Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-29 / 357. szám
tok a mérkőzések, a két találkozó 12 gólt hozott. A Videoton 6:0 arányra nyert a Békéscsaba ellen, a Vasas— Tatabánya mérkőzésen 3:3-as végeredmény után 7 méteres büntetőrúgások döntöttek a fővárosiak javára. A vasárnap sorrakerült utolsó forduló előtt már csak a Vasas volt veretlen. Vasárnap délután Szolnokon befejeződtek a Képes Sport Kupa küzdelmei. A harmadik és egyben utolsó fordulóban az első mérkőzésen a Tatabánya 11-es rúgásokkal győzött a Békéscsaba ellen, a rendes játékidőben 5:5 volt az eredmény. A második döntő jelentőségű mérkőzésen a Videoton 2:0 arányban legyőzte a Bp. Vasast és ezzel elnyerte a Képes Sport Kupát. A második helyen a Tatabánya végzett, a Vasas volt « harmadik és Békéscsaba a negyedik. Pénteken délután kezdődött Szolnokon a labdarúgók hagyományos decemberi tornájának a Képes Sport Kupa döntőjének mérkőzései. A Vasas, a Békéscsaba, Tatabánya és a Videoton csatázott. Pénteken az első napon a Vasas 6:1-re győzött a Békéscsaba ellen, a Tatabánya 4:2-re verte a Videotont. Szombaton is érdekesek volMa délután: Közgyűlés a Komlói Bányásznál A Komlói Bányász Sportklub december 29-én, hétfőn délután 16 órai kezdettel tartja közgyűlését a Komlói városi Tanács tanácstermében. Napirendi pontok: 1. A sportkör elnökségének beszámolója 4 éves tevékenységéről, a sportkör helyzetéről, javaslat a sportkör 1976. évi feladataira és fejlesztésére. 2. A Számvizsgáló Bizottság beszámolója. 3. A sportkör alapszabály módosításának jóváhagyása. 4 A sportkör vezető szerveinek megválasztása. 5. Társadalmi aktívák jutalmazása. Tavaszi mérkőzéseikre készülnek a PMSC labdarúgói. Nem sokat pihentek az NB ll-ben szereplő labdarúgó csapatok játékosai. December 18- án 10 nap szabadságot kaptak és december 28-án, vasárnap már ismét edzést tartottak. A PMSC labdarúgói vasárnap délután találkoztak az új- mecsekaljai sporttelepen. A PMSC amúgy is fiatal csapata a tavaszra tovább fiatalodik. Garami József edző fiatal játékosokkal frissíti fel a játékoskeretet. Schumann egészségi állapota miatt nem készülhet, Hámori Gy. pedig bejelentette, nem kíván a jövőben a PMSC színeiben szerepelni, a Ferencvárosba tart. Egy új játékost igazoltak a piros-feketék. Szász, a Gázmű játékosa került a PMSC-hez. Az előalapozó edzések után január 5-én kezdik meg a játékosok Garami József edző vezetésével a tulajdonképpeni alapocsapatok őszi értékelése A PVSK többre képes Sikeres hajrá Mázaszászváron Ennyire tellett a BTC-nek Labdarúgó NB III. mérkőzés PVSK—BKV Előre 3:0. a PVSK-pályán az őszi fordulóból. Fotó: Arató László SPORT Röviden Három pécsi a tájékozódási futóválogatottban A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség decemberi elnökségi ülésén Deseő László szövetségi kapitány javaslatára elfogadták az 1976, évi válogatott kereteket, melyekbe a PVSK három fiatal futója is helyet kapott. Szabó László az angliai világbajnokságra készülő felnőtt, míg Gyenis Zoltán és Nagy Lajos az utánpótlás válogatott keret tagja lett. KORCSOLYA. Alma-Atában az idei téli szezon eddigi legjobb eredményeit érte el a gyorskorcsolyázók versenyén a szovjet Jevgenyij Kulikov és honfitórsnője, Vera Krasznova az 500 m-es távon. Kulikov 38,58 másodperc, Krasznova 41,94 mp alatt futotta a fél kilométert. Az összetett versenyben a férfiaknál