Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)

1975-10-14 / 282. szám

Dunántúli napló 1975. október 14., kedd Ax egyénnek la akarni kall Mozgásszervi betegségek és a rehabilitáció „Mélyvízben vagyunk, és úgy érzem még mindig messze van a part". Ez a vélemény tegncp a mozgásszervi megbetegedé­sekkel és az ezzel kapcsolatos rehabilitációval foglalkozó, Komlón rendezett konferencián hangzott el. Fordítsuk a köznapi gondok oldalára a hasonlatot. Mi a mélyvíz, s mikor mondhatnánk nyugodtan, hogy partra értünk? Mindenekelőtt külön kell válasz­tani az egészségügyi és a tár­sadalmi rehabilitációt. Az előb­bi viszonylag kevés gondot okoz. A beteg gyógyulni akar, az orvos mindent elkövet' ennek érdekében. A társadalmi reha­bilitáció célja, hogy a beteg, illetve a sérült, felépülése után éppoly hasznos tagja legyen a társadalomnak, mint korábban volt. Itt kezdődik a mélyvíz. A hasznosság ugyanis nem jelen­ti azt, hogy feltétlenül a koráb­bi munkakörben végezzen tel­jes értékű munkát. Ez viszont ütközik az eqyén anyagi érde­kével. Tudniillik lehet, hogy más munkaterületen egyenérté­kű munkát véqezhet az ott dol­gozókkal, csak éppen a koráb­binál lényegesen kisebb fizeté­sért. Különösen élesen vetődik ez fel a bányászok esetében. Ez már kapcsolódik az előbb említett egészségügyi rehabili­tációhoz is, mert ahogy a kon­RENDELET-MÓDOSITASRA IS SZÜKSÉG LENNE ferencián mondták a szakorvo­sok, a mozgásszervi megbetege­déseknél a legritkább esetben várható teljes és végleges gyó­gyulás. Dr. Fehér Béla, a sikondai gyógyház igazgatója igen be­szédes számokat sorolt: 1973 januárjától 1975 első féléve vé­géig összesen 2584 bányász be­utaltat kezeltek a szanatórium­ban. Közülük 1658-an kerültek oda mozgásszervi megbetege­déssel. Többségük, pontosan 1131 bányász panasza a jól­ismert gerincfájdalom. Ezzel kapcsolatban az igazgató fő­orvos felhívta a’ figyelmet: — Ha az ilyen mérvű meg­betegedések mellett arra is gondolunk, hogy a föld alatti munkát végzők átlag életkora 42 év, egészségileg és gazda­ságilag is nagyon időszerű e kérdéssel foglalkozni. Van azonban egy másik ta­pasztalat is, amely megkérdő­jelezi a rehabilitáció sikerét. — Gyakori az olyan eset, hogy a járadékigény benyújtá­sához szükséges zárójelentés el­készültét várva nem szűnnek a panaszok. Nemcsak orvosi teen­dő, hanem a beteg feladata is, hogy cselekvőképessége leg­végső határáig tegyen meg mindent, hogy hasznossá váljék. Ehhez több rendelkezés meg­változtatására is szükség lenne. Dr. Dános László, a Mecseki Szénbányák üzemi főorvosa el­mondta, hogy a rehabilitációs bizottság tagjaiban is felmerül, hogy mindenkor helyesen cse­lekszenek-e. Többször előfor­dul, hogy nem. De segíthetne, ha azután, hogy a szakorvos már mindent megtett a gyógyu­lás érdekében, a pszichiáter is segítene a meggyőzésben, hogy igenis, teljes értékű tag­ja lehet a társadalomnak. Pro Teatro avürű Uhrik Dórának Megteremtette az intellektuális táncolás sajátos formáját A nagy pillanatok igen egy­szerűek. Uhrik Dóra vasárnap este sima fekete ruhában oda- á I It a közönség elé, Sik Ferenc, a színház főrepdezője is mellé lépett és három egyszerű ked­ves mondattal átnyújtotta neki a Pro Teatro díjat. Kezet csó­kolt neki, ő a közönségtől vas­tapsot kapott és vége volt a szép pillanatnak: Pedig . . . Pedig a Pro Teatro gyűrűt a színház törzsgárdabeli művé­szei titkos szavazással adomá­nyozzák annak a kollégának, akit az elmúlt évadban mű­vészi teljesítménye és emberi magatartása miatt erre a leg­alkalmasabbnak tartanak. S a színház érzékeny-féltékeny vilá­Ittasan ölt. Három és fél