Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)

1976-04-05 / 95. szám

Labdarugó Megérdemelt pécsi győzelem PMSC—Oroszlány 2:1 (2:0) Oroszlány, 800 néző. V.: Ja- czina. Pécs: Katzirz — Iványi, Schulteisz, Englóner, Kincses — Dárdai P., Bálint, Kiss — Kar­dos, Nagy, Jónás. Edző: Ko­vács József. Oroszlány: Papp L. — Németh, Viíkeleti, Szabó, Sipos — Papp M„ Kovács (Slampák), Horváth — Kava- lák (Babai), Dákai, Szlobodics. Edző: Mészáros Imre. Már a mérkőzés első percei­ben kialakultak a párok, ami­ből nagy taktikai harcra lehe­tett 'következtetni. A 3. percben Jónás jobboldali szögletét Papp elvétette, de nem volt ott pécsi csatár. A 7. percben Szlobodics beadását Papp elő­revetődve fejelte kapura, de Katzirz remek vetődéssel hárí­tott. A 13. percben Iványi hi­bájából Szlobodics elfutott a szélen, a beadását Dárdai P. ■kifejelte, majd a jobboldalról megismételt beadást Kavalák kapásból kapura lőtte, de Kat­zirz ismét remekül védett. A 23. percben Bálint remek lab­dával szöktette a jó ütemben kiugró Jónást, aki a kifutó ka­pus mellett a bal sarokba gu­rított (1:0). A 35. percben Víz- keleti szabadrúgását védte Katzirz. A 39. percben Bálint a jobb szélen ügyesen cselezge­tett és jó beadását Nagy a kapuba csúsztatta (2:0). Szünet után három perccel Dárdai P. remek cselekkel ját­szotta át a védőket, de 20 mé­teres lövése centiméterekkel szállt a kapu mellé. A 61. perc­ben Sipos baloldali beadását Papp M. Dákai elé fejelte, aki nem hibázott (2:1). A 70. perc­ben Dákai az ötösön nagy helyzetben estében nem talál­ta el a labdát. A 90. percben szabadrúgáshoz jutott, a pécsi csapat. A cselesen végrehaj­tott szabadrúgás után Jónás nagy helyzetben a kifutó 'ka­pusba rúgta a labdát. Nagy taktikai harcban első félidei fegyelmezettebb játé­kával megérdemelten győzött a nagy akarással küzdő PMSC. Katzirznak több remek védése volt. Iványi a második félidőre javult fel. Schulteisz és Engló­ner végig megbízhatóan ját­szott, Kincses a hajrára elfá­radt. A középpályások nagy területen játszottak, fegyelme­zetten végrehajtották a takti­kai utasításokat. A csatárok Komló-Volán 1:1 (1:0) Komló, 1500 néző. V.: Ha­lász. Komló: Buús - Keller, Ta'llósi, Steib, Kelemen - La- hó (Bányász, a 37. percben), Mód, Pál — Jánosi (Havasi, a 70. percben), Lingl, Radics. Ed­ző: Csaba Gábor. Volán: Papp - Vigh, Szepesi, Ebedli, Már­kus — Hajdú, Kű, Urbán — Szőke, Molnár (Németh, a 81. percben), Bartosik. Edző: Prei- ner Kálmán. A 11. percben vezetést szer­zett a hazai csapat. Pal a 11- es pont tájékán lefejelte a labdát, a megtorpanó Volán védők közül Radics kiugrott és a kifutó kapus- mellett a jobb alsó sarokba lőtt (1:0). A Komló vezető gólja után a Volán valamivel többet birto­kolta a labdát, de említésre méltó helyzetet nem teremtet­tek Buús kapuja előtt. A 26. percben Mód átadását Radics kapta, de az 5-ös sarkáról el­hamarkodottan fölé bombá­zott. öt perccel később Lingl szögletét a felfutó Steib fejel­te kapura, Papp a gólvonalon lábbal mentett. A 37. percben Keller elhúzott a jobbszélen, kapu elé ívelt, Jánosi négy lépésről lőtt, Papp kiütötte a labdát, majd Mód lőhetett, de ezúttal is bravúrral hárított a vendégek kapusa. A második félidőben a Vo­lán kezdett jobban és az 51. percben kiegyenlítettek. Urbán becsapta Kellert és a 11-es vonaláról a bal felső sarokba lőtt (1:1). Az első félidőben úgy ját­szott a Komló, ahogy azt szur­kolóik joggal elvárják. Erős iramot diktáltak és valameny- nyien nagy akarással játszot­tak. Helyzeteik alapján akár több gólos előnyre is szert te­hettek volna. Szünet utón el­szürkült játékuk, elfáradt a csapat. Szerencsére a Volán sem erőltette magát, így a biz­tosnak tűnő két pont helyett azért az egyiket otthon tart­hatták. A komlói védelemben Kelemen kikapcsolta az egyko­ri válogatott Szőkét. Keller jó felfutásaiért dicséretet érdemel. Középpályán Mód nyújtotta a legjobb teljesítményt, kár hogy helyzetei kimaradtak. A csatá­rok közül az első félidőben Ra­dics volt a legveszélyesebb, szünet után azonban eltűnt. A Volán csapatából Papp, Már­kus, Hajdú és Urbán volt a legjobb. Lázár Lajos Kossuth KFSE—Szekszárd 4:1 (1:0) Szekszárd, 2500 néző. V.: Marton. Kossuth KFSE: Szend- rei — Szőke, Zentai, Stier, Gál- bidi — Csider, Gálvölgyi, — Pogány, Bartha, Sipőcz, Fodor. Edző: Budai László. Szekszárd: Lipovszky — Zalavári, Simon (Micskó a 16. percben), Vágó, Lubastyik — Tóth, Laki — So- modi, Meszlényi, Szentes (Frep- pán dr. a 46. percben), Pusz­tai. Edző: Kormos Mihály. A 18. percben Bartha öt­méteres lesen kapta a labdát, a játékvezető továbbol intett és a csatár a kifutó Lipovszky mellett az üres kapuba lőtt. 1:0. Szünet után nagy iramot dik- táilt a vendégcsapat Az 53. percben Fodor baloldali be­adását Lipovszky a felső lécre ütötte, a lepattanó labdát Si­pőcz közelről a hálóba lőtte 2:0. Két perccel később az egymásra váró szekszárdi vé­dők közül a felfutó Szőke meg­szerezte a labdát és fordulás­ból nagy gólt lőtt 3:0. A 70. percben mintaszerű támadás végén Sipőcz növelte a vendé­gek előnyét 4:0. A 86. percben Tóth jobboldali beadását Laki fejjel csúsztatta a hálóba 4:1. Csapkodó játékkal, ideges hangulatban kezdett mindkét csapat. Simon sérülés miatti korai kiválásával megbomlotTa hazaiak hadereje, a védelem szinte átjáróháznak bizonyult. Fekete László BVSC—Olajbányász 0:0 Szőnyi út, 2200 néző, v.: Tóth L. BVSC: Pálinkás — Bodnár, Varga, Hosszú, B. Nagy — Turtócrky, Berecz, Aranyosi — Pethő (Lazsányi a 64. perc­ben), Nagy I., Kaszás (Papp a szünetben). Edző: Mezei György. Olajbányász: Vlaszák — Kovócshegyi, Doszpoth, Sa- vanyó, Müller — Készéi, Bo- gáti, Horváth Gy. — Sulyok, Söjtör, Füle dr. Edző: Lantos Mihály. Szünet után már a közép­pályán megrekedtek a vasutas rohamok, pontosabb összjáték- kal feljött az Olajbányász és akár a győzelmet is megsze­rezhette volna. Jók: Varga, B. Nagy, illetve Kovácshegyi, Doszpoth, Söjtör, Füle dr. # Az NB II. további eredmé­nyei: Bábolna—Dunaújváros 1:2t Nagybátony—Bp. Sparta­cus 0:3, Vasas Izzó—Dorog 2:2, Szolnoki MTE—Várpalota 3:0, Budafok—DVSC 2:4, MÁV- DAC—FÖSPED Szállítók 1:1. közül Kardos és Nagy sokat vállalt. Az oroszlányi csapatból Papp M., Szlobodics és Dákai volt a legjobb. Dr. Hamvas Antal Az NB II • állása 1. Dunaújváros 26 17 7 2 59-20 41 2. Budafok 26 15 5 6 61-38 35 3. Dorog 26 14 7 5 47-25 35 4. Kossuth KFSE 26 14 4 8 47-31 32 5. Volán SE 26 11 10 5 39-27 32 6. BVSC 26 11 8 7 42-31 30 7. DVSC 26 11 8 7 37-33 30 8. Szolnok 26 10 8 8 37-28 28 9. PMSC 26 10 6 10 27-23 26 10. MÁV DAC 26 9 7 10 31-35 25 11. Vasas Izzó 26 7 9 10 30-36 23 12. Várpalota 26 7 9 10 30-39 23 13. Nagykanizsa 26 7 9 10 25-35 23 14. Komló 26 7 9 10 25-41 23 15. Szekszárd 26 6 10 10 29-40 22 16. Oroszlány 26 6 8 12 31-43 20 17. FÖSPED 26 6 7 13 32-44 19 18. Nagybátony 26 7 5 14 26-44 19 19. Bp. Spart. 26 5 8 13 24-52 18 20. Bábolna 26 6 4 16 33-57 16 Wlegyebaifioltsög Csökkent a Szigetvár előnye Pogány-Steinmetz SE 2:0 (1:0). Pogány, 200 néző. V.: Dervenkár. Küzdelmes mérkő­zésen biztosan győzött a hazai csapat a továbbra is gyengén kedő Seinmetz SE ellen. Gól­lövők: Sdrál, Várbíró (11-es­tietföi sport Labdarúgó RUB III. Nehezen győzött a PVSK PVSK—EMG SK 2:0 (1:0). PVSK pálya, 350 néző, v.: Bá­lint. PVSK: Sulyok—Hergenrő- der (Mács), Szabó, Gyurina, Engert, Zoltai, (Mateisz), Ka­szás, Grünwald, Iván, Somogy- vári, Nagy. Edző: Lendvai Mik­lós. Alacsony színvonalú, unal­mas mérkőzésen csak a mind­két oldalon bővert kihagyott gólhelyzetek és a kiállítások okoztak némi izgalmat. A PVSK a kapu előtt valamivel ható-' rozottabb volt, ezért győzött. Kiállítva Hoffmann (EMG SK) a 72. percben, Mács (PVSK) a 81. percben. Góllövők: Hergen- rőder, Szabó. Jók: Hergenrő- der, Szabó, Gyurina, Nagy, il­letve Hábersdorfer, Szőke. Táncsics SE—Pécsi BTC 5:0 (2:0). Bőrgyár pálya, 200 néző, v.: Mátyus. Táncsics SE: Kiss— Eisemann, Kovács, Hadzopulosz, Hamar, Molnár K., Németh I., Burcsa II., (Matin), Molnár I., Kapcsos (Németh J.), Dobor. Edző: Csanda István. PBTC: Sass—Istókovics, Bárdosi, Bog­dán, Bodor, Bíró, Fieg'ler, Kiss, Lauer, Hajós, Daka. Edző: Hor­váth László. A minden részé­ben jobb Táncsics megérdemel­ten győzött a nagyon gyenge BTC ellen. Kiállítva Kiss (BTC) a 40. percben. Góllövők: Do­bor (3), Kapcsos, Molnár I. Jók: Kovács, Hamar, Molnár, Dobor, illetve Bárdosi. Bp. Építők—Barcs 4:0 (2:0). Budapest, 200 néző, v.: Ká- rolyfalvi. Barcs: Kótai (Kun) — Bencsik, Karsai, Dóczi, Kömpf, Winkler, Börcsök, Fodor (Pet- rovics), Gulyás, Nagy, Tóth. Edző: Mayer György. A jó na­pot kifogó Építők mindkét fél­időben irányította a játékot és ebben az arányban is megér­demelten győzött. Góllövők: Vass, Gáspár, Prandóczki, Rozs­nyó. Jók: Vass, (a mezőny leg­jobbja), Tóth, Kontha, Pauli, il­letve Karsai, Winkler, Tóth. BKV Előre—Mázaszászvári Bányász 5:1 (1:0). Budapest, 500 néző. V.: Rúzsa. Máza- szászvár: Szulics — Csábrák, Széles, Kólya, Katona, Pataki, Bíró, Kovács, Horony, Perényi (Demeter), Csordás. Edző: Ste- pán Tibor, A többet kezdemé­nyező és átgondoltabb játékot Hőre a labdáért a Táncsics—BTC mérkőzésen. Erb János felvétele nyújtó fővárosi csapat biztosan győzött. Góllövők: Sebestyén, Füsi, Gubán, Richtscheid, Pata­ki (öngól), illejve Pataki, Véménd—Perbál 2:1 (1:1). Véménd, 900 néző. V.: Lábodi. Véménd: Doszpod — Szabó, Rótt, JHüber, Kajtór, Kiss, Bo- rovácz, Fiochsz Takács, Orosz, Bencsik, Edző: Rónai István. Perbál: Németh — Cseh, Ko­vács I., Bajkó, Füstös, Olláry, Pálfi, Kovács II. (Nagy), Hüc­ker, Monós, Gönczö. Edző: Há- ri László. Kitűnő játékvezetés mellett sportszerű, nagy mér­kőzést vívott egymással a két csapat. Jobb csatárjátékkal megérdemelten nyert a Vé­ménd. Góllövők: Orosz, Rótt (11-esből), illetve Monós. Jók: Szabó, Hüber, Orosz, Bencsik, illetve Német, Kovács I., Mo­nós, Hucker. Dombóvár Spartacus— MEDOSZ ÉRDÉRT 3:1 (2:1). Dombóvár, 1000 néző, v.: Futó. Dombóvár: Dobos — Herte- lendi, Judik, Hfrth, Szloboda, Nagy, Vida, Olasz, Németh (Vámosi), Porcsa, Lódri. Edző: Szám FrigyÄ. Küzdelmes, iz­galmakban bővelkedő mérkő­zésen a hazaiak jobban kihasz­nálták helyzeteiket és megér­demelten nyerték a fontos mér­kőzést. Góllövők: Porcsa (2), Lódri, illetve Boruzs. Jók: Hirlh, Nagy, Porcsa, Olasz, illetve Boruzs, Gergely, Somogyvári. Az NB Ili. további eredmé­nyei: Lőrinci Fonó—Enying 3:1, Dunaújvárosi Építők—Ganz MÁVAG 0:0, Szf. MÁV Előre— Pénzügyőr 3:1. Szabadnapos volt a Siófok. Az NB III. állása 1. Ganz-M. 2. Szfv. MÁV 3. Pénzügyőr 4. BKV Előre 5 Lőrinci Fonó 6. PVSK 7. Véménd 8. Siófok 9. EMG SK 10. Táncsics SE 11. Perbál 12. Enying 13. Barcs Góltotó Ügy látszik nem volt meglepetés az 1:1-es döntetlenre végződött Komló—VOLÁN mérkőzés, mert nem kevesebb, mint 14 pályázó találta el a számszerű eredményt A szerencse Szabó Károlyné Pécs Varsány u. 26. sz. alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét, a vásárlási utal­ványt szerkesztőségünk titkárságán veheti át A következő heti szelvényeket szombat déli 12 óráig kell eljuttatni szerkesztőségünk címére: 7621 Pécs, Hunyadi u. 11. sz. PMSC—Szolnok: .......................................................................... P ótmérkőzés: Nagykanizsa—Szekszárd: ................................. A pályázó neve: ............................................................................... A pályázó lakcíme: ........................................................................... 2 5 17 4 4 60-24 38 24 16 2 6 55-29 34 25 14 6 5 47-38 34 24 14 3 7 50-29 3i 25 12 6 7 43-31 30 25 11 7 7 37-24 29 24 12 4 8 46-40 28 24 11 6 7 30-26 28 25 9 7 9 32-31 25 25 8 7 10 30-31 23 25 8 7 10 36-40 23 25 9 5 11 30-36 23 25 10 3 12 23-41 23 14. Mázaszászvár 25 5 9 11 30-35 19 15. Dunaújváros 24 5 9 10 23-33 19 16. Dombóvár 24 <S 5 13 22-41 17 17. Bp. Építők 25 6 4 15 31-44 16 18. ÉRDÉRT 25 5 5 15 22-38 15 19. BTC 24 4 5 15 24-56 13 Asztali- tenisz EB Befejeződtek Prágában az asztali- tenisz EB küzdelmei. A magyarok­nak egy bronzérem jutott, ezt Frank szerezte a férfi párosban a svéd Wikström oldalán. Eredmények: Fér­fi egyes: 1. Secretin (francia); 2. Sztrokotov (szovjet); 3. Orlowski (csehszlovák) és Martin (francia). Női egyes: 1. Hammarsley (angol); 2. Alexandru (román); 3. HeNmann (svéd) és Hendricksen (NSZK). Fér­fi páros: 1. Bengtsson, Johansson (svéd); 2. Orlowski, Kunz (csehszlo­vák) ; 3. Frank, Wikström (magyar, svéd) és Surbek, Sztipancsics (ju­goszláv). Női páros: 1. Hammersley, Floward (angol); 2. Grofova, Du- binova (csehszlovák); 3. Bergeret, Thiriet (francia) és Kneip, Simon (NSZK). Vegyes páros: 1. Sztipan­csics, Palatínus (Jugoszláv); 2. Or­lowski, Uhlikovo (csehszlovák). Az Európo-bajnakságon. a leg­eredményesebb csapat az angol volt, két arany- és egy ezüstérmével. Ugyancsak két aranyérmet szereztek a jugoszlávok. A magyaroknak egy bronzérem jutott. bői). Jók: Sdrál, Bánfai, Schádt, illetve Somogyi, Aradi. Porcelángyár-U niver sitas PE- AC 4:2 (0:2). Porcelán pálya. 200 néző. V.: Horváth. Az egyetemisták csapatából a já­tékvezető Kovács kapust és Fü­lét kiállította. A 9 főre olvadt vendégek ellen biztosan győ­zött a Porcelán. Góllövők: Lauer (2), Lőrincz, Mischl, illet­ve Csaba, Gáspár. Mohács-Sásd 3:0 (0:0). Sásd, 200 néző. V.: Deák. A második félidőben gólratörőbb, fegyelmezettebb vendégcsapat megérdemelten győzött. Kitűnő játékvezetés. Góllövőik: Stréb, Morvái, Patócs. Jók: Pártényi, Petrei, illetve Kolesnyikov, Ki­rály. Báty—Szigetvár 1:1 (1:1). Boly, 500 néző. V.: Szőke. A hazai csapat szünet utón fö­lénybe került, de fölényét nem tudta gólokra váltani. Góllö­vők: Marián, illetve Folk (ön­gól). Jók: Vigh, Hajdú, Dem- hardt, illetve Varga, Palotai, Kövesi. Beremend-Kesztyűgyár 3:1 (2:0). Beremend, 500 néző. V.: Meizer. Kitűnő játékvezetés mellett jóiramú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Góllövők: Barics, Schmidt, Róth, illetve Horváth. Jók: Barics, Schmidt, Horváth, Crik, illetve Balázs, Garai. Vasasi Bányász-Pécsi Kini­zsi 0:0. Vasas, 400 néző. V.: Máté. Alacsony színvonalú mérkőzés, csapkodó játék. Egyik csapatból sem lehet ki­emelni senkit. Mágocs-Sellye 1:1 (0:0). Mágocs, 300 néző. V.: Bartók. Tervszerűtlen, csapkodó játék, igazságos döntetlen. Góllövők: Wéber, illetve Czibor. Jók: Ve­réb, Mészáros, illetve Pető, Csorba. Gázmű-István-akna 4:1 (2:1). Pécsszabolcs, 300 néző. Megyei I. osztály állása 1. Szigetvár 19 13 5 1 51-15 31 2. Mohács 19 11 4 4 32-19 26 3. Pogány 19 9 6 4 27-19 24 4. P. Kinizsi 19 8 6 5 21-14 22 5. Sellye 19 9 3 7 30-19 21 6. Vasasi B. 19 8 5 6 23-20 21 7. Universitas 19 8 4 7 30-24 20 8. Kesztyűgyár 19 7 6 6 21-18 20 9. Boly 19 6 7 6 27-32 1 9 10. Beremend 19 7 4 8 26-36 18 11. Gázmű 19 5 7 7 30-29 17 12. Mágocs 19 5 5 9 21-33 15 13. Steinmetz SE 19 6 3 10 20-33 15 14. István-akna 19 6 2 11 19-29 14 15. Porcelángyár 19 3 5 11 24-28 11 16. Sásd 19 3 4 12 17-42 10 TÓID 1. Komló—Volán 1:1 x 2. Bábolna—Dunaújváros 1:2 2 3. Oroszlány—Pécs 1:2 2 4. Vasas Izzó—Dorog 2:2 x 5. Debreceni MTE—Gyöngyös 3:2 1 6. Borsodi B.—Egri Dózsa 2:3 2 7. Dunaújv. Ep.—Ganz-M. 0:0 x 8. Szfv. MÁV—Pénzügyőr 3:1 1 9. Gyula—Szegedi Dózsa 1:0 1 10. Ascoli—Napoli 0:0 x 11. Internazionale—Juventus 1:0 1 12. Sampdoria—Róma 1:0 1 13. Torino—Milan 2:1 1 + 1 14. Atalanta—Genoa 0:1 2 hétfői Dunántúli napló |>ejrsJe^eiJjWS1siS|4n^| Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents