Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-27 / 57. szám
A Dunántúli napló 1976. február 27., péntek Ciklámen bemutató nyílt tegnap a Kossuth Lajos utcai virágüzletben. A Kertészeti és Parképítő Vállalat 15 tagú „Március 15.” ifjúsági szocialista brigádja az itt kiállított és általuk honosított ciklámennel indulnak az Alkotó Ifjúság pályázaton. A bemutató vasárnapig tekinthető meg. {Fotó: Barna T.) hírek 1976. FEBRUÁR 27 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SÁNDOR nevű kedves olvasóinkat A Nap leél 6.31 — nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 4.50 — nyugszik 15.09 órakor. Franz Mehring S zázharminc évvel ezelőtt, 1846. február 27-én született — és 73 éves korában, 1919-ben halt meg *— Franz Mehring, a német munkás- mozgalom kiváló harcosa, Németország Kommunista Pártjának egyik alapitója, a marxista történetírás és a forradalmi publicisztika mestere. Az 1880-as években csatlakozott a szociáldemokrata mozgalomhoz, s rögtön annak balszárnyán helyezkedett el. Hosszú időn át szerkesztette a Die Neue Zeit (Új Idő) című elméleti folyóiratot, majd a Leipziger Volkszeitung (Lipcsei Népújság) cimű szociáldemokrata napilapot, melynek hasábjain következetesen harcolt Bernstein revizio- nizmusa és más opportunista nézetek ellen. Az első világháború idején leleplezte a háború imperialista jellegét, elítélte a szociáldemokrata vezetők soviniszta politikáját. 1916-ban egyik alapítója volt a Spartacus Szövetségnek, majd résztvett Németország Kommunista Pártjának megalapításában. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett 1976. (este 7 órakor) Bemutatóbérlet. MOZI Park: Gyémánt Lady (4, 6, 8) Petőfi: Aranyvadászok (f5, f7, f9) Kossuth: Kamilla, te vagy a sorsom! (10, 12, f7, f9) Próbaidősök (f3, f5) Fekete Gyémánt: A fej nélküli lovas (6) Jószerencsét: Hubai őrnagy (5, f8) Rákóczi: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (5, 7) Május 1.: Hegyen völgyön (f6) Boly: Az lesz majd a nap (7) Harkány: A túsz (7) Komló, Május 1.: Orpheusz az alvilágban (4, 6) Komló, Zrínyi: A kis Mikula kapitány (4) Legenda a nyúlpaprikásról (6) A bronz karkötő (8 órakor) Mohács: Keserű csokoládé (6, 8) Pécsvárad: Ne sírj tele szájjal! (7) Sásd: Monsieur Verdoux (7) Sellye: Szembesítés (7) Siklós: Ne hagyd magad, Pitkin! (7) Szigetvár: A hazáért harcoltak (8) Várható időjárás péntek estig: változóan felhős, párás idő, legfeljebb egy-két helyen átfutó esővel. Mérsékelt délnyugati, majd a Dunántúlon megélénkülő és nyugatira, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 6—11 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: felhőátvonulások, legfeljebb elszórtan kisebb esőkkel. Élénk északnyugati szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5, plusz 10 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. A Duna vízállása Budapestnél: 188 cm, vízhő: 3,0 fok. Fákat telepítenek a Szalai András utcában A faáttelepítést tegnap megkezdte a Kertészeti és Parképítő Vállalat, a Szalai András utcában. A szükséges földet már a múlt héten kiásták, a közművesítés és az időjárás lehetővé tette, hogy csütörtökön elkezdjék az áttelepítést. A faiskolából és a Ho Si Minh parkból teherautón földlabdával szállítják a 13—14 éves fákat, immár végleges helyükre, a Szalai András út piac téri oldalára. A tavaszig — a közművesítéstől függően — közel negyven fát telepítenek át erre a területre, mintegy pótolva a József Attila utcában kivágott fákat. ♦ — Nagy Mária, az MSZBT főtitkára tegnap Pécsre látogatott és a Sörgyár MSZBT tagcsoportjának munkájáról tájékozódott. — A magyar zene- és táncművészet 30 éve címmel kiállítás nyílik ma este háromnegyed 7 órakor a Pécsi Nemzeti Színház előcsarnokában. A kiállítást Eck Imre, a pécsi balett művészeti vezetője nyitja meg. — Pécsi szerző cikke egy rangos szovjet folyóiratban. A napokban jelent meg a moszkvai Puskin Orosz Nyelvi Intézet kéthavonta megjelenő folyóiratában, a „Russz- kij jazik za rubezsom” (Az orosz nyelv külföldön) dr. Hajzer Lajos, a Pécsi Tanárképző Főiskola orosz tanszéke adjunktusának