Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-11 / 249. szám
a Dunflntüit napló 1975. szeptember 11., csütörtök Búcsúzó p 6 Cl <1909t«&Olc Először adták át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet A szeptemberi első csengőszó az idén is jónéhány pécsi idős pedagógusnak már csak a múltat jelentette. Kedves nosztalgiává lett az őszi gyermekzsivaj, a tanítás öröme, mert a kemény munkát most a nyugdíj nyugodtabb évei váltják fel. Pécsett évente visszatérő hagyománnyá vált, hogy közvetlenül az új tanév megkezdése után búcsúztatják a nyugdíjba vonuló pedagógusokat. A tegnapi ünnepélyen megjelent Papp Imre, a Pécs városi Tanács elnökhelyettese, Réti Róbert, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője, Lantos Józsel, a Baranya megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetője, Csorba Tivadar, a városi művelődési osztály vezetője, dr. Csanálosi Sándorné, az MSZMP Pécs városi Bizottságának Szeptember 20-tól 28-ig Képzőművészeti világhét A szeptember 20-ótól megrendezésre kerülő képzőművészeti világhét számos rangos országos és vidéki eseményt ígér. A Baranya megyei rendezvények sorát Bizse Jánosné Is. Kovács Diána mohácsi textil- kiállítása nyitja meg 18-án, csütörtökön. A képzőművészeti világhét megyei eseményének számít még Zágon Gyula szigetvári kiállítása, valamint- Aitorjai István, Komlón megnyíló tárlata. Nyíregyházán ugyancsak 18-án kilenc pécsi festőművész tárlata nyílik meg. A világhét zárórendezvényeként Pécsett, 28-án nyitják meg a siklósi kerámia-biennálék anyagát bemutató reprezentatív kiállítást. A nemrég megnyílt ifjúsági ház Az ifjúsági ház és környéke címmel gyer- mekrajzpályázatot hirdet ebből az alkalomból. 20-tól 28-áig a képzőművészeti múzeumok ingyen látogathatók, a mozikban a filmek előtt képzőművészeti kisfilmeket vetítenek. A művészeti könyvek műhelye a CORVINA Kiadó a képzőművészeti világhétre a Rodcsenko és a Szinyei Merse Pál című köteteket jelenteti meg. A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata ez alkalomból jelenteti meg nagy alakú reprodukcióit, a „postereket”, összesen 20 magyar műalkotás — különleges papíron előállított — művészi nyomata kerül forgalomba. Több képzőművészeti adás sugárzásával veszi ki részét a művészeti propagandából a televízió és a rádió is. munkatársa, Kajtár Istvánná, a Pedagógus Szakszervezet Városi Bizottságának titkára. Csorba Tivadar köszöntötte a nyugdíjba vonuló pedagógusokat és kifejezte háláját a több évtizedes áldozatos munkájukért. Elmondta, hogy legtöbbjük az oktató nevelő munkán kívül számos más társadalmi tevékenységet is elvállalt s ott maradéktalanul helyt is állt. A most búcsúzók valamennyien nagyon nehéz körülmények között kezdték meg pedagógus munkájukat, s legnagyobb érdemük, hogy egy új, szocialista módon gondolkodó és élő generáció felnevelésének részesei voltak. Ezt követően kitüntetéseket és jutalmakat adtak át. Réti Róbert a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója kitüntetést nyújtotta át Harmat Györgynek, a Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatójának. Az idén először adományozták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet azoknak a pedagógusoknak, akik 25, vagy ennél több évet töltöttek el a nevelésügy szolgálatáért. Ezúttal húsz pécsi pedagógus vette át a megtisztelő kitüntetést Csorba Tivadartól. A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapta: Kabar Ferenc, művelődési osztályvezető-helyettes, Harmat György igazgató, Alvári Mi- hályné nevelő, Jókai úti Általános Iskola, Básthy Endréné igazgató, Mecsekaljai Általános Iskola, Debitzky István igazgató, Építőipari Szakközépiskola, dr. Ficzek Ferenc tanár, Gyárvárosi Általános Iskola, Gerő Károlyné