Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1976-01-09 / 8. szám

Dunántúli Tlaplo 1976. január 9., péntek 14 lakásból álló épület alapozását kezdték meg a Mecseki Szénbányák Épí­tési Üzemének dolgozói Pécsett a Komját Aladár utcában. Elkészülte után az épület valamennyi lakásába a szénbányák bányamentői költözhetnek majd be. Fotó: Maletics László 1976. JANUÁR 9 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyug­szik 16.11 órakor. A Hold kél 10.50 — nyugszik------­ó rakor. Simon kai Lajos S zázhuszonöt evvel ezelőtt, 1851. ja­nuár 9-én született Nyír­egyházán — és 59 éves korában halt meg Buda­pesten — Simonkai Lajos botanikus, Borbás Vince mellett a XIX. század má­sodik leiének legjelentő­sebb magyar llórakuta- tója. Az eperjesi gimnázium tanulójaként kedvelte meg a botanikát; 1870-től a pesti egyetemen termé­szetrajzot hallgatott, s 1872-ben a növénytani tanszéken lett tanárse­géd. Csakhamar tanári oklevelet is szerzett, ké­sőbb doktorált. Több vi­déki nagyvárosban is ta­nárkodon, s 1891-től a budapesti VII. kerületi fő­gimnázium természetrajz tanára volt; innen ment nyugdíjba, 1908-ban. A növénylöldrajz mel­lett főleg növényrendszer­tani kérdésekkel loglal- kozott; Így — 1888 és 1908 között — megírta Magyarország tölgyeinek, hársfáinak, szilfáinak, ju­harfáinak, ribiszkéinek stb. monográfiáit. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tosca (este 7 órakor) Bajor-bérlet. Kamaraszínház: Caligula (es­te fél 8 órakor) Bemutató­bérlet. MOZI Park: Oklahoma olaja (f4, hnő. 8) Petőfi: A sakál napja (hn3, fő. n9) Kossuth: Oklahoma olaja (f10. hn12) Forrófej (2. 4) A sakál napja (6, hn9) Fekete Gyémánt: Játszd újra, Sam! (6) Jószerencsét: Na­dira (5, 7) Rákóczi: A má­sodik áldozat (5, 7) Május 1.: Hangverseny Bangladesért (fő) Boly: Szerelmi bűntény (7) Harkány: A fekete far­mer (7) Komló, Május 1.: A négy muskétás (4, 6) Komló, Zrínyi: A rejtelmes sziget (f4, hnő órakor) Macbeth (8 óra­kor) Mohács: A Charlot-k bejárják Spanyolországot (6, 8) Pécsvárad: Pisztolypárbaj (7) Sásd: Gyilkosság leírása (7) Sellye: Egy magyar ná- bob + Kárpáthy Zoltán (7) Siklós: A szép fruskák völgye (7) Szigetvár: Egy tiszt nem adja meg magát (6, 8) idfijnrás Várható időjárás péntek es­tig : változóan felhős, párás idő, számottevő csapadék nél­kül. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő délnyu­gati, nyugati szél. A. hajnali órákban helyenként köd. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: általában mínusz 2, mínusz 7 fok között, északkeleten kevéssel mínusz 10 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 0, plusz 5 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: felhős, párás, kö­dös idő, helyenként kisebb havazás, havas eső, eső. Időnként megélénkülő nyuga­tias szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában mínusz 1, mínusz 6, északke­leten mínusz 5, mínusz 10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 0, plusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 szá­zalékán várható. Február 29.: Busófarsang Mohácson A téli mulatságok ked­velőit idén is várja Mo­hács a hagyományos bu­sójárásra. Február 29-én lesz a Duna-parti város híres farsangi ünnepélye, amely az ország minden