Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-09 / 8. szám
1976. január 9., péntek Dünantuli naplö 3 Hozzátartozik az általános műveltséghez Állampolgári ismeretek • A jelöltek esek a kérdések felére tudtak válaszolni • Dr. Ádám Antal a kézikönyv szerkesztője • Átfogó kép a magyar politikai mechanizmus rendjéről A Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézetében kísérletek kezdődtek a magyar—csehszlovák együttműködéssel megvalósuló nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban. Kicsinyített hajózsilipben uszályok modelljeit helyezték el és így vizsgálják a kifolyó és töltő nyílások méreteit. Az érdekes hidraulikai kísérlet után az intézet munkatársai szak- véleményt adnak a tervezőknek. Nagy az érdeklődés Torna - kismamáknak A táborok haszna 1500 baranyai fiatalt, várnak az építőtáborok Az ifjúsági építőtáborok egyik fő célja a közösség formáló erejének felhasználása, a közvetett nevelés. A másik cél a társadalmi munka, a termelésben való aktív részvétel elősegítése. A táborozó fiatalok fogalmazták meg ezt a kettős feladatot a pécsi Ifjúsági Házban, ahol a nyári táborok értékelését tartották. Az eredményeket nem is annyira a számokban kifejezhető termelési érték, inkább a lelkesedés, tenniakarás adja. Ha mégis ragaszkodunk a számokhoz, akkor sem csalódunk. Baranya megyéből 1975-ben négy táborhelyre 1200 fiatal jelentkezett. A csepeli ..Mező Imre" építőtáborban építési segédmunkával kellett a közép- iskolás fiúknak megbirkózniuk. A 130 tanuló a szerződésben előírt napi 54 forint/fő norma helyett fejenként 215 forint értékű társadalmi munkát produkált egy nap alatt; ez 400 százalékos túlteljesítésnek felel meg, azaz több, mint 578 ezer forint a végeredmény. A törökbálinti koedukált táborban 900- an 466 ezer forintot, o rákos- palota-új palotai „Váci Mihály” táborban, — ahol a Rákos-patak tisztítása volt a feladat, - 220 fő 213 ezer forint értékű munkát végzett. Első alkalommal itt szervezték meg a középiskolai cseretáborozást. Lengyel fiatalok érkeztek Újpalotára és Baranyából 40 tanuló utazhatott Lengyelországba. A kísérlet bevált, szoros barátságok szövődtek a néhány hét alatt. A mieink szinte egész ruhatárukat kicserélték és a lengyel ifjúsági szervezet egyenruhájában érkeztek haza. Idén a Bólyi ÁG várja a hallgatókat, főiskolásokat, ahol már a norma szerint dolgoznak és a teljes összeget kézhez kapják. Ezenkívül a középiskolai táborokba is hívják őket, ahol fakultatív speciális kollégiumok vezetésével segítik elő a gyerekek szórakozását, művelődését. Az idei nyáron 1500—1700 fiatalt várnak 39 központi építőtáborba. Most készül a törökszentmiklósi ÁG új tábora, ahová ezer baranyai tanuló jelentkezhet. A tábort egy arborétum közepére telepítik, 10-12 személyes összkomfortos faházakba. Az értékelés záró eseményeként jutalmazták a legjobban dolgozó brigádokat, a Széchenyi István Gimnázium XI. sz. leány és a Leöwey Klára Gimnázium III. sz. fiúbrigádját és azokat is, akik negyedszer vagy ötödször táboroztak. „Van-e önnek joga arra, hogy a hallgatóság tagjai között legyen; A) a kerületi, községi tanács ülésein, B) a kerületi, községi tanács vb- ülésein, C) az országgyűlés tanácskozásain? - Mi az alkotmány? — Melyik állami szerv dolgozza ki és fogadja el a Magyar Népköztársaság alkotmányát? - Kik választják Magyarországon a kormány tagjait? - Kinevezhet-e a kormány valakit országgyűlési képviselőnek? — Magyarországon mi helyettesíti az ország - gyűlést, amikor az nem ülésezik? A „Riporter kerestetik” egyik elődöntőjén ezek