Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)

1976-04-07 / 97. szám

1976. április 7., szerda Dunántúli napló 5 Ratifikálás után Lengyel—NSZK külügy­miniszteri találkozó Stefan Olszowski lengyel kül­ügyminiszter kedden délután háromnapos hivatalos nyugat­németországi látogatásra Bonn- ba érkezett. Olszowski nyu­gatnémet kollégája, Hans-Diet- rich Genscher szövetségi kül­ügyminiszter meghívásának tesz eleget. Néhány héttel a lengyel— nyugatnémet megállapodások ratifikálása után Bonnban hangsúlyozottan szimbolikus je­lentőséget tulajdonítanak a lá­togatásnak. Annak a jelét lát­ják benne, hogy a két ország között jelentősen .megjavult a légkör és most már tovább lehet lépni a kapcsolatok fej­lesztésének útján. Olszowski megbeszélései egyúttal Edward Giereknek, a LEMP KB első titkárának nyu­gat-németországi látogatását is hivatottak előkészíteni. A láto­gatás kedvező időpontjául Bonnban a nyári hónapokat tartják alkalmasnak. A külügyminiszteri eszmecse­rén szó lesz mind nemzetközi, mind bilaterális kérdésekről. ♦ Hajsza a spanyol politikai menekültek után Politikai foglyok szöktek meg hétfőn délután a Madridtól északnyugatra lévő Segovia börtönéből. A szökevények zö­me az ETA baszk nacionalista szervezet tagja. Többségüket korábban politikai okokból húsz-harminc évi börtönbünte­tésre ítélték. A nap folyamán a spanyol rendőrség vérebek és helikop­terek segítségével, nagy erők bevetésével folytatta a hajtó­vadászatot a segoviai börtön­ből megszökött 29 baszk és ka­talán politikai fogoly után. Az első jelentések 31 szökött fo­golyról szóltak, később ezt 29- re helyesbítették. A foglyok nem adták meg könnyen magúkét, a rendőrök tűzharcban fogdos- ták el őket, egy fogoly életét vesztette, egy másik súlyos se­besülést szenvedett, ötöt nem tudtak kézrekeríteni a rend­őrök és feltehető, hogy nekik már sikerült átcsúszni a határon Franciaországba. NAGYVILÁGBAN (Folytatás az 1. oldalról) A bolgár kormányfő és kísé­rete ezt követően koszorút he­lyezett el Georgi Dimitrovnak, a bolgár nép nagy fiának, a bolgár és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő har­cosának szobránál, a róla el­nevezett téren. A koszorúzásnál jelen volt Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Roska István külügyminiszterhelyettes, dr. Szénási Géza, hazánk szófiai nagykövete és Varga Pál vezér­őrnagy. Lázár György kedden ebédet adott Sztanko Todorov tisztele­tére az Orszógház vadász­termében. Az ebéden részt vet­tek a bolgár kormányfő kísé­retének tagjai is. Részt vett az ebéden Havasi Ferenc, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Púja Frigyes kül­ügyminiszter, Nemeslaki Tiva­dar kohó- és'gépipari minisz­ter, dr. Polinszky Károly okta­tási miniszter, Szépvölgyi Zol­tán, a fővárosi tanács elnöke, s a politikai, a qazdasági, a kulturális élet több más ve­zető személyisége. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden Lázár György és Sztan­ko Todorov pohárköszöntőt mondott. Délután a Parlament mi­nisztertanácsi termében meg­kezdődtek a magyar—bolgár hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport vezetője Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke, a bolgár tárgyaló cso­portot Sztanko Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnö­ke vezeti. * + BEIRUT: Komái Asszad, a libanoni parlament elnöke be­jelentette, hogy a nemzetgyű­lés szombat reggel tartja lét- fontosságú ülését, amelyen az ország alkotmányának módo­sításáról dönt. ♦ BUENOS AIRES: Argentí­nában folytatódnak a politikai gyilkosságok. Az elmúlt három nap alatt 27 személyt öltek meg politikai indokból. + KUVAIT: A kuvati rádió