Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-07 / 306. szám
^ ^ gazgató mondja: kezdődhet a :övetkező gyár építése. Péten jgyanis az 1931-es első kapa- fágástól mostanig szüntelen DŐvítették a gyárat. A várpalotai lignitből nyert gázból 1932-ben napi 20 tonna péti- iát gyártottak, majd a háború platt csaknem háromszorosára lőtt a termelés. 1948-ra sike- ült a bombázások miatt sú- yosan megsérült gyárat termelésbe állítani. Azóta valameny- nyi tervidőszakban bővítették, □ mostani beruházás építői körött jónéhányan dolgoznak, akik szinte hazalátogatnak Pétre. Hatvan fő — ezer tonna Érdemes végigkísérni, hogy az ammóniagyártás — 62 esztendős technológiájának lényeges változtatása nélkül is —, milyen óriási fejlődést értek el: A régi gyárban 120 munkás napi 130 tonna ammóniát gyártott, a bővítést követően 80 munkás 500 tonnát, míg a legújabb fejlesztés során az „1000 tonnásban” 60 fő 1000 tonnás termelést produkál. 1967-ben tértek át a gazdaságtalan lignit feldolgozásról a földgáz alapanyagra. A mai termeléshez napi 160 vagon szén kellene, ennek csupán a mozgatása is megbénítaná a Nitrogénműveket. A lignitből 1 tonna ammónia előállításához 2400 kWo villamosenergiára volt szükség. Földgázfeldolgozás esetén 1400 is elég. A nagyságrendi változások még kedvezőbb energiafelhasználást biztosítanak: az „500 tonnásban" 700, az „ezer tonnásban" csupán 20 kWo szükséges egy tonna ammónia előállításához. A vízfelhasználás adatai ugyancsak mellbe- ütőek: ha újból és újból nem nyernék vissza a technológiai folyamatokban résztvevő vizet, Pécs teljes vízfelhasználatáva! egyenlő mennyiséget nyelne el a gyár. A műszaki igazgatóval természetesen a gyárról beszélünk a legtöbbet, a környezetre gyakorolt hatásáról azonban lehetetlen megfeledkezni. Kétszázhúsz felsőiskolai végzettséggel rendelkező szellemi munkás, 500 technikus dolgozik Péten. Közel 500 lakás épült a vegyiműveknek köszönhetően városi rangot kapott Pétfürdőn. Sportpályák, szabadtéri színpad, iskolák, parkok, éttermek veszik körül a Nitrogénműveket, Korszerűség, biztonság Autóval közlekedünk a vegyiművek utcáin. A védősisa? kos, védőálarcos munkások a Nitrogénművek munkásai, a többiek építők. A köd felszállt, most többet látni: szinte érezni a csövekben, szárítótornyokban, tartályokban a feszültséget, 350 atmoszférás nyomás közben folynak a vegyi folyamatok. A riasztóberendezések a legkisebb veszély esetén is fény é$ hangjellel figyelmeztetnek, a technológiai folyamat egyetlen gombnyomásra leállítható üzemzavar, veszély esetén. Valamennyi üzemet, a nap minden pillanatában, két mérnök üzemvezető irányítja. Egyikük a szakmónyvezető mozgó ember, másikuk a táblás, a műszerfalakon ellenőrzi a technológiai folyamatokat. A „világ" elhozta legjobb technológiáit Pétre — Pét viszont szétküldi a világba a termékeit. Az elmúlt esztendőben 7 millió dollár értékű exportja volt a Nitrogénműveknek. Többek között a 70 százalékos szorbit oldat, a szilárd szorbit, a furfurilalkohol . . . Az itt folyó kutató és fejlesztési munka színvonalára jellemző, hogy nemcsak a felsorolt vegyipari termékek, hanem a kifejlesztett gyártási eljárások is kelendők. Holland, finn, amerikai, indiai, dán és több dél-amerikai ország érdeklődött a szorbitot gyártó üzemek után, csakúgy mint a furfurilalkohol gyártási eljárását is szívesen fogadják ... Nagyszerű látvány Felszállt a köd. A levegő kitisztult. A vöröses-sárga gázok, most szabadon szállnak. Az „1000 tonnás" érrendszerében szinte