a fiatal Andrej Malikov győzött 150,935 ponttal, a nőknél Krasznova 175,205 ponttal. Hosszútávú versenyt rendezett a Magyar Jégsport Szövetség a Műjégpályán. A férfiaknál Temesi, a nőknél Dénes győzött a 10 000, illetve 3000 méteres távon. KÉZILABDA. A Tatabánya együttese karácsony második napján 29:11 arányban győzött nemzetközi tornán az Ivry írandó csapat ellen. ASZTALITENISZ. Bécsben a város nagydíjáért rendezett torna döntőjében a Bp. Spartacus 3:2 aránybon nyert az ABC Komperdell ellen. JÉGKORONG. Megkezdődött Helsinkiben az ifjúsági világ- bajnokság. Az első eredmények: Kanada—Finnország 4:1, Szovjetunió—Csehszlovákia 3:2. Stockholmban az Ahearne Kupa torna első fordulójában: AIK— Spartak 1:6, Södertaelje—Dinamo Moszkva 4:5, Djurgaar- den—Hammarby 5:4. Az Izvesztyija Kupa megnyerése után a szovjet válogatottra újabb nehéz erőpróbák várnak: a szovjet—kanadai „csúcs- találkozó" ezúttal harmadik alkalommal, „klubkiadásban" kerül sorra, s ezen a Krilja Szovjetov és a CSZKA Moszkva szerepel a tengerentúli prolik ellen. A két gárda elutazott a mérkőzések színhelyére. KOSÁRLABDA. Budapesten rendezik meg az országos serdülő kosárlabda kupa döntő mérkőzéseit. A lányok mezőnyében ott vannak a Pécsi Sportiskola játékosai is. TOTÓ 1. Arsenal—Queens 2:0 1 2. Birmingham—Stoke 1:1 X 3. Coventry—Tottenham 2:2 X 4. Leeds—Leicester 4:0 1 5. Liverpool—Manchester C. 1:0 1 6. Manchester U.—Burnley 2:1 1 7. Middlesborough—Everton 1:1 X 8. Norwich—Wolverhampton 1:1 X 9. West Ham—Ipswich 1:2 2 10. Blackburn—Nottingham 1:4 2 11. Bolton—Sunderland 2:1 1 12. Chelsea—Charlton 2:3 2 13. Porstmouth—Bristol C. 0:1 2 14. Bristol R.— Luton 0:1 2 Képes Sport Kupa Nyertes a Videoton A Baranyát képviselő NB lll-as labdarúgó csapatok őszi teljesítménye hullámzó volt. Ha arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy melyik az a csapat a négy közül, amelyik megfelelt a várakozásnak, akkor válaszunk: a Véménd. Vegyük sorra a csapatok teljesítményét. A Véménd a 20 mérkőzésen (a továbbiakban a tavaszról előrehozott egy fordulót is őszinek tekintjük.) 24 pontot gyűjtött össze. A nyáron odakerült új vezető edző, Rónai István, a körülményeket figyelembe véve, 50 százalékos teljesítményt várt, ezt túlteljesítették. És mivel evés közben jön meg az étvágy, most bánják csak igazán azokat az elkönnyelmüs- ködött hazai mérkőzéseket, melyeken az egy pont helyett könnyen lehetett volna kettő. A szakvezetés az egyéni teljesítményeket tekintve a védelemben Rótt F. és Szabó, középpályán Borovácz és Kiss L. játékával volt elégedett. Ök végig biztatóan játszottak. A csatársor az a csapatrész, mely még eredményesebb lehetett volna. A leqtöbb gólt Orosz szerezte, 12 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Az őszi eredmények biztatóak a tavasz előtt, de a sikeresebb szereplés megkívánja a naqyobb fegyelmet csapaton belül. A PVSK az előző bajnokságban sokáig esélyes volt a feljutásra. Az új bajnokságot úgy kezdték, hogy megpróbálják azt, ami az előzőben nem sikerült. A rajt kitűnően sikerült, de hullámzó teljesítmény következett. A 6—12. forduló között mindössze egy (!) pontra tellett erejükből. A hajrában feledtették a gyengébb szakaszt, nyolc mérkőzésen 12 pontot gyűjtöttek össze. Ez igazolja, hogy a 23 pontnál több van a csapatban. Sokáig probléma volt a kapus személye, a 20 mérkőzésen négy (!) kapust szerepeltetett Lendvai Miklós vezető edző. Mindez az őszi forduló első fe- I lében történt. Az utolsó fordulókban Sulyoknak és Pappnak is voltak jó védései. A mezőnyjátékosok közül Gyurina, Szabó és Grünwald véqig megbízható volt, az utolsó mérkőzésekre feljavult Kaszás is. A vártnál gyengébb eredményt meghatározta a csatárok gólképtelensége. A legeredményesebb Grün- wald és Nagy volt 5—5 góllal, közülük csak Nagy játszott időnként csatárt. A Mázaszászvár szezonkezdése gyengén sikerült, de a bajnokság második felére összeszedték magukat. A tervezett pontszámot Így sem érték el. Legalább két-három ponttal többre lett volna szükségük ohhoz, hogy nyugodtabban várhassák a tavaszt. Megnyugtató, hogy a hajrában helyenként jól játszott a csapat és van remény arra, hogy a tavaszi fordulóban pótolják az őszi mulasztást. Stepán Tibor vezető edző a védelemmel elégedett volt, a középpályás sor is megfelelt. A csatárok viszont várakozás alatt Siklós és vidéke ÁFÉSZ / pályázatot hirdet: közgazdasági egyetemi, közgazdasági technikumi, illetve kereskedelmi szakközépiskolai érettségivel és szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozók részére, az alábbi munkakörök betöltésére: KÖZGAZDÁSZ, ELLENŐRZÉSI OSZTÁLYVEZETŐ, IPARCIKK-RUHÁZATI ELŐADÓ, LELTÁROZÓ, HÁLÓZATI ELLENŐR Pályázatokat ÁFÉSZ SIKLÓS, Széchenyi u. 10. cimre kérjük beküldeni. Az új szezon első edzése A PMSC és a Komlói Bányász labdarúgói megkezdték a felkészülést szerepeltek. A leggólerősebb csatár Stemler, tavaly ilyenkor háromszor ennyi gólt lőtt. A BTC a bentmaradást tűzte célul és bizony, hogy ez megvalósulhasson, tavasszal lényegesen jobb eredmény szükséges. A csapat a megyebajnokság megnyerése után nem' erősödött, ráadásul az ősz folyamán gyengült a játékosállomány. Sérülések, bevonulások miatt gyakran váltak ki kulcs- játékosok. Növelte a gondot néhány játékos hozzáállása is. Horváth László vezető edző kénytelen volt mégis ezek közül többet szerepeltetni, mert különben nem lett volna 11 játékos. Egy alkalommal már foglalkoztunk ezekkel a problémákkal mi is. Most is csak azt mondhatjuk, a Bőrgyárban el kellene dönteni, hogy szükségük van NB lll-as csapatra vagy sem. Mert ha igen, akkor az NB lll-as feltételeket is biztosítani kellene. Lázár Lajos Egy amatőr szuper-sztár Harmadszor az legjobb szovjet labdarúgója Blohin A Futbol-hokkej címei szovjet lop hagyományos választásán a labdarúgó szakértők ismét Oleg Biohint. a Dinamo Kijev csatárát választattok meg az év legjobb labdarúgójának. Blohin harmadszor nyerte el a megtisztelő címet. Mögötte a második helyre klubtársa, Vlagyimir Veremejev került, míg harmadik Jev- cienyij Lovcsev.a Szpartak Moszkva labdarúgója lett Blohin egyébként az 1975. évi legnépszerűbb szovjet sportemberek jelölésénél is bekerült a tíz közé. Blohin 1971-ben játszott először a szovjet labdarúgó bajnokság legmagasabb osztályában s azóta sikert sikerre halmoz. A különböző arany-, ezüst- és bronzérmék sorra gyűlnek vitrinjébe, amellett most már évek óta a gólkirályi címet is ő nyeri el. ,,Világklasszis" — mondotta róla Franz Beckenbauer, a Bayern München kapitánya. Ha most választani kellene Blohin és Cruyff között, akkor Blohinra szavaznék, hangsúlyozta ,,Franz császár", — mivel ő van most jobb formában. A szovjet újságírók megkérdezték dr. Artemio Franchit. az UEFA olasz elnökét, hogy