a kérdések szerepeltek azon a tesztlápon, amellyel sokan „elvéreztek" a jelöltek közül. Próbálja az olvasó megválaszolni a kérdéseket, aztán tegye kezét a szivére: ugye nem is olyan könnyű . . . Pedig ma már nem túlzás azt mondani, hogy az alapvető politikai, állampolgári ismeretek éppúgy hozzátartoznak az általános műveltséghez, mint például a technikában, vagy a művészetekben való jártasság. S hogy ez sajnos nincs meg, arra legjobb bizonyíték: a riporter-je- löltek nagy többsége a tesztlápon szereplő 65 kérdésnek csak a felére adott elfogadható választ. Iskolában nem tanítják De az átlagember — aki nem szerepei nap mint nap a közéletben, viszont érinti, érdekli a politika — honnan is tudná, hisz Magyarországon állampolgári ismereteket — a jogi egyetem kivételével- iskolában nem oktatnak. Pedig hosszú idő óta fontos politikai törekvés az államelmélet, az államszervezet és a szocialista demokrácia fejlesztése. A társadalom építését szervező politikai erők érdekelA VÁTI. elkészítette a Tihanyi-félsziget komplex rendezési tervét, amely a maga nemében első az országban. A tervezők egyeztették a táj-, a természet- és a műemlékvédelem közös érdekeit. Elsődlegesen fontosnak tekintették a félsziget természeti, építészeti és néprajzi értékeinek megmentését, konzerválását. A rekonstrukció során újjárajzolódik a félsziget térképe: kialakítják a tek abban, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei vegyenek részt a társadalom építésében. Ezeket a tényeket figyelembe véve határozta el a Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett működő elméleti munkabizottság, hogy az állampolgárok közéleti, politikai ismereteinek bővítése érdekében kidolgoz és kiad egy terjedelmesebb, igényesebb kiadványt „Állam- polgári ismeretek" címmel. A közélet keretei A kötet szerkesztője - dr. Ádám Antal pécsi egyetemi tanár, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának elnöke — és szerzői kialakították a kiadvány tematikájára vonatkozó elképzeléseiket. Arra törekszenek, hogy könnyen áttekinthető képet adjanak a magyar politikai mechanizmus összetevőiről, szervezeti rendszeréről. Be szeretnék mutatni a társadalmi szervezeti formák fajtáit, a különböző társadalmi szervezetek tevékenységét, az állami szervek felépítését, rendeltetését és tevékenységi formáit. A szervezetek felépítése és rendeltetése csak kiindulópont lesz ahhoz, hogy az állampolgárok megismerjék: milyen őket megillető jogok alapján kapcsolódhatnak be a különböző szervek munkájába. Az állampolgárok közéleti tevékenységéhez, közérdekű munkájához azonban nemcsak körbe vezető sétautak, a ge- rincutak és az erdők sétányainak gyűrűs szerkezetét. A terv előírja a táj jellegének megőrzését. Ebben jelentős szerepet kap a szőlőművelés. Pince-présházakat a kijelölt helyeken is — csak minimálisan 1800 négyzetméteres nagyságú telken, 30 négyzetméter alapterületen, a hagyományoknak megfelelő stílusban lehet építeni. a társadalmi és állami szervek nyújtanak keretet. Ismeretesek a közvetlen demokrácia fórumai — falugyűlések, termelési tanácskozások stb. —, amelyek ugyan nem szervezetekhez tartozó formák, de a különböző szervezetek közreműködnek a létrejöttükben. A demokratikus jogok közé tartozik például a közérdekű javaslattétel joga, de ezzel sincs tisztában az állampolgárok többsége. Pedig az alkotmány is kimondja: „bármelyik állampolgár bármelyik társadalmi vagy állami szervhez közérdekű javaslattal, vagy indítvánnyal fordulhat. A szervek pedig az ilyen javaslatokat kötelesek érdemben elbírálni