Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-30 / 270. szám

3 1976. szeptember 30., csütörtök Dunántúlt napló NAGYVILÁGBAN ENSZ-közgyűlés Folytatódott az általános vita Az ENSZ-közgyűlés szerdán folytatta az általános politikai vitát. Továbbra is a dél-afrikai és a közel-keleti helyzet állt a felszólalások előterében. Louis de Guiringaud francia külügyminiszter szerint Szíria legújabb libanoni hadművele­tei csak „korlátozott jellegű­ek''. Párizs egyébként hajlan­dó lenne szavatolni egy liba­noni tűzszüneti egyezményt — mondotta. A francia külügyminiszter be­szédében elítélte a dél-afrikai faji megkülönböztetést A francia diplomácia vezetője or­szága támogatásáról biztosítot­ta a palesztin népet, ónnak jogos követeléseit, hangoztat­va: azok érvényrejuttatása „nem lehetséges területi alap nélkül, amely megfelelő idő­pontban állami kereteket kap­hat". A külügyminiszter homá­lyos megfogalmazásából nem derül ki, hol, hogyan és mikor képzeli el Párizs a palesztin állam megalakítását. William Tolbert libériái el­nök, aki Ford elnök meghívá­sára tett hivatalos látogatása után szólalt fel kedden az ENSZ-közgyűlésen, hangoztat­ta: Afrika népei nem kívánták a fegyveres harcot, azt a gyar­matosítók, a fajüldözők kény­szerítették rájuk. Tolbert ugyan­akkor üdvözölte Washington afrikai kezdeményezéseit. Andrew Peacock ausztráliai külügyminiszter egybehangzóan szinte valamennyi felszólalóval további leszerelési intézkedése két, újabb szovjet—amerika SALT-egyezményt igényelt. Do nald Jamieson kanadai kül ügyminiszter támogatásáról biz tosította az amerikai diplomá cia afrikai akcióit, majd bí rálto az Izraelnek az ENSZ bői való kizárását célzó terve két. A továbbiakban arról be szélt, hogy Kanada további le szerelési intézkedéseket szór galmaz. Gromiko szovjet külügymi­niszter az ENSZ székhelyén ta­lálkozott Milos Miniccsel, a Jugoszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság Szövetségi Vég­rehajtó Tanácsa (kormány) el­nökhelyettesével, külügyminisz­terrel. Az elvtársi légkörben lezaj­lott megbeszélésen érintették a szovjet—jugoszláv kapcsola­tok kérdéseit, és véleményt cse­réltek néhány időszerű nemzet­közi problémáról. Healey turns back at He £ eaflce} « e coW Jm apMit Cilf mtutf action Pénzügyi szakértők szerint a font értéke csupán a múlt hónapban 5 százalékkal süllyedt a dollár­hoz mérten. A font sterling értéke 1945-ben 4 dollár volt; 1974-ben 2,30; Az idén március 4-én 2 dollár alá esett; szeptember 28-án 1,63 dolláron állapodott meg. A fontzsugorodást az angol lapok csupa nagybetűs válságnak (CRISIS!) minősítik. + BUDAPEST: Ausztria Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának meghívására szerdán pártküldöttség utazott Bécsbe Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével. A delegáció tag­jai: Herczeg Károly, a Köz­ponti Bizottság tagja, a SZOT főtitkár-helyettese, Háry Béla, az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottságának első titkára és lahoda Ldjos, a KB munkatár­sa. ♦ MEXIKÓVÁROS: A három éve lezajlott chilei katonai puccs óta a földmunkásoknak 25 százaléka van munka nél­kül — állapítja meg egy Mexi­kóvárosban közétett jelentés a chilei mezőgazdasági helyzet­ről. Szorult helyzetben vannak a kisparasztok is, akik a népi egység kormányától földet kap­tak és