Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)

1975-11-05 / 304. szám

2 DunantOli napló 1975. november 5., szerda Kétszerannyi szigetelő átadták a Zsolnát Porcelángyár új kemencéit Pécs— Albertirsa—Vinyica Ünnepség a Kossuth klubmoziban Megnyitották a szovjet filmek fesztiválját Bemutatták a Vörös kányafát November 7-i ünnepségek A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója al­kalmából tegnap ünnepséget tartottak a Pécsi Tudomány- egyetemen. A Jogi. és Közgaz­daságtudományi Karok együttes megemlékezésén dr. Hoóz Ist­ván, az egyetem rektorhelyette­se tartott ünnepi beszédet. Ugyancsak megemlékezése­ket tartottak a pécsi Zsolnay Porcelángyárban, a pécsi Pos- taigazgatósáq forgalmi és mű­szaki párt alapszervezeteinél, a Dél-Dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat termelési üzemegységénél, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalatnál, valamint a DÉDÁSZ pécsi igazgatóságán, ahol párt­napon emlékeztek meg az év­fordulóról. Az ünnepségeken „Kiváló dolgozó" kitüntetéseket vala­mint pénzjutalmakat osztottak ki a kiemelkedő munkát végző dolgozóknak. Tsz­nyugdíjasok kitüntetése A mezőgazdasági termelő­szövetkezeti munkában végzett sokéves és áldozatkész munká­ja elismeréséül öt Baranya megyei nyugdíjas tsz-tag ka­pott magas állami elismerést. A kitüntetéseket tegnap dél­előtt vették át a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Oláh Jeremiás, a dunaszekcsői Duna- gyöngye tsz, az ezüst fokozatot Kékes József a mozsgói Zrínyi és Zerényi János a szalántai Hunyadi tsz, a bronz fokozatot Hoffmann Józsefné a mágócsi Béke és Kala Sándor, a siklósi Magyar-Bolgár Testvériség ter­melőszövetkezet nyugdíjasa, KISZÖV-dolgozók kitüntetése Tegnap a baranyai ipari szö­vetkezetek dolgozói közül Auth János a mohácsi Szabó Szö­vetkezet elnöke, Czakó János- né, a Sellyéi Agrokémia dol­gozója, Komarek Károlyné a Baranya megyei Fodrász Szövetkezet szakoktatója, Hor­váth Lászlóné a pécsváradi Építő Szövetkezet mozaiklap készítője, Horváth Pál a pécsi Vasasipari Szövetkezet csoport- vezetője, Major László a pécsi Építő Szövetkezet pórttitkára, Budapesten az OKISZ székhá­zában a „Szövetkezeti ipar ki­váló dolgozója" kitüntetést kap­ták. A Képcsarnok izgalmas kiállí­tást kínál az érdeklődőknek a Kossutb Lajos utcai kiállító- helyiségében. Pogány Géza festőművész napokban megnyílt tárlata méltán válthat ki érdek­lődést, de egyúttal heves vitá­kat is a műértéséről és kritikus szelleméről oly közismert pécsi közönségből. A kiállítás megnyitó beszéde — kissé elvontan — a tudomány és művészet viszonylatainak elemzésével a kiállított művek gondolatiságát emelte ki. Koz­mikus távlatokat nyitott meg egy végeláthatatlan filozófiai gondolatsornak, ami — úgy tű­nik — inkább ködbe burkolta a létező művészi koncepciókat, mintsem a megértés kulcsát adta volna a néző kezébe. Az ilyen és ehhez hasonló érté­kelések alapvető hibája a túl­zott általánosítás, a kategóriák szintjén történő elemzés, és ez Varga László műszerészt már idegesíti a sárga fény és a duda hangja. Nem csoda, mert amíg a pécsi Zsolnay Por­celángyárban „bejátszották” az iparág legkorszerűbb kam­rás kemencéinek automatiká- ját, ugyancsak sűrűn riasztot­tak a vészjelzések. Nemegyszer előfordult, hogy a műszerészek tizenhat-tizennyolc órát töltöt­tek a kemencék mellett. A túl­munka úgy tűnik megszűnt, annál is inkább, mert a ke­mencéket „irányító" program­tárcsák, az automatika kifogás­talanul működik. Erről győződhettek meg azok a vendégek is, akik tegnap a Zsolnay Porcelángyárba érkez­tek, az üzemben folyó mintegy háromszázmilliós rekonstrukció első „lépcsőjének"' átadására. A rövid ünnepséget követően Richter