Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-19 / 259. szám
Péccsel különösen jó a kapcsolatunk Húsz éve testvéri együttműködésben INTERJÚ LAHTI POLGÁRMESTER-HELYETTESÉVEL Húsz éve kötött testvérvárosi szerződést a finnországi Lohti és Pécs. Az évfordulón mindkét városban barátsági hetet rendeznek, amelyen küldöttségek képviselik a testvér- város lakosságát. Pécs öt tagú delegációja Czente Gyula, a Városi Tanács elnökének vezetésével ma indult Lahti- ba. Az évforduló alkalmából interjút kértünk Aarre Scntero- tól, Lahti polgármester-helyettesétől. — Santsro úrIHúsz éve baráti szálak lűzik egymáshoz Lohti és Pécs városát, ön e kapcsolatok híve és szorgalmazója. Mit tekint a húsz év legtöbb eredményének? — Finnország, azt mondják, kissé „kiesett a szórósból'' — hogy vulgárisán fejezzem ki magam. Több ok közrejátszik ebben például az, hogy a finn nyelv állítólag nagyon nehéz. A fiatal finn állam fejlődése során felmerült az az igény, hogy tudást és információt kell szerezni és sokoldalú kapcsolatokat kell létesíteni. Természetesen elsősorban a szomszédok érdekelnek bennünket. Meg kell ismernünk, mit csinálnak. Innen indult a testvérvárosi kapcsolatok ötlete. Az a fogalom, hogy szomszédság, nemcsak földrajzi fogalom lehet. Lahtinak vannak testvérvárosai az északi országokban, testvérvárosunk Za- porozsje a Szovjetunióban és Pécs. Természetesen más városokkal is vannak kapcsolataink, főleg a Keleti-tenger mentén és Angliában. Az a véleményünk, hogy mindenekelőtt a testvérvárosi együttműködést kell egészséges irányban fejleszteni és nekünk úgy tűnik, éppen Péccsel van különösen jó kapcsolatunk. A testvérvárosok megválasztásában az is szerepet játszott, hogy Lahtj olyan városokat keresett, cmelyek lélek- számban közel állnak hozzá, iparuk, a város fejlődésének jövője hasonló irányt mutat. Szerencsére nem éppen úgy sikerült, ahogy elterveztük, hiszen Pécs bányászváros és ebből a szempontból a mi látókörünket is tágítja oz ottani élet, a munkájuk, Pécs város fejlődésének megismerése. Talán unalmas is volna, ha olyan város lenne, mint Lahti. — Szép, modern, gazdag az önök városa és dinamikusan fejlődik, ön polgármester-helyettes úr, mit mutat meg szívesen vendégeinek? — Azzal kellene kezdenem, hogy az én munkám elsősorban szociális kérdésben merül ki. Például igen nagy eredményeket értünk el a kórházi férőhelyek növelésében az utóbbi 10 évben. Nagy az előrehaladás a lakáspolitikai kérdésekben, különösen sokat tudtunk javítani az öregek lakásellá- iósában. Számottevőek eredményeink az iskolaépítésben, az oktatás fejlesztésében. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy a város évi bevételeinek igen nagy részét fordítjuk szociális létesítményekre. Másra is büszkék vagyunk: például az óvodai férőhelyek számának növelésére. Sokat javult a könyvtári ellátás, elismert zenei oktatásunk és múzeumi kiállításaink. Nagy fejlődést értünk el a csatornázás -terén. Lahti a Ve- sijárvi tó partján’ fekszik. El tudtuk érni, hoqy most már elkezdhettük tisztítani a tavat. Az elkövetkező lahtiak számára igen fontos, hogy milyen környezetben fognak lakni. Például lesz-e hely, ahol úszni tudnak. — Önök is több éves városfejlesztési programokkal dolgoznak. Mik a megvalósításra váró