évre ítélték Május 29-én gyilkosság tör­tént Pécsett. A büntetlen elő­életű 32 éves Nagy Bozsoky Gáborné késsel megölte Endré­éi Józsefet. A Megyei Bíróság tegnap fejezte be az ügy tárgyalását. A bírósáq megállapította, hogy Nagy Bozsokyné és Endrédi között 1969 óta volt szerelmi kapcsolat, amely 1972 körül megromlott, mivel Endrédi Jó­zsef a nő többszöri kérésére sem volt hajlandó kapcsolatu­kat rendezni, gyakran italozott és többször bántalmazta a vád­lottat. Május 29-én Endrédi erősen ittas állapotban fölment az asszony lakására, ahol vesze­kedtek. Este 9 óra körül vásá­rolni indultak, és többek közt két üveg bort vettek. Hazafe­lé a Virág cukrászdában ko­nyakot fogyasztottak. A laká­son tovább folyt a veszekedés. Nagy Bozsokyné kérte a férfit, maradjon, mire az azt felelte: „ölj meg, akkor majd itt ma­radok örökre!" és az asztalon lévő kést felmutatta a vjádlott- nak, aki ezt kezéből kicsavarta és mellbeszúrta vele. Mint megállapítható, mind­ketten súlyos alkoholos befo­lyásoltság alatt álltak. Az el­meorvosszakértő szerint Nagy Bozsoky Gáborné a bűncselek­mény pontos részleteire nem emlékszik, sem az ölés tuda­tos gondolata, sem ténye nem volt az adott pillanatban lelki működései közt feltárható. A tett ötlete az áldozattól szár­mazott és a sokéves feszültség, valamint az aznapi este újabb megaláztatásai kóros fokban megnövekedett indulatreakció­ban jelentkeztek. Fentiek be­következtében azonban az al­koholfogyasztás hatása is köz­rejátszik. A bíróság Nagy Bozsoky Gá- bornét 3 év 6 hónapi börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, de nem tiltotta el a köz­ügyektől. 25 ÉVES A POLGÁRI VÉDELEM Baranyai siker az országos versenyen NAGY FÖLÉNNYEL NYERTEK A SZAKASZOK Amikor múlt héten az indulás előtt beszélgettünk, a szakasz­parancsnokok Így összegezték az országos polgári védelmi versenyre való felkészülésüket: „Tisztes eredményt szeretnénk elérni, ezért mindent megte­szünk a jó helyezésért. . ." A jubileumi országos ver­senyt a hét végén rendezték meg Szolnokon. A Beseny- szögi úti pólyán szombaton délután versenyeztek a bara­nyaiak három másik megye szakaszaival. Baranyát a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat vegyi-védelmi szaka­sza, a Mecseki Szénbányák Kossuth-bányaüzemének mű­szaki-mentő szakasza, valamint a pécsi Szénelőkészítő üzem egészségügyi szakasza képvi­selte. A vegyi-védelmiek kezdtek. Elrejtett izotópok felkutatásával kellett felderíteni és körülhatá­rolni a sugárszennyezett terü­letet, amelyen eztán átjárót kellett nyitni porlekötéssel. A következő fázisban anyag, jár­mű és személymentesitést kel-’ lett elvégezni, miután felállítot­ták, berendezték és működő­A műszakiak sérülteket mentenek a romház emeletéről. képes állapotba hozták a men­tesítő állomást. A műszaki­mentők követték őket. Az ő fel­adatuk volt, hogy faláttöréssel behatoljanak a betemett pin­cébe, ahonnan sebesülteket kellett kimenteni, majd a ro­mos épület emeletén rekedt sebesülteket kellett kimenteni kosárban. A mintegy négyórás verseny utolsó szakaszában az egészségügyiek látták el a ki­mentett .sérülteket. A verseny ünnepélyes ered­ményhirdetésére vasárnap dél­után, Csémi Károly altábor­nagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár jelenlétében került sor. Az országos jubileumi ver­seny teljes baranyai sikert ho­zott. Az eredmények a követ­kezők voltak: Vegyi-védelmi szakaszok: 1. Baranya — 347 ponttal, 2. He­ves — 334, 3. Borsod 303. Műszaki-mentő szakaszok: 1. Baranya — 220, 2. Hajdú­Bihar — 193, 3. Bács-Kiskun — 186,8. Egészségügyi szaka­szok: 1. Baranya — 190, 