Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-10 / 248. szám
Kőiéi 100 000 néiő előtt rendezték meg Brno-ban a gyorsasági motorverseny világbajnoki futamát. Képünkön a nagy esélyes, a 125 ,cm:i-sek tavalyi világbajnoka Kent Andersson (1-es rajtszámmal) Yamaha motorján. Fotó: Kálmándy Ferenc A megyei rangadó után TrescH elfejeli a labdát Lutz elől a PMSC—Komló mérkőzésen. Arató László felvétele Az NB I. mai műsora SZÉLÉRŐL Negyvenkét olimpiai pont Ennyit szereztek a Városi Sportiskola fiatal atlétái az elmúlt hét két utolsó napján a Népstadionban. A 42 pont tíz versenyző eredményes szereplését jelenti a 16 évesek táborából. Jakabos Péter edző véleménye szerint „bár nem jött be minden eredmény" mégis, várakozáson felül szerepeltek versenyzőink, mert 17-en kerültek döntőbe az „olimpiai pontos” évfolyamból, s köztük tizen értek el 1— 6-ik, pontot jelentő helyezést. A két-két versenyszámban is eredményes Bátai István, Hegedűs Kati 9 illetve 8 ponttal, a kalapácsvetés bajnoka Nikolausz Csaba 7 ponttal áll a ’ pontszerzők élén. A fiatalok minden versenyszámban szerves küzdelmet vívtak a bajnokságért, illetve a helyezésekért. Mezei Mária például 800 méteren második volt a győztessel azonos időeredménnyel. A fiúk 800 méteres versenyében pedig a 2. és 7. helyezett között mindössze 6 tized másodperc időkülönbséget mutattak az órák. A 15 évesek közül is többen okoztak kellemes meglepetést, nem várt, vagy csak titokban remélt jó helyezésükkel; ezek közé tartozik Solymár és Támadás, előbbi két bronzérmet, utóbbi egy ezüstérmet mondhat magáénak. Kántor egyéni csúccsal nyerte a távolugrást, de a két évfolyamban indult versenyzők túlnyomó többsége megjavította eddigi lepjobb eredményét. Járási labdarúgóbajnokságok Siklósi járás I. osztály: Kovácshida—Károlyma- jor 1:1, Nagyharsány—Magyarbóly 1:2, Kásád—Mórok 2:1, Püspökbóly— Villány 2:2, Baranyahídvég—Egyhá- zasharaszti 2:2, Drávaszabolcs—Bo- gádmindszent 1:4; Kémes—Diósviszló 1:3, II. osztály: Villánykövesd—Harkány 0:2, Bogádmindszent II.—Dróva- sztára 0:13, Kisasszonyfa—Okorág 3:0, Zaláta—Sellye II. 5:2. Mohácsi járás I. osztály: Himesháza—Homorúd 4:0, Kölked—Szajk 3:0, Somberek— Tottos 1:3, Dunafalva—Nagynyárád 1:0, Geresdlak—Székelyszabar 2:1, Újmohács—Sátorhely 1:1, Bár—Lány- csók 1:1, II. osztály: Kisnyárád—Versend 0:4, Majs—Palotabozsok elmaradt, Babarc—Borjád 3:1. Szigetvári járás I. osztály: Ibafa—Merenye 3:0, Nagydobszo—Csertő 3:0, Görösgall— Tótszentgyörgy 0:1 ; Nagypeterd—So- mogyapáti I. 2:4, Hóból—Kishár- ságy 1:3, Mozsgó—Kétújfalu 1 :6, II. osztály: Patapoklosi—Rózsafa 5:1, Somogyapát! II.—Szentdénes 2:2, Somogyhárságy—Dencsháza 4:0. Sásdi járás I. osztály: Köblény—Gerényes 12:2, Felsőegerszeg—Magyaregregy 1:1, Mekényes—Felsőmindszent 4:1, Hegy- hátmaróc—Liget 1:0, Oroszló—Egy- házaskozár elmaradt, mert az Oroszló nem állt ki, Tormás—Bikái 2:4, Gödre—Szalatnak 3:3, II. osztály: Orfű— Kisvaszar 3:2, Kárász—Baranyajenő 10:3, Abaliget—Hetvehely 4:0, Vásá- rosdombó—Alsómocsolád elmaradt, mert Alsómocsolád nem jelent meg. Pécsi járás I. osztály: Újpetre—Bükkösd 5:3, Nagypall—Királyegyháza 2:0, Vó- kány—Bogád 3:1, Boda—Hosszúhe- tény 3:1, Bicsérd—Szabadszentkirály 3:2, II. osztály: Kozármisleny—Lovász- hetény 3:0. Kézilabda NB I. állása FÉRFIAK 1. Debrecen 18 14 1 4 406-319 29 2. Bp. Honvéd 18 12 2 4 399-339 26 3. Bp. Sport. 17 10 4 3 346-308 24 4. Elektromos 18 12 — 8 347-310 24 5. FTC 18 9 3 6 354-320 21 6. Tatabánya 17 10 — 7 376-328 20 7. Rába ETO 18 8 4 6 335-348 20 8. Vasas 18 8 3 7 325-343 19 9. Szondy SE 18 8 1 9 372-371 17 10. Csömör 18 5 3 10 329-382 13 11. PMSC 18 4 4 10 326-343 12 12. Csepel 18 5 1 12 347-409 11 13. Ózd 18 5 1 12 307-372 11 14. Ú. Dózsa 18 1 1 16 300-381 3 NŐK 1. Bakony V. 19 17 2 — 291-180 36 2. Vasas 19 16 2 1 359-191 34 3. FTC 19 13 2 4 232-166 28 4. Híradót. 19 10 4 5 223-170 24 5. Csepel 18 11 — 7 243-215 22 6. Csorna 18 10 1 7 221-218 21 7. Goldberger 19 8 2 9 193-174 18 8. Tatabánya 18 8 1 9 202-211 17 9. PMSC 19 7 2 10 208-222 16 10. ELZETT 18 6 2 10 184-245 14 11. Sabaria 18 5 1 12 206-294 11 12. TFSE 18 4 2 12 153-223 10 13. Bp. Spart 19 2 2 15 189-272 6 14. B.-csaba 19 1 1 17 162-277 3 Csalódott nézők, elégedett csapatok Az NB I. legutóbbi fordulójában Szegeden és Salgótarjánban 6000-ren, Csepelen 3000- ren voltak kíváncsiak a mérkőzésre. Az NB ll-es PMSC-Kom- ló találkozóra is 6000 néző volt kíváncsi, várva a nagy csatát. Nos, ezúttal ez a csata elmaradt, különösen az első félidő játéka volt kiábrándító. A Komló eleve azzal a szándékkal lépett pályára, hogy ne szenvedjen vereséget, a találkozót gól nélküli döntetlennel kihúzza. Ezért a középpályások is védekező feladatot láttak el, sőt időnként a két szélső is hátrament. Egyedül Jánosi tartózkodott elöl és ő egymagában nem jelenthetett veszélyt az ellenfél kapujára. A komlóiak ezzel a taktikával feladták a győzelem reményét. Pedig ezen a mérkőzésen kereshettek volna valamit, hisz a PMSC az elmúlt hetekhez viszonyítva lényegesen gyengébben játszott. Ha ezt felismerik a komlóiak, akkor akár meglepetést is okozhattak volna Újmecsekalján. Ök viszont, ha emberfölénybe is kerültek néha a pécsiek tér. felén, inkább lassítottak, megvárták, míg felzárkóztak az ellenfél védői és ők is gyorsan visszavonultak. A PMSC viszont a táblázaton elfoglalt helyezése alapján számíthatott arra, hogy a kék-fehérek megerősítik védelmüket. Ennek feltörése csakis korszerű támadójátékkal érhető el. Meglepetésre a piros-feketék a hagyományos hadrendKlSZ-rendezvény Komlón A Komlói Bányász SK KISZ alapszervezete a bányásznap tiszteletére ünnepséget rendezett. Az ünnepségen részt vettek a sportkör dolgozói. Az alapszervezet vezetősége meg. ajándékozta névadójuk özvegyét Nagy Ferencnét jükben léptek pályára és a kis- pádon is egy védő és egy középpályás ült tartalékként. Most nagyon kellett volna egy csatár tartalék (vagy kettő?), mert vasárnap délután a PMSC-csatá- rok teljesítménye elmaradt az átlagtól. Taktikailag az a csapat nevezhető érettnek, melynek gazdag repertoárja van és hamar megtalálja az ellenfél taktikájának ellenszerét. A PMSC-ről ez még nem mond» ható el. A csalódott szurkolók füttyszóval fejezték ki nemtetszésüket — ezúttal jogosan. Az viszont meglepő volt, hogy a csapatok szakvezetői elégedettek voltak. Ebben a szakmában nem szabad ennyire igénye telennek lenni. L. L. Szerdán újabb, a 4. forduló következik a labdarúgó NB I- ben. Az elmúlt szerdai óriási meglepetések után az érdeklődés középpontjában a „szenvedő felek", az Ú. Dózsa és a Bp. Honvéd újabb vidéki fellépése áll. A gyengén rajtolt bajnokcsapat a még csak 1 ponttal rendelkező Tatabányához látogat, a Bp. Honvéd pedig a Győrött gólzáporral bemutatkozott Rába ETO otthonában játszik. Három forduló után egyébként már csak a Ferencváros áll pontveszteség nélkül. Veretlen a Diósgyőr és- az újonc Kaposvár. Nyeretlen a Békéscsaba, a Haladás, a tatabánya és A KPVDSZ-hez tartozó kereskedelmi, vendéglátóipari és pénzügyi dolgozók megyei sportnapját a hét végén rendezik. Szombaton a PMSC Tüzér utcai asztalitenisz termében a férfiak és nők egyéni, valamint csapatversenyeire kerül sor délután 2 órától. A sakkozók ugyancsak szombaton délután 2 órától a Mecsekvidéki Vendéglátó Munkácsy utcai ifjúsági klubjában versengenek. Vasárnap a reggel fél 9 órai ünnepélyes megnyitót követően a PMSC Tüzér utcai sporttelepén számos versenyt rendezA milánói nemzetközi sakkverseny döntőjében a világbajnok Anatolij Karpov a magyar Portisch Lajossal mérkőzik. Az elődöntő utolsó fordulójában újra döntetlenek