Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)

1975-12-09 / 337. szám

1975. december 9., kedd Dunantmi napló Tanácskozik Varsóban a LEMP VIL kongresszusa KS/D. NAPLÓ. TELEFOTÓ Varsóban, a Tudomány és Kultúra Palotájában megnyílt a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusa. Képünkön: a kongresszus elnöksége. A kép bal szélén: Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Varsóban, a Kultúra és Tudomány Palotájában hétfőn dél­után megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kong­resszusa. A tanácskozáson mintegy ezernyolcszáz választott kül­dött vesz részt, akik csaknem két és félmillió tagot képviselnek. Meghívott vendégként 53 kommunista és munkáspárt, vala­mint 16 szocialista párt és nemzeti felszabadító mozgalom de­legációja van jelen. A kongresszusi küldöttek hosszan tartó tapssal fogadták Leonyid Brezsnyevet, az SZKP küldöttségének vezetőjét, Kádár Jánost, Todor Zsivkovot, Gustáv Husákot, Jumzsagijn Cedenbalt és Erich Honeckert, a román, a jugoszláv, a kubai, a vietnami és a koreai pártküldöttséget Edward Gierek, a LEMP KB első titkára pontosan 16.00 órakor lépett a szónoki emelvényre, hogy az Internacionálé el- éneklése után megnyissa a kongresszust Ezután a kongresszus megválasztotta elnökségét, titkárságát és munkabizottságait, majd V. Grudzien, a Katowicéi Vajdasági Pártbizottság első titkára vette át az elnöki tisztet. A kongresszus napirendje a következő: — a Politikai Bizottság programreferátuma, előadó: Edward Gierek; — az 1976—1980-as lengyel ötéves terv irányelvei, előadó: Piotr Jaroszewicz miniszterelnök; — a beszámolók vitája; — a párt vezető szerveinek megválasztása, határozat­hozatal. Edward Gierek 17.00 órakor kezdte meg előadói beszédét, amely mintegy négy órán át tartott. Az alábbiakban részleteket közlünk Gierek elvtárs beszédéből. Edward Gierek beszede Az ünnepélyes megnyitó után Edward Gierek lépett a szónoki emelvényre, és tartotta meg a LEMP Politikai Bizottságának „A szocialista építés -további gyorsütemű fejlesztéséért, a munka és az életszínvonal mi­nőségének emeléséért” című programbeszámolóját. — Csaknem öt évvel ezelőtt pártunk igen nehéz helyzet­ben dolgozta ki és fogadta el társadalom- és gazdaságfej­lesztési politikájának alapel­veit, amelyek két fő célt jelöl­tek meg: a társadalom jólété­nek és Lengyelország erőinek növelését. Ezt a politikát pár­tunk továbbfejlesztette és ha­tározataiba foglalta. Azóta kö­vetkezetesen dolgoztunk végre­hajtásán és minden területen jó eredményeket értünk el, szá­mottevően túlszárnyaltuk az eredeti előirányzatokat. Mosta­ni kongresszusunk a népi Len­gyelország három évtizedes történetének legeredményesebb öt éves időszakáról adhat szá­mot — mondotta bevezetőben Edward Gierek. — Lengyelország társadalma most sokkal jobban él, mint öt évvel ezelőtt. A reálbérek évi átlagban 7 százalékkal növe­kedtek, vagyis négyszerié gyor­sabban, mint a megelőző két ötéves terv éveiben. A szocia­lista szektor dolgozóinak havi átlagkeresete 1970-ben 2235 zloty volt, most elérte a 3500 zlotyt. 