Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-09 158. szám

1976. június 9., szerda Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN Bejrúthoz közelednek a szíriai csapatok Megkezdődtek a szovjet —indiai tárgyalások KS/D. NAPLÓ. TELEFOTÓ Indira Gandhi indiai miniszterelnök a szovjet kormány meghívá­sára Moszkvába érkezett. A képen: Leonyid Brezsnyev üdvözli Indira Gandhit. Még életbe sem lépett a hétfő este bejelentett tűzszü­net, máris újból fellángoltak a harcok Bejrútban és környékén. A szembenálló felek akciói miatt bezárták a libanoni fő­város nemzetközi repülőterét. A harcokban sok polgári lakos életét vesztette, de még a legutóbbi összecsapások előtt sikerült kevésbé veszélyes he­lyekre kitelepíteni a nőket és a gyerekeket. A palesztin hírügynökség je­lentése szerint a szíriai csapa­tok a főváros déli részébe ve­zető utakon harcolnak, s mint­egy 30 kilométerre vannak Bej­Kormány- buktatásra készülnek az angol konzervatívok Az angol konzervatív párt bejelentette, hogy kedden este bizalmatlansági indítványt ter­jeszt az alsóház elé. Margaret Thatcher pártja a munkáspárti kormány gazdaságpolitikájá­nak egész sor elemére ala­pozza indítványát. A bizalmi szavazás az első az angol parlamentben azóta, hogy 1974 októberében a Wilson- kormányt újjáválasztották. A szavazásra szerdán vagy csü­törtökön este kerül sor. A törvényhozók már napok óta sietnek vissza Londonba a világ minden tájáról. Ha ugyanis sikerülne többséget felsorakoztatni a kisebbségi kormány ellen, Callaghan kor­mánya lemondásra kényszerül és ki kell írnia az új válasz­tásokat. Rendkívül kétséges azonban, hogy a konzervatí­voknak sikerül-e a maguk ol­dalára állítani a burzsoá kö­zéppártok mindegyikét, azo­kat, amelyektől a döntés vég­eredményben függ. A kom­mentátorok véleménye szerint közülük őszintén csak a skó­tok akarnak új választásokat. A konzervatív roham volta­képpen a május 27-i parla­menti események utójátéka volt. Ekkor a kormány egyet­len szavazattal vészelt át egy államosítási szavazást — a konzervatívok szerint ezt is csak úgy, hogy áthágta a par­lamenti játékszabályokat. Ak­kor Thatcherné kijelentette, hogy többé nem kíméli a kor­mányt, s a jelek szerint most már nem tudta leállítani párt­jának mozgásba hozott appa­rátusát. rúttól. Egy másik szíriai alaku­lat keletről közeledik a fővá­roshoz. A Palesztinái Felszaba- dítósi Szervezet bejelentette, hogy fegyvereseinek sikerült feltartóztatniuk a szíriai egysé­geket. Tekintettel az igen kiélező­dött libanoni helyzetre, kedden Kairóban összeült az Arab Li­ga tanácsának rendkívüli kül­ügyminiszteri ülése, amelyet eredetileg június 9-re terveztek. Szíria kedden tájékoztatta az Arab Ligát, hogy az ülésen „magas szinten" képviselteti magát. ♦ HANOI: A Vietnami Szakszervezetek Ho Si Minh városban ülésező konferenciája hétfői ülésén kimondta az északi és a déli szakszervezeti szövetségek végrehajtó bizott­ságainak egyesülését és jóvá­hagyta a kibővített egységes vezetőség összetételére tett javaslatot. Különös misszioná­riusok Június negyedikén a csehszlovák határőrök négy fiatalembert tartóztattak fel Hevlin Nad Znojemsku falu határában, 500 mé­terre a csehszlovák—oszt­rák államhatártól. A fiatal határsértők — amerikai állampolgárok — az USA- beli Jézus Krisztus egyház misszionáriusoknak adták ki magukat. Bevallott cél­juk volt, hogy útlevelükbe „szuvenírnek" beültessék a csehszlovák határőrség bé­lyegzőjét. Aira nem tudtak válaszolni, hogy ezt a célt miért éppen illegális ha­tárátlépéssel akarták el­érni, A különös amerikai misszionáriusokat kiutasí­tották Csehszlovákiából. •f MADRID: Kedden Mad­ridban összeült a spanyol par­lament (cortes), hogy megvi­tassa a politikai pártokra vo­natkozó törvény és a büntető­törvénykönyv módosítását célzó javaslatot. + MOSZKVA: Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisz­tere, kedden fogadta Heinz- Ulrich Sahmot, az NSZK moszkvai nagykövetét. A talál­kozót a diplomata kérte. A megbeszéléseken a Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit érintet­ték.