Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-04 183. szám
negyedik korszak. Simon Béla kiállítása Győrött ATeimel villa Bertha Bulesu novelláskötete Csendes, szoiid élethelyzetekben találkozhatunk Bertha Bulesu legújabb novellásköte- tének alakjaival. Éppencsak magukra öltötték a megszenvedett jelent, s fordulnának is már a holnapok felé, amikor cselekedeteiken váratlanul finom hajszálrepedések nyílnak, s a repedésekből előtüremlik a fájó, de immár többnyire érdektelen múlt. Feljönnek, mint kellemetlen ételek ízei, a hajdani történetek, sorsfordulók, amelyek fölitták s kibogozhatatlan rejtéllyé rögzítették egy- egy emberi élet értelmét. Az író mintegy prizma előtt vonultatja el figuráit, hogy azután múltjuk és jelenük színképének egybevetésével szűrje ki belőlük a lényeget. Csak múlt és jelen van ezekben a novellákban, a jövő alig-alig sejlik föl imitt-amott. A múlt közhelyszerűen határozza meg a jelent, az elszürkült, eljelentéktelenedett élet jelene mögött képez jó-rossz vakolatú falat, amelyet Bertha novelláinak szereplői szeretnének elkerülni, ám meglepetésszerűen mégis rendre szembekerülnek vele. Érthető, hogy ilyen múlt iránt aligha lehetnek nosztalgiáik, aligha vágynak vissza azokba a helyzetekbe, amelyek valós arányaikra döbbentették őket, s megfosztották illúzióiktól. És ilyen egyszerű a novellák szerkezete is. Egy utazás, váratlan levél, autókirándulás hozza elő a meghatározó emléket, amely a múlt és a jelen kettősségében, az okozatban rejlő okot jelenti. Ezekben az emlékekben a közelmúlt atmoszférája lüktet, mélyükön imon Béla évek óta visszatérő vendége a győri művésztelepnek. Szokatlan vonzalmának egyik gyümölcse mostani bemutatkozása a Napoleor.-házban lévő képtár helyiségeiben. Mintegy nyolcvan festmény és grafika hivatott feltárni a művészpálya főbb állomásait, az alkotómunka rugóit. A neves pécs-baranyai festő életművét elemző írások — legutóbb éppen Hárs Éva könyve — három, jól elkülönülő korszakot körvonalaznak. Közös vonásuk a „stílusváltozatoknak", hogy jelentős szerepet játszik alakulásukban a földrajzi környezet, a kényszerű helyzetváltoztatások. Kolozsvár, Kaplyon a szülőföld-élménnyel, a Dráva menti Alsó- szentmárton a különös „cigány- mitológiával" ajándékozta meg. Pécs a művészeti köztudatba „beérkezés" örömét, a „megnyugvás ösvényeit" jelentette a hányatott sorsú, egyéni hangvételű festőnek. A győri kiállítás gvas-soro- zata — régi és újabb munkái jeles társaságában — most arról tanúskodik: számolhatunk egy negyedik, talán „győri" korszakkal is! A művészteiepi munka, a folytonosan ismétlődő új környezet mélyülő benyomásai termékenyítőleg hatnak Simon Béia festészetére. Még lendületesebbé válik ecsetkezelése, színei tüzesednek, képei színesebbre váltanak. A jellegzetes kék-vörös harmóniába új akkordok épülnek. Új motívumként vízparti részletek elevenednek meg, tornyok patinás süvegei, magasodó tetők, zárt erkélyek, parasztbarokk oromzatok szerveződnek képi rendbe. Olyan műfaj kereteiben (a városképre gondolunk) nyújt újat, amelynek jelentős hagyománya van a helyi festészetben. Kiemelkedő művelője — érthető okokból — azonban már rég nem akad sem a győri, sem a művésztelepi festők között. Simon Béla a kivételt jelenti. Csendes szemlélődő alkata teszi alkalmassá arra, hogy a szokványtól elütőt, a részletek „lelkét" tudja sugároztatni. Az ismerős motívumokat új nézőpontból láttatja, vetíti a papír a vászon síkjára. Nem lefest, hanem indulatokat, heves érzelmeket hordozó, kifejező képeket alkot. Felfedezi a műemlék-negyed mai, megváltozott értelmű és ritmusú dinamikáját. A papíron, festékfoltokon átütő erővel tudja elhitetni a város barokk utcáinak, történelmi emlékeinek mában továbbélő szépségét. /V z életmű metszetét * nyújtó anyag nagyobbik felét fiatalkori tollrajzai, remek aktvázlatai, kaplyoni sorozata, szentmártoni akvarell- jei, kompozíciós tervei alkotják, Ehhez társulnak olajfestményei: a Kisbojtár, a Libapásztor, a Festő és modellje, a Lépcső alatt, örömet okoznak a Szülőföldem virágai — sorozat darabjai, "s látható új portréja. Bolyai János arcmása is. Simon Béla Munkácsy-díjas festő kiállítását a vendéglátás viszonzásaként, s igazolásul szánta a győrieknek. Megtisztelő, méltó ajándékként fogadjuk. Salamon Nándor (Győr) 4. Galambosi László: Visszhang