Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-29 / 28. szám
Dunántúli naplö 1976. január 29., csütörtök Keserű csokoládé A HÉT FILMJEI A TUDÓS MAGÁNÉLETE Jevgenyij Hrinyuk rendezte ezt a színes szovjet filmet, amelynek egyik főszerepét Innokentyij Szmoktu- novszkij játssza. Őrá a magyar moziközönség a Ványa bácsi, a Hamlet, a Bűn és bűnhődés, valamint Az el nem küldött levél című filmekből emlékezhet. Ez az új szovjet film lirai hangvétellel ábrázolja egy házaspár szerelmét. KESERŰ CSOKOLÁDÉ Színes, szinkronizált olasz film, benne csupa „nagy név": Nino Manfredi, Anna Karina, aztán az író-rendező Franco Brusati. Érdekessége: Nino Manfredi nemcsak a főszerepet játssza, hanem a forgatókönyv egyik szerzője is. HÍREK 1976. JANUAR 29 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ADÉL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.16 — nyug* szik 16.39 órakor. A Hold kél 15.39 — nyugszik 15.09 órakor. Romain Rolland C záztiz évvel ezelőtt, 1866. január 29-én született — és 78 éves korában, 1944-ben halt meg — Romain Rolland, kiváló francia Nobel-dijas regény- és drámairó. A pályája kezdetén irt értékes zenetörténeti tanulmányait két kötetben (Hajdani muzsikusok, Jelenkori muzsikusok) gyűjtötte össze. A Dreyluss- ügy körüli harcokra reagált első színdarabjával (Farkasok, 1897.), s ezt követő forradalmi drámaciklusával (Danton, Július 14., Eljö majd az idő). ,,A nép szinháza" megvalósításáért küzdött; ide sorolható még Szerelem és halál játéka című, Európa-szerte nagy sikert aratott darabja is. Politikai eszmei tisztánlátása folyamatosan érlelődött meg, az első világháború szörnyű megpróbáltatásai, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme kapcsán. Az Írónak a szocializmus, a forradalom igenlése irányába történt eszmei fejlődését mutatja Az elvarázsolt lélek című regénye, s a francia forradalomról szóló drámaciklus befejező darabja, a Robespierre. Jelentősek nagy emberekről (Beethoven, Michelangelo, Tolsztoj, Gandhi) irt életrajzi tanulmányai is. Közéleti és publicisztikai tevékenységével szembeszegült az előretörő fasizmussal. Ma esfe SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szeretők a hullámhosszon (este 7 órakor) Jászai-bérlet. Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány (du. 3 órakor) MOZI Park: A lopakodó Hold (f4, hnó, 8) Petőfi: Keserű csokoládé (5, n8) Kossuth: A tudós magánélete (10. 12) Ulzana (f3. Í5) Nappali fény (f7. f9) Fekete Gyémánt: Svejk, a derék katona (6) Jószerencsét: A keresztapa másik arca (5, 7) Rákóczi: A fekete farmer (5, 7) Május 1.: Nem adom a lányom (fó) Boly: Vérdíj Kovpak fejére (7) Harkány: Ostromállapot (7) Komló, Május 1.: Nem zörög a ha- raszt (4, 6) Komló, Zrínyi: Én és a Tábornok (4, 6, 8) Mohács: Bosszú a bércek között (6, 8) Pécsvárad: Sivatagban, őserdőben (7) Sásd: Mr. Süket trükkjei (7) Sellye: Alfredo, Alfredo (7) Siklós: öten, aiuket leírtak (5, 7) Szigetvár: Huckleberry Finn és a csirkefogók (6) Mussolini végnapjai (8) Várható időjárás csütörtök estig: jobbára borult idő, többfelé ismétlődő havazással. A sokfelé erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél lassan mérséklődik. Kisebb hófúvás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 4, mínusz 8, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 0, mínusz 4 fok között. Ülőkék a középkorból Sopron keleti határában, a balfi fürdőhöz vezető út mentén értékes műemlék, XII. századból származó román stílusú, úgynevezett „pihenő- kereszt” látható. Ezek az oszlopalakú szobrok a középkorban arra szolgáltak, hogy kőülőkéiken megpihenjenek a vándorok. A város több részén voltak ilyen pihenőhelyek, amelyeket