részéből, sőt a szomszé­dos országokból is vonz­za az érdeklődőket. No­ha még hetek vannak vissza a látványos ese­ményig, Mohácson meg­kezdődtek az előkészüle­tek. A nap „főhősei", a busók, számbaveszik, ki­egészítik kellékeiket, a festett ijesztő famaszko­kat, a subát, kereplőket, hogy a karneválra min­den együtt legyen. Elmen­tek a meghívók Baranya neves magyar és nemze­tiségi együtteseinek, me­lyek szintén rendszeres szereplői a vidám prog­ramnak. Jugoszláviából két művészeti csoportot várnak. A szervezők ki­egészítő műsorokról is gondoskodnak. Kiállítá­sok, hangversenyek, divat- bemutató teszi majd em­lékezetessé a mohácsi farsangolást. ♦ — Januárban befejezik Siklóson 30 OTP lakás építését. A másfél, két- és két és fél szobás la­kások átadásával teljesí­tették a szerződésben vállalt 342 lakás felépí­tését. Ezt követően meg­kezdik az újabb szerző­dés alapján a 75 új OTP lakás építését. — Új lakótelepi utat adtak át a napokban Nagypeterd községben. A 450 méter hosszú út egy­millió 50 ezer forintos tanácsi költséggel épült. — Csaknem százhu­szonötezren keresték fel tavaly az ország egyik legszebb barokk-klasszi­cista stílusú épületét, a nagycenki Széchenyi kas­tély-múzeumot. A XIX. századi állapotának meg­felelően restaurált kas­tély májusban fogadta a legtöbb érdeklődőt; egy hónap alatt több mint húszezren jártak Nagy- cenken. Tavaly 1600 tár­latvezetésen ismertették a múzeum gazdag doku­mentumanyagát, továbbá a korabeli tárgyakkal berendezett szobákat, amelyeknek falait a Szé- chenyi-család tagjainak portréi díszítik. — Sétány, cukrászda, park. A pécsi belváros rekonstrukciós tervét is­mertettük tegnapi szá­munkban. A terv kész, megvalósítására a város távlati fejlesztésében bi­zonyára sor kerül, de az V. ötéves tervben erre nem lesz pénz. — Gazdag programmal emlékezik meg Szabolcs- Szatmár megye népe II. Rákóczi Ferenc születésé­nek 300. évfordulójáról. Az ünnepségsorozat már e hónap végén megkez­dődik. Január 29—31 kö­zött Nyíregyháza és Vaja fogadja annak a tudo­mányos vitaülésnek a résztvevőit, amelynek na­pirendjén a Rákóczi- szabadságharc befejező szakaszának, utolsó évei­nek értékelése, feldolgo­zása szerepel. — Szépítik a Szalai András utcát. Az MHSZ, az SZMT, az Ifjúsági Ház környékén tegnap reggel lebontották a felvonulási épületeket, megkezdték a talajegyengetést, valamint a vörössalak terítését il­letve döngölését. A terü­letet később parkosítják. ♦ Menetrend-változás A MÁV Pécsi Igazgatósága közli, hogy 1976. január 26-tól a Dombóvár—Bátaszék vi­szonylatban közlekedő sze­mélyszállító vonatok menet- i end je megváltozik. A válto­zásról az állomások részletes felvilágosítást adnak. MÁV Pécsi Igazgatósága Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeietek gyer- mekbelbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — A kerthelyiség, a konyha és az étterem tel­jes rekonstrukcióját vég­zik Harkányban, a Bá­nyász étteremnél. A Ba­ranya megyei Vendéglátó Vállalat 600 ezer forintos beruházásában készülő korszerűsítést várhatóan júniusra fejezik be. — Szolnokon, az or­szág legnagyobb cukor­gyárában augusztus 28- án kezdték meg a ter­més feldolgozását, s a hét közepéig 53 ezer va­gon répából vonták ki a cukrot. A szolnoki