2. Győr-Sopron — 175,7, 3. Sza- bolcs-Szatmár — 175,6. Az el­ért pontszámok bizonyítják, hogy a baranyai szakaszok fö­lényes biztonsággal nyerték a versenyt. A megyék és a fővá­ros alakulatainak összetett versenyében 1. Baranya 68 ponttal, 2. Szabolcs-Szatmár 67 ponttal, 3. Hajdú-Bihar 61 ponttal, A verseny díjait — serlege­ket, okleveleket, plaketteket — Csémi Károly altábornagy adta át. Az országosan első megyé­nek felajánlott serleget és a velejáró oklevelet Fehér József ezredes, Baranya megye pol­gári védelmének törzsparancs­noka vette át. A legjobb sza­kaszok díjait Kertvéllesy László vegyi-védelmi, Pavlicsek József műszaki-mentő és Horváth Jó­zsef egészségügyi szakaszpa­rancsnok vette át. gában eddig tízegynéhány sza­vazatot kapott a gyűrű mind­egyik nyertese, annyira meg­oszlott a nyolcvanöt szavazó művész véleménye. Uhrik Dóra most a legtöbbet szerezte meg: huszonhatot. Egyszerű volt ez a pillanat, pediq tizenöt év munkáját is a fókuszába sűrítette. Hiszen Uhrik Dóra az 1960-ban Eck Imre vezetésével megalakult ifjú Pécsi Balettnek volt az egyik tagja, s azóta is az ma­radt. — Pedig a pályám nem in­dult minden gond nélkül — mondta tegnap este a díj át­vétele után. — Küzdöttem ön­magommal, harcoltam azért, hogy megérezzem, megtalál­jam a minden előadóművész számára legfontosabbat: az át­alakulás titkát. Ez a kulcs a művészi sikerekhez, az öröm­höz, amit a színpad adhat. Uhrik Dóra pályaútját Tóth Sándor, a Pécsi Balett igazga­tója fogalmazta meg: — Szerepek hosszú során mutatkozott meg sokoldalú te­hetsége: Pókháló, Nyitány, Mit takar a kalapod? Passacaglia. Minden szerepében más és más, izgalmas, egyéni, utánoz­hatatlan. Aztán jött a nagy találkozás: a Vivaldi: Etűdök kékben című 'balettben, egy különleges hangvételű alakítás —, nagy siker. Ez a szerep megformálás egyben forduló­pont művészi pályafutásán. Megteremtette vele az intellek­tuális táncolás saját formáját, amely alapkő lett a későbbi nemzedékben is. Utána már nem volt megállás, az alkotók keresték a partner Uhrik Dórát és mindig meg is találták su­gárzó egyéniségében. Őszintén hisz a művészet és az ember erejében, alakításai ettől vál­nak hitelessé, érthetővé. Aztán az újabb produkciók: a Csár­dajelenet, a Veronai szerelme­sek mártiriuma . . . Munkája észrevétlenül fogalommá sűrű­södött, s ez a sokéves munka a magyar táncművészet számá­ra megteremtette Uhrik Dórát, a táncművésznőt. Mindezek után a szép gyűrű átvétele pár egyszerű pillanat volt csupán. De ez is jellemző. Hiszen a művészet — az igazi — lényegében mindig egyszerű is. Földessy Dénes A Pécsi Balett az Operett­színházban TIT szabadegyetem, főiskolai, egyetemi előkészítők Felsőfokú színvonalon nyújt­ja a tudományokat, a tech­nika legújabb eredményét, közvetíti az új művészeti és irodalmi alkotásokat a TIT Munkácsy Mihály Szabad- egyeteme. Az előadók, egye­temi, főiskolai tanárok, tu­dományos kutatók, művészek továbbtanulásra ösztönöznek. Az előkészítő tanfolyamok a biológia, fizika, matemati­ka, magyar nyelv és iroda­lom, valamint történelem kö­zépiskolai tananyagát dol­gozzák fel, egyetemek és fő­iskolák felvételi vizsgáira. A társadalomtudományi ta­gozaton : „Az emberi együttélés pe­dagógiája és pszichológiája" — sorozat társadalmunk em­beri kapcsolatainak rendsze­rét és főbb problémakörét tá rgyalja. „A pszichológia néhány időszerű kérdése”, — a min­dennapi élet pszichológiai alapkérdéseit kívánja megis­mertetni a hallgatókkal. „A művészet hozzád is szól" — sorozat a művészet meg­ismerésére és szeretetére ne­vel. A természettudományi ta­gozat előadássorozatai: Földünk és a világegye­tem. — A csillagászati ku­tatások célját és értelmét is­merteti. A geotudomónyok világ-és nemzetgazdasági szerepe. — A geotudomónyok szerepét, fontosságát tárgyalja, a min­dennapi életben való alkal­mazásának eseteit mutatja be. A számítástechnika néhány kérdéséről. — Ebben a so­rozatban bemutatják a kor­szerű számítógépek alkalma­zásának területét és szere­pét. A munkás szabadegyetemi tagozat hallgatói: A tudomány — élet — társadalom. — A technika — természet — társadalom. — A szocialista életmód tárgy­köréből kapnak előadásokat. Elsősorban üzemi kollektívák, szocialista brigádok részére alkalmas formák, amelyek a munkások mindennapi életé­nek aktuális kérdéseire ad­nak választ. A szabadegyetemi előadás­sorozatokra bárki jelentkez­het. Az Állami Ifjúsági Bizott­ság kedvezményei a szabad- egyetemi előadásokra is ér­vényesek. A szabadegyetem összes tagozata október végén in­dul. Bővebb tájékoztatót a TIT megyei Titkársága ad. Budapesten szerepelt az Amatőr Színpad Október 6—11 között orszá­gos színjátszó fesztivált rende­zett a fővárosi művelődési ház. A seregszemlére azokat az iro­dalmi színpadokat és amatőr színjátszó csoportokat hívták meg, amelyek az elmúlt két évben valamilyen versenyen díjat nyertek. Ennek lett követ­kezménye, hogy a legtöbb csoport már ismert produkció­val szerepelt, többnyire olyan­nal, amelyikkel a díjat nyerte. Kissé ezért is övezte megkü­lönböztetett figyelem a Pécsi Központi Amatőr Színpad Va­kok című előadását, mert a szakmai közönség számára még újdonságnak számított. Elismerő szavakkal illették a csoport mind kulturáltabbá váló játékát is, amely biztosí­téka annak, hogy a pécsi együttes továbbra is az ország tíz kiemelt színpadja között foglalhat helyet. A baranyai sikert Fehér Jó­zsef ezredes a következőkben értékelte: — A jubileumi versenysoro­zatba benevezett baranyai ala­kulatok nagy igyekezettel, jó politikai hozzáállással készültek. Tudásukat verseny közben is tö­kéletesítették. A megyei szin­ten legjobbnak bizonyult há­rom polgári védelmi alegység jól szervezett munkával, töké­letes együttműködéssel, nagy szakszerűséggel biztosította a jó eredményt. Az országos ver­senyre szorgalmasan, sok sza­badidőt feláldozva készültek. Mi azzal mentünk Szolnokra, hogy tisztes eredménnyel jö­vünk haza. Nagyon örülünk, hogy a versenyző szakaszok ki­váló munkája az országos első helyet szerezte meg Baranyá­nak. A nagyszerű eredményt' elért szakaszok személyi állo­mányának ezúton is köszönete- met fejezem ki. Köszönetét mondunk a Mecseki Szénbá­nyák és a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat ve­zetőinek is a felkészüléshez nyújtott segítségért. Szeret­nénk, ha az országos siker buz- ditólag hatna Baranya vala­mennyi polgári védelmi alaku­latának további munkájára. r Uj Mandarin Tegnap este a Pécsi Balett megkezdte vendégjátékát a Fő­városi Operettszínházban. A budapesti művészeti hetek ke­retében Az iszonyat balladá­ja, a Pókháló és a Változatok egy találkozásra című balette­ket mutatták be, vagyis a Ba­lett 61 című legelső műsoru­kat. Ma, kedden a Kötelékek, a Csodálatos mandarin és a Tavaszünnep kerül a Fővárosi Operettszínház színpadára. A mai előadás érdekessége, hogy a Csodálatos mandarin cím­szerepét, amelyet Eck Imre több mint egy évtizeddel ez­előtt táncolt el és o felújítá­sokon is ő alakította, most át­veszi Hetényi János. így a pes­ti előadás egyben két művész premierje is, mivel Hetényi Já­nos szerepét — az egyik csa­vargót — viszont Váradi M. István táncolja. A holnapi, szer­dai program: Tavasz 75.

Next

/
Thumbnails
Contents