Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-29 / 269. szám

2 Dunámon tiqpiö 1976. szeptember 29., szerda Ünnepség Pécsett a FEK-ben (Folytatás az 1. oldalról) megtartott fegyveres erők nap­ján, mikor szeretettel köszönti azokat a fiait, akik a néphad­sereg és a belügyi szervek, va­lamint a munkásőrség kötelé­keiben teljesítenek szolgálatot, tesznek eleget hazafias köteles­ségüknek és híven őrködnek szocialista vívmányaink megvé­dése érdekében. — A dolgozó népünk és szo­cialista államunk nagy figyel­met fordít a honvédelem erő­sítésére és ennek érdekében jelentős anyagi áldozatokat is vállal. Ugyanakkor igényli és elvárja, hogy fegyveres erőink és testületeink minden tagja az esküjéhez hűen teljesítse köte­lességét. Nem a mai ünnep alkalmá­ból mondjuk, de meggyőződé­sünk, hogy ennek a követel­ménynek fegyveres erőink ma­radéktalanul eleget tettek és a jövőben is eleget tesznek. Ennek bizonyítéka az a mun­ka és szolgálat, melyet a hon­védség, a határőrség, a rendőr­ség és a munkásőrség tagjai hazánk belső rendjének biztosí­tásában és határaink védelmé­ben, külső biztonságunk erősí­tésében kifejtenek. Ma a legjobb alkalom, hogy a megyei pártbizottság elisme­rését — felhasználva az ünnepi eseményt — ezért a jó mun­káért kifejezésre juttassuk. Kívánunk valamennyiőjüknek, azoknak az elvtársaknak, akik kitüntetésben részesültek, vala­mint a fegyveres erők minden tagjának további eredményes munkát, erőt, egészséget — fe­jezte be köszöntőjét dr. Nagy József. Az ünnepség az Internacio- naléval fejeződött be. Az ünnepség után a Pécsi Nemzeti Színház művészei ad­tak jutalom-műsort. Kitüntetések a fegyveres erők napja alkalmából A fegyveres erők napja al­kalmából, részben a központi, részben a fegyveres testületen­ként rendezett ünnepségeken kitüntetéseket és jutalmakat adtak át a fegyveres egységek parancsnokai, vezetői. A Petőfi Sándor laktanya ál­lományából a „Haza Szolgála­táért Érdemérem" kitüntetés aranyfokozatát adományozták Tompa Pál századosnak. Az ér­demérem ezüst fokozatát Tóth Sándor százados, Tóth Ferenc hadnagy, és Udvari János fő­törzsőrmester, bronz fokozatát Kálmán József hadnagy, Bos- nyák János főhadnagy és Hara Vilmos főtörzsőrmester kapta. „Szolgálati Érdemérem" kitün­tetésben tizenöten részesültek. A Bajcsy-Zsilinszky Endre laktanya állományából Mesz- tegnyei Imre főhadnagy és Bó- zsa József hadnagy a „Haza Szolgálatáért Érdemérem" ezüst, míg Mándi Ferenc fő­törzsőrmester az érdemérem bronz fokozatát vehette át. „Szolgálati Érdemérem" kitün­tetésben nyolc fő részesült. A Nagy Sándor laktanya ál­lományából két főtisztet a „Szolgálati Érdemérem" kitün­tetésben részesítettek, illetve nyolc főtiszt, tiszthelyettes és polgári személy kapott jutal­mat. A Baranya megyei Hadki­egészítési és Területvédelmi Pa­rancsnokság állományából a a „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" arany fokozatát adták át Pressing János és Kovács Bertalan őrnagyoknak. „Szol­gálati Érdeméremmel" tüntettek ki tizenegy főt. „Honvédelmi Érdemérmet" kapott Somogy- vári Istvánné polgári alkalma­zott. „Kiváló Dolgozó" jelvényt kapott két polgári alkalmazott. Emellett nyolc polgári alkalma­zott a törzsgárda jelvény kü­lönböző fokozatait vehette át, illetve hét katonát és hat pol­gári alkalmazottat dicséretben és jutalomban részesítettek. A fiatalok hazafias és honvédelmi nevelő munkájában nyújtott segítségért a KISZ Központi Bi­zottság Dicsérő Oklevelét Bog­dán István hadnagynak, az Or­szágos Úttörőszövetség Dicsérő Oklevelét Hahn Tibor kineve­zett polgári alkalmazottnak ad­ták át. A Polgári Védelem Baranya megyei Parancsnokságán a „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" arany fokozatával tün­tették ki Bánkuti István őrna­gyot. Sár László kinevezett pol­gári alkalmazott az érdemérem bronz fokozatát kapta. „Szol­gálati