-f VARSÓ: A varsói autógyár 1976. első négy hónapjában 45 000 „Polski Fiat 125" jelzé­sű gépkocsit állított elő, 5000 darabbal többet, mint ameny- nyit a termelési terv előirány­zott. Az 1976. évi termelési terv 12100 gépkocsi gyártását tűz­te ki célul. Az üzemben előké­születek folynak egy új Fiat típusú gépkocsi gyártására. + MANILA: Ferdinand Mar­cos Fülöp-szigeti elnök kedden hazaérkezett szovjetunióbeli lá­togatásáról Manilába. A kabi­net ülésén bszámolva tárgya­lásai eredményeiről, kijelentet­te: „A Szovjetunió őszinte fel­lépésével jelentős mértékben hozzájárult a Fülöp-szigetek és a Szovjetunió kapcsolatainak normalizásához, a hidegháború maradványainak felszámolásá­hoz". Az elnök külön méltatta a Leonyid Brezsnyevvel való ta­lálkozó jelentőségét a kétolda­lú kapcsolatok perspektívái szempontjából. ♦ BELGRAD: Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke kedd reggel Belgrádból baráti látogatásra Törökországba uta­zott. ♦ OTTAWA. Vasárnap óta Ottawában ülésezik a 80-as évek rádiós problémáit megvi­tató második nemzetközi kol­lokvium. Az első ilyen jellegű tanácskozást 1974-ben Belgrád- ban tartották. Az ottawai nem­zetközi fórum munkájában több mint 20 ország vesz részt, köz­tük Magyarország képviselői. + RÓMA: Ismeretlen terroris­ták lelőtték Genovában Fran­cesco Coco föállamügyészt és kísérőjét, egy rendőrt. A me­rénylet Genova belvárosában, a főügyész lakása közelében történt. A merénylők több pisz­tolylövéssel végeztek az áldo­zatokkal, majd elmenekültek a helyszínről. ♦ MOSZKVA: A Szovjetunió­ban földkörüli pályára juttat­ták a Kozmosz—824 jelzésű mesterséges holdat, hogy foly­tassa a világűr kutatását. A mesterséges hold berendezései kifogástalanül működnek. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikai kormány bejelentette, hogy 10 országgal és a nemzetközi lizetések bankjával együtt öt- milliárd dollárt bocsát Nagy- Britannia rendelkezésére. Ez­zel kívánnak segítséget nyújtani a font sterling árfolyamának a nemzetközi valutapiacon az el­múlt hetekben bekövetkezett nagyarányú csökkenése által okozott pénzügyi válság leküz­déséhez. + PRÁGA: A csehszlovák gépipar komoly sikere: a plze- ni Skoda művekben elkészült az első 500 megawatt teljesítmé­nyű gőzturbina az épülő Mél- nik—III. elektromos erőmű ré­szére. A 30 méter hosszú, 1200 tonna súlyú turbina, 2.5 száza­lékkal kevesebb fűtőanyagot fogyaszt egy kilowatt elektro­mos energia megtermelésében, mint az eddig gyártott 200 mgw-tos „kistestvérei" (Folytatás az 1. oldalról) \ egész kontinensen egyaránt. Megállapították továbbá, hogy a szerződés alapján a kétol­dalú baráti kapcsolatok politi­kai, gazdasági és kulturális téren egyaránt új szintre emel­kedtek és sokrétűvé váltak. A megbeszéléseket baráti, szívélyes légkör, a kölcsönös megértés atmoszférája jelle­mezte. A tárgyalásokat folytatják. * A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának elnöksége és kormá­nya kedden a Kremlben ebé­det adott Indira Gandhinak, Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára ked­den interjút adott a római La Republica c. független balol­dali lapnak. A főtitkár hangoz­tatta a nyugat-európai balol­dal együttműködésének szüksé­gét és vázolta távlatait. A június 20-i olasz válasz­tások, általában az olasz bal­oldal harca — mondta az OKP főtitkára — nemcsak Olaszor­szág szempontjából jelentős. Az FKP-vol rendezett közös pá­rizsi megmozdulás is jelzi, hogy napjainkban megindult egy küzdelem a nyugat-euró­pai kommunista pártok és a velük szövetséges baloldali erők, valamint a nyugat-euró­pai jobboldal (amelynek törek­vései vezető erejének, a CDU— CSU-nak hannoveri kongresz- szusán mutatkoztak meg jól) között. E küzdelem tétje a nyu­gat-európai fejlett országokban a szocializmus megteremtése, sajátos úton. — Ebben a harcban a kom­munista pártok számíthatnak, és számítaniok is kell, a szo­ciáldemokrata mozgalmakban egyelőre ugyan halványan je­lentkező új törekvésekre, és a az Indiai Köztársaság minisz­terelnökének tiszteletére. Az ebéden Leonyid Brezs­nyev, Andrej Gromiko, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és más szovjet hivatalos szemé­lyek vettek részt. Indiai részről ott voltak Indira Gandhival együtt a Szovjetunióba érke­zett állami személyiségek. Az ebéden Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára és Indira Gandhi indiai miniszter- elnök beszédet mondott. * Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára kedden a Kreml­ben az Indira Gandhi indiai miniszterelnök