gyár­ban február első napjai­ban ér véget a szezon. Együttesen mintegy 61 — 62 ezer vagon répa kerül feldolgozásra, ami a gyár történetében termelési re­kordot jelent. — Bezárt Pécsett, a Kossuth Lajos utcai 204. számú élelmiszerbolt. A szokásos évi tatarozást két héten belül befejezik, a munka során két gépet is kicserélnek. — Buszvárót adtak át Kákics és Marócsa közsé­gekben. — Besorolás kötelező. Tegnap felfestették a Kodály Zoltán utca keleti végét. Az ABC áruház előtti autóbuszmegállót követően pedig besorolást jelző táblát helyeztek el. — Négyputtonyos aszú. Befejezte az 1975. évi aszútermés feldolgozását a tokaj-hegyaljai állami gazdasági borkombinát, a neves bortermő vidék legnagyobb szőlősgazdá­ja. Az évszázad aszús évének tartott 1972-es esztendő után az elmúlt év is a kiemelkedő aszús évjáratok közé tartozik: a kombinát saját termé­séből és felvásárlásból együttesen 14 000 mázsa aszúsodott szőlőszemből készítette a világszerte ismert és keresett termé­szetes csemegebort. A több mint 400 év óta változatlan recept tech­nológiája ismét némileg változott. Még tavaly is kizárólag úgynevezett gönci hordókban erjesz­tették az aszúszemeket, az idén viszont már 500 hektoliteres tartályokban zajlott le ez a folyamat. A Vili. MAGYAR JATÉKFILMSZEMLE KÜLFÖLDI FILMJEI A Vili. Magyar Játék­filmszemle Intéző Bizott­sága pontosította a film­szemlén megtekinthető külföldi filmek program­ját. Ennek megfelelően a következő filmek tekint­hetők meg a pécsi film­színházakban : Patöfi 10-én 21.00 órakor A felső tízezer (angol, ren­dezte: Medák), 11-én 21.00 órakor Amarcord (olasz, rendezte: Fellini), 12- én 21.00 órakor Fog­lalkozása riporter (USA, rendezte: Antonioni), 13- án 21.00 órakor A pré­mium (szovjet, rendezte: Mikazjan), 14-én 19.00 órakor Jelenetek egy há­zasságból I—II. (svéd, rendezte: Bergman), 15- én 21.00 órakor Foglal­kozása riporter. Kossuth 10-én 19.00 órakor Amerikai éjszaka (fran­cia, rendezte: Truffaut), 21.00 órakor Amarcord, 11-én 21.00 órakor Jele­netek egy házasságból I—II, 12-én 21.00 órakor Amarcord, 13-án 21.00 órakor Foglalkozása ri­porter, 14-én 21.00 óra­kor Amerikai éjszaka, 15-én 17.00 órakor A fel­ső tízezer, 19.30-kor Jele­netek egy házasságból I— II. ifjúsági Ház 10-én 19.00 órakor Fog­lalkozása riporter, 21.00 órakor Amerikai éjszaka, II- én' 19.00 órakor Fog­lalkozása riporter, 12-én 19.00 órakor Jelenetek egy házasságból I—II, 13- án 19.00 órakor A fel­ső tízezer, 15-én 17.00 órakor Elátkozott körzetek (lengyel, rendezte: Ma- jewsky), 19.00 órakor Amarcord. ♦ — Befejeződött a deb­receni Déri múzeum re­konstrukciója. A fél év­századdal ezelőtt készült épületet bekapcsolták a távfűtésbe, kicserélték a villany-, víz- és gázveze­téket, klíma-berendezést kapott a képtár. A kupo­la mellett két kisebb ki­állítótermet alakítottak ki. — Gyorsabb ügyvitel. Új utalványozógép gyor­sítja a munkát január elejétől az OTP Baranya megyei Igazgatóságán. A hitelpénztórban lévő új gép egy gombnyomással három műveletet tud el­végezni. Lengyel orvos küldött­ség érkezett tegnap Pécs­re, dr. Kovacsics János egészségügyi miniszté­riumi főosztályvezető kísé­retével. A kéttagú dele­gációt tegnap dr. Kóbor József, a Baranya megyei Tanács