legújabb cikke. A csaknem 100 országba eljutó folyóiratban ez már a harmadik cikke a pécsi szlavistának. — Előadás. A külkereskedelem aktuális kérdéseiről tart előadást dr. Bakos Gábor, az MTA Közg. Tud. Intézet munkatársa ma délután 14 órai kezdettel Pécsett, a Tudomány és Technika Házában. — Zárva tart a Fülep Lajos emlékszoba. Zengő- várkonyon a Fülep Lajos emlékszoba technikai okok miatt egy hónapig zárva tart. ♦ Esküvő MICZAI ANIKÓ és GESZTI ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. február 28-án, 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2.). Kétezer méteres fúrás Abaligeten Időben és mélységben „országos rekordot" állított fel a Mecseki Érc- bányászati Vállalat kutató és mélyfúró üzeme. Tegnap reggelre 2000 méteres mélységig jutottak az abaligeti érc- és földszerkezeti kutató fúrással. Magyarországon eddig csak olajkutató fúrással voltak képesek ilyen mélységig haladni. Az elmúlt esztendőben, augusztus 4-én indult a munka, 1253 méteres mélységben elszerencsét- l^nedett a lyuk, kénytelenek voltak kiépíteni a kanadai fúróberendezéseket és szovjet gépekkel folytatni a munkálatokat. Nébli Imre brigádja teljesítményben is rekord- eredményt ért el: hat és fél hónap alatt mások lényegesen kisebb mélységig fúrtak. ♦ — Az Országos Módszer Vásárra utazott Pécs és Baranya legjobb ifjúsági klubvezetőinek 20 fős csoportja Bokor Béla, a Megyei Tanács népművelési tanácsadó csoport- vezetője vezetésével. A Székesfehérváron 27—28 —29-én megrendezendő módszer vásáron az ország legjobb klubvezetői és klubjai találkoznak, cserélik ki tapasztalataikat. — A moszkvai rádió magyar adásainak és levelezőinek klubja alakul vasárnap 10 órakor a Hőerőmű mozitermében. A pécsi és baranyai érdeklődők jelentkezését várják, akik rendszeres hallgatói, vagy levelezői a moszkvai rádiónak. — A Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa ad hangversenyt szombaton, február 28-án, délután 17 órai kezdettel Pécsett, a Csontváry múzeumban. Vezényel Dobos László és Tillai Aurél. Közreműködik Zaszlavik György. — Megnyílt Pécsett, a Surányi úton a korszerűsített 174. számú élelmiszer- bolt. Az egyéb munkák mellett új kazánt is beépítettek a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat dolgozói, 130 ezer forintos költséggel. — Mi leszek, ha nagy leszek? A Komlói Úttörőház 8. osztályosok klubjának Mi leszek, ha nagy leszek sorozata résztvevői a Carbon Könnyűipari Vállalattal ismerkednek szombaton délután. Ez alkalommal találkoznak az üzem KISZ tagságával is. — TAIALT TÁRGYAK. Ai alábbi talált tárgyak átvehetők: Pécs m. város Tanácsa V. B. II. kér. hivatala igazgatási osztályán: aktatáska, munkaruha, arany karkötő, karára. A III. kér. hivatal igazgatási osztályán: pénztárca, kerékpár, táska iratokkal, karóra. — A Magyar Jogász Szövetség Tudományos Bizottsága kihirdette a Magyar Jogász Szövetség, a Közalkalmazottak Szak- szervezete, a TOT, az OKISZ, a TIT és az Országos ügvédi Tanács által 1975. évre meghirdetett pályázatok eredményét. Dr. Vókó György, a Mecseki Szénbányák Béta Bányaüzemének jogásza az országos pályázaton tanulmányával második díjat nyert. — A népművészet ifjú mestere, Schüszler Mária tanít népdalokat, Balázs István és népi zenekara muzsikál, filmet tekintenek meg az érdeklődőka Magyarországi néptánc sorozatból, Bodai József vezeti a táncházat szombaton este 18 órai kezdettel Pécsett, a József Attila Művelődési Házban. 04-05-07 30 ezer forintos tűzkár. Tóth László lakatos, a budapesti KLÍMA Ktsz dolgozója szerdán tűzveszélyes helyen, engedély nélkül hegesztett. A Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat területén épülő hungarocellel szigetelt hűtőtároló meggyulladt; 30 ezer forintos kár keletkezett. A pécsi tűzoltók által megmentett érték 4 és félmillió forint volt. KLeforrázta a kukta. Tegnap délután Pécsett, a kertvárosi új lakótelepen, az Etelka út 6. szám alatti lakásán Nagy József gépkocsivezető — valamilyen oknál fogva — korábban nyitotta fel a tűzhelyen lévő kukta fedelét. A kiáramló gőz arcán és a hastájékán súlyos égési sebeket