Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1976-01-17 / 16. szám

Kézilabda ÓNK Visszalépett a Növényolaj A tavaszt az NB III. Délnyu­gati csoportjában már csak 19 csapat kezdi meg. Ennek oka, hogy a huszadik résztvevő, a XV. kerületi Növényolaj Kini­zsi bejelentette az MLSZ-nek: labdarúgó-szakosztályát meg­szüntette. A Növényolaj kiválá­sával módosult a csoport ta­bellája, hiszen a rendelkezé­Steinmetz Kupa 12 csapattal A Megyei Labdarúgó Szövetség rendezésében 12 csapattal bonyolít­ják le a Steinmetz Kupa mérkőzé­seit. Hét megyei (Pogány, Gázmű, Steinmetz SE, Porcelángyár, István- akna, Vasasi Bányász, Beremend) három megyei II. osztályú együttes (Szalánta, Szentlőrinc, Postás), mel­lett a Pécsi MSC ifjúsági csapata vesz részt, a két csoportban február 1. és március 1. között-vasárnapon­ként sorra kerülő találkozókon. A csoportbeosztásokat hétfőn készítik el, a mérkőzéseket a tervek szerint a Porcelángyár és a Gázmű pályán bonyolítják le. sek értelmében az együttes va­lamennyi őszi eredményéi és az 1975. december 14-én már lejátszott, PBTC elleni első ta­vaszi eredményét megsemmisí­tették. Tavasszal így a csoport­ban minden héten egy csa­pat szabadnapos lesz. Az új táblázat érdekessége, hogy a BKV Előre a 4. helyről a 6. helyre, a Lőrinci Fonó az 5.-ről a 7.-re, a Véménd a 6.- ról a 8.-ra került. A Siófok vi­szont a 7. helyről a 4.-re, a PVSK pedig a 8.-ról az 5.-re rukkolt előre. Az új táblázat 1. Ganz-M. 19 13 2 4 46-21 28 2. Pénzügyőr 19 11 6 2 40-28 28 3. Szfv. MÁV 19 12 1 6 36-23 25 4. Siófok 19 10 4 5 25-20 24 5. PVSK 19 9 5 5 31-17 23 6. BKV Előre 19 10 3 6 35-23 23 7. Lőrinci Fonó 19 9 5 5 32-23 23 8. Véménd 19 9 4 6 37-32 22 9. Enying 19 8 4 7 25-26 20 10. EMG SK 19 6 6 7 24-23 18 11. Táncsics 19 5 7 7 19-24 17 12. Perbál 19 6 5 8 27-33 17 13. Barcs 19 7 3 9 16-30 17 14. M.-szászvár 19 4 6 9 23-23 14 15. D. Éo. 19 4 6 9 18-29 14 16. ÉRDÉRT 19 4 5 10 17-27 13 17. Dombóvár 19 4 4 11 16-32 12 18. PBT 18 4 4 10 20-89 12 19. Építők 19 4 2 13 22-36 10 Az utóbbi évek legnagyobb küzdelme volt John Curry nyerte a férfi egyéni bajnokságot — Az utóbbi évek legszínvo­nalasabb, legragyogóbb küz­delmét hozta a férfi műkorcso­lyázók Európa-bajnoki szabad­korcsolyázása — írja a svájci ,,Suisse" című lap, s ezzel a megállapítással nem lehet vi­tázni. A szakíró legfőbb érv­ként említi, hogy öt kiemelke­dő programot láthatott a gen­fi ,,Les Vernets" stadion kö­zönsége, s az aranyérem sor­sa végül is a pillanatnyi disz­pozíciókon múlott. — Európa férfi jegesei a sportág művé­szi atlétái, amely megállapí­tás első „részét" Curry, az utóbbi |elzőt pedig a szovjet trió, valamint az NDK-s Hoff­mann érdemli ki. A 26 esztendős angol John Curry először nyert aranyat, méghozzá egy rendkívül el­lentmondásos, de összességé­ben felfelé ívelő sorozat meg­koronázásával. 1970-ben 12. hellyel debütált EB-n, ezt kö­vetően évenként így alakultak helyezései az öreg kontinens versenyén: 7., 5., 4., 3., 2. és 1976: 1. — A bírók közreműködése egyáltalán nem nevezhető ki­fogástalannak — jegyzi meg nyíltan a „Suisse" —, amit a szovjet Ovcsinnyikov fantaszti­kusan jó kürjéből „kipontoz­tak", az az objektivizmus meg­csúfolása I Currynek Genfben „össze­jött", Kovaljevék azonban már Innsbruckra gondolnak. A téli olimpián ritka nagy visszavágó ígérkezik, nem utolsó sorban azért is, mert a tengeren túli artisták, a kanadai Cranston és az amerikai Kubicka is a tiroli főváros vendégei lesz­nek. Túra a sárga turistaút­jelzésen Túraajánlataink