most nem jutnak állami támogatáshoz, hiteleket pedig csak magas kamattal vehetnek fel. + SAN JÓSÉ: Három hónap után szabadon bocsátották Luis Sanchezt, a Nicaraguái Szocia­lista Párt KB első titkárát. Sanchezt a politikai titkosrend­őrség ügynökei május végén tartóztatták le és vádemelés nélkül vetették börtönbe. A So­moza-rezsim végül a széles körű nemzetközi tiltakozó kam­pány és az ország haladó erői­nek nyomására kénytelen volt kiengedni a nicaraguai politi­kust. + MADRID: A spanyol bal­oldali politikai pártok és szak- szervezetek péntekre általános sztrájkot hirdettek Madridban,' tiltakozásul annak a 21 éves egyetemistának a meggyilkolá­sa ellen, aki a hétfői tüntetések során vesztette életét. + LIMA: A perui kormány 30 nappal meghosszabbította a július elején bevezetett rend­kívüli állapotot. Limában és Callao városában továbbra is kijárási tilalom van. Radioaktív szennyeződés A műit vasárnapi kínai nuk­leáris robbantást követően ab­normális méretű rádióaktív le­csapódást észleltek öt japán prefektúrában és számos nagy­városban, köztük Tokióban és Yokosukában. A Kanagawa pre­fektúrában (Yokosuka körzeté­ben) végzett mérések azt mu­tatják, hogy a rádióaktív szeny- nyezödés mértéke kétszázötven­szerese a normálisnak. Illeté­kes japán szervek szerint a ra­dioaktív szennyeződés roppant arányú megnövekedése a kínai nukleáris kísérlet következménye és azt bizonyítja, hogy légköri robbantásról van szó. Megnyílt! Megnyílt! A Pécs, Hajnóczy u. A/2. Nyitva: 8 órától 18 óráig. Szombaton 7 órától 13 óráig. Telefon: 12-930. * ». Szaküzletünkben konyhakerti, gazdasági és virágmagvak, kertészeti, borászati eszkö­zök, műtrágyák, növényvé- döszerek, takarmányok, tá­pok, PHYLAXIA termékek, madár-e kutya- és halele­delek széles választéka kap­ható. ♦ BÉCS: A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folytatott tárgya­lások újabb fordulójára szer­dán megérkezett Bécsbe a Szovjetunió küldöttsége. Sxliveni jegyzetek 3. A Lenin bulvár közepetáján, egy kis téren, ahol Dobd Zse- lezkovnak, a szliveni — egyben a bolgár — textilipar megala­pítójának mellszobra áll, ma­gasodik a Szliven megyei Ter­vező Vállalat halványszürke kő­lapokkal borított új székháza. (Ennek földszintjén van egyéb­ként ro' Pécs Étterem, ami — sajnos — nélkülözi a névadó város jelleqzetességeit.) Itt Marija Lokanova építészmér­nökkel beszélgettem Szliven építészeti problémáiról. Be­szélgetésünkre azután került sor, hogy megtekintettem az épülő keleti városrészt. Válto­zatos városképet ígérő háza­kat láttam ott érdekes hom­lokzati megoldásokkal és bel­ső berendezésekkel, A külsőt illetően tetszett, hogy az erkélyen mindenütt ott vannak már az épülethez tar­tozó, annak anyagával egyező, előregyártott virágládák, ame­lyeket bizonyára szép növé­nyekkel ültetnek tele a virág­kedvelő bolgárok. Bent szá­momra leginkább a lakószo­bákban lévő beépített szekré­nyek tetszettek — ezek kifeje­zetten szobabútorok, amelyek megkönnyítik a lakóknak a be­rendezkedést. A fürdőszobák a bolgár specialitás hordozói: sem fürdőkód, sem zuhanytálca nincs, a fürdőszoba maqa a zuhanytálca. KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ Denis Healy brit pénzügymi­nisztert szerdán már korán reggel a Downing Street 11., a miniszterelnökség előtt talál­ták a fényképészek. Hajnali