Érdemérem" kitüntetés­ben részesült három fő. öt fő­tisztet, egy tisztet és tizenhét polgári alkalmazottat dicséret­ben, pénzjutalomban részesí­tettek. A Polgári Védelem Pécs me­gyei Város Parancsnokságán ,,Honvédelmi Érdeméremmel" tüntették ki Kovács Lászlót, a Pécsi Pannónia Sörgyár meg­bízott törzsparancsnokát, Irimi Sándort, a Pécsi Dohánygyár pv. parancsnokát és Bédits Jó­zsefet, a Pécsi Építő és Tata­rozó Vállalat pv. törzsparancs­nokát. A Határőrség állományából a „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" kitüntetést adományoz­ták Révész Sándor alezredes­nek és Pinics László főtörzsőr­mesternek. öt fő a közbizton­sági érem kitüntetés különböző fokozatában részesült. A Baranya megyei Rendői- főkapitányság állományából c „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" kitüntetés arany fokoza­tát adományozták Benkovics József hadnagynak és Nagy Sándor zászlósnak. Az érdem­érem bronz fokozatát kapta Magyar Jenő százados, Fliberi János hadnagy, Tatár József zászlós és Vincze Ferenc fő­törzsőrmester. A „Közbiztonsá­gi Érem" arany fokozatával tüntették ki Szatmári Ferenc őr­nagyot, Kovács László őrnagyot és Nagy Béla főtörzsőrmestert. További tizenegy rendőr és ti­zennégy önkéntes rendőr a „Közbiztonsági Érem" miniszteri kitüntetés különböző fokozatait kapta. A rendőri munka ki­emelkedően eredményes társa­dalmi segítségéért a „Közbiz­tonsági Érem" arany fokozata kitüntetésben részesültek: La­katos Ferenc munkaügyi elő­adó, Stermeczki Ferenc gépko­csivezető, Kovács János műve­zető, Horváth János gépkocsi előadó. A „Közbiztonsági Érem" ezüst_ fokozata kitüntetésben részesültek: Sindler János gép­kocsivezető, Bubreg Antal se­gédmunkás, Blum Lajos erdész, Kárpáti Árpád pedagógus, Nagy Sándor kovácsmester, Tomisa József forgalomirányító. Az érem bronz fokozatát vette át: Mészáros Zoltán csoportve­zető, Barith István pedagógus, Lőrincz Sándor nyugdíjas rak­táros és Boha József önkéntes rendőrök. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség területén több éven ál végzett kiemelkedő munkája el­ismeréseként a „Haza Szolgá­latáért Érdemérem" bronz fo­kozatával tüntették ki Koszper Ferencet, a Szigetvári járási Hivatal osztályvezetőjét. „Szol­gálati érdemérmet”, illetve „Honvédelmi érdemérmet”, va­lamint az „MHSZ Munkáért Érem" fokozatait százharminc- kilencen kapták. A Baranya megyei Tűzoltó­parancsnokság állományából a „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" arany fokozatával tün­tették ki Kozák Pál főtörzsőr­mestert. Az érdemérem ezüst fokozatát vette át Frank Fe­renc főtörzsőrmester, míg az érdemérem bronz fokozatát Szerencsés József zászlós kap­ta. A „Tűzbiztonsági Érem" ki­tüntetés arany fokozatát négy, ezüst fokozatát négy, bronz fo­kozatát két fő kapta. A fegyveres erők napja al­kalmából a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa — a fegyveres testületek állományá­ban huzamosabb időn át tel­jesített eredményes szolgála­tának elismeréséül a „Kiváló Szolgálatért Érdemrend" kitün­tetést adományozta Vass Ist­vánnak, a Munkásőrség Bara­nya megyei parancsnokhelyet­tesének. Szocialista társadal­munk építésében és a mun­kásőri tevékenységben tanúsí­tott kiemelkedő helytállásuk, példamutató szolgálatuk elis­meréséül a „Haza Szolgálatá­ért Érdemérem" bronz fokoza­tát adományozta: Bóta István­nak, a Pécs városi-járási egy­ség parancsnok ellátóhelyette­sének, Liptai Jánosnak, a szi­getvári járási-városi egység munkásőrének, Kovács Gyulá­nak, a sásdi járási egység munkásőrének. A Magyar Népköztársaság Belügyminisztere o közrend, közbiztonság megszilárdításáért huzamosabb időn át végzett ki­emelkedő, eredményes társa­dalmi tevékenységük elismeré­seként dr. Rugási Endrét, a Pannónia Sörgyár igazgatóját a „Haza Szolgálatáért Érdem­érem" arany fokozatával, Var­ga Csabát, a Hungária Szál­loda