Vladimírral, a Finom Kerámiaipari Művek vezérigaz­gató-helyettesével beszélget­tünk. — A FIM ebben a tervidő­szakban mintegy kétmilliárd fo­rintot fordított gyári rekonstruk­ciókra, új üzemek építésére. A Zsolnay Porcelángyár tíz szá­zalékát kapta az iparág ren­delkezésére álló beruházási összegeknek. — Korábban a Zsolnay Por­celángyár meghatározó szere­pet jqiszott a hazai edénygyór- tásban . .. — Olyannyira igaz, hogy a hazai szükségletet csak import­tal pótolhattuk, s egyben idő­ről időre éreztük a nyugati piac hullámzó hatását is. A FIM gyárai ma mintegy ötezer tonna porcelán- és kőedényt állítanak elő, ebből a Zsolnay jelenleg 1500 tonnával részese­dik. Ám a most folyó rekonst­rukció eredményeként ezer ton­nával . növeljük Pécsett az edénygyártó kapacitást. Célunk az, hogy egyszerűsítsük a bel­ső gyári anyag- és árumozga­tást, megszüntessük a korsze­rűtlen munkahelyeket: egy-egy szintre koncentráljuk a szigete­lő gyártást, az edény előállí­tást. Ennek a jelei már ma is érezhetők annak ellenére, hogy a kivitelezők jelenléte miatt még nagy a „rendetlenség”. Jól példázza ezt a most fel­avatott új csarnok is, amely­nek a berendezéseit a belga FIB cég szállította. Ez a beru­házás, amely mintegy nyolc­vanmillió forintba került, szoro­san összefügg az építendő szovjet—magyar 750 000 voltos távvezetékkel. Eddig 10-12 ezer hosszúrúd szigetelő került ki a pécsi gyárból. Az új kamráske­mencék üzembeléptével - négy átlagosan harminc köbméter űrtartalmú égetőről van szó — megduplázódik a termelés. épp a lényegétől fosztja meg a művészt, az egyéniségétől. Pogány Géza képei feltétle­nül az újszerűség élményével hatnak. A világot látott festő részint kedvező művészi inspirá­ciók hatására alakította ki sa­játos szín- és formavilágát. Másrészt meghatározó tényező az a tíz éves díszlettervezői te­vékenysége, ami főként a szín­kezelésében észlelhető. Ez az intenzív szín-igény áttetsző — az anyagszerűség hatását kel­tő — finom átmenetekben je­lentkezik, helyenként azonban a felszínes tarkaság érezhető. Hiányzik a színek mély tüze, átütő ereje. De magávalragadó a rácsodálkozás örömének fi­nom fírája, ahogy a művész fölfedezi egy kristálytömb sok­színű ragyogását, mint a gyer­A Zsolnay Porcelángyár szállít­ja majd a Vinyica-Albertirsa közötti távvezeték elosztóháló­zatához, az építendő alállomá- sokhoz szükséges szigetelőket. Salamon Gyula A Tudományegyetem aulájá­ban ünnepség keretében kollé­giummá avatták az egyetem közgazdaságtudományi kará­nak Madách utcai diákottho­nát. Dr. Földvári József, az egyetem rektora köszöntötte a kollégistákat és vendégeket, majd Pálmai Kálmán miniszté­riumi főtanácsos mondott ünne­pi beszédet. Méltatta az új kol­légium eredményeit és munká­ját, amelyek lehetővé tették a cím odaítélését, és beszélt azokról a feladatokról, amik a szocialista közgazdász értelmi­mek üveggömbiében a titkos meseországot. Emellett figyelemre méltóak azok a formai megoldások, ahogyan ún. plasztikus falké­peit készíti. A cementbe épí­tett, a képsíkból kilépő színes formák izgalmas felülethatást eredményeznek. A plasztikai igény kellemes formai ritmus­ban és dekorativitásban jut ki­fejezésre. Ezeknél a műveknél külön szerepet kap a fény, a megvilágítás, amely az adott mű kompozíciós rendjét erősíti. Pogány Géza egyik igazi eré­nye az a művészi alázat, ahogy fejet hajt a grandiózus termé­szet előtt, ahogy föltárja a csodálatos anyag rejtett szép­ségeit. Proksza László Teljesítette ötéves tervét a Szigetvári Konzervgyár Teljesítette éves, illetve öt­éves tervelőirányzatát a Sziget­vári Konzervgyár. A gyár veze­tői elmondták, hogy a rekonst­rukció után gyakorlatilag eb­ben a periódusban teljes kapa­citással