és annak eredményéről a bejelentőt értesíteni." A nyolctagú munkaközösség elsősorban a bizonyos társadalmi-politikai ismeretekkel rendelkező, de nem jogász emberek számára készíti a könyvet. Haszonnal forgathatja minden vezető és beosztott, aki bármilyen formában szerepel a közéletben, hiszen a kiadvány mintegy kézikönyv-szerűen a magyar politikai mechanizmus rendjéről nyújt majd átfoqó képet. Ez év tavaszán kerül a kötet nyomdába, megjelenése a második félévben várható. Megkaphatná minden tizennyolc éves... Végezetül annyit: bár a szerzők nem tankönyvnek szánják, de már vannak törekvések arra, hogy az iskolákban is oktassanak állam- polgári ismereteket, s a könyv a tanulóifjúságnak is hasznára válik. Talán még azt is meg lehetne tenni, hogy a Hazafias Népfront a 18 éveseknek a nagykorúság küszöbén ünnepélyesen átadna egy ilyen kötetet. Panics György Hetente három alkalommal kismamák igyekeznek a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények rheumatológiai osztályára. Dr. Takács Gyuláné gyógytornász vezetésével reggel fél nyolctól kezdődik a terhességi torna, illetve az előkészítés a szülésre. Manapság, amikor a rendelkezésre álló altató-, érzéstelenítő szerek segítségével a legsúlyosabb műtéteket is fájdalommentesen hajtják végre - érthető, hogy a szülő nők is egyre inkább igénylik a fájdalmak enyhítését, netán teljes megszüntetését. Francia orvosok kezdték alkalmazni a hipnózist és az éber szuggesztiót, a fájdalmak enyhítésére, majd századunk elejétől a fájdalomcsillapítók, nyugtatok, görcsoldók, altatók sokaságát próbálták és próbálják ki a szüléseknél. Az 1920-as évektől azonban azt is vizsgálják, hogy miért keletkezik a szülési fájdalom, amikor az ember minden más élettani működése fájdalom- mentes. E vizsgálatok alapján született meg Angliában Read eljárása a „félelem nélküli szülés", és a Szovjetunióban a pavlovi tanításokra épült pszi- choprofilaktikus módszer. Pavlov tanítványai kísérletekkel igazolták, hogy a fájdalom lehet feltételes inger, de lehet feltételes reflex is. Kísérlettel lehetett bizonyítani azt is, hogy az embernél a szó is elegendő a feltételes reflexhez, s ezért oly szoros a kapcsolat tudatunkban a szülés és a fájdalom között. A pszichoprofilaktikus módszer célja, hogy a kismamák megismerjék szervezetüket, a szülés minden mozzanatát. Ha az elméleti tudást és a gyakorlati felkészülést lelkiismeretesen elsajátítják, akkor érteni és követni tudják az orvos és a szülésznő utasításait és az aktív együttműködés eredményeként gyors és fájdalommentes szülésre számíthatnak. Ezért kezdeményezte a megyei és a városi tanács egészségügyi osztálya a terhestornát és a szülésre való előkészítést a rheumatológia tornatermében. A két-három hónapos várandósok hat héten át vesznek részt terhestornán, s ez idő alatt megtanulják a helyes légzést, lazítást, állást, járást, has-, mell- és hátizomerősítő gyakorlatokat végeznek s előadásokat hallgatnak a terhességről. A szülésre való előkészítésre a hat-hét hónapos várandósok járnak. Szakorvosok tájékoztatják őket a szülés folyamatáról, egy-egy szakaszáról, illetve megtanulják, hogy milyen légzéstechnikával, lazító gyakorlatokkal segíthetik legjobban szülésüket. A terhességi torna, illetve az előkészítés gondozás jellegű, s bár Pécsett csak november 17-e óta vezették be, nagy az érdeklődés iránta. Török Éva Elkészült a tihanyi rekonstrukció terve „A tervet túlteljesítjük" Esztergályos — párttitkár Esztergályosok, marosok, lakatosok, hegesztők ... Több mint félszázan dolgoznak Pécsett