tiszteletére adott ebéden beszédet mondott. keresztény (katolikus vagy más) tömegek antikapitalista törek­véseire, — mutatott' rá Ber­linguer. A konzervatív ellentá­madás ugyanis - amelyre a jelet a hannoveri kongresszus adta meg - nemcsak a kom­munista pártok ellen irányul, hanem minden haladó erő el­len — beleértve a szociálde­mokratákat — és az enyhülési politika ellen is. Célja a re­formok megakadályozása, a dolgozók vívmányainak vissza­szorítása, az enyhülés akadá­lyozása. Ez nem azt jelenti, hogy feladtuk a szociálde­mokrácia politikájával szemben táplált fenntartásainkat, de úgy véljük, hogy jelenleg az ösz- szekapcsoló tényezők fontosab­bak. A nyugat-európai balol­dalnak egyesülnie kell a jobb­oldal készülő támadásával szemben. Olaszországot illetően az OKP főtitkára ismét kifejtette, miért kell a kommunista moz­galomnak a társadalmi válto­zások eléréséhez az együttmű­ködést keresnie a katolikus tö­megekkel és a keresztényde­mokrata párttal. * KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ A Parlamentben megkezdődött a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 15. ülésszaka. A képen: Wolfgang Rauchfuss és dr. Szekér Gyula miniszterelnök- helyettesek, a bizottság társelnökei, a delegációk vezetői. Berlinguer-interjú Kárpitozott garnitúrák, konyhák, szekrények és egyéb kiegészítő bútorok 30-40 százalékos engedménnyel vásárolhatók A MECSEK ARUHÁZ bútorosztályán 45. sz. BÚTORBOLTBAN TITAN Vasudvar, Lenin tér 45. sz. KONYHA-SZAKBOLTBAN, Bajcsy-Zsilinszky út 39. Amíg a készlet tart! Mongóliái útijegyzetek Az út megművelt földek kö­zött vezet. Most éppen a sze- lengei ajmak (megye) hongori kolhozának megművelt földjei között. Hongor magyarul drá­gát jelent, pontosabban ked­vest, és, gondolom, a majd 700 tag sem véletlenül választotta ezt a nevet a 28 ezer hektáros gazdaságnak. — Nem bizony! A név pon­tosan azt fejezi ki, amit mi ér­zünk a kolhozunk iránt — ma­gyarázza Ajuszzsav, az immá­ron 17 éves gazdaság főköny­velője, aki úgy citálja fejből is a kolhoz adatait, mintha előtte lenne az a bizonyos főkönyv. Tőle tudjuk meg, hogy a tizen- kétmilliós évi termelés jó része tejből és gabonatermesztésből adódik, pedig van itt ám több Traktor írta történelem mint harmincezer jószág is, de a szövetkezet mind erőteljeseb­ben igyekszik azon, hogy bel­terjesen gazdálkodjék. — Azzal kezdtük és így foly­tatjuk — mutat a gazdaság előtt egy szó szerint is piedesz- tálra emelt traktorra, azután az emeletes házakból álló, váro­sias majorra, ahol központi fű­tés, iskola, üzlet járja az em­bereknek, istálló, tejfeldolgozó, magtár, gépszín a jussa a ter­melésnek. Az a bizonyos trak­tor az első volt, nemcsak e tá­jon, de egész Mongóliában is: 1959-ben itt vágott mély baráz­dát a szűzföldbe először az eke. Az itt-ott volt, de termést csak mutatóban hozó kapás föld­művelést akkor váltotta fel a gép. Ez a traktor ott, a gazda­ság előtt a termelés forradalma nehézfegyverzetének bizonyult, az első harcosnak, amelynek minden köszönhető. Jelképesen is, de egy kicsit a valóságban is. Ma emlékmű, de holnapra ösztönző műve az emléknek. A most következő, a hatodik ötéves tervben 232 ezer újabb hektárt hódítanak el a mongo­lok a szerény és szegény igé­nyű lovak, juhok, szarvasmar­hák eleddig még ásót sem is­merő birodalmából. Marad még bőven legelnivaló hely termé­szetesen, és erős a szándék, hogy maradjon, ha bőven nem is, de szükségesen takarmány is a száraz időkre: takarmányt termeszteni, füvet gyűjteni ta­nítják sikerrel a mongol pász­torokat. Mert ez is a belterjes­ségre és a tervszerű állatte­nyésztésre ösztönöz. A beruházások bő kéthar­mada az iparnak jut — még a tervbizottság elnökhelyettese, Mönhzsargal tájékoztatott er­ről —, de a fentmaradó egy- harmad is jó alkalmat nyújt ahhoz, hogy a mezőgazdaság — éppen az ipar fejlődésére is támaszkodva — évente négy­öt százalékkal növelje termelé­sét. A Hongor kolhoz előtt em­lékműként álló, immáron két évtizedes traktorral, a sok-sok ezer hektár megművelt földdel, az öntözőberendezésekkel, is­tállózott szarvasmarha-tartásá­val egymaga is bizonyítja: meg­lesz ez a négy-öt százalék. Egyszerű bővített mondat: az út megművelt föl<^gk között vezet — Mongóliában nap­jaink történelme is. Gyurkó Géza

Next

/
Thumbnails
Contents