feladatok ma Lahtiban, milyen fejlődéssel számol polgármester-helyettes úr? — A város adminisztrációs szervezete létrehozott egy belső bizottságot, amely igen nagy segítséget nyújt a város- tervezés kérdéseiben. Ez általában 5—10 éves terveket dolgoz ki és tanácsokat ad. A bizottság által kiadott munkák még nem hivatalosak. Szó sincs arról, hogy azokat mind megvalósítsuk, de általában jó terveknek bizonyulnak és igen nagy százalékban valóra válnak. A városi tanács legutóbbi ülésén fogadtunk el egy ötéves tervhatározatot. Lahti lakossága 150 ezerre nő távlataiban. A most gyéren lakott Ahtiala- ban, amely a központtól 16 kilométerre fekszik, egy 50 ezer lakosú városrészt kell felépíteni. Természetesen ezeknek a terveknek a megvalósításában sok minden közrejátszik, sok minden kell hozzá — mindenekelőtt pénz. A jövőre vonatkozóan nem sokat tudok jósolni. Egyet igen: — igyekszünk. Báling József Szélmalmom. Nászay Csilla rajza Képzőművészeti Világhét Bérezés Gábor grafikája Három rangos kiállítás Városaink utcáin második ízben jelenik meg idén - arany alapon fehéren — egy A betűjeles plakát, amely az Art (művészet) szóra utal s jelzi hogy kezdetét vette a Képzőművészeti Világhét. A képzőművészet propagálására, a művészet népszerűsítésére, a művészet és közönség kapcsolatának ápolására hivatott, az UNESCO szervezeti keretében működő művészeti intézmények, az AICA és AIAP (Nemzetközi Képzőművész Szövetség) indítványára rendezett nemzetközi akcióban a Magyar Képzőművészek Szövetségének felhívására másodszor vesz részt a magyar képzőművész társadalom és mindazok az intézmények, amelyek a képzőművészettel, a képzőművészeti kultúra terjesztésével foglalkoznak. Pécsett ebben az évben egészen kivételes helyzet áll elő, mert három a művészeti kiállításokkal és a múzeumüggyel összefüggő rendezvénysorozat követi egymást. A Képzőművészeti Világhét tárgya, vezérmotívuma: az ember és környezete. Ennek a mindent felölelő alapgondolatnak három tézise érdemel különösebb figyelmet r a természet és emberalkotta környezet hatása a művészetre, a környezet tehát mint művészi téma, mint képzőművészeti feldolgozás tárgya; a művészet szerepe az ember környezetátalakító munkájában; végül a környezet- védelem egyre égetőbb kérdéseinek művészeti vetülete. Pécs három képzőművészeti kiállítással járul hozzá a Képzőművészeti Világhét programjához: az egyik — s a helyi képzőművészeti élet szempontjából legfontosabb — a kiállításait eleven ritmusban váltogató Ifjúsági Házban megrendezett „Pécsi alkotók kiállítása a Képzőművészeti Világhét tiszteletére 100x100 cm-en" című, amely afféle jelképes „pécsi tárlat". A bemutatott művek kis száma miatt nem több, mint jelképes keresztmetszeti kép jelentőségét viszont éppen az adja, hogy rávilágít, menynyire szükség lenne a meghatározott periódusokban visszatérő a helyi művésztársadalom egészét átfogó és nagyobb gyűjteménnyel bemutató tárlatokra. A részvételi kiírásba foglalt 100x100 cm-es, tehát a hagyományos táblakép terjedelmét meghaladó méret, az aranymetszés arányrendszeréhez igazodó téglányformó- val szemben kért négyzetes forma komoly próbát jelentett. A kiállítók nagyobb része eleve lemondott arról, hogy ilyen kompozíciót adjon be, mások kisebb művet nagyítottak