vál­ságvitán vett részt a font árfo­lyamának mélypontja nyomán. Lemondta hong-kongi útját is, ahol a nemzetközösségi pénz­ügyminiszterek értekezletén kel­lett volna részt vennie. Magyar-amerikai gazdasági tanácskozás Kedvező kezdeményezések mindkét fél részéről A Magyar Kereskedelmi Ka­mara és az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Kamará­ja által múlt év márciusában szervezett Magyar—Amerikai Gazdasági Tanács a hét ele­jén Washingtonban tartotta, második, együttes ülését amelyre Magyarországról kül­kereskedelmi, ipari és mező- gazdasági vállalatok, valamint pénzügyi intézmények vezetői­ből álló, 22 tagú küldöttség érkezett az Egyesült Államok­ba. Az amerikai tagozat, amely szintén 22 gazdasági vezetőből áll, az Egyesült Államok üzle­ti életének széles keresztmet­szetét képviselte. A kétnapos találkozóról közös záróközle­ményt adtak ki, amelyet James R. Carter, a Nashua Corpora­tion elnöke és Molnár József, a TANNIMPEX vezérigazgató­helyettese, a két tagozati elnök írt alá. A közlemény szerint az ülés megtárgyalta a gazdasá­gi témák egész sorát, mint pél­dául az ipari kooperáció újabb lehetőségei, az USA ke­reskedelmi képviselet létesíté- tése Budapesten, magyar ter­mékek marketingje az Egye­sült Államokban és fokozottabb együttműködési lehetőségek a mezőgazdasági és ehhez kap­csolódó iparágakban, valamint fejlesztések a magyar ipar kü­lönböző területein, A közös közlemény hangsú­lyozza, hogy addig is, amíg hivatalos részről azon fáradoz­nak, hogy megszüntessék a je­lenleg még fennálló és a köl­csönös kereskedelmet gátló diszkriminatív intézkedéseket, a magyar és az amerikai válla­latok használják ki jobban a már most meglévő kereskedelmi lehetőségeket. A közlemény megállapítja, hogy a tanács mindkét tago­zata szerint tovább kell növel­ni és szélesíteni a kereskedel­mi és gazdasági információk cseréjét. Ezzel kapcsolatban az amerikai tagozat örömmel üd­vözölte a magyar tagozatnak azt a bejelentését, hogy a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara jö­vőre magyar gazdasági napo­kat szervez az Egyesült Álla­mokban. A magyar-amerikai gazdasá­gi tanács ülésének második napján a tanácskozásokon megjelent Earl Butz, az Egye­sült Államok mezőgazdasági minisztere és Romány Páf ma­gyar mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter, Esztergályos Ferenc washingtoni magyar nagykövet és Eugene McAu- liffe, az USA volt magyaror­szági nagykövete. A tanács né­hány vezetője eszmecserét és informatív megbeszéléseket foly­tatott Julius Katzcal, az USA gazdasági és kereskedelem­ügyi miniszter-helyettesével és George Dixonnal, pénzügymi­niszter-helyettessel is. A Magyar—USA Gazdasági Tanács legközelebbi ülését 1977 őszén Budapesten tartják. Gyűrűzik a thaiföldi belpolitikai válság Thaiföldön tovább gyűrűzik az a belpolitikai válság, amelyet Tharvom Kittikacsorn egykori ka­tonai diktátor hazatérése rob­bantott ki. A volt marsall a Széni Pramodzs-kormány tud­tával tért vissza Bangkokba, ahol szerzetesként él egy budd­hista kolostorban. Olajat öntött a Kittikacsorn- válság tüzére, hogy ismeretlen személyek barbár módon meg­gyilkoltak két fiatalt, akik a diktatúraellenes front elneve­zésű haladó szervezet aktivis­táiként a volt diktátor távozá­sát követelő plakátokat ra­gasztottak ki egy