ebben az évben — az előzőktől eltérően — kéthe­tenként, de nagyobb terjedelemben jelennek meg. A túrákat, a kedvelt kiránduló- helyekre, a Mecsek legszebb tá­jaira, természetvédelmi területekre és távolabbi útvonalakra a megye tör­ténelmi műemléki látnivalóihoz is vezetnek. Kedveltté váltak az autós­motoros, kisebb távú körtúrák. Ilye­nek is szerepelnek majd a gyalo­gos és nagyobb távú autós kirán­dulások mellett. Egy-két alkalommal kétnapos túrára is invitáljuk a ter­mészetkedvelőket. Ha a Kis-Tubes modern vonalú kilátó tornyáról, vagy a Nagy Tu- besen lévő János kilátóról körül tekintünk — elragadó panoráma tá­rul elénk. Előttünk a város, zeg- zúgos utcáival, az új városrészek ma­gasló sziluettjeivel. Jobbra szinte az országban egyedülálló látvány a városhoz tartozó Makár hegy, a Daindolok, a Bálics és Donátus dombjaira fe'kúszó szőlőskertek, ezer­nyi présház és üdülő házak soka­sága. A János kilátó kőpadozatánál is ott találjuk a sárga csík turista át­jelzést, melyen egész túránkat ve­zetjük. S, hogy még mit láthatunk ezen az úton a két kilátó mellett? Hangulatos túraközpontokat, forrá­sokat és egy kulcsos turistaházat. A téli időszakban is ugyanolyan szükségünk van friss levegőre, üdí­tő mozgásra, mint máskor. Ezért ajánljuk ezt a nem fárasztó, kevés szintkülönbségű gerincutat, mely a Mecsek megismerésének első lép­csője lehet. Dömörkapuig a Kossuth térről, a minden óra 45 perckor in­duló autóbusszal juthatunk fel. A Ptacsek pihenő mögött keres­sük meg ,,vezetőnket" a sárga jel­zést. Az út elején, még friss erő­vel, erőteljes ütemben kaptassunk fel a Misina tetőre. Innen már csak enyhe emelkedő következik, míg elérünk előbb a Kis-Tubes, majd a Nagy Tubes kilátóihoz. Itt váltunk jelzést, áttérve a sárga néavzetre északi irányban leeresz­kedünk Büdöskúthoz. Kilátás a Tubesröl A kulcsos turistaház körül barát­ságos a hangulat. Forrás, — asz­talok, padok — szalonnasütők. Ha a házat nyitva találjuk — a Pé­csi Spartacus turistái a házigaz­dák — bizonyára bemehetünk egy kicsit felmelegedni. Visszafelé átvá­gunk a sárga négyszög jelzésen Re- meterétig. Gyalogoljunk át a most télen elég­gé csendes remeteréti túraközpon­ton. A sétaúton haladjunk visszafe­lé, míg elérjük a Mandulást, a so­kak által ismert és kedvelt kirándu­lóhelyet. Itt befejezhetjük gyalog­túránkat az autóbuszmegállónál, vagy akár gyalog is lesétálhatunk a városba. Vessünk egy pillantást az erdei tornapálya tájékoztató táblá­jára is. Innen indul és ide is tér vissza a pálya útvonala; Érdemes lenne, — ha még nem tettük — egyszer-kétszer — akár pár órás sza­bad időnkben felkeresni és végig­járni. Fiatal tehetségek Torma Attila Villámgyorsan került az él­mezőnybe. A PVSK 1959-ben született ökölvívója, 1973-ban tett technikai alapvizsgát, és még abban az évben megnyer­te a serdülőbajnokságot. Vélet­len — gondolhatta bárki. Ám 1974. minden kétséget eloszla­tott. Torma Attila másodszor sem talált legyőzőre a serdü­lő ökölvívók között. 1975-ben már mindenki őt akarta megverni. Tizennyolc mérkőzést vívott és ebből csak egyet vesztett el a serdülő vi­déki seregszemlén. Idény eleje volt ekkor, és Horváth Géza ed­Testnevelés a mohácsi Gyógypedagógiai Intézetben Mohácson az új Gyógype­dagógiai Intézetben 203 szel­lemileg fogyatékos gyerekkel foglalkoznak. A szellemi ne­velés mellett nagy gondot for­dítanak a testi nevelésre, a sportolásra is. Az iskola veze­tői jó lehetőségekről gondos­kodtak. Világos tornaszobájuk­hoz, szertár, két öltöző és fürdő