Lám, fölserken a kegyes nép, Vitéz. Köszöntik Rád az ország poharát. Forognak már a mámor fényei. A márvány védi arcod sugarát. Velünk vagy míg a Föld velünk rohan. Az estve nem jön soha egyedül. Ha kongat néhány öreg őrtorony, a jácintfejű hajnal hegedül. Akár a visszhang, szökken az öröm. Várnak Füred fölbolydult lányai. Deres tollat, ha hullat is a sas, hóba vesztik a farsang szánjai. Csikócsengő a kerek kulacson. Örvénylő bokron bukdos a madár. A jégrózsákon csillag vándorol. Kedvünket szítja. Minden körbejár. Vizet fakaszt majd minden rianás. A halászhálók kékjéből a hal magasba lendül. Dong az evező. Ballag a pásztor is barmaival. A magot hintők hallgatják a dalt. Ringatja bársony liliomnyakát a gém, Szántód nádneszü partjain. Tihany hullámra hajtja homlokát. Szobrok — uasbeton elemekből Párbeszéd Vilt Tiborral Meg kellene kérdeznem: ő maga vajon miképpen munkálná meg a saját arcát. De hát megmunkálták azt a köz- és magántörténelem tektonikus és eróziós erői: csúcsokat, árkokat, hajlatokat, figyelő tekintetet, szólásra kész szájgörbületet, erőteljesen túlrajzolt Füleket formált arra az idő. Szívós, hajlékony testét mindenesetre csupán egy dinamikus pillanatában ragadhatná meg az önportré készítő szobrász. S persze a szüntelen vibrálást meg a pápaszemet sem hagyhatná figyelmen kívül ... • Kis- és nagyméretű kompozíció, hagyományos és teljesen szokatlan mű egyaránt megtalálható művészetében. A laikus elcsodálkozik, némelyik szakember gyanakszik e sokrétűség láttán . . . — A művészi munkát nagymértékben megszabja a feladat, amely egyben az alkotás műfaját is pontosan kitűzi, meghatározza. Más dolog egy harminc centiméteres bronz kisplasztikát, s egészen más egy huszonöt méteres, természetétől fogva szigorúan megszabott geometrikus szerkesztésű tárgyat elkészíteni, mely, tegyük fel, a városkapu funkcióját látja majd el. A sokrétűség csak ennyi tehát: megtalálni a megfelelő formát, elvégezni a tartalom adta feladatokat. 0 Olvastuk, hallottuk, láttuk: újabban egy alkotó kollektíva tagjaként különösen nagyértékű szobrokat tervez . . . — A Gulyás—Kass—Vilt kol lektíva a nagy autósztrádák, óriás lakótelepek plasztikai igényeit óhajtja kielégíteni. Két kiállításon is beszámoltunk ilyenféle elképzeléseinkről. Ezek minden esetben a legszélesebb értelemben vett közösségi igény kielégítésére irányulnak. A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) megértésével találkozott gondolatunk. így tehát — reális költség-előirányzattal — megvalósulhatnak ezek a nagyméretű munkák. A BVM gyártotta hatalmas épületszerkezeti elemeket kívánjuk plasztikai alakítás céljára kifejező módon fölhasználni. Hogy miképpen? Most dolgozom például egy modellen,- amely két huszonnégy és fél méter hosszú híd-elemből készül. Úgy kerül egymás mellé a két test, hogy éjjel egyetlen reflektor fénye húszméteres világító csíkot rajzol majd közéjük. Nappal pedig az óriás oszloppár jelzi már' messziről: itt van a cementgyár. S ami egyáltalán nem mellékes: más plasztikákhoz képest ez az épületszerkezet-szobor sokkal-sok- kal olcsóbb. e Közismert gond a lakótelepek, új üzemek, s egyéb beépített térségek szabad területeinek sivársága, egyformasága. Az Önök elképzelése alkalmas-e ezek tagolására, egyfajta szabadtéri „lakályosság" megteremtésére? — Épp ez az ilyen betonelemek egyik feladata véleményem szerint. Voltaképpen ősi hagyományt újítunk fel: munkáink egy része a városkapu funkcióját látja el. Az efféle, gyakran színes plasztikai mű idővel az adott település jelképévé válhat. . . Egy-egy városba, közséqbe betérve minden új beépítés körülzár bizonyos tereket. Hagyományos értelemben ezeknek mindig van egy tengelye. S épp ez a tengely teszi a térséget térré. (Ilyen szerepet tölt be sok helyütt a Kossuth-szobor, a felszabadulási emlékmű stb.) Ez a tengely-szerep az általunk alkalmazandó elemek másik fontos rendeltetése . . . Ugyanakkor e plasztikák a sakktáblaszerűen elhelyezett, egyforma épületek között bizonyos útmutató funkciót is betölthetnek. Hogy miért beton e térformák anyaga? Nemcsak a költségmegtakarítási szándék diktálja ezt. A Rómában és másutt felállított obeliszkek is ugyanúgy kőből vannak, mint az őket körülvevő épületek. Szobor és építmény anyagi mivoltában homogén tehát! S hasonlóképpen: egyneműek a betontechnikával