Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-10 / 338. szám
Váratlan vereség A legutóbbi öt mérkőzés mérlege kedvezőtlenül alakult a Komlói Bányásznál, öt találkozón mindössze két pontot szerzett a bányászcsapat. A BVSC- től és Bábolnától idegenben szenvedett vereséget, az Oroszlányi Bányásszal szemben Komlón maradt alul és két hazai mérkőzésen, Szekszárd és a Győri MÁV-DAC ellen döntetlen volt az eredmény. A gyenge mérkőzés-sorozat után a Komlói Bányász együttese az NB ll-ben a 11. helyre került s mindössze két pont választja el a komlóiakat a 16. Nagykanizsától, és csak hat pont az utolsó, 20. helyen tanyázó Bábolna együttesétől. Kétségtelenül kevés a játékos Komlón, nincs nagy választása az edzőnek. A legnagyobb problémát azonban az okozza, hogy a játékosok közül mindössze két-három támadó akad, egy vérbeli befejező csatár nagyon elkellene. A játékosok hozzáállásával is vannak bajok. Vasárnap az Oroszlányi Bányász elleni találkozó első félidejében csak játszadoztak a komlóiak. Ennek köszönhetik azt a két gólt is, amit tulajdonképpen ők hoztak össze az oroszlányiaknak. Igaza van Csaba Gábor edzőnek: mind a két gól elkerülhető lehetett volna, ha a játékosok, Lahó, Steib taktikailag érettebbek. A könnyel- műsködésért jiem egy alkalommal drága árat fizetett már a Komló, ez most ismét két pontjába került a bányászcsapatnak. Szünet után hiába akartak, hiába küzdöttek a hazaiak, nem sikerült a két gólos hátrányt behozniuk. Ezen a mérkőzésen nemcsak a komlóiak támadójátéka gyengélkedett, de a védekezés terén sem tudott elfogadhatót nyújtani a csapat. A tavaszi idényben lesz mit javítaniuk a Komlói Bányász labdarúgóinak. Mai sportműsor Labdarúgás. Felszabadulási Kupa mérkőzések: PVSK—ZTE 11., PVSK-pálya, 13.00, Táncsics SE—Véménd, Kaposvár, 13.00, Dombóvár—PMSC, Dombóvár, 13.00, Mázaszászvári Bányász—Kaposvári Rákóczi II. Mázaszászvár, 13.00. Pápa— Komlói Bányász, Pápa, 13.00: Közgyűlés A Műszaki Főiskola sportköre ma délután 15.00 órakor az iskola 400-as termében tartja rendkívüli közgyűlését, melyen a sportköri tagok döntenek az egyesület megszüntetéséről és kimondják csatlakozásukat a jövő hét elején megalakuló egységes pécsi főiskolás csúcsegyesülethez. Megérkezett a Barcelona • Bizakodik a Vasas • Cruyff és Neeskens játszik A hétfőn este 28 tagú küldöttséggel — ebből 16 játékos — Budapestre érkezett FC Barcelona kedden délelőtt megtartotta egyetlen magyar- országi edzését. A Fáy utcai füves edzőpályán gyakorolt a nyugatnémet Hennes Weiswei- br vezetésével a világhírű nemzetközi labdarúgó csillagokkal (Cruyff, Neeskens, So- til) ékesített együttes. A Barcelona gyakorlása előtt fejeződött be a Vasas edzése. — Még gondolkodom az ösz- szeállításon — mondotta lllov- szky Rudolf. — Csak a mérkőzés előtt döntök a rendelkezésemre álló 15 (Tamás, Mészáros, Török, Fábián, Lakinger, Szőke, Kántor, Müller, Komjáti, Zombori, Szijjártó, Gass, Kovács, Izsó, Vóradi) közül. Az