vidéki város­ban. A két fiatalt felakasztva találták egy nyugalmazott ren­dőrfelügyelő háza előtt. Thai­földi haladó körökben azt gya­nítják, hogy a bestiális gyilkos­ságban részes lehet a rendőr­ség is. A helyi lakosok ugyan­is elmondották újságíróknak, hogy amikor felfedezték a holt­testeket, az egyik felakasztott fiatal lábánál egy rendőri váll­pánt hevert a földön. A rend­őrség helyszíni szemléje során azonban nyomtalanul eltűnt az árulkodó bűnjel. yy ...hogy különb város legyen” Első szliveni jegyzetemben említettem, hogy egyidejűleg többféle építési technológiát is alkalmaznak: födémemelés — panel —, alagútzsalus és ter­mészetesen a hagyományos. Lokanova elvtársnővel ezekről és a velük kapcsolatos terve­zői problémákról beszélget­tünk. Elmondta, hogy Szlivenben most folynak az előkészületek a helyi panélgyártás megszer­vezésére. Maga a gyártás — állami szabványok szerint — 1977-ben indul. Jelenleg Szta- ra Zagorából — minteqy 200 kilométerről — szállítják az elemeket, ami bizony az árak­ban is érződik. Jövőre lénye­gesen változik majd a helyzet, hiszen a szállítási költséq már nem terheli az építési költsé­get. Mégis ez marad a leg­drágább építési mód Szliven­ben, mégis vállalni kell, mert a munkaerő —, akárcsak ná­lunk — a testvérvárosban is „hiánycikk". A hagyományos módszerrel 1 négyzetméter kö­rülbelül 100 levába kerül, a födémemeléses módszerrel 110- be, a panellel — úgy kalku­lálják — 120-ért építkeznek. — A változatosságra törek­szünk — jelentette ki Lokano­va elvtársnő. — Úgy kell ter­veznünk, hogy a város sajátos­ságai elevenen továbbéljenek, s a környező hegyek és a vá­ros között megmaradjon a megszokott harmónia. Az az álmunk, hogy Szliven különb legyen a többinél, de legin­kább más város legyen ... Szliven változatlanul nagy szenzációja a födémemeléses módszer, amiről — hazai pró­bálkozások alapján — már mi is hírt adtunk. A módszer lé­nyege, hogy az épület vala­mennyi födémét a talajszinten, zsaluzás nélkül készítik el, majd a beton kötése után a felállí­tott pillérrendszerre húzva hid­raulikus emelőkkel emelik a helyükre. Gyors, kis helyigényű munka, hiszen az oly sok gon­dot jelentő darura itt nincs szükség. Az új városrészben és a bel­városban egyaránt építkeznek e módszerrel, s maga Marija Lcrkanova is egyik alkalmazó­ja ennek, hiszen egy általa tervezett 12 emeletes ház mór kész, egy 13 emeletest pedig most építenek. A tervező vállalat egyébként fiatal erőket összpontosít, az átlagkor 26 év. Nincsenek so- ■ kan, ma még 55-en dolgoznak az új, alig néhány hónapja át adott épületben. Most szeret nék körülbelül 100 főre felfut tatni a létszámot, hogy a je lentősebb feladatokra is alkat más legyen a vállalat. A na gyob'b szliveni építkezések tér vei ma még Szófiában készül nek. Szóba került a pécsi kap­csolat kérdése is. Sajnálkozva mondta Lokanova elvtársnő Födémemeléses építkezés a Tol- buhin bulváron. (aki egyébként egyetemista ko­rában egyszer járt Pécsett és kellemes emlékeket őriz váro­sunkról), hogy a pécsi építé­szekkel ez idő szerint nincs még semmilyen kapcsolatuk. Pedig bizonyára sok hasznosat leshet­nének el a paneles építkezés­ben gazdag tapasztalatokkal rendelkező pécsi kollégáktól, akik viszont a födémemeléses módszert tanulmányozhatnák. Hársfai István

Next

/
Thumbnails
Contents