az Építőgépgyártó Vállalat szállítóberendezések gyárának nagycsarnokában. A hatalmas horizontál-eszterga- gépnél áll Dúsa János esztergályos, szeme a forgó munkadarabon, egy betonvasvágó gép alkatrészén. — Most ezeket készítem kalocsai testvérgyárunknak, postamunka - mondja. — A jövő héten már valószínűleg át- állok más munkára. Szíriának készítünk építőanyaqgyártó berendezéseket, alkatrészeket. Ha leáll a qéppel - következnek a közügyek. Négy éve alapszervezeti párttitkár, a legutóbbi választásoktól pedig a Városi Pártbizottság tagja is.- Közel háromszázan dol- qoznak ebben a gyárban, de két telephellyel — mondja. — Ez itt az állomás melletti a régi, a másik a Nagyárpádi úton az új, körülbelül a fele létszámunk már ott dolgozik. Az ötödik ötéves tervben ezt a telepet felszámoljuk, valamennyien kiköltözünk. Éppen a naookban tartottunk munkásgyűlést, amelyen a budapesti Építőgépgyártó Vállalat — amelynek mi csak gyáregysége vagyunk - vezetői vázolták a jövőnket. Továbbra is természetesen az építőiparban használatos gépek, alkatrészek gyártása lesz főfeladatunk. Dúsa elvtárs véleménye, hogy a pártalapszervezet és a gazdasági vezetés „szinkronban" van. — Taggyűlésen tárgyaltuk meg például az üzem- és munkaszervezési gondokat. Nem állunk rosszul, de még tervszerűbben is tudnánk végezni munkánkat. Ennek érdekében megfelelő határozatokat hoztunk. Az üzem- és munkaszervezés keretében nagy figyelmet fordítottunk a takarékosságra. Dossziét vesz elő, benne táblázatok, kimutatások. — A személy- és teherautóknál az üzemanyag-megtakarítás több mint huszonöt- ezer forintot hozott, — a gépkocsijaink nem mennek üresen, visszfuvarokat szervezünk, ez is hozott a konyhára vagy száznyolcvanezer forintot. A hulladékanyag fel- használásával közel kétszázezer forintot takarítottunk meg. Valóban érdemes ezekkel foglalkoznunk. Hadd említsek meg a sok kicsi sokra megy alapelvre egy példát: a gőzfejlesztőgépek kipróbálását ésszerűbben végezzük, ezzel háromezer forint értékű gázolajjal használtunk kevesebbet. Pénz ez is. A gőzfejlesztőgépek gyártásánál még van lehetőség takarékosságra, például az importanyag ésszerűbb felhasználásával.- A további fejlődés érdekében mit tart főfeladatnak?- A szakmunkásképzést. Szép tanműhelyt létesítettünk, lakatosokat képezünk. A nagyfokú munkaerővándorlás azonban sok problémát okoz. — Mosolyogva teszi hozzá: — A szakember utánpótlásról személyesen is gondoskodom. Egyik fiam elsős a gépipariban, a másik is szeretne ott tanulni.- ön tagja a Városi Párt- bizottság pártépltési munka- bizottságának.- Most készítünk egy felmérést a nők politikai, szak- mai és közéleti tevékenységéről. Én öt vállalatnál tanulmányoztam ezt a témát — természetesen munkaidő után. Jelentésem is része lesz az összefoglalónak. A munka végzése közben sok tapasztalatot szerezhetek, amelyeket itt a gyáron belül is hasznosíthatok.- A gyárban marxista esti középiskolát szerveztek.- Nem szeretnék én sem lemaradni - ebben a tanévben fejezem be tanulmányaimat az esti egyetemen. Jó példával kell elöljárni, mert a párttagok szakmai, társadalmi munkája egy kollektíva életében mindig meghatározó. Készülnek a beszámoló taggyűlésre. A múlt évi beszámoló taggyűlésen hozott határozatok végrehajtását is megvizsgálják.- A szakmai munka — a társadalmi tevékenység sok elfoglaltsággal jár. De - mint mondja — jó időbeosztással el lehet végezni. „Jut még arra is idő, hogy néhány szakival időnként összedugjuk a fejünket és a szakmai munkát segítő kis újításokon is gondolkodjunk.” Garay Ferenc