okozott. Nagy Józsefet a mentők a Honvéd Kórházba szállították. Horgász klubnap A MOHOSZ Baranya megyei Területi Bizottsága értesíti a pécsi és baranyai horgászokat, hogy 1976. február 29-én, (vasárnap) délelőtt 10 órai kezdettel Pécsett, az Ifjúsági Házban Misota István, a pogányi horgász egyesület titkára a süllő horgászatról tart előadást. Az előadás után bemutatásra kerül a „Kap a süllő'’, valamint a „Gazsi és a cselgáncs” című film. ♦ — Jól sikerültek az első keltetések. A Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat pécsi keltetőjében kikeltek az első naposlibák. Ezen a héten szállítják a 7500 naposlibát a sásdi termelőszövetkezetbe. — Mezőgazdász bál lesz Szigetváron az Oroszlán étteremben szombaton este 8 órakor. — Kevesebb szója vetőmagot importálunk 1976-ban mint a korábbi években. A PISO (a Borsó és Szója Vetőmagtermesztési Rendszer) mintegy 40 ezer hektárra állított elő vetőmagot, csak fajtaszaporításhoz vásárolnak külföldről közel hat vagonnal. — Egy hónappal korábban teljesítette vállalt kötelezettségét a Pécsi Cipész Szövetkezet. Miután tegnap elkészült a ötezredik pár női lábbeli a Konzumex Külkereskedelmi Vállalatnak, aki lengyel piacon értékesíti a pécsi cipőket. — Népszerűek a pécsi gyerekcipők. A Baranya megyei Cipész Szövetkezet 1975-ben működése óta először ért el 30 millió forintot meghaladó termelési értéket. Különösen népszerűek, közkedveltek a gyermekcipők, melyekből évente 200 ezer párat gyártanak. Schneider Lajos népdal- éneklési verseny Százharminc általános és középiskolai diák nevezett be az ötödik, jubileumi Schneider Lajos népdaléneklési versenyre. Február 28-án, délelőtt 10 órakor Mohácson énekes és hangszeres kategóriában baranyai és Tolna megyei fiatalok vetélkednek. A délutáni eredményhirdetést követően a legjobbak a közönségnek is bemutatkoznak. Az immár hagyományos találkozóra meqhívták Schneider Lajos özvegyét is. ♦ — A Budapesti Műszaki Egyetem Vári irodalmi színpada március elsején este 19 órai kezdettel mutatja be műsorát Pécsett, az Ifjúsági Házban. Tapéta és árnyék címmel mimetikus játékot mutatnak be Weöres Sándor műveiből, ezt követően Bevégezetlen tagozódás címmel örkény-összeállí- tással jelentkeznek. Az együttes művészeti vezetője Debreczeni Tibor. — Cheddár — Írországból. Választékbővítésre — Írországban gyártott, import sajtkülönlegességet hozott forgalomba a napokban a Baranya megyei Tejipari Vállalat. A Cheddár minőségi sajt, enyhén sós, aromáson savanykás ízű különlegesség. Az újdonságból a pécsi üzleteken kívül a fogyasztási szövetkezetek vidéki üzleteibe is szállítanak. — Gyújtsunk szótárat. Az Ércbányász és a Mecseki Bányász című üzemi lap szógyűjtő pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a régi, idegen eredetű szakkifejezések magyar megfelelője terjedjen el. A március végén záruló pályázatot igen nagy érdeklődés kíséri. A pillanatnyi állás szerint 380 szó beküldésével Török István MÉV- dolgozó áll az első helyen. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: min* dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek* klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkor* ház. Gyermeksebészeti, gyér* mekfülészeti betegek részé* re páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napo* kon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész terüle* tóról. Belgyógyászat, sebészet, trau* matológia: II. számú Klinika Égési sérülések: Honvéd Kór* ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya* és agysérülések: Idegsebészet. SOS—ELET telefonszolgálat hívószáma: 12*390, este 7-t 51 reggel 7 óráig. HJ}- 0RA A NAGYVILÁGBAN-f HAVANNA: Havannában megkezdődtek a magyar—kubai tervegyeztető tárgyalások. A magyar delegációt Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a kubait Osvaldo Dorticos köztársasági elnök, a tervbizottság elnöke vezeti. A szívélyes, elvtársi légkörben lefolyt első tanácskozáson a delegációk vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország aktuális gazdasági kérdéseiről. Ma, pénteken a Huszár István vezette delegáció Kuba