és Étterem Vállalat pécsi igazgatóját a „Közbiztonsági Érem" arany fokozatával tün­tette ki. Sz i I i k óz i s vészé I y a bányászatban E címmel kezdődik ma dél­előtt a POTE központi épüle­tében az a háromnapos nem­zetközi szimpozion, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Bizottsága, a Nehézipa­ri Minisztérium Bányászati Szi­likózis Bizottsága, valamint az Országos Bányászati és Kohá­szati Egyesület rendez. A háromnapos program dr. Tigyi József, a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem rektorának üdvözlő szavaival kezdődik 8 óra 30 perckor a POTE aulá­jában, majd két előadás hang­zik el. Előbb dr. Kapoly László nehézipari miniszterhelyettes a Szilikózis elleni küzdelem je­lentősége a bónyaiparban cím­mel tart előadást, majd dr. Andik István professzor, a nem­zetközi szimpozion szervező bi­zottságának elnöke a tartós porexpozícióval kapcsolatos légzésfunkciós zavarok korai felismerésének problémáit tag­lalja. n magyar—bolgár barátsági hét tegnapi eseményei Megyénk bolgár vendégei­nek tegnapi programja a Pol­lack Mihály Műszaki Főiskolán tett látogatással kezdődött de. 10 órakor. Délután 14 órától a Pécsváradi Járási Művelődési Központban rendezett barátsá­gi gyűlésen vettek részt. A gyűlésen Szvetozár Vaszilev, a Bolgár Kulturális Központ igaz­gatóhelyettese tartott előadást Kádár János látogatása a Magyar Néphadseregnél (Folytatás az 1. oldalról) tósáért. Bízunk erőnkben, har­cunk sikerében: a kapitaliz­mus és a szocializmus között folyó békés versenytől nekünk nincs félnivalónk. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseit érintve Kádár János beszélt a kommunista és munkáspártok berlini értekezletének jelentő­ségéről. Rámutatott, hogy a nemzetközi kommunista mozga­lom fellendülőben van, a tő­kés országokban harcoló test­vérpártok keresik a választ társadalmuk legégetőbb kér­déseire, s mi szolidárisak va­gyunk a kizsákmányolás, az elnyomás ellen, a demokrá­ciáért a szocializmusért vívott harcukkal, A Kínai Népköztár­saság, a Kínai Kommunista Párt irányában változatlan a politikánk: államközi kapcsola­taink fejlesztésére, a vitás kér­déseknek a marxizmus—leni- nizmus alapján történő rende­zésére törekszünk. A Központi Bizottság első titkára részletesen foglalkozott a Magyar Szocialista Munkás­párt katonapolitikájával. Hang­súlyozta, hogy a jelenlegi hely­zetben a honvédelem nemzeti létünk, szocialista rendünk alap­kérdései közé tartozik. Ezért a párt Központi Bizottsága és a kormányzat eddig is biztosítot­ta és mindaddig, amíg szüksé­ges, biztosítani is fogja a nép­hadsereg korszerű színvonalon való tartását. Népünk biztonságban élhet, politikailag, erkölcsileg szilárd hadseregünket a szocialista ha- zafiságnek és az internaciona­lizmusnak a szelleme hatja át. Hadseregünk jól szervezett, fegyverzete korszerű, a hátor­szága szilárd. A néppel szoros a kapcsolata, élvezi a nép sze- retetét és megbecsülését a töb­bi fegyveres erővel, valamint a testvéri hadseregekkel szoro­san, igazi bajtársi szellemben együttműködik. Kiemelte a had­sereg szerepét a fiatalok szo­cialista szellemű nevelésében. A Központi Bizottság nevében gratulált a néphadsereg veze­tőinek, az egész személyi állo­mánynak a helytállásért, az el­ért sikerekért. Hangsúlyozta, hogy a pártra, a kormányzatra továbbra is számíthatnak, s kér­te, hogy a pártszervezetek, a kommunisták, az ifjúkommunis­ták, a parancsnokok és a po­litikai munkások, technikai szak­emberek mutassanak példát a feladatoknak a szocializmust építő népünkhöz méltó teljesí­tésében. Kádár János a fegyveres erők napja alkalmából a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány nevében külön kö­szöntötte néphadseregünket, határőrségünket, rendőrségün­ket, a fegyveres erők és testü­letek egész személyi állomá­nyát, a csaknem húsz éve ki­alakult munkásőrségünket, — nagy tetszéssel fogadott beszé­dét befejezve — erőt, egész­séget, jó munkát, új sikereket kívánt nekik népünk, hazánk javára. Konzultáció a BKR-rendszer gépeiről Beválnak a Kirovec traktorok 300 lóerős a legújabb típus Változatlanul gond az alkatrészellátás Bük'kösd felett, a dimbes- dombos, erősen kötött talajban küszködött tegmap délelőtt az a K—700/A típusú 220 LE-s traktor, amely a szentlőrinci termelőszövetkezetben a Bajai Kukorica Rendszer gépsorát vontatja. Tolnából, Somogyból, Baranyából tucatnyi gépész jött össze, hogy az újtípusú szovjet traktor működéséről konzultáljon, az erőgépet üzem közben lássa. Bár a „Kirovec” rövid időre kiállt a munkából — kormányszerkezetével adó­dott kisebb hiba — a szak­embereknek ez az esemény is ürügyet adott, hogy alaposan megbeszéljék, hogyan kell üze­meltetni ezt a kényes gépet. A BKR szerelői azonnal mun­kához láttak — Tóth Gyula, a BKR szerviz vezetője pedig a traktorról és a Kirovec gyárról adott tájékoztatást. Évi 100 ezer darab készült a K—700-ast felváltó K—700/A típusú erőgépből: Kanadában, Franciaországban, Észak-Afri- kában dolgoznak Kirovecek, legnagyobb számmal (2000) az NDK-ban. A Rába—Steigerrel, John Deere-rel összehasonlítva 220 a bolgár ifjúsági mozgalomról. Este hat órakor a Mecseki Szénbányák mázaszászvári üze­mének szocialista brigádjaival találkoztak a bolgár vendégek. A művelődési házban rende­zett barátsági gyűlésen Petar Ivanov, a Bolgár Kulturális Központ igazgatóhelyettese mondott beszédet. lóerejével az erőgép 920 ezer forintos árával a leggazdasá­gosabbnak látszik. Gyártják már a K—701-es típusú trak­torokat is, melyek mindössze 60 ezer forinttal lesznek drá­gábbak a Magyarországon most működő legkorszerűbb szovjet típusoknál, teljesítmé­nyük viszont 300 LE! A K— 700/A-ra már lehetőség nyí­lik a nagyobb motor felszere­lésére, minden más szerkezete már az új típus. A tanácskozáson szó esett arról is, hogy hiányos az al­katrész utánpótlás, sokba ke­rül a Kirovecek javítása és gyakori a meghibásodás. Va­lóban így van — a gyár azon­ban elsősorban oda szállít al­katrészt, ahol több szovjet trak­tor dolgozik. A BKR 300 Kiro- veccel üzemel ... A hibákról szólva: 1975-ben 60 darab K—700/A típusú trak­tor érkezett, többségük 3000— 4000 üzemóra ledolgozása után sem állt le. Persze voltak, ame­lyek 1000 óra után százezres javítást igényeltek. Nagyon sok függ a traktorosok munkájától. Az idén hazánkba érkezett 41 traktor közül (június óta) több 600 üzemóránál többet teljesí­tett — mégsincs vele hiba. A BKR-ben kiképzett traktorosok kitűnően bánnak a nem finom felépítésű, de kényes gépek­kel. Hatvan üzemóránként ala­posan át kell vizsgálni, a BKR szerviz pedig 240 és 960 üzem­óra utárl ismételten revízió alá veszi a gépeket. Ahol az üze­melési utasításokat komolyan veszik, a nagyteljesítményű erő­gépeket kiváló és lelkiismere­tes szakemberekre bízzák (saj­nos van olyan Kirovec, ame­lyen a gazdaság valamennyi traktorosa dolgozott már) ott megbízható, nagy teljesítmény­re képes, a traktorosnak ké­nyelmes munkakörülményeket biztosító erőgépet üzemeltet­hetnek. A BKR szakemberei viszony­lag rövid idő alatt ismét mun­kába állították a bükkösdi he­gyen a K—700/A típusú trak­tort, amely akár 6 Dutra mun­káját is elvégzi. (Lombosi) Portugál vendégek Baranyában Egyhetes magyarországi tar­tózkodása során tegnap Bara­nya megyébe látogatott Joa­chim von Sekka Trindade és Maria Matild Sereia. A portu­gál vendégek hazájuk kommu­nista pártjának megbízásából érkeztek tapasztalatcsere láto­gatásra. Útjuk célja a Magyar Úttörők Országos Szövetsége szervezeti felépítésének és mű­ködési rendjének tanulmányo­zása. Pécsett megtekintették az Úttörő- és Ifjúsági Házat, va­lamint a Csontváry és a Va­sarely Múzeumot. Délután pe­dig a Bólyi ÁG munkájával is­merkedtek.

Next

/
Thumbnails
Contents