érezni az életet, leheleté orromban, látványa fejemben indít „aktivizálódási folyamatot” ... Lombosi Jenő Vida Gyula: Dísztermi bronz plasztika-terv Szemtől szemben egy magyar vezetővel EGY ELMARADT VITA HELYETT Az elmúlt hetekben kis kötet jelent meg Párizsban, az Editions Sociales-nak, a Francia Kommunista Párt kiadójának egy sorozatában. A könyv eredeti címét körülbelül így lehetne magyarra fordítani: Szemtől szemben egy magyar vezetővel: Aczél Györggyel. Szerzője: Jacques De Bonis, a francia párt elméleti folyóiratának, a France Nouvelle-nek a főszerkesztője. A könyv a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyarul „Egy elmaradt vita helyett" címmel. A szerzőség ugyan itt pontatlan meghatározás, hiszen egy húszórás, magnetofonon rögzített beszélgetés legérdekesebb részeinek rendbeszerkesztett sommáját kapja kézhez az olvasó. A húszórás beszélgetés egy másik, elmaradt, mindösz- sze egy-két órára tervezett beszélgetést pótol. Mint a kötet bevezetőjében Jacques De Bonis megírja: 1972 egyik estéAczél György húszórás m agn etofo n - beszé Igetése a France Nouvelle főszerkesztőjével mozdítottunk... „Oleg Kosevoj" brigád mindenütt ott volt, ahol a legnehezebb munka adódott; tanulásban, bányában, társadalmi munkában: járdát építettünk, mozgalmi dalokat tanultunk, „csasztuskáztunk", dekoráltunk és falura jártunk toborozni újabb bányászokat. Rácz Sándor, a városi művelődésügyi osztály vezetője, a vájár kollégium akkori igazgatója : — Ma már sokan frázisnak érzik azt a lelkesedést, szerete- tet és izgalmat, ahogyan akkor nekiláttunk,.. Átitatva a „fényes szellők" korának szép és fiatal érzéseivel, Makarenko tanításaival .,. Voltak nehézségeink bizonyos elemekkel, a többség azonban vagány, de rendes gyerek volt. É. s volt még egy eszköz “ — nagy nevelő erő: az egyenruha. Szép, elegáns, sötétkék „MTH"-s vájártanuló uniformis, fekete vállbojttal . . . Tekintélyt adott és rangot: akárki nem vehette fel. Csak, aki rászolgált magatartásával, munkájával. De el is tilthatták tőle, ha méltatlannak bizonyult rá. Ez pedig kimenőmegvonást is jelentett. . . Őrzi is a nóta — és az emlékezet: ,,Ej, haj, nincsen kimenő, / Elvette Kovács nevelő.. A tanulók jó része két év alatt itt szokott rá a rendszeres moziba járásra, itt adtak először könyvet a kezébe és keltették fel „éhét a szépre.. A többség helytállt. Rendet kapott és rendet csinált, kisöpörve a nem odavalókat, ötvenhatban ezek a fiatalok fegyverrel védték a szocialista embernevelés komlói fellegvárát, és nem sokkal később ők és ott indították meg az oktatást elsőnek, 1956 decemberében. A korabeli újság, a Bányászlámpa számai gyakran megemlékeznek a vójárképző örömeiről, gondjairól. Szeretettel említik az Oleg Kosevoj brigád törekvéseit, Muszták Attila teljesítményeit. De bajok is vannak .. . Mintha ma olvasA jó és előrevivő erők oldalára billent a mérleg, ami elsősorban az itt dolgozó nevelőknek köszönhető. Az épülő vájáriskola 1951 júniusában és három vájártanuló kislány ly| a a vájárképzés három ■ ■ éves. A tantermekben írásvetítők, magnók, filmvetítők stb., a klubkönyvtárban egyebek közt 7000 kötet szolgálja az oktatást-nevelést. A vájártanulók száma azonban az intézet összes tanulója (960) között ma is csak 141, Épp, mint 1951-ben . . . Pedig az épület olyan szép és hívogató ma is, mint pk- kor. Körülötte magasra nőtt már a juharok és nyárfák lombkoronája, nincs úgy szem előtt, de képe, emléke kitörölhetetlen a mai negyvenesek- ötvenesek szívéből. Fogalommá vált és egy kicsit jelképpé is. Egy negyedszázados fejlődés erőt sugárzó szimbólumává. Wallinger Endre jén született annak az — elmaradt — beszélgetésnek a terve. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára Alain Peyrefitte-tel, az UDR, a gaul- leista párt akkori főtitkárával ült szemben a televízió kamerái előtt. Mikor a vita közben Peyrefitte a szocialista Magyar- országot rágalmazta, Georges Marchais váratlan javaslatot tett: találkozzanak a tévé nyilvánossága előtt Aczél György és Alain Peyrefitte, a téma a két ország lakosainak helyzete. A párbeszéd így folytatódott: Georges Marchais: Elfogadja ezt a javaslatot Peyrefitte úr? Alain Peyrefitte: »Egyenes adás lenne? G. M.: Egyenes. A. P.: Szimultán tolmácsolással? G. M.: Igen. A. P.: Függetlenül attól, hogy mit mond a vitapartner? G. M.: Természetesen. A. P.: Mindent azonnal tolmácsolnak? G. M.: Az önök dolga tisztázni a feltételeket. Elfogadja? A. P.: Elfogadom a kihívást. Azután a francia jobboldali politikus mégsem fogadta el a a kihívást. Kétszeri halasztás után, 1973. áprilisában, végleg lemondta a vitát. Akkor a L'Humanité Peyrefitte úr megfutamodott címmel vonta le az eset tanulságait. Egy évvel később, újabb viták után, amelyekben ismét a szocialista országok jelenlegi helyzetét érintették, felmerült az elvetélt párbeszéd emléke és a gondolat, hogy most, a világgazdasági válság tünetei még aktuálisabbá tehetnének egy beszélgetést. A francia kommunisták javasolták Aczél Györgynek: „Járják körbe és forgassák meg a témát, az emberek és a társadalom Magyarországon". így került sor a húszórás magnetofon beszélgetésre 1975 februárjának végén-márciusának elején Budapesten, s így jelent meg a kis könyv Párizsban, és most idehaza. A kötet méq friss a párizsi könyvpiacon, nyomtatásban méq nem jelentek meg komolyabb reflexiók, de joggal tekinthetjük a francia közvélemény egyik legilletékesebb megfogalmazójának Roland Leroy-t, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a L'Humanité főszerkesztőjét, aki a könyvhöz írt rövid előszavában a többi között ezt mondja: „Aczél György személyisége és kifejezésmódja, melyben olyan jellegzetesen, mondhatnám magyar módra vegyül a klasszikus és a népi kultúra, s a politikai valóságérzék, bizonyára nagyban hozzájárul ahhoz, hogy óz eszmecsere széleskörű érdeklődést keltsen. Annak is köszönhető ez, hogy a könyv a szocializmus mundennapjainak jól sikerült bemutatása és magyarázata . . . Nem kisebb érdeklődéssel ve. heti kézbe a most megjelent kötetet a magyar olvasó is. A számok, adatok, tények, a gyakran segítségül hívott példák természetesen ismerősek a politika dolgaiban tájékozottak számára. A kérdések megközelítési módja azonban szokatlan. A szokatlan kérdések, s a váratlan közbeszólások jóvoltából a magyar olvasó abban a ritka helyzetben érezheti magát, amikor önmagunkat mintegy kívülről is szemügyre vehetjük. Eredményeink, harminc évünk, mai gondjaink ebben a megközelítésben mintha objektívebbek, pontosabbak mérhetők, jobban összehasonlíthatók lennének. S a válaszokat várva, olvasva, szinte bennünk is fölébred az izgalom feszültsége, hogy kerek és frappáns érvek igazolják a francia olvasó előtt nemzeti — és nemzetközi — erőfeszítéseink eredményeit, amelyek meggyőzőek mindenki számára, aki csak nem viseli a rosszindulatú elfogultsáq fekete szemüvegét. Ezért tarthat joggal számot e könyv a francia olvasók mellett a hazai közvélemény fokozott érdeklődésére is. Bernáth László
