Dunántúli Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 211-240. szám)
1976-08-20 / 230. szám
1976. augusztus 20., péntek Dunántúli napló 7 Főtanácsosi rangban A népművészet ifjú mestere Dr. Szűcs József A jog száraz és rideg. Az átlagember nem szereti a paragrafusokat, irtózik a hivataloktól. Megvallom, én is így vagyok vele, s ez jutott eszembe, mikor a keskeny szobába léptem. Az üveges szekrények roskadoztak a kézikönyvektől, jogszabályokat tartalmazó kiadványoktól. A ridegséget a falon függő Haraszti-festmény oldotta föl bennem, amit 1954- ben készített a mester. Gondolom dr. Szűcs Józsefnek is időnként megakad a tekintete a képen, amely az ötvenes évek Bajcsy-Zsilinszky utcáját idézi. — Húsz évvel ezelőtt kerültem a Pécs városi Tanácsra, főelőadóként, majd jogtanácsosként dolgoztam. 1974 óta vagyok a jogi és felügyeleti csoport vezetője. Tevékenységünk nem látványos: ellátjuk a tanács és a végrehajtó bizottság jogi képviseletét, ellenőrizzük a kerületi hivatalok munkáját, előkészítjük a testület elé kerülő rendelettervezeteket, vizsgáljuk a panaszos ügyeket. Mindez nem éppen egyszerű, ennek a munkának is megvannak a maga nehézségei. A rendeleteket emberséggel kell telíteni. Dr. Szűcs József a tanári katedrát cserélte föl két évtizede az államigazgatási munkával. Inkább a gyakorlati munka vonzotta a Lengyeltótiból Pécsre származott fiatalembert. — Egy évvel a felszabadulás után kerültem Pécsre. Medikus barátaim biztatására elmentem az orvosi egyetemre, beiratkoztam az első évfolyamra. De megnéztem az épület másik szárnyát is, ahol a jogi egyetem volt: oda is fölvetettem magam. Az indexet végül is a jogi karra adtam be és egy évvel később, mikor már némi pénzt kerestem, kezdtem el a tanulmányaimat az egyetemen. A szüleim kevésbé segíthettek, így nyaranta visszatértem a pusztaberényi Dohányszárítóba, hogy a tanulmányi költségeket megkeressem. Tőlük kaptam meg a munkakönyvemet is 1950-ben, mikor sikeres államvizsgát tettem. Az államigazgatáshoz vonzódtam már abban az időszakban is, jobban érdekelt, mint az igazságszolgáltatási terület. Előbbi sokkal színesebb, sokoldalúbb, igaz az emberekkel csak közvetve kerülök kapcsolatba, ám ahány ügyirat, beadvány, panasz, annyi ember áll mögöttük. A központi és a helyi szervek sokat tettek és tesznek az államigazgatási munka korszerűsítése érdekében, amit tulajdonképpen egy folyamatként fogok fel. Ezt a célt szolgálta a járások összevonása is. Dr. Szűcs József harminc esztendeje él Pécsett. Nem vallja magát tűkének, de pécsi Frank Eszter Reggel hat óra óta surrognak a fazekaskorongok a kishaj mási kerámiaüzemben. A mellettük dolgozókkal nem tanácsos kezet fogni az utcáról betérőnek. Frank Eszter is először elszalad kezet mosni: kö- nyékig agyagos. Közben elnézem a munkájuk fölé hajoló korongozókat. Többségük egészen fiatal. Kilenc és fél óra a napi munkaidejük, kéthetenként kapnak szabad szombatot. Nagyon szeretik a munkájukat, különben nem ülnének le még munkaidő után is, hogy „valami mást", egyéni ambíciójuknak megfelelő tárgyat, tárgyakat hozzanak létre. Frank Esztert, aki 1954-ben született Kaposváron, többekhez hasonlóan a népművészet iránti szeretet vonzotta Kishajmásra — miután Pécsett elvégezte a képzőművészeti szak- középiskolát. Először ugyan Kaposvárra ment, s az ottani népművészeti szövetkezet agyagipari részlegénél helyezkedett el. Tulajdonképpen ott tanulta meg a korongozást és a díszítést. — A népművészeten belül milyen stílusok ragadták meg leginkább? — Nem ragaszkodom egyetlen stílushoz sem. Úgy gondolom, hogy a népművészet lényegét kell megérteni, és annak szellemében kell