1971 óta a szocialista szektor valamennyi dolgozója, vagyis mintegy 11 millió ember kapott bér-, illetve fizetéseme­lést. Majdnem ehhez hasonló ütemben növekedett a parasz­tok jövedelme. A dolgozók és családjuk helyzetének javulását jelentősen elősegítette a fog­lalkoztatottság növelése, a rok­kantsági és öregségi nyugdí­jak, valamint a táppénz eme­lése. A bér- és' jövedelemgyara­podást a fogyasztási cikkek termelésének fokozása és a piaci ellátás javítása kísérte — folytatta a LEMP KB első tit­kára. — Kétszer annyi áru ke­rült a kiskereskedelmi forga­lomba, mint ahogy négy év­vel ezelőtt terveztük. A létfenn­tartási költségek színvonalát — komoly nehézségeket le­küzdve — határozottan igye­keztünk változatlanul tartani. Az alapvető élelmiszercikkek ára 1971 óta változatlan ma­radt. — A bérek és a jövedelmek rendkívül gyors növekedése következtében jelentősen meg­növekedett a lakosság áruke­reslete. Ezért a termelés szá­mottevő növelése ellenére sem tudtuk biztosítani az igények teljes kielégítését egyes cik­kekből, különösen a húsellá­tásban mutatkoztak továbbra is nehézségek. Tisztában va­gyunk ezekkel a nehézségekkel és leküzdésüket politikánk egyik legfontosabb feladatá­nak tekintjük. — Ebben az ötéves tervben egymillió százhuszonötezer új lakást építettünk. Ez 183 ezer­rel több mint amennyit az elő­ző ötéves tervben adtak ót rendeltetésének, és mintegy 50 ezerrel több eredeti előirány­zatunkkal. — A szocialista politikai te­rén is végrehajtottuk, sőt túl­szárnyaltuk a -hatodik kong­resszus célkitűzéseit. Joggal elmondhatjuk, hogy társadal­munk most jobban és általá­nosabban élvezi a szocializmus előnyeit. — Népünk odaadó és sike­res munkájának eredménye­ként ebben az ötéves tervben 62 százalékkal növekedett a lengyel nemzeti jövedelem. Az ipar összes termelése 73, a mezőgazdaságé pedig 22 szá­zalékkal emelkedett. A külke­reskedelmi forgalom több mint kétszeresére nőtt. A népgaz­dasági beruházások összege meghaladta az 1900 milliárd zlotyt. Lengyelország törté­nelmében még sohasem került sor ilyen nagyszabású beru­házási tevékenységre. — A nemzeti jövedelem 1400 milliárd zlotyval nőtt. Népgazdaságunk szocialista szektorában 1 millió 850 ezer új munkahelyet létesítettünk. Ez — a nyugdíjazások követ­keztében megüresedett munka­helyekkel együtt — mintegy 3 millió fiatal bekapcsolását biztosította a termelésbe. Ma országunk lakosságának fele, tehát mintegy 17 millió ember dolgozik. — Elmondhatjuk, hogy or­szágunk életénék egyetlen olyan területe sincs, ahol a legutóbbi öt évben ne gyor­sult volna, meg a fejlődés és nem léptünk volna alkotó mó­don előbbre. — Ezekben az években gyak­ran fordultunk a munkásosz­tályhoz, a parasztsághoz és az értelmiséghez segítségért és támogatásért. Kértük, biztosít­sanak terven felüli termékeket a belső piacra és exportra. Társadalmunk sohasem hagyott bennünket cserben, pártunk és kormányunk minden egyes fel­hívását tettekkel, az erkölcsi és anyagi értékek gazdagítá­sával támogatta. — A hatodik kongresszus határozatainak eredményes megvalósításában kiemelkedő szerepet játszott a Szovjetunió­'val és az SZKP-val megvalósí­tott testvéri egység és együtt­működés. A lengyel—szovjet egységet, barátságot és test­vériséget a jövőben is állan­dóan erősítjük. — Dinamikus fejlesztési po­litikánk helyességét a gyakor­lat igazolta. Ezt a politikát fogjuk tehát folytatni és erő­síteni. A hetedik pártkongresz- szus téziseiről folytatott össz­népi