fel a keretezéssel e méretre. Igazán csak a Pécsi Műhely és köre foglalkozott érdemben a feladat megoldásával. Javukra is billen a mérleg nyelve. A másik kiállítás anyaga a városi tanácsnak a helyi művészek részére meghirdetett, a Képzőművészeti Világhét gondolatával összecsengő „Ember és természet” pályázatra beküldött grafikákból áll — helyszíne a Planetárium. Sajnos a pályázat eredménytelenül zárult. Nem ok nélkül. A pályázók közül mindössze ketten kísérleteztek a kívánt téma megközelítésével. A harmadik, egyben kiemelkedő jelentőségű kiállítást, az V. Országos Kisplasztikái Biennólét a Janus Pannonius Múzeum rendezi a Színház-téri Hírlapolvasóban. Ez a nagymúltú szobrászati műfaj, miként a kiállításra elfogadott 98 művész 212 alkotása példázza, bőséges terméssel gyarapodott az utóbbi két esztendőben, s változatlanul tartja — különösen az érem és plakettművészet terén — magas művészi színvonalát, őrzi legjobb hagyományait: szellemi mozgékonyságát és kísérletező kedvét. A kisplasztikái biennálénál méltóbb rendezvénnyel aligha tiszteleghet Pécs a Képzőművészeti Világhét előtt. Tóth Antal JHkz évenként általában visszatérő, vagy inkább az egyetlen vendég nyaranként Jokiperö faluban a fagy volt. A fagy, ami Finnországszerte széles területeket tiport maga alá, és falt föl minden fogóravalót idefelé jöttében is. Megismerhettük nyomait. A jaurau templom mellett azonban ettől függetlenül — vagy éppen ennek az ellenére — nagyszabású mezőgazdasági kiállítást csináltak, ahol mindezt bemutatták, amit csak terem a kairai föld, illetve az odavalósiak készítenek a két kezükkel. És egy fagylövő ágyút is, ráadásul, mégpedig használatban, amit ugyan máshon- nét hoztak ide, hogy ettől fog- vóst azzal kezdjenek harcot itt is a százados ellenség ellen . ., lisakki Vöhöpuheinent erősen elgondolkodtatta a hír. — Hát vóna lünivaló, — kezdette mondani. — De még azt sem lehet tudni, hogy a cél milyen ... Mert lehet az széles, meg lehet az keskeny is .. . Ezelőtt a föld szinirül ágaskodtunk a fagy ellen, a tíz körmünk erejftel ... Azt mondták: ássatok neki árkokat! mi meg ástunk vagy nem ástunk, de a fagynak még most is a régi az ereje... Bizony, csak lüjjék! Sok ártatlant emésztett mán el! A csodaágyút azonban, amiPentti Haanpää A FAGYLÖlfÖ ÄGYÜ vei valami előbbre vivőt, valami épületeset akartak létrehozni, meg kell látnia mindenáron! Egyéb őt nem is érdekli, — jelentette ki lisakki Vöhöpuhei- nen, — hisz amit itt termelnek, azt már megismerhette eléggé. Az ősz száraz volt, s az egyébként mindig pocsétás-vi- zes jokiperöiek így valódi géperejű járművel indultak útnak. A teherautó kátyúk és kövek szerint hányódott-dobálózott az úton ide-oda, s a fönt préselő- dő, nyomakodó falusiak úgy lökdösték, döfölték és taszigál- ták egymást, mintha csak úgy akartak volna egymással megismerkedni. A szélsőket meg szüntelen veszély fenyegette, hogy leröpülnek, és vagy fa, vagy egy kerítéskaró nyársalja fel őket. Az ősz fejével zuzmólepte tuskóra emlékeztető lisakki Vö höpuheinen is közöttük guggolt, és szidta a kényelemtől elpu- hult emberiséget, és hogy neki egy ilyen autón kell szóróngania, mint a heringnek, kiguvadt szemmel.,. Szerencséjükre, elevenen érkeztek ki a sima országútra, amin garabonciásként