elkészíteni a mai használati tárgyakat. Régen a fazekasok annyira ismerték az anyagot és a tárgyak rendeltetését, hogy nem csináltak felesleges dolgokat. Most nem a múlt században kialakult díszes edényekre, eszközökre gondolok, hanem az előbbiekre. Belőlük tanulhatja meg az ember azt is, hogy a giccset a feleslegesség hozza létre. Az is meggyőződésem persze, hogy azt, ami már megvan a múzeumokban szükségtelen újra megcsinálni. — A köpülő például jó és hasznos eszköz volt a maga idejében. Ma már nincs szükség köpülőre, de azt a részletet, ami abban jó volt, rátehe- lem mondjuk egy kávéskészletre. Úgy gondolom, hogy a népművészet sokéves tapasztalatait mindenképpen meg kell őrizni. Mindezt itteni mestereim — Probsztner János, Pa- tona Teréz és Brodszky Ferenc — segítették tudatosulni bennem. Munkái több helyen, Így például a közelmúltban Caracas- ban arattak szép sikert. Mik a legközelebbi tervei? — önálló műhelyben szeretnék dolgozni — Nagyatádon. Az ottani tanács adott is egy erre megfelelő helyiséget és így talán ez év telén megkezdhetem a munkát. B. K. polgárnak igen. Ez abból is kitűnik, hogy szenvedélyesen szól a város gondjairól. — Jómagam is legalább olyan türelmetlen vagyok, mint általában a megyeszékhely lakói. Még ma sincs vásárcsarnokunk, égetően szükség lenne több sportlétesítményre. az uszodák bővítésére, újak építésére, egy korszerű és nagy befogadóképességű művelődési központra. Mindezt figyelembe véve koncentráltabban kellene fölhasználni anyagi eszközeinket és a lakosság tenniakarására építve társadalmi összefogással többet elérhetnénk. Példaként Baját említem, — biztos ön is látta a Hét műsorában — ahol ily módon készül el a városi uszoda. Miért ne építhetnénk mi hasonlóképpen például műjégpályát! Nem szabad az erőket szétforgácsolni, egy- egy nagy akció sikere nem lehet kétséges. S erre már Pécsett is volt példa. Jövőre lesz ötvenéves, de korából egy évtizedet nyugodtan letagadhatna. Szavaival élve „Somogyországban" kedvelte meg a fizikai munkát. S ha teheti, ma is szerszámot fog hétvégeken. Vallja, hogy a nehéz fizikai megterhelésnél nincs aktívabb pihenés egy jogász számára. Erről tanúskodik a balatonmáriai gondozott hétvégi telke. Időnként újra előveszi Déry Tibor, Illyés Gyula műveinek egy-egy kötetét: realista szellemük táptalaj dr. Szűcs József számára. 1 Alkotmányunk ünnepén az államigazgatásban végzett két- évtizedes munkája alapján főtanácsosi rangot kapott. Mikor gratuláltam neki, a következőképpen reagált: „A kitüntetés, a kollektíva megbecsülését is jelzi. Egyedül nem érhettem volna el..." Salamon Gyula Farkas Béláné Virágos csend a bó.yi udvar, ban, csendes asszony a verandán. Farkas Béláné. Foglalkozása: tanító és tanító és megint tanító. Háromszorosan tanította a szentlőrinci, meg a bólyi nemzedékeket: elsőül a betűre, meg a számokra a kisiskolások padjában. De tanította a gazda- lányoknak a korszerű háztartás- vezetést már 1941-ben és évtizedek óta tanítja a falu minden nemzedékét — a közéletre. — A kecskeméti tanítóképzőben végeztem, de utána újabb két év árán megszereztem a gazdasági szaktanítói oklevelet is, — sorolja a tudnivalókat magáról. — Szentlőrincen kaptam állást, a mezőgazdasági iskolában, a lányokat tanítottam a gazdasági és korszerű háztartási ismeretekre. Akkor, 1941- ben oktattuk már a nehéz ételek helyett az egészséges ennivalók elkészítését. A háború utón, 1947-ben kerültem Bolyba, de itt nemsokára megszüntették a gazdaképzőket. A legszebb pedagógiai munkát, a kisgyerekek nevelését választottam, de tanítottam felsőben is, magyart és természetrajzot. Előbb a nőtanácsban dolgoztam