születtek. Karpov és honfitársa, Petrosz- ján küzdelme a 30. lépésben fejeződött be. Mind a négy játszmájuk döntetlent hozott. Karpov azért került a döntőbe, mert a verseny első szakaszában jobb eredményt ért el Pet- roszjánnál. Portisch és a jugoszláv Lju- bgmir Ljubojevics negyedik játszmája 5 órás küzdelem után a 48. lépésben fejeződött be ASZTALITENISZ. A megyei serdülő tízek bajnokságát a lányoknál Andi (BTC) nyerte veretlenül klubtársai, Horváth B. és Keresztes előtt. A fiúknál ugyancsak veretlenül végzett az élen Kőhalmi (PMSC), megelőzve Tóthot (PEAC) és Schleiszt (PMSC). TÖMEGSPORT. A KPM Pécsi Közúti Igazgatósága üzemi labdarúgó-bajnokságot szervezett. Az első fordulók sikeresen befejeződtek, az élen a lorga- lomtechniktp osztály áll, a második a gépészet, mig a harmadik helyet a mohácsi csapat szerezte meg. A téli hónapokban sakk és asztalitenisz versenyeket is rendeznek. * BIRKÓZÁS. A PMSC birkózó szakosztálya 1975. szeptember 10-én toborzót hirdet általános iskoláskorú gyerekek számára. A jelentkezők tornafelszerelést hozzanak magukkal. Jelentkezni lehet 17 órától a PMSC pécs- újhegyi sporttelepén Gonda János edzőnél. Az egyesület kéri, hogy a gyerekek lehetőleg szülővel jelenjenek meg. * MODELLEZÉS. Szeptember 13-án és 14-én rendezik Bukarestben az INTER AERO nemzetközi körrepülő modellező versenyt, melyen román, szovjet, bolgár, magyar és NDKa Vasas. Az üllői úti stadionban szerdán két veretlen csap össze a Feiencváros—Kaposvár mérkőzésen. Nagyon érdekesnek ígérkezik a tavaly végig külön versenyt vívó Videoton és Csepel küzdelme Székesfehérvárott, az előző bajnokságban a Csepel megszerezte ellenfelétől mind a 4 pontot. A szerdai mérkőzések 15.30 órakor kezdődnek: Ferencváros - Kaposvár, üllői út, Vasas— Zalaegerszeg, Fáy út, Haladás —SZEOL, Szombathely, Video- ton-Csepel, Székesfehérvár, Diósgyőr—Békéscsaba, Diósgyőr, Rába ETO-Bp. Honvéd, Győr, Tatabánya-Ú. Dózsa, Tatabánya, MTK VM-Salgótarján, Hungária u. nek. Az atléták és kézilabdázók 9 órától, a tollaslabda kedvelői pedig ugyanott 11 órától kezdik a versengést. Ezt követően 12 órától a kispályás labdarúgók lépnek pályára - női csapatok is — és bizonyára érdeklődés kíséri majd a kötélhúzás versenyét is. Pécsről és a megye minden részéből már eddig számos jelentkezés történt: de a rendezők helyszínen is elfogadják a nevezéseket. Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve az idei tömegsport versenyek is sikert ígérnek. döntetlennel. Portisch és Ljubojevics párharcában a magyar nemzetközi nagymester 2,5, a jugoszláv pedig 1,5 pontot szerzett. Karpov és Portisch döntő küzdelmét nagy érdeklődés előzi meg. Karpov kijelentette, hogy közel sem volt elégedett teljesítményével, s most nagyon összpontosít Portisch ellen, aki nagy ellenfél és nagy-nagy csatára van kilátás. Karpov és Portisch eddig négyszer találkozott, mindketten 1—1 játszmát nyertek, kétszer pedig döntetlen volt az eredmény. beli modellezők állnak rajthoz. A magyar válogatottnak hat pécsi tagja. van. ÖKÖLVÍVÁS. Négy év után ismét Pécs rendezi az országos vidéki ökölvívó bajnokságot. A versenyre szeptember 25-28 között kerül sor a Vasutas Tornacsarnokban. Dunántúlt nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Erwin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi- ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Szakmunkás lehet egy év alatt! AZ EIVRT SOPIANA GÉPGYÁRA 1975. OKTOBER 1-TÖL INTENZÍV SZAKMUNKASTANFOLYAMOT INDÍT FÉRFI ÉS NÖDOLGOZÓK RÉSZÉRE FORGÁCSOLÓ SZAKMÁKBAN. Jelentkezési feltétel: 20. életév betöltése, 8 általános iskolai végzettség, kétéves munkaviszony. Felvétel : EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8., Üzemgazdasági osztály. KPVDSZ megyei sportnap SAKK Karpov: Portisch ellen nagy csata lesz iilliiiliiliix