vita teljes támogatásáról biztosította Központi Bizottsá­gunk programját, amelyet szá­mos értékes javaslattal gazda­gított. Ezeket a javaslatokat gondoson tanulmányozzuk és alkalmazni fogjuk. —_ Pártunknak eltökélt szán­déka, hogy tovább folytatja a hatodik kongresszusán elfoga­dott társadalom- és gazdaság- fejlesztési politikáját — húzta alá Edward Gierek. — Minden feltételünk meg van ahhoz, hogy a következő ötéves terv­ben 40—42 százalékkal növel­jük a nemzeti jövedelmet. Azt tervezzük, hogy a lengyel ipar összes termelése 1980-ban kö­rülbelül 48—50 százalékkal lesz magasabb az ideinél és az ipar biztosítja a nemzeti jö­vedelem 62 százalékát. — Az új ötéves tervben megkülönböztetett figyelmet fordítunk a piaci árutermelés és a szolgáltatások fejleszté­sére, valamint az export-ter- rhelés további növelésére. El­sősorban azokat az iparágakat erősítjük, amelyekre szakoso- dunk és amelyekben a legna­gyobb tapasztalatokkal rendel­kezünk. Fokozzuk a kő- és barnaszén, kén és réz, vala­mint cink, ólom és egyéb nyers­anyagok bányászatát. A vas- és színesfém-kohászatban már világviszonylatban is jelentős helyet foglalunk el, s ezeket az ágazatokat változatlanul ki­emelten kezeljük. Tovább kor­szerűsítjük és bővítjük a hajó­gyártást. Egyre több komplett ipari létesítmény — elsősor­ban cukor-, kénsav- és farost­lemez-gyárat — szállítunk kül­földre. A vegyipar még na­gyobb szerepet kap, nemzeti iparágunk lesz, amely saját alapanyag-bázisunkra támasz­kodik. — A lengyel népgazdaságba 1976—1980 között 700—740 milliárd zlotyval többet ruhá­zunk be, mint a most záruló ötéves tervidőszakban. Ez har­minchét—negyven százalékos növekedést jelent. — Foglalkoztatási politikánk­ban munkaerő-tartalékaink ész­szerű felhasználására törek­szünk. A jövőben az eddiginél jobban ki kell használnunk dolgozóink képességeit. — Következetesen érvénye­sítjük azt az elvet, hogy a jobb minőségű és nagyobb munkát magasabban jutalmaz­zuk. — 1976 és 1980 között vál­tozatlanul politikánk alapvető céljának tartjuk a dolgozók és családjuk jövedelmének, élet- színvonalának további emelé­sét. A hetedik kongresszus irányelveiben a reálbérek 16— 18 százalékos növelését java­soltuk. Ez megfelelne a leg­utóbbi évek életszínvonal-eme­lési ütemének. Bérpolitikánk­ban következetesen arra törek­szünk, hogy minél maradékta- lanabbul megvalósítsuk a „jobb munkáért több bért” el­vet. — Következő ötéves tervünk­ben legkevesebb 35—37 szá­zalékkal több élelmiszercikk kerül piacra, mint a most zá­ruló Ötéves időszakban. Elő­irányoztuk az áruválaszték és minőség lényeges javítását. — A lengyel mezőgazdaság­nak 1976—1980 között 15—16 százalékkal kell növelnie ter­melését. A fő feladat az állat- tenyésztés fejlesztése lesz. Meg kell gyorsítani a zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztését is. — Új ötéves tervünk irány­elvei szerint országunk lakos­ságának körülbelül 40 száza­lékkal több ipari fogyasztási cikk áll rendelkezésére, mint a most záruló tervidőszakban. A szolgáltatások körülbelül hat­van százalékkal növekszenek. 84 százalékkal több bútor és csaknem 80 százalékkal több villamosipari termék kerül az üzletekbe. Könnyűiparunk mint­egy 42 százalékkal emeli ter­melését. — Azt tervezzük, hogy 1976— 1980 között 1 millió 525 ezer új lakást adunk ót rendelteté­sének, vagyis mintegy 400 ezerrel többet, mint ebben az ötéves tervben. — Társadalmunk nagyra ér­tékeli, hogy pártunk és kor­mányunk 1971 óta biztosította az alapvető élelmiszercikkek ár­stopját. A következő ötéves tervben olyan árpolitikát fo­gunk folytatni, amely biztosítja a reálbérek növelésének le­hető legkedvezőbb feltételeit. — Megkülönböztetett figyel­met fordítunk a legalacsonyabb jövedelmű családok életkörül­ményeinek további javítására. Növelni fogjuk a legkisebb ke­reseteket. Minden tőlünk tel­hetőt meateszünk azért, hogy csökkentsük a dolgozó és a nyugdíjas családok életszín­vonala közötti feszültségeket. — A mostani kongresszus elé terjesztett program végrehaj­tása minőségileg új, magasabb fejlődési szintre emeli orszá­gunkat — mutatott rá a LEMP KB első titkára. — A nemzeti jövedelem 1980-ban 2,3-szoro- sa lesz az 1970. évinek. Ipa­runk a jövő évtized küszöbén két és félszer, mezőgazdasá­gunk pedig másfélszer többet termel, mint 1970-ben. A nem­zeti vagyon értéke megkétsze­reződik, népgazdaságunkat alapvetően korszerűsítjük. — A népi Lengyelország a szocialista fejlődés új, maga­sabb szakaszába, a fejlett szo­cialista társadalom építésének szakszóba lép. Ez a tény széles távlatokat nyit. Elmondhatjuk, hogy lényegében felépítettük országunkban a szocializmus alapjait, szilárddá tettük tár­sadalmát és gazdaságát és po­litikai struktúráját. A kongresszus kedden reggel folytatja munkáját. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Kádár János üdvözlő távirata Dolores Ibarrorihoz DOLORES IBÁRRURI ELVTARSNÖNEK, A SPANYOL KOMMUNISTA PART ELNÖKÉNEK Tisztelt Ibárruri elvtársnő! A magyar kommunisták, pártunk Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm Ont 80. születésnapja alkalmábóll Az On személyében olyan elvtársunkat üdvözöljük, alá egész életét a munkásosztály forradalmi küldetésének szentelte. Őszinte elismeréssel és megbecsüléssel tekintünk arra a töret­len és áldozatkész harcra, amelyet a Spanyol Kommunista Párt élén a fasiszta diktatúra ellen, a spanyol nép szabadságáért^ társadalmi felemelkedéséért, a nemzetközi kommunista moz­galom internacionalista összefogásáért folytat. Kedves Ibárruri elvtársnő! Kívánunk Önnek továbbra is jó egészséget, személyes boldogságot és sok sikert a szabad, szocialista Spanyolország megteremtéséért vívott küzdelemben. Elvtársi üdvözlettel: KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Podgórnij Afganisztánba utazott Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke hétfőn hi­vatalos baráti látogatásra, Mohammed Daud, afgán ál­lam- és kormányfő meghívá­sára Afganisztánba utazott. + KAIRO: Az Egyiptomban tett ötnapos hivatalos látoga­tása befejeztével vasárnap Kai­róból a szudáni fővárosba ér­kezett Fakhruddin Ali Ahmed indiai elnök. Az indiai államfői Szadat elnök és más hivatalos egyiptomi személyiségek bú­csúztatták. + BÉCS: A munkahelyek biz­tosítása, az értéktöbblet adó emelése elleni harc és általá­nos árcsökkentő intézkedések bevezetésének követelése áll az osztrák kommunisták tevékeny­ségének középpontjában. Ezt tükrözi az a központi bizottsá­gi határozat, amelyet vasárnap hoztak nyilvánosságra Bécs- ben. + LUANDA: Lopo De Nas- ciomonto, az Angolai Népi Köztársaság miniszterelnöke Luandában tartott sajtóértekez­letén hangsúlyozta, a kormány programja előirányozza az or­szág gazdaságának átalakítá­sát, alárendelését a katonai követelményeknek és a tervgaz­dálkodás bevezetését. A kor­mány további erőfeszítéseket tesz azért, hogy megerősítse a helyi népképviseleti szerveket és létrehozza az összhangot a he­lyi népképviseleti és a legfel­ső állami szervek között. ♦ DAMASZKUSZ: Hafez Asszad szíriai elnök vasárnap délben libanoni küldöttséget fogadott, amelynek tagjai kö­zött három volt miniszterelnök található: Abdullah Jafi, Ta- kieddin Szolh és Rasid Szolh. A delegáció vasárnap érkezett a szíriai fővárosba. ♦ NEW YORK: Kuba állan­dó ENSZ-képviselete levélben tájékoztatta Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt arról, hogy a" Nem York-i hatóságok megen­gedhetetlen és tűrhetetlen mó­don viselkednek a külföldi, így a kubai diplomatákkal szem­ben. A levél rámutat arra, hogy a közelmúltban a New York-i rendőrség polgári ruhás ügynö­kei őrizetbe vették Kuba állan­dó ENSZ-képviseletének két diplomáciai munkatársát + RÓMA: Olasz törvényszé­ki orvosszakértők „ érettség- hiányt" állapítottak meg a 17 éves Giuseppe Pelosi-nál, aki beismerte, hogy december 1 -én megggyilkolta Paolo Pasolini világhírű olasz filmrendezőt. Il­letékes körök szerint az orvos- szakértők véleménye arra kész­tetheti a bírákat, hogy igen enyhe büntetéssel sújtsák a gyilkost. Minies Moszkvában Milos Minies, a JKSZ KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács alel- nöke, külügyminiszter hétfőn a szovjet kormány meghívására hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A jugoszláv államférfit a Vnukovoi repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB tagja, külügyminiszter, valamint más hivatalos személyiségek fogad­ták. + NEW YORK : Az ENSZ po­litikai bizottsága határozatban javasolta a közgyűlésnek, hogy tegyen további erőfeszítéseket a Szovjetunió által javasolt le­szerelési világkonferencia ösz- szehivása érdekében. A bizott­ság azt is indítványozta, hogy tűzzék a közgyűlés 31. ülés­szakának napirendjére a lesze­relési világkonferencia össze­hívásának kérdését. Indonéz agresszió Kelet-Timor ellen — A Fretilin hivei o hegyek­be vonulnak és az utolsó ka­tonáig küzdeni fognak — je­lentette ki Rogerio Lobaton, a Fretilin szárazföldi erőinek főparancsnoka, a november 28- án kikiáltott Kelet-Timori De­mokratikus Népi Köztársaság hadügyminisztere vasárnap este Lisszabonban, amikor tájékoz­tatták Dili elestéről. A Fretilin hadügyminisztere, a belügy­miniszter és a külügyminiszter trásaságában, úton New York felé, a portugál fővárosban szállt repülőgépre, s itt érte­sült Kelet-Timoron lezajlott in­donéziai katonai akcióról. A miniszter a repülőtéren rögtön­zött sajtókonferencián nyilat­kozott az eseményekről. Adam Malik indonéz kül­ügyminiszter vasárnap este megpróbálta szalonképessé ten­ni az indonéz agressziót az­zal, hogy közölte: az indonéz csapatok a Fretilinnel szem­benálló Timori Demokratikus Unió (UDT) nevű indonézbarát szervezet kérésére vonultak be Dilibe. A külügyminiszter egyúttal kilátásba helyezte, hogy Djakarta azonnal vissza­hívja csapatait, „mihelyt helyre­áll a rend és a béke’L

Next

/
Thumbnails
Contents