esélyekről lllovszky így beszélt: — Kiváló csapat a Barcelona, rutinos, világklasszisok is erősítik. Ennek ellenére tovább lehet jutni, de ehhez a Vasasnak felül kell múlnia önmagát. Feladatunk nagy, hiszen gólokat kell lőni és nem szabad kapni. Megpróbáljuk. Hennes Weisweiler a következőket mondotta: — A 3:1 megnyugtató előny, mert a visszavágón is lövünk Járási labdarúgóbajnokság Siklósi járás I. osztály őszi végeredmény« 1. Bogádmindsz, 2. D.-Szabolcs 3. Püspökből/ 4. Kásád 5. Magyarból/ 6. Villány 7. Karol/major 8. Kovácshida 9. Mórok 10. Nagyharsány 11. Egyházash. 12. Baranyahídvég 13 13. Diósviszló 13 14. Kémes 13 13 11 — 2 45-11 22 13 10 1 2 46-17 21 2 43-20 20 3 3U15 17 4 36-12 17 4 25-18 17 4 30-24 15 6 12-34 10 6 18-27 9 7 23-33 9 7 18-40 9 9 22-45 6 1 10 15-46 5 1 10 17-40 5 II. osztály őszi végeredménye 1. Drávasztára 2. Zaláta 3. Sellye II 4. Okorág 5. Kisasszonyfa 7 3 1 6. Harkány 7 2 1 7. Bőgőd mind. II. 7 2 — 8. Villánykövesd 7 — 1 7 6 -------- 43- 5 15 7 5 11 17-18 11 7 3 1 3 23-23 7 7 3 13 17*21 7 3 5-11 7 4 19-17 5 5 6-25 4 6 6-16 1 A serdülőbajnokság őszi végeredménye 1. Kórolymajor 2. Villány 3. Bogádmindsz. 4. Magyarból/ 5. Püspökből/ 6. Baranyahídvég 7. D.-Szabolcs 8. Kásád 9. Nagyharsány 10. Kovácshida 11. Mórok 12. Diósviszló 13. Egyházash. 14. Kémes 13 10 13 10 1 52-12 22 2 53-23 21 4 29-16 17 3 37-26 17 4 32-21 16 5 36-17 15 5 25-20 14 5 22-24 14 6 24-21 12 7 19-34 10 9 18-30 7 9 9-41 6 — 10 13-53 6 3 9 10-41 5 Az (Mp) ELEGANCIA karácsonyi áruajánlata: — NŐI ÉS BAKFIS SZOVETKABATOK 1200,— Ft-tói — NŐI MŰSZŐRME BUNDÁK 2500,— Ft-tól — NŐI ALKALMI RUHÁK 500 — Ft-tól------BAKFIS MŰSZŐRME BUNDA 1 800,— Ft-tól — LENGYEL MŰSZŐRME BUNDA 1280,— Ft-tól AZ ON RUHATÁRÁBÓL A DIVATOS BUNDA! SEM HIÁNYOZHAT gólt és ez véleményem szerint eldönti a továbbjutást. A Vasas jól játszott Barcelonában, biztosra veszem, hogy azt a teljesítményt hazai környezetben még felülmúlja. Nem lesz könnyű dolgunk, de újra csak azt ismételhetem, hogy gólt kell lőnünk, s ezzel a legjobb nyolc közé kerülünk. Weisweiler közölte, hogy az a csapat kezd, amelyik Barcelonában is pályára lépett, vagyis: Móra — Torme, Mi- queli, Costas, De la Cruz — Neeskens, Marcial, Asensi — Rexach, Cruyff, Fortes. A mérkőzést a belga Del- court vezeti. Stracey az új okolvivovilágbajnok Mexikó-városban a 35 éves mexikói Jos« Napoles a 10 évvel fiatalabb angol John Stracey ellen elveszítette váltósúlyú, hivatásos ökölvívó világbajnoki címét. Stracey a 6. menetben nyert a veterán világbajnok ellen. Stracey az angolok első világbajnoka váltósúlyban. Tízéves korától foglalkozik ezzel a sportággal, 1968-ig az amatőrök között szerepelt. 