igazgató- helyettes, 39-es dandár úti Általános Iskola, Gerő Károly igazgató, István téri Általános Iskola, Kamarás Istvánná vezető óvónő, Geister Eta utcai óvoda, dr. Kecskés Tiborné tanár, Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola, dr. Láng Miklósné tanár, Kisegítő Foglalkoztató Iskola, Mészáros Jánosné tanár, Meszesi Általános Iskola, Nyúl Ferenc igazgató-helyettes, Asztalos János Középiskolai Fiúkollégium, Pápa Margit nevelő, Mecsekaljai Általános Iskola, Pollák Dezsőné igazgató, Acsády úti Általános Iskola, dr. Pluhár Gáborné nevelő, Közgazdasági Szakközépiskola, Szendrő Miklós szakfelügyelő, I. sz. Kertvárosi Általános Iskola, Szom- mer Edit tanár, Egyetem utcai Általános Iskola, Tamási Márton igazgató, Ágoston téri Általános Iskola, Telegdi Lász- láné igazgató, Tiborc utcai Általános Iskola. Tizennyolc idős pedagógust pedig pénzjutalomban részesítettek. Ezután Kajtár Istvánná a Pedagógus Szakszervezet neISMÉT MEGNYITOTTUK A DOKTOR SÁNDOR UTCAI haszonáru-boltunkat, AHOL A KÖVETKEZŐ ARUK KAPHATÓK: Haszonfém, alumínium lemez, vörösréz cső, sárgaréz lemez, ónozott lemez, forrasztó ón, stb. Farostlemez, horganyzott cső, lemezhordó, habszivacs, kerítések különböző méretben és minőségben. vében mondott köszönetét a búcsúzó pedagógusoknak. A tegnapi ünnepélyen a Mátyás király úti Általános Iskola tanulói adtak műsort. Mimiig a Skoda volt az álmom... Tavaly váltotta ötezer forintos autónyeremény betétkönyvét Gál B. István, a MÉV II. üzemének vájára. Természetesen azzal a nem titkolt szándékkal, hogy nyer is majd. Tegnap vette át az utalványt a Szigeti úti OTP-fiókban, az új városrész új OTP-tiókjában, ahol egyben ez az első autónyeremény. (De biztosan nem az utolsó.) — Két hónapja járok autós iskolába - mondja a szerencsés nyertes —, a KRESZ-vizsgán már túl is vagyok, már csak a gyakorlati vizsga van hátra. Arra gondoltam, hogy először kéz alatt veszek egy Skodát, az volt az álmom egyébként, a Skoda. De most már nem kell. Skodát nyert. S, ha meglesz a jogosítvány?- Elmegyünk Eszékre, meg haza az Alföldre .. . Feleségem is, én is alföldiek vagyunk. 0 A Volán az iskolákért Kevés-e a különjárat? „Szét kell húzni” oz országjárások idejét Lassan véget ér az idegen- forgalmi szezon, s tavaszig a Volánnak sem okoz gondot az autóbusz különjáratok biztosítása. Mert a nyáron, s főképp a tavaszi iskolai szünetekben nem jutott minden kirándulócsoportnak különjárat. Jó húszéves gond ez, s idén sem javult számottevően a helyzet. Kevés a kocsi? Ősztől tavaszig sok, nyáron viszont - csakúgy, mint a taxi esős időben — kevés. Azt viszont nem teheti meg a Volán, hogy különjáratok indítására kocsikat tartalékoljon, amikor azok nincsenek egész éven át kihasználva. A Volán fő profilja, hogy biztosítsa az úgynevezett hivatásforgalmat, azaz a dolgozókat menetrend szerinti járatokkal a munkahelyre és onnan hazaszállítsa. Ha van lehetőA vadászélet egyik legszebb időszaka, az ősz eleji szarvas- bőgés. Az úgynevezett „elő- bőgést" már augusztus utolsó hetében tapasztalni lehetett a Dráva menti erdőségekben és a Mecseken. Ezt — szokás szerint körülbelül egyhetes ,,beállás” követi, ez idő alatt kissé elcsendesedik az erdő: a bika ilyenkor keresi meg a tehenek tartózkodási helyét, aztán — körülbelül e hét második felében már megkezdődik a „fő- bőgés”, ami eltart a hónap második feléig. A nagy vadászat tehát most indul; tulajdonképpen két területen: az erdő- gazdaság tulajdonában lévő öt rezervátumban s ezenkívül mintegy 570 ezer holdon, amelyet Baranya 42 vadásztársasága bérel az állami szervektől. Farkas János, a MAVOSZ Baranya megyei fővadásza a következőkről tájékoztatott bennünket: — Az idén tizenhárom társaságunk fogad összesen mintegy negyvenöt