üzemelt az egység. A tervükben szereplő 22132 va­gont máris túlteljesítették, ed­dig 23 902 vagon terméket állítottak elő. Ez tervük 22 szá­zalékos túlteljesítését jelenti. A termelési érték 1 milliárd 627 millió forintot tesz ki. A szigetvári gyár jelentős export- tevékenységet is folytat: öt év alatt 15 612 vagon konzervet küldtek a külföldi megrendelők­nek. ség képzése és nevelése során a kollégiumi közösségre várnak. Végül átadta az Oktatási Mi­nisztérium nevében a kollégiu­mi címről szóló okiratot és azt a 15 ezer forintot, amelyet a diákbizottság rendkívüli fejlesz­tésre fordíthat. Ezután Váradi Károly elvtárs gratulált a KISZ KB nevében az új kollégiumnak és átadta számukra a KISZ KB zászlaját, amelyre szalagot kötöttek a társkollégiumok képviselői, köz- 1 tűk a jogászok Szalai László, a Pollack Mihály Műszaki Főis­kola. a Tanárképző Főiskola kiváló kollégiuma. A Madách utcaiak nevében Pintér Erika, a diákbizottság titkára köszönte meg a kitünte­tést és a gratulációkat, s tett ígéretet arra, hogy ezután fo­kozottan igyekeznek majd olyan munkát végezni, amely igazolja a mostani cím jogosságát. Dr. Hoóz István, a PTE rek­torhelyettese arról a fejlődésről beszélt, amelyet az elmúlt évek­ben a kollégisták megtettek, s arról a bizalomról, amellyel az egyetem vezetése figyelte mun­kájukat. Beszéde végén a jövő feladatait vázolta, kiemelve ezek közül a szakkollégiummá válással kapcsolatosakat. Az ünnepség végén dr. Föld­vári József jutalmakat adott át a kiváló munkát végzett hallga­tóknak és dolgozóknak. Az át­adás után rövid kultúrműsort láthattak a jelenlévők, amely­ben fellépett a Zeneművészeti Főiskola vonósnégyese, fuvola­gitár kettőse, Holl István, a PNSZ művésze és Csizmadia Sándor pol-beat énekes. Az idén ősszel a szovjet kul- - túra napjai programsorozat ke­retében rendezik meg a már hagyományossá váló szovjet fil­mek fesztiválját. A Baranya me­gyei ünnepségek megnyitóját tegnap rendezték meg Pécsett, a Kossuth klubmoziban, ame­lyen részt vettek Pécs város és a Mecseki Szénbánya Vállalat MSZBT tagcsoportjainak ügy­vezető elnökei és aktivistái is. Az ünnepi megnyitón Sinku Pál, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága munkatársa mondott beszédet. A magyar- szovjet kapcsolatokat méltatva a következőket mondta: — A kapcsolatok bármelyik szálát is vesszük szemügyre, meggyőződéssel és jóleső ér­zéssel állapíthatjuk meg, hogy egy világhatalom és egy kís szocialista ország teljesen egyenrangú és jogú barátsá­gáról van szó. Ezt a kapcsola­tot ápoljuk tovább, amikor megemlékezünk a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom év­fordulójáról, uqyanakkor a Kul­turális Minisztérium és a Ma­Új önkiszolgáló ABC-áruhá- zat avattak november 4-én Pé­csett, a Kalinyin úton. A szak­mai bemutatóval egybekötött megnyitón részt vett dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első tit­kára, Petöházi Szilveszter, az MSZMP Pécs Városi Bizottsá­gának titkára. A több mint háromszáz négy­zetméteres létesítmény csaknem négymillió forintért épült, egy társaslakóház földszintjén. A 120 négyzetméteres eladótér­ben négy sziget-állványon, mélyhűtőládákban, vitrinekben, hűtő kiszolgáló pulton kínálják az élelmiszert, a háztartási és vegyi cikkeket. Előrendelést fo­Minden ősszel, így novem­ber elején megkapják a szak­munkásképző inézetek, hogy egy-egy szakmában hány ta­nuló beiskolázását kérik a vál­lalatok. Az igények láttán jo­gos a gyanú, hogy gyakran azért kérnek többet, hogy a valóban szükséges létszámot mindenképpen megkapják. Ez is bizonyítja, hogy nagyon sok vállalat szakmunkáshiánnyal küzd. Tegnap kapta meg az 506-os Szakmunkásképző Inté­zet az igények listáját, amely­ben az építőipari szakmákban 557 tanulót kérnek Baranya megye vállalatai, szövetkezetei és kisiparosai. Ezzel szemben az iskola csak 270 tanulót tud felvenni. Változatlanul hiányszakma az ócs-állványozó és a vasbeton­készítő. Huszonkét vállalat kért ács-állványozó tanulókat, leg­többet a BÉV valamint a B. m. Magas és Mélyépítő Vállalat. Az igényelt létszámnak csak töredékét, 15 tanuló beiskolá­zását tervezi az intézet, de mint Sashalmi György igazgató el­mondta, még ez a szám is illuzórikusnak tűnik. Ugyanez a helyzet a vasbetonkészítőkkel is. Nehezen érthető a fiatalok idegenkedése, hiszen ez a két legjobban fizetett építőipari szakma, és semmivel sem ne­hezebb, mint ° többi. Igaz, gyár—Szovjet Baráti Társaság rendezésén belül - országoscn és helyileg is megszervezzük a szovjet kultúra napjait. Az országos és a heíyi ren­dezvényeket ismertetve végül így fejezte be: — A szovjet kultúra napjai keretében rendezzük meg a szovjet filmek fesztiválját, ami­kor is a bemutatott filmek el­hozzák a szovjet nép üzene­tét. A csaknem 80 városban, községben 4—12-ig tartó ünne­pi filmbemutatók, az újak és régiek a sok nemzetiségű szov­jet nép életét, hősies, hazafi­as küzdelmét, múltját, jelenét, kultúráját, kommunizmust építő munkáját mutatják be a ma­gyar mozinézőknek. Ezen gon­dolatok jegyében megnyitom a szovjet kultúra naDja, a szov­jet filmek fesztiválja baranyai programját. Ezt követően bemutatták Va- szilij Suksin, a tavaly elhunyt, világhírű művész rendezte Vö­rös'' kónyafa című filmet. A filmalkotásban Suksin alakítot­ta a főszerepet is. gadnak el és vállalnak házhoz­szállítást is. A 14 eladó és a kilenc ta­nuló az elárusításban és a szállításban modern eszközöket alkalmaz, így pénztár-, szelete­lő, húsőrlő, csomagológépeket, targoncákat, valamint töltőko­csikat. A vásárlók használhat­ják az üzlet kávé-, dió- és mák­őrlőit. A vegyi-, fűszer-, nehéz­áru-, göngyöleg-, csemege-, ital-édességraktárak egy szintre kerültek az előtérrel, hogy így is gyorsabb lehessen az áru­mozgatás. Kialakították a hús-, tej- és csemegehűtő-kamrákat csaknem húsz négyzetméteres területen. Az egymillió forintos készlet­tel rendelkező áruház mától várja a vásárlókat. hogy a kőműveseknél is romlik a helyzet. 191 tanulót kémek az iskolától, de jó, ha csak százzal kevesebbet tudnak biz­tosítani. Sokkal egyszerűbb lenne gyerekfejjel elsajátítani egy szakmát, mint felnőttként be­ülni az iskolapadba. Márpedig sokan ez utóbbira kényszerül­nek, és éppen az úgynevezett hiányszakmákban. Az utóbbi időben az üzemek, vállalatok mind nagyobb fiigyeimet szen­telnek a felnőttképzésnek. Ezen az őszön hetvenötén kezdték el az 506-osban a szakmun­kásvizsgára felkészítő egyéves tanfolyamot. Heti háromszor négy órában tanulnak szakmai, közismereti és politikai ismere­teket. Legtöbbjüknél a válla­lat fizeti a tanulmányi költsé­geket, munkaidő kedvezményt és hat nap tanulmányi szabad­ságot kapnak a felnőtt tanulók. Az iskola tanárai szerint ők már nagyon komolyan veszik a tanulást. Elvétve morzsolódik le egy-kettő közülük. Főleg azok, akiket vállalatuk nem se­gíti a szakmunkásbizonyítvány megszerzésében. Szerencsére egyre többen jönnek rá, hogy egyaránt elő­nyös a szakma megtanulása a dolgozónak és a munkáltató­nak is. Pogány Géza festőművész kiállítása A KISZ KB zászlaját kapták a közgazdász kollégisták Kollégiumavatás a PTE aulájában Az okirat mellé 15 ezer forint rendkívüli fejlesztésre Korszerűsödő pécsi üzlethálózat ABC-áruházat adtak át a Kalinyin úton A lehetőség duplája az igény Szakmunkásokat vár az építőipar A felnőttképzés sokat segít Érdeklődés és vita? Pálmai Kálmán a kollégiumot avató beszédét mondja

Next

/
Thumbnails
Contents