rendbehoztak, s most a Soproni Városszépítő Egyesület kezdeményezésére rendbehozzák a pihenőkeresztet is. Renoválják a szobrot, környékét pedig parkosítják. Erről a helyről szép kilátás nyílik a városra és az Alpok távolabbi hegyeire is. ♦ v — Úttörő technikai kiállítás nyílt tegnap Pécsett, az Építők úti általános iskolában. A kiállításon a szakköri és a tanulmányi versenyek díjnyertes pályamunkái szerepelnek. — Karbantartó munkálatok miatt rövid időre bezárták a lEalaton-felvidék idegenforgalmi látványosságát, a tapolcai tavasbarlangot. A munkát a Bakonyi Bauxitbánya dolgozói rekordidő alatt befejezték és így február 1- én ismét megnyitják a télen is gyakran látogatott barlangot, amelyben félóránként szerveznek körsétát idegenvezető irányításával. Zsúfolt körülmények között dolgoznak a Pécsi Kesztyűgyár dombóvári gyárában, ezért a vállalat úgy döntött, emelet- ráépítéssel oldja meg, hogy szabászainak és varrónőinek ne érjen egymásba a karjuk, kényelmes körülmények között dolgozhassanak. Az emeletráépítéssel az üzem egyik épületszárnyán — A tudós magánélete —■* Újabb 5561 fő. A Központi Statisztikai Hivatal Nemzetközi Számítás- technikai és Oktatási Tájékoztató Központjában az elmúlt esztendőben 5561 fő ismerkedett a komputerek kezelésével, programozásával. A hallgatói létszámon belül a VIDEOTON R 10 számítógéphez szükséges programozó ismereteket 510- en sajátították el, az R 20-as felhasználói ismereteit pedig 2398 órában tanították. ♦ Esküvő VAS ÉVA és MILOTTA LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. január 31-én, 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). ha tetemes késéssel is — most elkészült a dombóvári városi tanács költségvetési üzeme. Kezdődhet a gépek betelepítése. A tágas műhelyben februárban kezdődik meg a termelés, ugyanakkor a földszinti műhelyekben az ipari tanulók rendezkedhetnek be kényelmesen. Képünkön: az új műhely — gépekre várva. Pályázati (elhívás, 1976 A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Elnöksége és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága pályázatot hirdet olyan tehetséges fiatalok felkutatására, akik alkalmasak az újságírói munkára. A pályázaton részt vehet minden tizennyolc és harminc év közötti KISZ-tag, aki vonzalmat érez az újságírói pálya iránt, de eddig még nem publikált rendszeresen újságban és az előző pályázatokon nem ért el helyezést. A pályaművek tükrözzék szocialista építőmunkánkat; ezen belül elsősorban az ifjúság helyzetéről, az ifjúságpolitikai kérdésekről szóló írásokat látnánk szívesen, de foglalkozhatnak a kül- és belpolitikával, a népgazdaság, a kultúra és a sport időszerű eseményeivel, problémáival. Pályázni az újságírás valamely műfajához (riport, interjú, kritika, cikk, stb.) tartozó, még nem publikált írással lehet. Az írásokat gépelve, három példányban kell beküldeni. A pályázathoz részletes önéletrajzot is kérünk mellékelni. A pályázat dijai: 1 db I. dij 3000,— Ft. 2 db II. dii 2000,— Ft. 3 db III. dij 1000,— Ft. A KISZ KB különdija 1000,^- forint. MUOSZ különdija 1000,— forint. A fenti dijakon kivül néhány kitűnő pályázat elismerő oklevelet kap. Beküldési határidő 1976. április. 15. Eredményhirdetés 1976. május 31-én. Cím: 1368 Budapest, Nép- köztársaság útja 101. 5. POB 365. Magyar Újsáqirók Országos Szövetsége Elnöksége Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. ♦ — Mészhomok-téglagyár. A Somogy megyei Barcson mészhomok-téglagyár építése kezdődött. — „Az észak-karjalai táj és élete” címmel tart színes dia-pozitívokkal illusztrált előadást tavalyi finnországi tanulmányútja alapján dr. Uherkovich Gábor, a biológiai tudományok kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa január 29-én, csütörtökön este fél 6 órakor a dr. Doktor Sándor Művelődési Központ nagytermében. A belépés díjtalan. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: mindennapos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, Traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-CLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Jubileumi gazdász- bál. Az idén február 14- én rendezi a Magyar Agrártudományos Egyesület baranyai csoportja és a TIT a megye gazdászai- nak hagyományos bálját. A tizenötödik pécsi gaz- dászbál a Nádor összes helyiségében zajlik majd- — cigány- és tánczene mellett. A műsort a „Mecsek" táncegyüttes nyitja meg. Pécsi gyermekrajzok sikere] Szép sikerrel szerepeltek a magyar résztvevők az 1974-ben, Újvidéken mintegy 40 ország részvételével megrendezett INSEA nemzetközi gyer- mekrajz-kiállításon, ahol harmadik helyezést értek el. Az eredményt szimbolizáló bronz-plakettet az OPI Vizuális Tanszékén helyezték el. A kiállításon szereplő 30 magyar diák közt van két pécsi tanuló is: Faltisz Alexandra és Horváth Csilla, a Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájának növendékei. Rajztanáruk Gimesi József. Az elismerő okleveleket az Oktatási Minisztériumban adták át ünnepélyes keretek között. * A zánkai Balatoni Üt- törővárosban működő Gyermekalkotások Gelé- riájának bírálóbizottsága négy pécsi diákot értesített arról, hogy munkáikat, mint kiváló gyermekalkotásokat továbbították a Finnországban megrendezendő nemzetközi gyermekrajz-kiállítás rendező szerveinek. A diákok: Faltisz Alexandra, Füzy Ákos, Gáspár Dóra és Simor Judit, a Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolájának tanulói. A munkáikról készített színes diapozitívo- kat a Gyermekalkotások Galériájában helyezték el. ♦ — Plusz 170 ezer liter tej. Baranya nagyüzemei közül a bólyi Kossuth Tsz az elmúlt esztendőben alaposan túlteljesítette tejtermelési tervét. Közel 890 ezer liter tejet termeltek, amelynek túlnyomó többségét az állami tejiparnál értékesítették. — A Karnevál Rómában című operett, mai, csütörtöki előadása Blaha Márta betegsége miatt ismét elmarad. Helyette a Szeretők a hullámhosz- szon című vígjátékot játsszák a Pécsi Nemzeti Színházban. A bérletek és a megváltott jegyek érvényesek, illetve kívánságra visszaválthatók. Dr. Medve László miniszterhelyettes vezette egészségügyi küldöttség szerdán hazaérkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, ahol a két ország 1976—77. évi egészségügyi együttműködési munkatervét írták alá. A Ferihegyi repülőtéren fogadásukra megjelent dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettes. Deák Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmából szerdán a Magyar Történelmi Társulat nevében Sinkovics István alel- nök, egyetemi tanár megkoszorúzta Deák Ferenc síremlékét a Mező Imre úti temetőben. Beszédet mondott Szabad György egyetemi tanár. A Zala megyei Tanács képviseletében Degré Alajos helyezett koszorút a síremlékre. * A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására szerdán Athénbe utazott az MSZMP küldöttsége Gye- nes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A küldöttség tagja Baranyai Tibor, a KB osztályvezető-helyettese és Rusz János, a KB munka tá rsa. * Szerdán délelőtt a Budapesti Csehszlovák Kultúra idei tevékenységéről sajtótájékoztatót rendeztek a Népköztársaság úti központban. Oldrich Tesa- rik igazgató elmondta, hogy 1976-ban is színes, változatos programmal kívánnak hozzájárulni a népeink közötti barátság elmélyítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. Lapzárta Addisz Abebában szerdán közleményben jelentették be, hogy leváltották és őrizetbe vették az Etiópiái Ideiglenes Katonai Kormányzótanács hat tagját. Nevüket nem közölték. A közleményben az intézkedést azzal indokolták, hogy a tanács hat tagja a forradalom fejlődésére káros tevékenységet folytatott, visz- szaélt a bizalommal, szégyenletes akciókat hajtott végre. * Szerdán az olimpiai csarnokban megkezdődött a Bp. Honvéd és az U. Dózsa fedettpályás nemzetközi atlétikai versenye. A startnál 8 külföldi klub és a magyar élgárda versenyzői jelentek meg. A mezőny erősségére jellemző, hogy az első nap 11 számából mindössze egyetlen egyben tudott győzni magyar versenyző. Férfiak, 60 m: 1. Nowosz (lengyel) 6.59 mp. 2. Lépőid (PMSC) 6.60, 3. Lukács (PMSC) 6.61. * A luandai rádió szerdai közleménye szerint — mint a TASZSZ jelentette — az Angolai Népi Köztársaság hadserege az imperialista-barát erők „fővárosa”, Huambo közvetlen közelében harcol a szakadár UNITA és FNLA fegyveres erőivel. A harcok a város határában és a nemzetközi repülőtér tőszomszédságában folynak. A törvényes kormány hadserege által szorongatott „déli front” megerősítésére, a még fel nem szabadított területekről az UNITA és a délafrikai zsoldosok egységeit próbálják bevetni — hangoztatta a közlemény. ...........................«VAV Ö TÉVES TERV A SPORTBAN Három évveR ezelőtt Lvovot az ország 1. számú „olimpikon" városának ismerték el. A Ivovi sportolók közül számos szovjet rekorder, Európa- és világbajnok, olimpiai válogatott került ki. Köztük Pável Lednyev, a háromszoros öttusa világbajnok, Iván Grista, evezős világbajnok, Vaszilij Sztankovics, tőrvívó világbajnok, Vlagyimir Szafronov, a szovjet tornász válogatott tagja, Alekszandr Beljavszkij és Oleg Romanyi- sin, ifjúsági sakk világ- és Európa-bajnok... Ezt a névsort folytathatnák a Kárpáti labdarúgócsapat tagjaival, a Dinamó vízipólósaival, a hadseregbeli rögbistákkal, akik az első ligában játszanak. Nem merem azt állítani, hogy az idehaza és külföldön oly népszerű Elektron színes televíziókészülék, vagy az első ligás Kárpáti futballcsapat szerzett nagyobb dicsőséget a Ivovi televíziókészülékek gyárának. Joggal kérdezhetik, hogy milyen kapcsolatban van egymással a televízió és a futball. Közvetlen! Arról van szó, hogy a Kárpáti gyári csapat, labdarúgóinak zöme az Elektron termelési egyesülés üzemeiben dolgozik vagy főiskolás. Sportklubunk nemcsak a Kárpáti csapat — mondotta a klub elnöke, az egykori labdarúgó, Jurij Beszalin, a Szov- jetynió spprtmestere —, több mint 4000 ember sportol a gyárban. A 9. ötéves tervidőszak alatt 5 ezer ember szerezte meg az MHK jelvényt. A sportklubban 22 olimpiai sportág szakosztálya működik. A városi vagy annál nagyobb méretű versenyeken a Kárpáti 26 sportágban állít ki csapatot. És jó eredményeket érnek el. A gyári sportolók között 190 sportmester és mesterjelölt, valamint két nemzetközi mester van. A gyár évente 150 ezer rubelt költ sport és egészségerősítő célokra, példás rendben tartja a Barátság stadiont, amely 42 ezer férőhelyes és legnagyobb a városban, hat kosárlabda- és röplabdapályát, három labdarúgó edzőpályát, néhány jéglabdapályát, sípályát. Teljes erővel folyik a céllövölde és a versenyszán- pálya építése a város környékén. A Kárpáti sportklub nem kivétel. Hasonlóan fejlett sportélet folyik a többi üzemekben is. Nem beszélve a főiskolákról, technikumokról, iskolákról, szakmunkásképző intézetekről. A városi sportbizottság közölte: a városban kb. száz sportlétesítmény: úszómedence, teniszpálya, stadion van, amelyeknek szolgálatait 200 ezer fiatal veszi igénybe. Vlagyimir Popov Emeletráépítés a dombóvári kesztyűgyárban Lvov, az ifjúság városa