1969-től 47 hivatásos mérkőzést vívott, 43 győzelem — között csak 6 pontozásos — 1 döntetlen és 3 vereség a mérleg. Kézilabda vb Fontos győzelem Románia ellen Csak vigasz volt eddig, hogy a magyarok vezették a 12 részvevő sportszerűségi versenyét a VI. női terem-kézilabda világbajnokságon. Kedden azonban a játék is javult. Délután, a nagydöntő második játéknapján a magyar csapat hétszáz hazai turista biztatása közepette a negyedik helyen álló Románia ellen lépett pályára. MAGYARORSZÁG —ROMÁNIA 11:10 (9:6) Kijevi sportpalota, 4500 néA megye legjobb d lakcsapata A megye legjobb diák labdarúgó csapata, az 500-as Szakmunkásképző rugói és vezetői. Intézet labdaÉlen az 500-as Szakmunkásképző Intézet labdarúg ói Mindig voltak élvonalbeli labdarúgók az 500-as Szakmunkásképző Intézet diákjai között. Ide járt Kardos Ernő, Dárdai Pál, Lingl, hogy csak három nevet említsünk. 1973- ban megnyerték már egyszer a megyei középiskolás labdarúgó-bajnokságot és országos 4. helyezést értek el. Idén is elsők lettek a megyében. Nemrégiben játszották le a középiskolás bajnokság döntőjét. A Postás pályán, 800 (!) néző előtt 3:3-ra végződött az 500-as Szakmunkásképző- Építőipari Szakközépiskola mérkőzés és ejzel bajnokok lettek a szakmunkástanulók, mert az első találkozón 2:0-ra győztek. A döntőig három csapatot vertek ki. A mohácsi 502-es Szakmunkásképző és a mohácsi Mezőgazdasági Szakközépiskola után a Komarowal kerültek össze. Egyszer egyik, majd a másik csapat győzött 1:0-ra, végül 11-es rúgásokkal jutott tovább az 500-as. — Jobb képességű tizenegy játékosunk talán volt már az elmúlt időkben, de ilyen összeforrott, lelkes csapatunk még soha. Ráadásul- tanulmányi eredményükkel sem volt hiba — mondta Vajda Zoltán igazgató-helyettes, akinek szívügye az iskolai sport Szavait Szu- chovszky Tamás testnevelő tanár, aki majd tíz éve vezeti az iskolai labdarúgó-csapatot („mellesleg" jól ismert röplabda szakember) is megerősítette. — Ha fájt a bokájuk, inkább eltitkolták, betekerték több méter fáslival, csak hogy játszhassanak. Tudtak küzdeni egymásért és az iskolájukért és nagyon örültek a győzelemnek. A csapat tagjai javarészt igazolt játékosok, többen a PMSG, illetve a Sportiskola labdarúgói. Egyéni képességeik egyesületi edzőiket dicséri, csapatot viszont Szuchovsz- ky Tamás formált belőlük. A játékosok — Hirt, Rako- vics. Sánta, Schulteisz, Tóth, Kovács, Pauka, Keresztes, Koll- mann, Hargitai, Hegyi, Szállási, Farkas, Pénzár, Csucsi, Gólyák, Mohácsi — jó sportmunkájukért igazgatói dicséretben részesültek. / Belénessy Csaba Felszabadulási Kupa Az utolsó idei forduló A Felszabadulási Kupa mérkőzések során az idén ma délután utoljára 'lépnek pályára a csapatok. A PMSC Dombóváron vendégszerepei, a Véménd Kaposváron a Táncsics SE-vel kerül szembe. Pécsett egy mérkőzés lesz a Vasutas sportpályán, a PVSK a ZTE ll-vel méri össze erejét. A BTC—Kaposvári Rákóczi találkozót későbbi időpontra halasztották. A csoport élén a PMSC áll, de jól szerepel Véménd együttese is, A Komlói Bányász labdarúgói a Felszabadulási Kupa mai fordulójában Pápára utaznak. A csoport másik Baranya megyei résztvevője a Mázaszászvári Bányász a hazai pályán a Kaposvári Rákóczi tartalék csapatát látja vendégül. Valamennyi mérkőzés 13.00 órakor kezdődik. A Felszabadulási Kupa állása XII. csoport 1. Komló < 5 1 9- 4 10 2. Fűzfő 5 3 2 9- 7 6 3. Mázaszázvár 5 3 2 8- 7 4 4. ZTE 2 2 — 7- 0 4 3. Pápa 4 2 2 6- 6 4 8. Siófok 5 2 3 8- 9 4 7. Z. Dózsa 6 1 5 9-12 2 8. Rákóczi II. XIII. S 1 csoport 4 5-15 2 1. PMSC 6 4 2 22- 9 8 2. Véménd 5 4 1 17- 9 8 3. ZTE II. 6 3 3 16-20 6 4. PBTC 4 3 3 3-11 6 5. Táncsics 6 2 4 10- 8 4 8. Rákóczi 3 2 1 13-12 4 7. PVSK 5 2 3 4-10 4 8. Dombóvár 5 1 4 5-12 S ző, vezette: Nilsson, Olsson (mindkettő svéd). Magyarország: Bújdosó — Lelkesné, Sterbinszky (4, egyet hétméte/ösből), Csikné (3, egyet hétméteresből), Vadászná (1), Németh (1), Angyal. Csere: Lakiné (1), Nagy Mariann (1) Románia: lonescu — Sós (2, egyet hétméteresből), Arghir (1), Turcov (2), Miklós (4), Bossi, Bitigoi. Csere: Stanu, Lacusta, On- cea, Cojocaru (1). 5:5-ig felváltva estek a gólok, aztán a megnyugodott magyar csapat teljesen átvette az irányítást, s 8:5-re elhúzott. A román akciókat sokszor Bújdosó állította meg parádés védésekkel, míg a magyar együttesben Csikné kitűnően harcolt. Fordulás után rendkívül ideges lett a hangulat, a 29. percben Csikné belerohant Németh térdébe és elájult. A mentők a mérkőzést követően agyrázkódás gyanúval kórházba szállították. Cojocaru nyílttá tette a mérkőzést (10:9), majd Nagy Mariann nagyszerű szóló végén gólt lőtt (11:9). Az izgalmak azonban fokozódtak, két perccel a lefújás előtt Sós szépített (11:10) Az utolsó percben a bírók a magyaroktól elvették a labdát, majd ajándékhetest ítéltek a románok javára! Közben letelt a játékidő, Sós állt a büntetőnek, óriási lövése azonban a felső léc alsó lapjáról a gólvonal elé vágódott, és folytatásra már nem volt idő. A magyar együttesből Csikné kiválóan tartotta a félelmetes átlövő Miklóst, aki a szovjet csapatnak például tíz gólt dobott! A Vasas csatára emellett három parádés gólt lőtt. Sterbinszky fáradhatatlan szervező volt, Bújdosó ismét káprázatoson védett, talán még jobban, mint az NDK ellen. Külön dicséret illeti Nagy Ma- riannt, aki rendkívüli higgadtsággal szerezte a győztes magyar gólt. A románok közül Miklós és a kapus, lonescu tűnt ki. Villniuszban a 7—12. helyért: Norvégia—Dánia 12:10 (8:4). Japán—Tunézia 26:10 (14:3) Társadalmi munkások jutalmazása A megyei sportszövetségek tizenhét régi, sok munkát végzett társadalmi munkását jutalmazta meg tegnap a Megyei Sporthivatal. A jutalmakat dr. Csernus Kálmán, a Megyei Sporthivatal vezetője adta át, aki egyben kérte az ünnepeiteket, hogy a jövőben is hasonló szorgalommal dolgozzanak Baranya sportjáért. Dunántúlt nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József is Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: .2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054