közlése szerint Kuvait és a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság elhatározta, hogy nagykö­veti szinten diplomáciai kap­csolatot létesít egymással. + WASHINGTON: Az ame­rikai legfelsőbb bíróság dön­tése szerint a rendőrőrsök ve­zetői ezentúl parancsot adhat­nak beosztottjaiknak a borot­válkozásra és hajnyírásra, amennyiben úgy Ítélik meg, hogy a hosszú haj és szakáll nem méltó a hatósági közeg megjelenésének méltóságához. + RÓMA: A milánói Ley- land—Innocenti üzem munkásai kedden, 132 nap után meg­szüntették a munkahelyük meg­szállását, miután megoldódott a gyár bezárása miatt keletke­zett konfliktus. ♦ KHARTOUM: Kulikov hadseregtábornok, a Szovjet­unió fegyveres erőinek vezér­kari főnöke, a honvédelmi mi­niszter első helyettese, aki hi­vatalos, baráti látogatáson Szudánban tartózkodik, kedden tárgyalásokat folytatott M. A. Basira altábornaggyal, a szu- dáni népi fegyveres erők ve­zérkari főnökével. Kulikov láto­gatást tett a szudáni hadsereg néhány légideszant egységé­nél is. + BUDAPEST: Hazaérkezett Moszkvából a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának delegációja, amely Palotay Sándor elnök vezetésével két­hetes látogatást tett a szov­jetunióbeli baptista, adventis­ta és pünkösdista egyházak meghívására. A delegációt fo­gadta V. N. Tyitov, a Szovjet­unió minisztertanácsa mellett működő Egyházügyi Tanács el­nökhelyettese. Kutatás A „Vize professzor" szovjet tudományos kutatóhajó Lenin- grádból elindult Izland és Grönland partjai felé, megkezd­ve a mintegy ezer szovjet tu­dós részvételével folyó „Polex— Szever—76" kutatási programot. A nagyszabású program során kutatóhajók egész flottája végez légköri és tengeri vizsgálatokat az Atlanti-óceán északi részén. Megpróbálják felderíteni a déli és északi tengerek közötti ener­giaáramlás törvényszerűségeit, és választ keresnek arra a kérdés­re, hogy az Cszaki-sark térségé­ben a századunk húszas éveiben tapasztalt felmelegedés után miért következett be immár hosz- szabb ideje tartó lehűlés. ♦ NEW YORK: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedd este — közép-európai idő szerint 21.30-kor - összeült, hogy a Rhodesia elleni gazdasági szankciók megszigorításáról tárgyaljon. Megfigyelők arra számítanak, hogy a BT-ülésen egyhangúlag elfogadnak^ egy olyan határozatot, mely az ENSZ alapokmányának hetedik fejezetére hivatkozik. A fejezet szankciók életbeléptetését írja elő arra az esetre, ha a nem­zetközi békét és biztonságot ve­szély fenyegeti. Az április 25-i parlamenti vá­lasztásokon induló pártok jel­vényeit kínálja egy utcai árus a Portugál Kommunista Párt választási plakátjaival díszített lisszaboni utcán. ♦ ♦ NICOSIA: Kétezer fiatal görög ciprióta tüntetést rende­zett a nicosiai amerikai nagy- követség előtt, hogy tiltakoz­zanak a március végén kötött amerikai-török katonai megál­lapodás ellen. A tüntetők kö­veket hajigáltak az épületre és letépték az amerikai zász­lót. A kordont vonó rendőrök könnygázbombákat vetettek be. Egy személy könnyebben meg­sérült. •f KAIRÓ: Handi Abu Zeca volt repülésügyi minisztert je­lölték ki Egyiptom új moszkvai nagykövetének. Az új nagykö­vet lényegesen kisebb befo­lyással rendelkező politikus­nak számít, mint elődje, Hafez Iszmail. •f MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin táviratot in­téztek Urho Kekkonen-hez, a Finn Köztársaság elnökéhez és abban szívélyes üdvözletüket küldik a szovjet-finn barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés alá­írásának 28. évfordulója alkal­mából. + RÓMA: Szadat egyipto­mi elnök kedden folytatta meg­beszéléseit az olasz főváros­ban, nyugat-európai kőrútjá­nak utolsó állomáshelyén. ♦ MOSZKVA: 65. születés­napja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tün­tették ki Henry Winstont, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának országos elnökét. Az amerikai kommunista vezető kedden a Kremlben vette át a kitüntetést. 19. De alig vehette fontolóra Rákóczi messzebbre tekintő haditerveinek megvalósítását, amikor híre érkezett a Nagy­várad környéki rác lázadás­nak. Váratlanul, egyik napról a másikra borult lángba Bi­har vármegye. A fejedelem haladéktalanul Diószegre vo­nult, onnan irányította a hát- batámdás leverését. Féktelen pusztításnak kellett gátat szab­ni, és gyorsan teremtettek ren­det a kurucok. A kényszerű kitérő után a felvidéki hadjárat nyitányaként Tokaj elfoglalására küldte Ber­csényi Miklóst, maga pedig Szatmár felszabadítására in­dult. Mindkét várnál patthely­zet alakult ki. A védők nem remélhettek segítséget, az ost­romlók nem számíthattak köny- nyű győzelemre. Rákóczi az ostrom irányítása közben a politikai szervező feladatokat is teljes odaadással látta el. Miközben harcolt, gondoskod­nia kellett az élet normalizá­lásáról. Változatlanul a nemes­ség és a jobbágyság közti súr­lódások adták a legtöbb okot az aggodalomra. Szeptember 28-án nyilvánosságra hozta a jobbágyságról szóló pátenst, amely szabályozta a katonás­kodó parasztok jogait és az otthonmaradottak kötelességeit Nem csorbította ugyan a ne­messég kiváltságait, de hatá­rozott intézkedéseket hozott a túlkapások ellen és a maga birtokain mutatott példát, mi­ként kell tiszteletben tartani a parasztok érdekeit. Október 8-án kétezer lovas és kétezer katona élén Tokaj­ba indult, hogy hozzáférhetőbb helyről tartsa kézben az ese­ményeket. Szatmár vára körül erős ostromgyűrűt hagyott hát­ra. Tokaj felé közeledve talál­kozott össze Bercsényi Miklós­sal, aki Károlyi Sándort hozta eléje hódolni. Szatmár főis­pánja, a dolhai ütközet győz­tese önként jött hűséget fo­gadni. Ez az esemény megha­tározó volt a többi főrangú csatlakozásában, de a nyere­ség egyúttal a bajokat, ellen­téteket is szaporította. Saját várát kellett ostromol­nia a fejedelemnek. Bercsé­nyi Miklóst Eger elfoglalásá­ra küldte, maga pedig tábor­ba szállt az egyelőre hozzá­férhetetlen erődítmény körül. Mindenkinél jo"bban ismerte ezt a terepet. A Bodrog és a Ti­sza vizétől védetten kuksolt a szigeten a vár, elfoglalásához kemény fagyokra lett volna szükség. Október közepén te­hát semmihez nem kezdhetett Rákóczi. Zaklatták,, fárasztot­ták az őrséget, de a télre vár­va elég ideje maradt a feje­delemnek országos érdekű ügyekkel törődnie. Lakhatna a városban, mégis kitart a tá­bori élet mellett, közelről kí­ván törődni katonái ellátásá­val, nevelésével, kiképzésével. Sátorába egymás után érkéz­nek a hódoló nemesek. A je­lentősebb személyekkel néha •naphosszat tárgyal négyszem­közt. Bizalmas eszmecseréiket titok fedi, s ez annál különö­sebb, mert Rákóczi hangsúlyo­zottan a nyílt döntések és tet­tek elvét vallotta. Tény vi­szont, hogy a tokaji tárgyalá­sok nyomán a nemesség nagy részét a maga hívévé tette. Számos nagyszerű harcostárs­ra lelt, mint amilyennek az if­jú Ráday Pál, nógrádi nemes is bizonyult Ugyanakkor kö­zülük kerültek ki a hitszegők is, meg azok a tehetségtelen parancsnokok, akik nem az ér­dem, hanem a rang szerint ju­tottak magas tisztségekhez. A mából nézve óhatatlanul szi­gorúbb mércével vélekedünk a fejedelem engedékenységéről, de ő is főnemes volt és abban a korban mély életérzéssé rög­ződött a származási előítélet. A nemesek legtöbbje Rákóczi fejedelmi származása előtt ha­jolt meg. Viszonzásul kegyeket vártak tőle. (Folytatása következik) Megmozdulás a radikálisok ellen A pekingi tüntetés utórezgései és visszhangja Kedd délelőttre elcsendesült a Peking szívében fekvő Tien An Men (Mennyei Béke Kapu­ja) tér. A politikai bizottság egyik tagja által „ellenforradalmi­nak” minősített hétfői1 meg­mozdulásra csak néhány ap­róbb nyom emlékeztet már: a Tien An Men délkeleti csücs­kében álló hivatali épület üsz­kös, kiégett bejárata és bevert ablaksora, a felgyújtott autók­tól befeketített aszfaltdarabok, néhány cserép és vércsepp. Az átlagosnál még mindig jóval több ember cirkál ugyan a, téren, de a „rossz elemek” mozgásának nincs jele. Kisebb- nagyobb csoportok tárgyalják a történteket az ismét felállított fényképész-dobogók mellett. Maga az obeliszk egyetlen apró koszorútól eltekintve üres, eltűntek a ki rag osztott versek és feliratok — közöttük termé­szetesen azok is, amelyek utóbb „ellenforradalminak" ne­veztettek. A japán lapok első oldalon számolnak be a pekingi ese­ményekről, részletes tudósításo­kat közölnek a nagyarányú tüntetésről. A lapok rámutat­nak, a tömeges megmozdulást az váltotta ki, hogy a hatósá­gok eltávolították a Tien An Men téri mártírok emlékművé­ről a Csou En-laj tiszteletére odahelyezett koszorúkat Több lap arra a következte­tésre jut, hogy a pekingi meg­mozdulás nem más, mint el­lentámadás a „kapitalista úton járók” ellen hadakozó radiká­lisokkal szemben. Ezt a néze­tet támasztja alá, hogy a KOODO japán hírügynökség tudósítása szerint a tüntetők számos egyetemistát megver­tek. A pekingi tüntetés mögött — mutat rá a japán sajtó — nyilvánvalóan a kínai párton belüli frakciók ellentétei hú­zódnak meg. A Szánkéi Sim- bun kommentárja szerint a pe­kingi megmozdulás egyik oka az, hogy a Teng Hsziao-ping ellenes kampány fokozatosan Csou En-ilaj ellenes jelleget öl­tött Kínában. A tüntetés tükrö­zi azt a nagyfokú elégedetlen­séget, amely a kínai lakosság körében tapasztalható a radi­kálisok kampánya miatt. A kínai hatóságok „ellenforradal­minak” minősítették a pekingi megmozdulást. Kérdés azon­ban, milyen eszközök állnak rendelkezésükre ahhoz, hogy egyrészt megfékezzék az ultra­baloldali elemeket, másrészt elérjék, hogy akaratuk érvé­nyesüljön a kínai tömegek kö­rében — írja a Szánkéi Sim- bun kommentátora. Pekingiek gyülekeznek a „népi hősök” emlékművénél, a Mennyei Béke Kapujának terén, hogy koszorúkat helyezzenek el a január­ban elhunyt Csou En-laj miniszterelnök emlékére. A felvételt áp­rilis 3-án a japán Aszahi Simbun című lap pekingi tudósítója készítette. Kissinger marad Nincs szó arról, hogy Kis­si ngert fel akarnák menteni külügyminiszteri tisztsége alól - jelentette ki hétfőn Ron Nes- sen, a Fehér Ház szóvivője. Ar­ról sincs tudomása - fűzte hoz­zá Nessen —, hogy Kissinger Ford elnök újbóli megválasz­tása esetén — nem kívánna a kormány tagja maradni. A Fehér Ház szóvivője a Kis­singer távozásával kapcsolatos híreszteléseket cáfolta s a cá­folat válasz volt Roger Morton- nak, Ford elnök választási kam­pánya új igazgatójának, aki szombaton a republikánus párt néhány vezetőjével folytatott beszélgetés során azt a ma­gánvéleményét fejtette ki, hogy szerinte Kissinger hosszú politi­kai karrierjének a végéhez kö­zeledik. A BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres: • AUTÓSZERELŐKET, • ASZTALOSOKAT, • KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐKET, • ÁCSOKAT, • SEGÉDMUNKÁSOKAT, • ÉJJELIŐRÖKET (LEHET NYUGDÍJAS IS). Jelentkezés: PÉCS, SZÁNTÓ KOVÁCS JANOS U. *1. ÉM. SZÁLLÓ. MINDEN ÉRDEKLŐDŐ LEVÉLRE VÁLASZOLUNK! LEVÉLCÍM: 7601 PÉCS, PF. 147. Bolgár kormányküldöttség hazánkban

Next

/
Thumbnails
Contents