sokat, mert a falusi tanítónak nemcsak az iskolapadok előtt kell tanítania, hanem az egész népet művelnie. Mióta a nőtanácsok a Hazafias Népfront szervezetébe kerültek, azóta a népfrontnál tevékenykedem. Ennyit róla — tényszerűen. De a hagyományos kérdés-felelet játékkal meghatározóbb vonások kerülnek Farkas Béláné portréjára. — Tehát vallja, hogy a falusi tanitó a „nemzet napszámosa"? — Vallom. De ilyen napszámosnak lenni nagyon szép feladat. — Mióta a televízió elterjedt, azóta nem szűkült ez a „nemzet napszámosa" szerepkör? — Inkább talán változott. Eddig a tanító, a tanár tí faluban afféle szellemi elit volt. Ma egyre több a vel£ azonos, sőt, előfordul nála Magasabb műveltségű falusi lakos is. Régen csak mi választottuk ki. hogy hogyan műveljük őket, mi tudtuk, mi a helyes népművelés. Ma ők is választanak. — Sokat foglalkozik emberekkel. Gyakran csalódik bennük? — Néha, de csak félórára. Aztán végig gondolom, hogy milyen más úton lehet közelíteni ahhoz az emberhez, akiben pillanatnyilag csalódtam. Tudja mi a kulcsa közéleti munkámnak? — Az, hogy szinte mindenkinek a gyerekét tanítom, vagy tanítottam. A szülőnek pedig a gyereke a legkedvesebb, s rajta keresztül kedves a tanító néni is. Földessy Dénes Szocialista kultúráért Emmert László Munkahelyén kerestük meg, a Mohácsi Szék- és Kárpitosipari Vállalat asztalosrészlegében, ahol Emmert László asztalos szakmunkás, csoportvezető. Rövid beszélgetésünkön ezúttal nem a szakma szeretetéről. a derűs szemmel s egy kis büszkeséggel végigsimogatott szépvonalú garnitúrák elkészítéséről esett szó. Emmert László ugyanis a Szocialista kultúráért kitüntetést népművelői munkájáért kapta: táncoktatói és idestova 16—17 éves néptáncos munkásságáért. Hogyan alakult ez a több, mint másfél évtized, amióta bekapcsolódott a néptáncmozgalomba? Alapító tagja a mohácsi népi együttesnek (1959-től), csupán egy-két éve „öregedett ki” az aktív néptáncolásból, bár, ahogyan ideje engedi, vissza-visz- szajár a próbákra. A néptánc oktatásával nyolc éve foglalkozik. Bolyban, a gépszerelő szakközépiskolában kezdte, majd az utóbbi öt évben a mohácsi mezőgazdasági szakközép- iskola néptánccsoportját vezeti, szép sikerekkel. Helikoni aranyérem s utóbb ezüst fokozat az országos minősítésben jelzi munkája minőségét. Párhuzamosan a bólyi német nemzetiségi általános iskolai diákotthon gyermektánccsoportját is vezette. A táncoktató munkája — iskolai csoportoknál különösen — a mindig való újrakezdés. Elmennek, bevonulnak, férjhez mennek a fiatal táncosok — kell az utánpótlás. Ezért különösen fontos a meglehetősen ritka állandó iskolai táncegyüttesek vezetőinek a munkája: a táncosok nevelése a folklór, a népművészet, a szép és stílusos mozgás szeretetére. Emmert László szerint a kicsikkel és a lányokkal köny- nyebb foglalkozni. Gyorsabban és könnyedebben elsajátítják a laza, hajlékony mozgás elemeit, a szép tartást, a fiúk viszont általában hosszabb ideig megmaradnak a néptáncmozgalomban. Ebben, a megtartásban, a néptánc verejtékes munkában fölcsillanó szépségében, a tiszta forrás megmutatásában elévülhetetlen az érdeme a tánc- oktatóknak. Abban, hogy amit négy-hat-nyolc esetleg több év alatt — az esztétikumhoz eljuttatva — beleolt ezekbe a Pécs közművelődéséért Dr. Borsos József Pécs legrégebbi népművelői közé tartozik. A hőskor derekán, egy nagyon nehéz időszakban, éppen most húsz éve lépett a népművelés szolgálatába. Tanulmányai végeztével a Megyei Tanács munkaügyi osztályán, később a Városi Tanács művészeti főelőadójaként dolgozik, majd az egyéves kulturális akadémia elvégzése után 1960-tól tíz évig Pécs Város Tanácsa Művelődésügyi