tartozik. Az iskola udva­rán mini-sportkombinátot épí­tettek két bitumenes kispályá­val. A gyerekekkel a heti há­rom testnevelési órán szakos- testnevelő foglalkozik, a fiatalok szeretik, igénylik a testnevelést a sportot. ző, a magyar bajnokságra akarta időzíteni a csúcsformát, hogy tanítványa harmadszor is aranyérmes lehessen. Sikerült. A 60 kg-osok között sorra győz­te le ellenfeleit, és a döntőben magabiztos öklözéssel verte meg a csepeli Molnárt. Tehetséges, támadó szellemű, technikailag jól képzett, fordí­tott alapállású versenyző. Sike­rei nem tették elbizakodottá. Edzője mellett szülei is pár­tolják. Minden versenyen ott vannak, s ha néha becsúszik egy gyengébb teljesítmény, ta­lán még szigorúbbak, mint a mester. Jövőre az ifjúságiak között indul. Mindent megtesz azért, hogy ebben a korosztályban se adja alább az aranyérem­nél. S ha néha leül edzőjével beszélgetni, egyre gyakrabban emlegeti, hogy 1980-ban Moszk­vában olimpia lesz. Vágya, hogy ott lehessen, nem turista­ként, hanem versenyzőként. Torma nevű olimpiai bajnok volt már az ökölvívás történeté­ben . . . RÁDIÓ THL.eVÍZ:jÓ Röviden LABDARÚGÁS. A Magyar Labdarúgó Szövetség 75 éves jubileumi ünnepsége 1976. ja­nuár 19-én 14 órakor lesz Bu­dapesten a MEDOSZ kultúrter­mében. SAKK A pécsi járás vasár­nap, január 18-án délelőtt lél 9 órai kezdettel a Megyei Sportház nagytermében (Megye u. 21.) rendezi meg a járási egyéni sakkbajnokságot. LABDARÚGÁS. A Pécsi BTC úttörő csapata január 20-án, kedden kezdi meg a felkészü­lést a tavaszi szezonra. A szak­osztály várja a játékosokat. TEKE. A PMSC tekeszakosz­tálya hétlön, január 19-én, 15 órától az Épitők tekecsarnoká­ban tehetségkutató foglalkozást tart. Korhatár nélkül szívesen várják a sportág iránt érdeklő­dőket. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Barkácsolóknak. 8.00: Hírek. Időjá­rás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Az észt Gaudeamus férfikar énekel. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: A szövőnők. Eseményjáték. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Zara Doju- hanov és Anton Dermota énekel. 10.43: A bunda. Rádiójáték, (ism.) 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szól­va .. . 12.45: Melódiákoktól. Köz­ben: 13.30—13.40: Azonos minősé­get. Bajnok Zsolt írása.. 14.00: Hí­rek, Időjárás. 14.05: Vörös Sári nó­tákat énekel. 14.25: Igények és lehetőségek. 14.55: Új Zenei Újság. 15.30: Szűcs Judit és a Neo’ton együttes felvételeiből. 15.55: Rek­lám. 16.00: 168 óra . . . Közben: 17.00—17.05: Hírek. Időjárás. 17.30: Brahms: B-dúr zongoraverseny. 18.25: Új könyvek. 18.28: Hallga­tóink figyelmébe. 18.30: Hírek. Idő­járás. 18.40: öt perc sport. 18.45: Státusz Varieté — idősebb urak szá­mára. Közvetítés egy kabaré kulisz- szái mögül. 19.29: Gratulálunk! Lá­togatóban Bihari Józsefnél. 20.14: Népi muzsika. 21.00: Hírek. 21.05: Világhírű zongoraművészek Beetho- ven-felvételeiből. 21.27: Sanzonok. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sport­hírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Tárgyak. Hangjáték. 23.29: Bartók I. vonósnégyese. 24.00: Hí­rek. Időjárás. 0.10: Melódiákoktól. Közben: 1.00—1.05: Hírek. Időjárás. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Mú­zeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Operakórusok. 8.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.30: Hírek. 8.33: Az élő népdal, (ism.) 8.43: Sláger­múzeum. (ism.) 9.30: Hírek. 9.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.48: Klein: Vidám falusi képek. 