Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-02 / 32. szám

Cunhal tárgyalást ajánl a szocialistáknak — A kommunisták bármelyik pillanatban készek tárgyaló- asztalhoz ülni a szocialista párt vezetőivel, hogy megvi­tassák antifasiszta akcióegysé­gük megteremtésének lehető­ségét., A két párt szövetsége nelkülözhetetlen a fasizmus fenyegető veszélyének elhárí­tásában - jelentette ki Alvaro Cunhal, a Portugál Kommu­nista Párt főtitkára szombaton este a Kommunista Diákszö­vetség megalakulásának 4. évfordulóján mondott beszédé­ben. A Lisszabonban megtartott nagygyűlésen Cunhal a szo­cialista pártra hárította a fe­lelősséget azért, hoqy eddig nem sikerült létrehozni a két pórt akcióegységét. Azt mond­ta, hogy a PSZP vezetői „jobb­oldali" politikát követnek. Bírálta a diákszövetség te­vékenységét. Rámutatott: ,,az élcsapat csak okker győzhet, ha magával tudja ragadni a tömegeket is”. A főtitkár állást foglalt amellett, hoqy a haladó kato­natisztek minél tovább gyako­rolják a hatalmat és részt ve­gyenek a politikai élet irányí­tásában. Méltatta azt az internacio­nalista támogatást, amelyben a Szovjetunió és a többi szo­cialista orszáq részesíti az ag­resszió ellen harcoló Angolai Népi Demokratikus Köztársa­ságot és népi felszabadító mozgalmat, az MPLA-t. Sür­gette, hogy a portugál kor­mány haladéktalanul ismerje el az MPLA-kormányt. Púja Frigyes Singapure-ba érkezett Púja Frigyes külügyminiszter S. Radzsaratuam külügymi­niszter meghívására hivatalos látogatásra február 1-én a Szingapúri Köztársaságba ér­kezett. A magyar külügyminisztert a repülőtéren S. Radzsaratuam, valamint a külügyminisztérium vezető tisztviselői fogadták. Jelen volt dr. Túri Ferenc, ha­zánk Singapure-ba akkreditált nagykövete. A TARTALOMBÓL TŰZHARC A KÉVE UTCÁ­BAN. A HDN és a Mun­kásőr című lap exkluzív ri­portja. A bűnöző rabolt géppisztollyal két vasutast megsebesített, egyikük meghalt. * UFO-K A FÖLD KÖRÜL? Tudósok mellette, ellene. LESZ-E DOMUS PÉCSETT? A Bútorértékesítő Vállalat vezérigazgatójának nyilat­kozata. AZ ÖSBÁRÓ UTÓDJA SZAKMÁT TANUL Látogatás Homoki-Nagy Istvánnál. EMBERCSEMPÉSZET KÍSÉRLETE az udvari- hatá rátkelőhelyen. LESI KÉSŐBBI ALAKJAIT Rajkin társulatánál Székesfehérváron. Ml LESZ VELED MAGYAR JÉGKORONG? JUGOSZLÁVIÁBAN A KAPOSVÁRI RÁKÓCZI összeállítási gondok. Világ proletárjai, egyesüljetek! hétfői Dunántúli napló XXXIII. évfolyam, 32. szám 1976. február 2., hétfő Ára: 1,50 Ft ■■■■■■ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Végre, tél a tél! JÁRHATOK AZ UTAK Ötven sérült a síkosság miatt Szánkózók a 400 ágyas klinikán A kutya nem eszi meg a telet — tartja a fáma. Az idén valóban megjött a hó, ha nem is karácsonykor és a téli szünidőben, de most január végén. Hat, tíz fokkal ala­csonyabb a hőmérséklet Baranyában és országosan is az utóbbi évek átlagához képest. Az országot egybe­függő hótakaró borítja, vastagsága 10—20 centi­méter, de a délkeleti me­gyékben — helyenként — félméteres hóréteg is talál­ható. Pécs és Garanya megye te­rületén a KPM hószolgálatá­nak jelentése szerint minden út járható. A megyében több mint hatvan hóeke, sózó, sa­lakszóró dolgozik éjjel-nappal. Ennek köszönhető, hogy a tá­volsági autóbuszok, minimális, tíz-tizenöt perces késéssel érnek rendeltetési helyükre. A helyi­járatok, beleértve a hegyi út­vonalakon közlekedő járműve­ket is akadálytalanul közle­kednek. A vonatok forgalmát sem akadályozta a pályateste­ket borító hó. A MÁV Pécsi Igazgatóságától csak kisebb késéseket jelentettek. A hirtelen meghízott hóréteg évek óta először nyújtott iga­zán kedvező lehetőséget a téli sportok kedvelőinek. A 34 és 35-ös mecseki járatok vonalán húsz pótjáratot indítottak va­sárnap. Sajnos, a szánkózás baleseteket is okozott. Hat fiatalt szállítottak tegnap a pé­csi 400 ágyas klinikára comb, mellkas és koponya sérülések­kel. Valamennyi baleset a tety- tyei szánkópályán történt. Az elmúlt héten a síkossá vált úttesteken csaknem féfszáz, elsősorban idős ember szenve­dett balesetet. Sokan nem számítottak a hir­telen lehűlésre, s ezért az első napokban sorban álltak a tü­zelőolajért, hogy otthoni kész­leteiket kiegészítsék. Az ellátás­ban zavar nem volt és nem is várható. A hideg időjárás és a hó tegnap igen rövid időre korlá­tozta a hagyományos pécsi vá­sárt. Az árusok legnagyobb ré­A mecseki lesiklópályán megrendezték az év első városi bajnok­ságát Fotó: Gregorics Iván sze már a késő délelőtti órákra felszedte sátorfáját. A környező megyék hóügye­letétől is kedvező jelentéseket kaptunk. Tolna megye egész területén az utak járhatók, Teg­nap a KPM munkásai megtisz­tították a nagydorogi utat is, ahol a szél hóbuckákat hordott össze. A mentőktől kapott tá­jékoztató szerint csupán kisebb sérülések történtek. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság egész területén tetővel fedett. üvegoldalas, nagyméretű etetőket építettek a madarak etetésére. A „ma­dárfogadókba" öt mázsa kö­les, cirok, napraforgó és ken­dermag, valamint két mázsa szalonna és tepertő „menüt" szállítottak ki. Ezenkívül csak­nem ezer fészekodut is kihe­lyeztek a szekszárdi dombvidé­ken elterülő ötezer hektárnál nagyobb erdőkben. Somogy megye területén is minden út járható, s a további zavartalan közlekedés érdeké­ben harmincöt úttisztítógép munkálkodik. Hosszú évek óta először nyílt igazán kedvező alkalom a Ba­latonon a jégsportok űzésére. Siófok térségében a part men­tén csaknem fél kilométer szé­lességben 16—18 centiméteres a jég, amely fakutyázásra, kor­csolyázásra kitűnően alkalmas. A rianások azonban ezúttal is óvotosságot követelnek a jégen tartózkodóktól. Ha az időjárás továbbra sem enyhül, akkor a meteorológusok szerint akár gyalogosan is átkelhetünk Sió­fokról Tihanyba. * Milyen időjárás várható? Ma, a néphit szerint, erre a medvétől kapunk választ. Ugyanis ha a talpas netán meglátja árnyékát, akkor még legalább negyven napi mosto­ha időjárásra számíthatunk. Ha pedig az idő borús, árnyékát nem látja meg és kinn marad, akkor rövidesen beköszönt a tavasz. És mit mond a meteoro- logia? Hazánkban borús, párás idő várható, ismétlődő hava­zással, hószólingózással és az ónos eső valószínűsége is nagy. Lényeges változás a következő 24 órában sem várható. Varga Ágnes Pillanatkép a Barcs-Universitas HDN Kupa mérkőzésről A labdarúgó HDN Kupa eredményei Három ll-est védett a kesztyűgyári kapus A főiskolások egyen­rangú ellenfelek voltak Barcs—Universitas PEAC 2:1 (2:1). Ifjúsági sporttelep, 100 néző. Vezette: dr. Rákóczi. A főiskolások egyenrangú ellen­felei voltak az NB lll-soknak. A vendég együttes egy szerencsés góllal szerezte meg a győzel­met. Gólövők: Nagy, Fodor, il­letve Kovács II. Pécsi Kesztyűgyár—Szigetvár 1:1 (1:1). Porcelángyári pólya, 50 néző. Vezette: Kulcsár. Jó­iramú találkozón a többet tá­madó Kesztyűgyár a rendes já­tékidőben is közelebb állt a győzelemhez. Végül a két pont sorsát a három 11 -est hárító kesztyűgyóri kapus, Heibl dön­tötte el. A 90 perc góllövői: Horváth, illetve Telek voltak. AZ „A” CSOPORT ALLASA: 4. Kesztyűgyár 5. PMSC I. 6. Universitas 7. Szigetvár 2 — 2 3:4 — 2 — 2 1:2 — Mohács—PBTC 0:0. Mohács, 300 néző. Vezette: Hámori. Az aránylag jó talajú pályán végig sportszerű, élvezetes mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, ám képtelenek voltak azokat érté­kesíteni. Tizenegyesekkel 4:3-ra győzött a hazai együttes. Boly—Pécsi Kinizsi 2:1 (0:0). Boly, 200 néző. Vezette: Paza­rok. A jobb erőben lévő hazai­ak végig támadták a mérkőzést és megérdemelten győztek a pécsiek ellen. Góllövök: Marián 2, illetve Kádár. A „B” CSOPORT ALLASA: 1. PBTC 2. Mázaszászvár 3. Mohács 4. Boly 5. PMSC II. 6. Véménd 7. P. Kinizsi Ha nem is népviseletben, de lendületes volt a kóló a sokácbálon. (Tudósítás a 2. oldalon.) Erb János felvétele Első forduló a Steinmetz Kupában Vasárnap 12 csapattal két csoportban, a porcelángyári és a kovácstelepi pályán kez­dődtek meq a Steinmetz Kupa mérkőzései. Az első forduló­ban a következő eredmények születtek: Steinmetz SE-lstván- aknai Bányász 3:2, Pécsi Por- celángyár-Szalánta 5:2, Bere- mend-Szentlőrinc 2:1, PMSC ifjúságiak-Pogány 2:0, Siklós- Pécsi Postás 3:1, Vasasi Bá­nyász-Pécsi Gázmű 3:0.

Next

/
Thumbnails
Contents