Osztályának népművelési csoportvezetője, a kulturális élet egyik gazdája. Olyan tíz esztendő ez, amikor a város művészeti életében számos máig ható kezdeményezés elindult, meghonosult, hagyománnyá vált. Borsos Józselet irodalmi érdeklődése vonzotta a közműve, lődés nagyon rögös és állandóan változó ösvényeire, majd főútvonalára. Több új törekvés akkortájt, pályakezdésével egy időben kapott szárnyra. Új hangok csendültek föl. Szót kellett érteni művészekkel és kul- túrpolitikusokkal, meggyőző szóval segítve egyfelől a művészet szocialista tartalmát, más. felől a művészet korszerű formáit. FöMendült a képzőművészeti élet, fénykora felé ívelt a Pécsi Balett, a Bóbita alkotó sikersorozata, megindult a filmszemlék sora, megalakult a Mecseki Kultúrpark, föllendült a színházi élet — hogy csak a legfontosabbakat említsük a népművelés hétköznapi formái, az ismeretterjesztés, az amatőr művészet, a munkásművelődés mindennapos tennivalói mellett. Mindebben Borsos József munkája is benne van. Másfél évtizedes népművelői pályával a fiatalokba, az később is, egész életükben kamatozzék ... Valaha őt is ezek a hatások érték. S másfél évtized alatt megvett, elolvasott és könyvtárában elhelyezett mintegy fél száz néptánc, népművészeti és néprajzi szakkönyvet; lakását felesége népművészeti hímzései és saját faragásai díszítik, s közben fotók is, egy újabb hobby termékei. „Szeretném a fotózást is komolyan venni — Korniss Péter alkotásait csodálom. Fő témám a népművészet és a lassan kivesző néprajzi ér. tékek . . . Amit lehet, meg kell örökíteni legalább képen, a 24. órában ..." — mondotta. Emmert László eredményei nem hangos, látványos sikerek. De talán épp ezért nagyon rokonszenvesek: mélyebbek a csillogó nagy sikereknél — táncának, furulya szavának és egészében: nevelő munkájának hatásai sok mai fiatalban termő hantok közé hullanak. (w. e.) háta mögött kérték fel a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója vezetőjének, Mit jelentett számára — a népművelő számára — ez az új beosztás? Nagy fordulópontot életében és gyors, frappáns, szakszerű áthangolódóst a szerkesztő-irányító feladatokra. Hosszú politikai és kulturális vezetői gyakorlata most kitűnő segítőtársnak bizonyult. A rádióadások tartalmából hamar észrevehettük, hogy mindaz, ami a köz- művelődésben pár évvel később egész társadalmunk életében szükségszerű követelmény lett, az a műsorszerkesztés napi gyakorlatában már akkor érvényre jutott s azóta is jelen van. És nemcsak a kulturális műsorokban, a népművészettel, a kórusok életével, a dolgozók iskolájával, a nemzetiségi kultúrával foglalkozó és a többi művészeti-kulturális jellegű adásban. A közművelődési szemlélet átszövi a Pécsi Rádió munkájának egészét. Teljességében kívánja bemutatni életünket, az embereket. A művelődési házban szó esik a falu gazdasági helyzetéről, a termelési kultúráról. És a traktoros a gépe mellett gyakran szól a művelődés lehetőségeiről, a szabadidő eltöltéséről. Szorosan ide tartozik, hogy a Pécsi Rádió a szép, tiszta emberi hang megszólaltatására törekszik. Tartalomban — a valóság megjelenítésében — és a nyelvi köntös, a hangzó beszéd tisztaságában egyaránt. Szép és nagyszerű küldetést teljesít ezzel a Pécsi Rádió - aki gyakorta figyeli, meggyőződhet róla. Műsoraikat sokfelé, sokan szeretik, hallgatják. A Pécsi Rádiónak hitele van. — „Politikus, emberekhez szóló műsorokat szeretnénk. Nagy ösztönző erő számomra, hogy a kimunkált elvekhez - köz- művelődési elvekhez is — megkapom az együttes munka támogatását és örömét" — mondotta kitüntetése alkalmából dr. Borsos József. Wallinger E. A népfront kitüntetettje