véleménye szerint ki ma Európa legjobb labdarúgója? — Természetesen Blohin — mondotta gondolkodás nélkül Franchi. Blohin a választás után elmondotta, hogy jelenleg szabadságon vannak a Dinamo Kijev labdarúgói, január 10-én találkoznak ismét, hogy megkezdjék a felkészülést az új bajnoki évre. amelyben még többet, még jobbat kell nyújtaniok. hiszen ezt már elvárja tőlük a közvélemény. Oleg Blohin szinte beleszületett a sportba. Anyja atlétanóként, különösen a 400 és 800 méteres síkfutásban ért el kimagasló eredményeket. Futballista tehetségét viszont apjától örökölte, aki előbb kitűnő játékosként működött, majd később Ukrajnában, a szakiskolák tanulóinak a szovjet foci-palánták képzésével szerzett hervadhatatlan érdemeket. Érdekes, hogy a kis Oleg képességei nem apja keze alatt, hanem klubja, a Dinamo Kijev futball- iskolájában bontakoztak ki. Csillogó technikájára, különösen gyorsaságára már akkor felfigyeltek a szovjet szakvezetők. Oleg a száz métert, atlétáknak is dicséretére való 10,8 mp-es remek idővel futotta. — Ha könnyűatlétának készül, talán mór az olimpiai dobogóra is kerülhetett volna! — állapították meg róla Oleg azonban egyetlen játékot ismert: a focit. Minden alkalmai megragadott, hogy rajongásig szeretett sportjának hódoljon. Az eredmény nem is maradt el. Alig húsz évesen, az ifi-csapatból kiemelve, már tagja lett az 1972-es müncheni olimpiai labdarúgótornán részi vett szovjet válogatottnak. A 24 éves, 180 cm magas, 70 kg, súlyú Blohin ma már nemcsak csapatának, hanem a szovjet válogatottnak is kulcsembere. Blohinnak nagy része van abban, hogy csapata, a Dinamo Kijev( a tévé képernyőjén égés z Europa láthatta) kétszer is legyőzte a világsztárokkal megtűzdelt, kétszeres BEK-győztes Bayern Münchent és megnyerte a Szuper Kupát, míg a szovjet válogatott, vezérletével, be- verekedte magát az Európa-bajnok- ság legjobb nyolc csapata közé. Biohint mind klubcsapatában, mind a nemzeti tizenegyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért 1974-ben, a Szovjetunióban egyhangúlag „az év játékosává" választották. Az utolsó négy évben ő volt a Szovjetunió gólkirálya. A nemrég befejeződött 1975-ös idényben a bajnokságot nyert Dinamo Kijev 53 gólja közül Blohin tizennyolcat lőtt. tounantii.it Inapio Az MSZMP Baranya megye* Bizottságának lapjo Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: .2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 zást. A szakosztály vezetősége a kondícióedzések vezetésére dr. Szigeti Lajost, a Pécsi Tanárképző Főiskola docensét kérte fel. Mint minden évben, most februárban is ott lesznek a PMSC labdarúgói a Dunántúli Napló Kupa-mérkőzéseken. Komlón is megkezdték a felkészülést. Vasárnap délelőtt fél 9-kor vette számba Csaba Gábor edző a játékosokat. Az Universitós-PEAC-tól átigazolt Farkas Béla esküvője miatt nem vett részt az első edzésen. Megkezdte az edzéseket viszont az őszi idényben hosz- szú időn keresztül sérült Lingl. A tervek szerint Komlón alapoznak a Bányász labdarúgói, január 5-ig napi egy edzést tartanak, majd utána naponta kétszer dolgoznak a játékosok. A felkészülés során több előkészületi mérkőzést játszanak, szó van egy-két jugoszláviai mérkőzésről is. Az NB-m-as •X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*rX*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X*X A Iféménd uolt a legjobb