egészségügyi osz­tályának főorvosa, ma pe­dig a POTE rektora, dr. Tigyi József fogadta. A vendégek, Irena Antos- ezuk és dr. Tadeusz Ja- marovik tanulmányozták a megye egészségügyi dolgozóinak munkáját, életét és a megyei etikai helyzet változását. * A Magyar Írók Szövet­ségének meghívására algériai íróküldöttség ér­kezett hazánkba dr. Re- kibi Abdallahnak, az Al­gériai írószövetség főtit­kárhelyettesének vezeté­sével. A küldöttség ismer­kedik irodalmi, művészeti életünkkel, látogatást tesz irodalmi lapoknál, könyvkiadóknál, az ELTE bölcsészkarán, találkozik írókkal, műfordítókkal. A hazánkban tartóz­kodó Romesh Chandrát, o Béke-világtanács főtit­kárát csütörtökön délután hivatalában fogadta Sar­lós István, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára. A szívé­lyes, baráti légkörű talál­kozón véleményt cserél­tek a nemzetközi helyzet, a béke-világmozgalom időszerű kérdéseiről, va­lamint a Budapesten ez év októberében megren­dezésre kerülő fejlődési világkonferencia előkészí­téséről. Lapzárta Az Új Kina hírügynök­ség jelentette: Csou En- laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság Politikai Bizott­ságának tagja, a Politi­kai Bizottság állandó bi­zottságának tagja, a KKP Központi Bizottságának alelnöke, a Kínai Népköz- társaság államtanácsának elnöke, a kínai népi poli­tikai tanácskozó testület állandó bizottságának el­nöke Pekingben január 8-án reggel rákban meg­halt. 78 éves volt. A ha­lálhírt a KKP Központi Bizottsága, az országos népi gyűlés állandó bi­zottsága és a Kínai Nép- köztársaság államtanácsa jelentette be. * Trygve Bratteli norvég miniszterelnök o parla­ment csütörtöki ülésén hivatalosan bejelentette: pénteken benyújtja V. Olav királynak a Norvég Munkáspárt tagjaiból álló kormány lemondását. * Szófia. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak első titkára csütör­tökön a bojanai kormány­rezidencián fogadta Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának első tit­kárát. * Egyre nagyobb mére­teket öltenek a dolgozók megmozdulásai Spanyol- országban. A madridi metro alkalmazottai után csütörtökön a főváros környékén 30 ezer, az or­szág északi részén levő Arilesben 6500 vasmunkás lépett sztrájkba. A mad­ridi ipari övezetben csak­nem 15 ezer dolgozó szüntette be a munkát. A rendőrség a főváros különböző részein gumi­botokkal verte szét a m u n ká stü ntetéseket. Az Olymposz legmagasabb csúcsán székelő Zeusz elren­delte a minden szinten köte­lező, szigorú takarékosságot. Ez időtől minden kisisten azzal foglalkozott, hogy bebizonyít­sa: az ő működési területén minden lyukas garas elvonása a költségvetésből katasztrófát idézne elő. A nagy takarékos- sági kampány vége az lett, hogy a világ működtetésének költségei 17.4 százalékkal emelkedtek. Zeusz azonban nem nyugodott bele a dolog­ba. Elhatározta, személyesen száll le az Alvilágba, ott felül­vizsgálja a holt lelkek helyze­tét és ahol lehet, igyekszik leg­alább Hádeszt, a földalatti bi­rodalom fejét rávenni a spó­rolásra. Persze, az sírt és jajgatott: a földi bűnök életen túli bün­tetése amúgy is korszerűtlen, elmarad az igényektől. Ilyen körülmények között mit lehet­ne még kivenni a költségve­tésből? Mindegy, körüljárták a he­lyeket, amelyeken