10.00: Szombat délelőtt. . . 11.30—11.33: Hírek. y12.00: Percy Faith zene­kara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Ze­nekari muzsika. 13.05: Nem baj, leg­alább nem megy tönkre ... Ri­port. 13.30: Hírek. 13.33: A mo­hácsi tamburazenekar játszik. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Balettzene. 14.30: Operettfinálék. 15.00: Versek világa. 15.25: Orvo­si tanácsok, (ism.) 15.30: Hírek. 15.33: Napraforqó. A Gyermekrádió műsora. 16.19: Éneklő Ifjúsáq. 16.30: Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.47: Kri­tikusok díja, 1975. Riasztólövés. Hangjáték. 18.30: Hírek. 18.33: Ama­tőr beat-zenei találkozó Győrben. 19.15: Lakatos Lajos cimbalmozik. 19.30: Jó estét, qyerekek. 19.40: Magyar operaénekesek. Osváth Jú­lia. (ism.) 20.30: Hírek. 20.33: öt perc sport. 20.38: Közvetítés a Pé­csi Nemzeti Színházból. Istenek csa­tája. Szüts Bernát drámája. 22.30: Hírek. 22.33: Maqyar muzsika. 23.03: Kedvelt táncdalok, népsze­rű előadók. 24 00: Hírek. Időjárás. 0.10: Maavar és idegen nyelvű víz- jelzőszolgólat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.08: Zenekari muzsi­ka. 9.30: Dzsesszfelvételekből. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Két vonós­négyes. 10.38: A Pécsi Filharmo­nikus Zenekar hangversenye a pé­csi Liszt Ferenc-teremben. 12.00: Déli krónika. 12.20: Wagner operái­ból. 13.05: Művészlemezek. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Az MRT énekkara énekel. 14.28: Boulez: Rétegről rétegre. 15.30: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Németh Gá­bor énekel, zongorán közreműködik. Varasdy Emmi. 16.00: Hírek. 16.03: Régi olasz muzsika. 16.48: Versek. 16.51: Hanglemezgyűjtőknek. 18.00: Hírek. 18.03: Az Expressz együttes felvételeiből. 18.33: Magyar operák­ból. 19.30: Hírek. 19.33: A báróné ténscftszony. Rádiójáték. (ism.) 20.33: A Hágai Filharmonikus Ze­nekar hangversenye az 1975. évi holland fesztiválon. 22.10: Kamara­zene, vokális zene. 23.00—23.15: Hí­rek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ I 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Ritmus. Sportról, zenéről 55 percben. Hidvéqi József riportműso­ra. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Szombat esti muzsika. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. — Hírek. — Hallgatóink kérésére. Zene. — Téli képek Harkányból. Zenés összeállí­tás. 19.15: Német nyelvű műsor. — Énekelj velünk! Zenés gyermekműsor, a mohácsi zeneiskola tanulóinak és tanárainak közreműködésével. — Neue Zeitunq előzetes. — A jövő hét műsorából. — Lemezújdonságok. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévé­torna. (ism.) 9.05: Törvény, kegye­lem nélkül. Olasz—francia—NSZK film. (ism.) 10.35: Tíz csillag Baden­Badenből. Zenés film. (ism.) 11.35- 12.25: Falujárás. Riportműsor, (ism, 14.38: Műsorismertetés. 14.40: H rek. 14.45: Az utolsó ellenőrzés. Bo gár filmsorozat. XII/3. rész: A szc badság béklyójában. 15.30: Rel lám. 15.35: A Mojszejev-együtte műsora. 16.35: 365 nap művésze 17.15: Reklám. 17.20: Teleszubjektí' 18.20: Felhőkarcoló nélkül ... R portfilmsorozat. — III. rész: Kisv< ros a Mississippi partján. 19.0C Egymillió fontos hangjegy. A Teli vízió új tánczenei sorozata. 19.1! Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.0( Tévétorna. 20.05: Kérem a köve kezőt! Magyar rajzfilmsoroza XIII/5. rész: Szamár-kór. 20.2Í A Meinberg-eset. NSZK-film. 21.5( Tv-híradó. 