egyik ipari fellegvárába, Cienfuegos városába látogat el. + VARSÓ: Lengyelor- szágszerte befejeződtek a Nemzeti Egységfront vajdasági bizottságainak plenáris ülései, amelyeken a közelgő választásokkal kapcsolatos feladatokat vitatták meg és megállapodtak a képviselőjelöltek személyében. A tanácskozások részvevői támogatásukról biztosították azt a javaslatot, hogy a Nemzeti Egységfront választási platformjául fogadja el a LEMP hetedik kongresszusának programját. + TOKIÓ: A japán parlament csütörtöki döntése szerint folytatják a tanúkihallgatásokat a Lockheed megvesztegetési botrány ügyében. A parlament költségvetési bizottságában megtartandó újabb „nyílt tárnvalásra" március elsején kerül sor. ♦ WASHINGTON: — Kissinger amerikai külügyminiszter szerdán fölkereste Ford elnököt és beszámolt neki latin-amerikai útjának eredményeiről. Ezt követően a kongresszus néhány tagjával áttekintette az amerikai külpolitika főbb kérdéseit. ♦ PEKING: Richard Nixon volt amerikai elnök Pekingben tett négynapos látogatásának befejeztével csütörtökön a délkínai Kantonba utazott. Nixon a kínai fővárosban összesen nyolc óra hosz- szat tárgyalt Hua Kuo- Fenq ügyvezető miniszterelnökkel és fogadta őt Mao Ce-tung is. A volt elnök szombaton utazik vissza az Egyesült Államokba. + STOCKHOLM: Abdur Rázzák, Banglades stockholmi nagykövete szerda este bejelentette, hogy országában lezajlott politikai fejlemények elleni Tiltakozásul lemondott tisztségéről. Hozzáfűzte, hogy Svédországban kíván letelepedni. + LONDON: A Nagy- Britannián végigsöprő influenzajárvány február 13. és 20-a között 762 halálos áldozatot követelt. Az 1969—70 telén pusztított járvány heti „rekordja" 3000 haláleset volt. + WASHINGTON: Semmi szükség a Szabad Európa és a „Szabadság" Rádióra —, jelentette ki Wayne Hays demokratapárti képviselő, az amerikai képviselőháznak a Külügyminisztérium munkáját ellenőrző albizottságának elnöke. A tekintélyes politikus szerint a két rádió tevékenysége „annyit ér, mintha jegesmedve bundáját húznánk a malacra..." Hays már korábban ismételten bírálta a két rádió működését. Az Építő- és Tatarozó Vállalat ebben az évben 86-87 millió forinttal gazdálkodhat. A rendelkezésre álló összeg nyolcvan százalékát részben lakóházak, részben intézmények felújítására fordítják. Folytatják az Ágoston téri általános iskola födémcserével egybekötött teljes felújításába Jókai-Kálvin utcai lakótömb emeletráépítését A legfőbb lakásfelújítást PIK-rendelésre végzik, így többek között a Petőfi utca 61., 63., 65., 67. szám alatti épületeknél kerül sor a „generál-javításra”. A Kossuth utcában az 57., 59., 61., 69., 71-ben, a Hunyadi út 8., a Felsőmalom utca 9. számú házakhoz vonulnak fel. Ezeken kívül az István-aknán a 22. és a 24. számú épületeket újítják fel, folytatják az elefántos-tömb munkálatait, úgyszintén a Geisler Eta utca 5. számú ház födémcseréjét és teljes felújítását. Idei vállalásuk szerint a Kó- czián Sándor utcai és a Köztársaság téri óvodák bővítését kezdik el. Egyik legérdekesebb feladatuk közé tartozik a Balokány ligetben megvalósuló ifjúsági szórakoztató egység. Alapozásához már tavaly hozzáfogtak, jelenleg az alapozó-gerendákat betonozzák, A népszerű csónakázótó mellett emelik majd az egyszintes, nyolcszög alapú épületet. A kis palota kupolás épület, faburkolás teszi keleties hangulatúvá. A belső terület galériás megoldással készül, itt 118-an férnek el. Nyáron szabadtéri asztalokat és székeket helyeznek el a kinti tánctér körül. Az üléssorok lépcsőzetesen emelkednek, egymástól nyírt élősövénnyel választják el őket Az asztalok mellett 430 fiatal foglalhajt majd helyet. A beruházás előreláthatólag öt és fél millió forintba kerül. Az iskolák, vállalatok KISZ-tagjai jelentős mértékű társadalmi munkát ajánlottak fel, és így a közös ösz- szefogás eredményeként a harmadik negyedévben már birtokukba vehetik a létesítményt, A KISZ városi Bizottságának patronálása mellett az Ifjúsági Ház „kezelésében" működik majd az ifjúsági park, amely remélhetőleg sokat enyhít a jelenlegi szűkös szórakozási lehetőségeken. B. A.