előállított plasztikák, s a körülöttük elhelyezkedő paneles házak, épületszerkezetek . .. # Eljut-e a szobrász műve a kisebb városokba is? — Franciaországban utaztam egyszer. Egésznapos út volt, el-elszundikáltam. S a városokat, falvakat körülvevő építkezések olyannyira hason- lók voltak, hogy amikor fölriadtam, azt gondoltam: még el sem indultunk egyik településből a másikba. Csak a régi városrészek különböztek egymástól, megnyugtatóan . . . Idehaza talán még rosszabb a helyzet. Város és falu, ha megújul, gyakran uniformizálódik! A szobrász vágya: legalább plasztikai megkülönböztető jelek legyenek az ilyen egyenruhán. Hiszen a sivár környezet egész közérzetünkre visszahat. Jó volna, ha a lakók, s az átutazók kedvére, örömére minél változatosabb, színesebb lenne az a lánc, amely a meggyorsult utazással közelkerült helységeinket összefűzi. % Csupán megrendelésre dolgozik, vagy akad azért idő és szándék más munkákra is? — A magam kedvére éppen úgy dolgozom, mint az elmúlt öt évtizedben bármikor. Ha a fent elmondottak után meglepő is: erőteljesen foglalkoztat az ún. figurális ábrázolás. Ez nem más, mint a realizmus címszóval megjelölt kívánalom. Ami persze sokféleképpen értelmezhető. Nem bizonyos például, hogy akár a legcsodálatosabb görög szobrászatot, mely oly behatóan és szenzi- bilisen ábrázolta a valóságot (ha a maga kívánalmait szó szerint veszi) e kategóriába sorolhatná minden műítész. Mert e szobrászat teljességigénye volt realista. Ez utóbbira gondolva próbálom a magam szerény eszközeivel tágítani a figuratív művészetet, a realizmus fogalmát. Nádor Tamás pedig a háború üszke feketül. Kivétel nélkül a történelem adott periódusaihoz kötődnek, mégsem a történelem az elsődleges bennük. A nagy fordulatok csak szikraként villannak fel a sorsok homályában, az igazi változás az emberekben, az egyénekben megy végbe. A történelem adott, az egyes ^mber sorsának alakulása azonban magának az embernek a kezében van. Érthető, hogy ezek a változások, módosulások, s ezek ok—okozati összefüggései ragadják meg elsősorban az írót. A mozaikkockákból, azaz az egyes novellákból azonban mégiscsak korkép kerekedik ki, s a kötet ‘ egy jól körülhatárolható kor, a mi korunk képét tárja elénk. Milyen ez a kor Bertha Bulcsú novellái láttatásában? Száguldó és orrabuktató, fölemelő, és feneketlen szakadékba taszító, (közhelyesen, de) tömören: ellentmondásokkal teli. Hiba volna azonban minderről holmi „véleményeket”, „következteléseket" belemagyarázni Bertha írásaiba. Mint egyébként, ez esetben is minden különösebb „átlényegítés" nélkül adja vissza az érzékeibe ivódott élményeket, olyannak látva és láttatva a kort s annak valóságát, amilyen. Figyelemreméltó hűséggel kötődik az úgynevezett „kisemberek" világához, s a Teimel villában szinte következetesen mellőzi a, „hősöket”. Szeretettel, pátosz nélkül, realista módon, ugyanakkor gazdagon vibráló költészettel ábrázolja alakjait, akik nem jobbak és nem rosszabbak, mint amilyenné az adott kor s az adott lehetőségek tették őket. Sorsuk felvillan előttünk, oz író azonban nem készít mérleget róluk, ránk bízza, milyen következtetést vonunk le belőlük. A Bertha Bulesu írásait jellemző sajátos artisztikum a Teimel villa legkiválóbb darabjaiból sem hiányzik. Még a Levelek nyugatról című írás meglehetősen visszataszító figuráiban is megragadó az ábrázolás szépsége. A Francia úí-ban az öregemberrel szembeni részvét, a Folyónál című írás egyébként nem túlságosan rokonszenves alakjában pedig a felejteni-nem-tudás iránti megértés állítja az olvasót az író pártjára. Ábrázolásmódjukat, megszerkesztettségük tökélyét és mondanivalójuk árnyaltságát tekintve a kötet csúcsait a Napfogyatkozás, a Malomrév, a Téglák legendája, a Különleges megbízatás és a színműformába öntött Knoll úr kertjében című írások képezik — külön (ezúttal nem elvégezhető) elemzés tárgyául kínálva magukat. A kötetbe legkevésbé talán a Rablómese illik. Ennek az írásnak a színvonala elmarad az egyébként erőteljes színekben pompázó novellagyűjtemény említett, emlékezetes darabjaitól. A Teimel villa Bertha Bulesu életművének (tizenegyedik kötete) újabb jelentős állomása, az épület újabb emelete, ahonnan belátható a történetek színtere — azoké, amelyekről a könyv szól, és azoké is, amelyek most kezdődnek valahol. Bebesi Károly