száguldottak a kairai templomig, miközben még a csontjaikat is ót- fújta a dermesztő szél. — Nem először fúj, — állapította meg lisakki Vöhöpuhei- nen — és nem is utoljára ... MB kiállításon a jokiperöi- ek szanaszét oszlottak, és belevésztek a sokadalomba. lisakki is őgyelgett, s nézte a látnivalókat; az ismerősöket üdvözölte, akikkel összetalálkozott; hallgatta őket, s beszámolt nekik a történtekről maga is ... A csillogó pápaszemével egy kicsit gyámoltalannak, sőt affélének tűnt lisakki Vöhöpuhei- nen, mint aki még azt sem látja, amit őneki mutatnak, pedig most igazán ott volt előtte Kaira szine-java. Mégis csak arra figyel föl, hogy a kenőcstől fényes orrú, veresremázolt képű vászoncselédek, akiknek a körmük is, mint a sasé, csak éppen az is vérveres már Kairóba, ide is befészkelték magukat ... — Na, verhetik a mellüket, hogy zsírtól és jómódtól csöpög az egész Kaira, ahogy ez a nő mutatta még a körmivel is, hogy ő már sem a ganézó villához, sem a tehén tőgyihez nem nyúl. Akkor meg... kinek, és minek ide fagylövő ágyú? Kaira, s ezek a földek, amiket az idevalók, közöttük ő maga is munkálnak, hogy megélhessenek, el fog úgyis nép- telenedni I Nagyon nekibúsult lisakki Vöhöpuheinen. De azután arra gondolt: mit tartozik az őrá, az életből kifelé menendőre, akinek gyermeke sincs! Hadd sétáljon a kairai cafka, — a szél borzolja össze a haját! *— s mutogassa csak a kenőcstől fényes orrát, a veresremázolt képit és hegyezze a saskörmeit még hegyesebbre.... Épp ekkor kezdték el működtetni a fagyhárító készüléket az egyik eldugott sarokban. Apró, fekete füstpamacs jelent meg fönt, és terült szét, majd kisodródott a rét fölé, és el is oszlott. — Ez valahogy nem volt igazi, — morfondírozott lisakki Vöhöpuheinen. — Nem volt sem durranás, sem dörrenés. Pedig ha nagy hanggal sülne el, még hinné az ember, hogy a fagynak útját állja ... Vöhöpuheinen fürge volt mindig, de most a kíváncsiság is hajtotta: benyomult az emberek sűrűjébe, és elsők között kezdett az új fagylövő ágyú mivoltával ismerkedni. Ezt kérdezte, amazt kérdezte, és babrálni is próbálta a készüléket az alaposabb megismerés szándékával. Akkor történt a baleset. Valami palackszerűség — talán a füst-töltet — szanaszéjjel pukkant az lisakki Vöhöpuheinen markában. — Na, itt van a pukkanááí; — mondotta. — És ebben volt is valami, mert nagyon megcsi- kálta a markomat! — Ne röhöqjenek! — intette a népeket a fagylövő férfiú. — Magának meg a ruhájára ró- ömlött a sav, és még az is megeshet, hogy mindjárt nem is lesz ruhája ... Vöhöpuheinen •'nem nagyon hederített rá. Biztosan csak mérgében beszél, amiért az üvegit elpukkantottam, — gondolta. — Még jó, hogy nem kellett meqfizetni is, mert az ilyen találmányok drágák óm szörnyen! E loldalgott onnét, és csak a harapós szélben, már hazafelé, a teherautón vette észre, hogy mintha megégett volna, a ruhája —• az ünneplő kabátja, s a pantallója, de még az inqe is — lukakkal van teli; azt, hogy a bőre megégett-e, nem tudhatta, mivel a dermesztő és jeges szél egyenesen a bőrét marta, és mindenütt fájt. A lehető legkisebbre hú- zódzkodva kucorgott az autón, gyászos képpel. — Az Úristen csak a gabonámat vitte el, — szólalt meg. — De a faqylövő ágyú a gönceimet is ... Ford. Szász Levente