az elkárho- zott lelkek vezekeltek az éle­tükben elkövetett súlyos bűnei­kért. Egyszer csak odaértek Sziszifoszhoz, Korinthosz egy­kori királyához, aki élő korá­ban ártatlan embereket fojta- tott a tengerbe. Azóta azzal foglalkozott, hogy iszonyú nagy sziklát hengerített föl egy magas hegyre; óm, mi­előtt a csúcsra ért volna, a szikla mindig visszagördült a völgybe. „Nem gazdaságos ez így” — szólt Zeusz oktatólag. „Őszintén szólva sajnáltam már az öreget. Úgy értsem ezt, hogy a jövőben traktor vontat­ja majd a sziklát?" — kérdez­te Hádész. „Azt nem, drágult az üzemanyag — felelte a Nagyisten. — Hanem nevez­zük őt ki az Egyetemi Ifjúság Tehermentesítési Bizottsága (EITB), az Egyetemisták Spor­tolási Lehetőségeit Növelő Ta­nács (ESLNT), valamint az Egyetemi Menzák Mennyiségi és Minőségi Feljavításával Foglalkozó Szerv (EMMMFFSZ) elnökéül, eddigi tapasztalatai éppen alkalmassá teszik a feladatok ellátására és három költséges funkciót mindjárt meg is takarítunk. Azonban gazda nélkül csi­nálta meg ezt a számítást Sziszifosz, minden funkciójá­ban rövid-, közép- és hosszú­távú terveket készített és en­nek nyomán rendkívüli prémiu­mokat, céldíjakat, újítási költ­ségeket utaltatott ki Hádésszel magának. Ezáltal háromszor annyira került, mint Zeusz lá­togatása előtt. Nem járt job­ban a kötélfonó Oknosz ese­tében sem. A szerencsétlen bűnöző hiába készítette a leg­tetszetősebb fonatokat, szama­ra mindet felfalta. A Nagy­isten elrendelte, hogy az éhes állatncrk külön üzemben állít­sanak elő tápot — a nyers­anyag egy részét a Nyugatal­világból importálják — ezzel ugrásszerűen nőni fog a kö­téltermelés. De nem így lett. A kötelet azontúl kivitték Nyu­gatalvilágba az említett alap­anyag ellenértékeképpen. A szamártáp önköltsége is nőtt, így aztán az Alvilág még rá- fizetésesebb lett, mint azelőtt. A Nagyisten most már óva­tos lett. A negyvenkilenc férj­gyilkos Danaida esetében már gondos előkalkulációt készít­tetett Hádésszel — hol vezes­senek be náluk szigorú taka­rékosságot. Az Alvilág királya azonban kijelentette, bármit is tennének, nem tudják meg­akadályozni a termelésük ár­szintjének emelkedését. így az­tán a negyvenkilenc szeren­csétlen asszony változatlanul töltötte a Léte folyó vizét a feneketlen hordóba. A minden újítástól rettegő Hádész kedv­telve nézte nagy igyekezetü­ket: a Léte víszintje is megma­radt és a bűnös hölgyek se erőltették túl magukat az üres edénnyel. Nem is intézkedett azonnal. Visszatért az Olymposzra és ott tárgyalt Hermész külkeres­kedelmi, Pozeidon közlekedés- ügyi, valamint Demeter tájé­koztatásügyi istennel. Ezután közölte döntését: a takarékos­ságot nem az Alvilágban kez­dik, mert ott nem értik őt meg. Mégis az Olymposz legalkal­masabb erre. Itt működik a Földfölötti, Földi és Földalatti Folyókat Felforgató kutató intézet (FFFFF). Hasonló profilú ku­tató intézet működik még a Földön is. Eredményeink még r.em mutatkoznak. Ezért az in­tézeteket áthelyezik az Alvilág­ba, egyesítik a danaidák víz­merőtelepével. Ezzel két FFFFF-t megtakarítanak. Azóta nem 49, hanem 490 danaida meri a vizet feneket­len hordóba. A gazdaságos­sági mutatók kiszámítása fo­lyamatban van. Máté György A takarékos Zeusz

Next

/
Thumbnails
Contents