22.00: Műkorcsolya Eun pa-bajnokság. Női szabadonválas tott gyakorlatok. Közvetítés, Gén bői, felvételről. JUGOSZLÁV TV 14.50: Kapelai tüzek. — Dráma- sorozat. (ism.) 16.00: Műkorcsolyá­zó Európa-bajnokság. Páros, felvé­telről. 17.45: Billy Smart gyermek- cirkusza, felvételről. 18.45: Tever- sen meséi. — Humoros adás. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Egy fa nő Brooklyn- ban. — Amerikai játékfilm. 22.20: Műkorcsolyázó - Európa-bajnokság: Nők, közvetítés, felvételről. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Hét tv-nap. 19.00: Charlie Chaplin-fesztivál. — Rövidfilmek. 20.00: Vágyom arra, hogy magával legyek. Szórakoztató-zenei adás. 21.00: Huszonnégy óra. 21.05: Sport- szombat. 21.25: Más tv-központok dokumentumműsoraiból. 21.55: Da­loló szombat. Vasárnap: a második forduló Vasárnap ismét mérkőzéseket játszanak a kézilabda Dunán­túli Napló Kupáért. Reggel 8 órától este 20 óráig megszakí­tás nélkül egyik mérkőzést a másik követi. Az első érdekes mérkőzés a Siklós—Universitas PEAC férfi I. osztályú találkozó lesz, melyet fél 10-kor kezde­nek. Vasárnap délelőtt fél 12- kor lépnek pályára a Dózsa öregfiúk, ellenfelük az Univer­sitas PEAC férfi II. csapata lesz. Délután negyed 2-kor a Bányász öregfiúk Boly csapa­tával veszik fel a harcot. A PMSC női csapata a Kesztyű­gyárral találkozik, a PMSC fér­fi együttese Komló 11-vei méri össze erejét. g®ll®(§i Í|Í|ÍM|Í1II JANUÁR 17, SZOMBAT: Asztalitenisz. Nyugat területi baj­nokság pécsi versenyzők részvételé­vel, Kaposvár, 10.00 és 14.00. JANUAR 18, VASÁRNAP: Kézilabda. Dunántúli Napló Kupa mérkőzések, PVSK-csarnok. Leöwey Klára Gimnázium—Sportiskola, III. osztályú férfi mérkőzés 8.00; Siklós ifi—Építőipari, III. osztályú férfi mér­kőzés 8.32; Universitas PEAC I.— Universitas PEAC II., I. osztályú női mérkőzés 9.04; Siklós—Universitas PEAC I., I. osztályú férfi mérkő­zés 9.36; Porcelángyár—Sportiskola, I. osztályú női mérkőzés 10.18; Ist- ván-akna II.—Mecseknáda'sd, II. osztályú férfi mérkőzés 10.50; Dózsa öregfiúk—Universitas PEAC II., II. osztályú férfi mérkőzés 11.32; Gáz­mű—Szigetvár, II. osztályú női mér­kőzés 12.14; Sportiskola—Boly, II. osztályú női mérkőzés 12.46; Bányász öregfiúk—Boly, II. osztályú férfi mérkőzés 13.18; Szigetvár—Sportis­kola, II. osztályú női mérkőzés 14.00; Boly—Cserkút. II. osztályú női mér­kőzés 14.32; Szentlőrinc—Kesztyűgyár, I. osztályú férfi mérkőzés 15.04; Kesztyűgyár—Pécsi MSC, I. osztá­lyú női mérkőzés 15.46; Komló II.— Pécsi MSC, I. osztályú férfi mérkő­zés 16.18; István-akna—Komló I., I. osztályú férfi mérkőzés 17.00; Kesz­tyűgyár II.—Szentlőrinc, II. osztá- Ivú férfi mérkőzés 17.42: Pécsi MSC ifi—Beremend, III. osztályú férfi mérkőzés 18.24; Újpetre—Universitas PEAC III., III. osztályú férfi mér­kőzés 18.56. Asztalitenisz. Nyugat területi baj- noksáq pécsi versenyzők részvételé­vel. Kaposvár 8.30. SÚLYEMELÉS. Megalakult a Magyar Súlyemelő Szövetség edzőbizottsága. Az edzőbizott­ság tagjai sorában választot­ták Viczay Alajost, a PMSC súlyemelő szakosztályának ed­zőjét is. KOSÁRLABDA. Egyed Mihály mesteredző irányításával meg­kezdik edzéseiket az Universi­tas PEAC lérli kosárlabdázói. Az első edzést január 20-án, kedden fél 6 órai kezdettel tart­ják a Műszaki Főiskolán. Az edzésnapok szerda, csütörtök, péntek, kezdés léi 6. Az edzé­sek színhelye: Műszaki Főisko­la. Dunántúli nanlo __ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi üg/elet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja i Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents