont ilyen gyönyörűek ti is!... De mit bánom én! Csináljátok, ha akarjátok, folytassátok, de nekem elegem volt, elegem, fulladjon bele, aki akar, érezzétek jól magatokat! ... És hirtelen Zsolthoz: — Te meg mit hallgatsz itt?!... Mit bólogatsz?! Ö elpirul, furcsán, fiúmódra. De nem a támadás miatt — talán csak azért, mert váratlanul érte. — Tessék változtatni... — nyel óriásit, a tekintetét azonban nem fordítja el. — Én mondtam már neki, hogy változtatnunk kell ... — Neki?! — nevet föl Anna. — Hát akkor igazán nagyszerű I... És Így mondtad?! — .gúnyosan komoly már megint. — Látom, milyen hatásos voltál! Na, de azért Szilvia is csípőre tudja kapni a kezét: — Mit mondtál te?!... Szóval, miféle változtatást?! Például? Zsolt csak némi gondolkozá- si idő után válaszol, akkor is csak így: — Például... például, sokminden lehetséges., de most nincs itt az -ideje, ezt látjátok! (Folytatása következik) Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára szerdán Heves megyébe látogatott. Délelőtt Egerben megrendezett megyei pártaktíva értekezleten az időszerű politikai kérdésekről tartott tájékoztatót, ezt követően pedig a Hazafias Népfront megyei és városi vezetőivel találkozott. * Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán délelőtt a Magyar Sajtó Házában vezető külpolitikai újságírókkal találkozott. Tájékoztatót tartott a külpolitikai helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, majd válaszolt az újságírók kérdéseire. * A Kulturális Minisztérium és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság vendégeként — a budapesti művészeti hetek esemény- sorozatában — hazánkban vendégszerepei a moszkvai Taganka Színház együttese. Ebből az alkalomból szerdán délelőtt a Fészek művészklubban sajtótájékoztatót rendeztek, amelyen Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára adott rövid áttekintést az 1964-ben alakult világhírű szovjet színház történetéről, művészi törekvéseiről. Az együttes vezetője Jurij Ljubimov arról beszélt az újságíróknak, hogyan alakítják ki társulatuk műsorkoncepcióját. Repertoárjukban megszólalnak klasszikus szerzők — Shakespeare, Moliére, Brecht, Gorkij — de természetesen szívesen adnak helyt modern kortárs alkotók műveinek is. Lapzárta Párizs. Az AFP hírügynökség tudósítójának jelentése szerint Hiakuri japán légitámaszponton mintegy húsz amerikai szakértő dolgozik annak a szovjet repülőgépnek a szétszerelésén, amely a közelmúltban kényszerleszállást hajtott végre Hakodate japán város polgári repülőterén. A francia hírügynökség rámutat, hogy az amerikai légierő szakértői körülbelül 70 japán szakértővel együtt igyekeznek mindent kideríteni a szovjet repülőgépről, amelyet — mint ismeretes — a kényszerleszállás helyéről az amerikai légierő egyik szállítógépén vittek Hiakuri japán légi- támaszpontra. Az AFP szerint a támaszponton a munka a legnagyobb titokban folyik. * Beirut. A szíriai csapatok szerdán elfoglalták a Beiruttól délre fekvő Hammanah hegyvidéki várost, a nemzeti hazafias erők és a palesztin alakulatok egyik kulcsfontosságú állását. Egy palesztin szóvivő‘Aleyben, a palesztin főparancsnokság hadiszállásán közölte, hogy csapataik visszavonulóban vannak Aintöura városából is. * Róma. Mérgesgáz-felhö borítja Manfredonia olasz kisváros környékét, miután robbanás történt az „ANIC” cég műtrágyagyárában. A robbanás következtében 20 munkás mérgezést szenvedett és mintegy 10 tonna vegyianyag — amelynek 10— 15 százaléka arzénpen- toxid volt — került a légtérbe. A cél kiválasztása iW -i « A pillanat embere