külföldi vadászt. Pontosabban: a nyugatnémetek nagyvadra jönnek, az olaszok - ez már hagyomány — inkább az apróvadas vidéket kedvelik. Hogy képet kapjunk a pillanatnyi vadállományról, néhány adatot érdemes rögzíteni. Szarvas törzsállomány: 1933 darab, a kilövési terv 930 darabra vonatkozik. Őz: 7299 darab, kilövésre szánnak 1995 darabot. Vaddisznó: 638, kilövés 533 darab. Fácán: 82 612 darab, kilövésre kerül 31 610 darab. (A fácánnál ilyen magas kilövési terv még nem volt. Ennek oka az eredményes mesterséges tenyésztés szorgalmazása.) Nyúl: 34 376 darab, kilövésre kerül mindössze 1414 darab. 0 A külföldiek számára hány bikát tartogatnak? — ötvenhetet terveztünk, ha ez terítékre kerül, körülbelül egymillió forint hasznot hoz az érdekelt társaságoknak. Az öt- venhét bika között akad néhány nagyon szép példány, amelyeknek agancssúlya eléri a tizenegy-tizenkét kilogrammot. 0 Költségeket illetően mit jelent egy baranyai vadászat a külföldi vendég számára? — Tizenkét kilogrammos agan- csotívéve alapul, fizet érte 15 000 forintot. Ez alapár, efölött minden dekagrammja után még 500 forinttal emelkedik a tarifa. Erre még rájön az érmesfelár, ami aranynál 20, ezüstnél 15, bronzérmesnél 10 százalékot jelent. Mindezek természetesen sikeres lövés esetén érvényesek. Ugyanis ha csupán csak megsebzi a vadat és az elmenekül, a vad értékének ötven százalékát köteles lefizetni. Ha pedig nem találja el, minden hibás lövés ezernégyszáz Megkezdődött a szarvasbőgé • Ötvenhét bika vár „exportra • Kímélik a nyúlállományt • Szigorúan büntetik az orvvadászatot forintjába kerül. Tehát semmiképpen sem olcsó szórakozás. 0 Visszatérve a jelenlegi vadállományra: mi az oka annak, hogy ilyen kevés nyulat lőnek ki az idén? — Nemcsak az idén, hanem már a korábbi években sem kívántunk nagy nyúlvadászatot rendezni. Tervünk az, hogy az állományt felszaporítjuk, legalább ötven-hatvanezer darabra, s ehhez még néhány évre szükségünk van. Éppen az állomány-kímélés miatt a MAVAD nem is vesz át lőtt nyulat. A tervezett kilövést a megye nyúl- kár-veszélyes helyein, tehát elsősorban szőlők, gyümölcsösök és kertészetek környékén végezzük el, novemberben, vagy decemberben. De csak egyetlen napot áldozunk rá. 0 Haszonnal, vagy ráfizetéssel jár-e általában a vadászat nálunk? — Mondok egy példát. A múlt esztendőben egy miniszteri nyilatkozatban elhangzott, hogy 20 millió dollárt hozott népgazdaságunknak az idegenforgalom, a vadászat pedig 10 milliót, de... az idegen- forgalomra óriási költségeket fektettünk be, a vadászatra - ezalatt a vadásztársaságok tevékenységét értem - pedig semmit, mert társadalmi munkára épül fel, semmiféle befektetést nem igényel, magyarán szólva önellátók vagyunk. A vadásztársaság polgárjogi egyesület. 0 Tekintettel az őszi szezon indulására, milyen tanácsot adna a „nem-vadászok" részére? — Vadászaink nagyon szigorú körültekintéssel járják az erdőt, de hogy mégsem fordulhasson elő valami sajnálatos baleset, felhívjuk a kirándulók és gombaszedők figyelmét: főként Tiajnalban és esti szürkületkor ne tartózkodjanak az erdőkben. A másik pedig: a vadak néha az országúira tévednek. Aki gépkocsival elüt egy vadat, az minél hamarabb jelentse a területen illetékes tanácsnál s addig is gondoskodjék a vad őrzéséről, mert ha a helyszínen hagyva a vadat valaki más eltulajdonítja, neki kell a kárt megtéríteni. A kocsiban okozott kárt — természetesen amennyiben a gépkocsivezető vétlensége beigazolódik — megtérítik. Általában tudni kell, hogy minden élő vad az állam tulajdona, a lőtt vad pedig a társaságoké. A hatóságok az idén még szigorúbban lépnek fel az orvvadászokkal szemben. Legutóbb Magyaregregy környékén garázdálkodó két orvvadász ellen indult eljárás. Rab Ferenc ség, akkor különjáratokat is biztosít, de nem a menet- rendszerű járatok terhére. Csakhogy a Volán tartalék-autóbuszai is elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a javítás miatt kiesett menetrendi járatokat pótolják. Milliós értékű autóbuszokat pedig csak különjáratra tartalékolni - nem futja. Ennek ellenére csak Pécsett naponta hét különjárati kocsit tud adni a 12-es Volán és minden nagyobb vidéki városban egyet-egyet. A hét különjárati kocsi elegendőnek is bizonyul, kivéve, amikor az iskolák szinte egyszerre, ugyanazon a napon szeretnének kirándulásra, országjárásra utazni. A tavaszi szünetben és az érettségi szünetben sokszor oly nagy az igény, hogy a legnagyobb erőfeszítések árán sem kaphat minden iskola kocsit. Emellett a Volán adja az autóbuszokat az Expressznek, az IBUSZ-nak, az idegenforgalmi hivataloknak, a Cooptu- ristnak és a saját utazási irodájáról, a Volán Touristról is gondoskodnia kell. Mégis, mit lehet tenni, hogy az iskolások egész éven át gyűjtött pénzén tervezett országjárások ne autóbuszproblémák miatt maradjanak el? Először is a vállalatokat, tehát a többi autóbuszigénylőt az év másik időszakába igyekeznek átirányítani. Másrészt az iskolákra is hárulna feladat: egymás között osszák meg, „húzzák szét'1 az országjárások idejét. Finn irodalmi tárlat A Budapesten ülésező IV. Nemzetközi Finnugor Kongresz- szus alkalmából szerdán két kiállítást nyitottak meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A finnugor népek irodalma című tárlat bemutatja a rokonnépek irodalmi műveit, többek közt finn verses köteteket, mai észt kisregényeket, amelyeket könyvkiadóink magyar nyelven jelentettek meg. A nagyméretű fotók finn és észt tájakkal, chanti, komi, mari, mordvin emberekkel ismertetnek meg. Vili. bányagépész-konferencia Energiagazdálkodás a bányászatban Nagy az érdeklődés a csavarkompresszor iránt Nyolcadik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden, a Mecseki Ércbányászati Vállalat üdülőjében, a bányagépész konferenciát. A kétnapos tanácskozás kedden, a késődélutáni órákban fejeződött be, szervezője, a Gépipari Tudományos Egyesület pécsi szervezetének bányagépész szakosztálya volt. A tapasztalatokról Kovács László, a GTE pécsi szervezetének elnöke számolt be. — A konferencián nyolcvan szakember vett részt az ország bányavállalataitól, a Nehézipari Minisztériumtól, a Villamosipari Kutató Intézettől. Míg korábban a műszaki fejlesztés, majd azt követően a bányabiztonsággal kapcsolatos gépészeti és villamos feladatok képezték a konferenciák témáját, addig a mostani tanácskozáson, az energiagazdálkodás időszerű kérdései szerepeltek az előadások és a konzultációk napirendjén. A résztvevők kilenc előadási hallgattak meg, szó esett az iparág energiagazdálkodási helyzetéről, az energetikusok feladatairól. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a villanyáram megtakarítás, a legenergiaigényesebb területeken, a sűrítettlevegő előállításnál, a szellőztetésnél, valamint a bányavíz-emelésnél érhető el. Itt vannak a legnagyobb lehetőségeink. Konkrét javaslatok hangzottak el a villanymotorok optimális üzemelésével kapcsolatban: amely 10—20 százalékos energiamegtakarítást eredményezhet ezeken a területeken. Beszámoltak arról is, hogy a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál hazánkban először alkalmazzák a sűrítettlevegő előállításához a csavar- kompresszort, amely a hagyományos kompresszorokhoz képest kisebb energiaigényű: a három hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy az új berendezéssel legalább 5—10 százalék energia megtakarítás érhető el. A többi bányavállalat képviselői nagy érdeklődést tanúsítottak a MÉV-nél használatos új típusú kompresszor iránt.