Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-28 / 266. szám

I Bangadó Ujmocsokatján Megtarthatja első helyét a PMSC Nehéz 90 perc előtt a Komló Folytatja-e jó szereplését a Véménd? Labdarugó IUB I. Továbbra is a Ferencváros az élen Heti jegyzetünk Majd a seregben Csak az a kellemetlen, hogy régi dolgokra kell visz- szaemlékezni, ez csupán azért, mert az idő múlására figyel­meztet. Nevezetesen arra, hogy lassanként már negyed- százada lesz annak, hogy fel­ültünk a vonatra és elindul­tunk a sötét éjszakába, hogy valahol megkezdjük katona­életünket. Aztán meg is kezd­tük. Az első reggelen három­szor vagy négyszer körülkocog­tuk az alakulóteret. Az utász­csizmák alatt ropogott a mur­vával felszórt talaj. Aztán li­hegve, mitagadás majdhogy­nem lógó nyelvvel igyekeztünk a többi testnevelési gyakorla­tot végrehajtani. Azután jött az alakizás végtelennek tűnő jobbra-, balra-átjaival. A má­sodik, harmadik estén már reszkető végtagokkal másztunk be az ágyunkba. Tűnődve be­szélgettünk arról, hogy mind­ez a sok tortúra meghaladja az emberi teljesítőképességet, és feltétlenül megszakadunk, ha előbb nem, utóbb. Aztán el­maradoztak ezek a beszélgeté­sek. Tudomásul vettük, hogy belátták szakaszparancsnok- helyettesek, könnyíteni kell a helyzetünkön, ha nem akarják, hogy kidőljünk a sorból. Csak­hogy kiderült — valaki utána­számolt —, már nem háromszor, hanem hatszor is körülfuttat­ják velünk az alakulóteret... Betörtünk, azaz megszoktuk a terhelést. Túl voltunk az ala­pozáson. A tavasszal már ke­délyes, jó játéknak tűnt, hogy a Hármashatárhegyen gyako­roltuk a rohamot. (Akkor még nem voltak pszh-ák!) Rohan- gásztunk fel a hegyre szuro- nyos puskával. Néha énekelve, — mondták, az a legbiztosabb módszere a tüdő okszerű tá­gításának. Ma nem tudón-., kell-e futni a dombra. De a kolléga új­ságolta, hogy a kölyök — már­mint a fia — úgy megerősö­dött a seregben, hogy rá sem ismernék. Biztos vagyok benne. Persze meg is kell magya­rázni, mindez miért kerül ép­pen ide a sportrovat heti jegy­zetébe? Csak azért, mert ér­demes és kell szólni arról, hogy a hadsereg minden egyéb feladata mellett tulajdonkép­pen a tömegsport számára, de a minőségi sport számára épp­úgy hatalmas bázist jelent. Ma végeredményben úgy kell összecsalogatni a résztvevőket egy-egy kocogónapra. Olyan­ra, amelyiknek országos hírve­rést csapnak. Aztán ott a gyé­rülő számú résztvevők lekocog­ják a maguk távját és talán évekre elintézettnek vélik tes­tük karbantartását. A seregben muszáj kocogni. Sőt, futni. Meg sokat a levegőn tartózkodni. Meg csaknem akrobatikus gya­korlatokat végezni. De .azt, hogy ez mennyit jelentett, csak a leszerelésekor veszi észre a fiatalember, amikor rádöbben, hogy vállbán kinőtte a ruháit, képtelen begombolni a zakó­ját. Megnőtt? Nem, megerő­södött. Ezért van az, hogy gya­korlott szemmel eléggé bizto­san meq lehet ítélni, ki volt katona, ki nem. Mint ahogyan az egész idős emberekről is meq lehet ítélni, mozogtak-e eleget életükben, vagy sem. Két évig, ha úgy tetszik, min­denki félig-meddig aktív „tö­megsport-résztvevő" a sereg­ben. Akinek kedve van, az ter­mészetesen aktív minőségi sportoló is lehet. Hiszen pél­dát bőségesen lehetne sorolni, hányán fejlődtek a hadsereg­beli sportkörökben élvonalbeli sportolóvá. Nem tudom,- lehet, hogy most is mondják a srácoknak: majd a seregben megtaníta­nak! Hát valóban megtaníta­nak ott sok mindent. De min­denekelőtt egészségesen, hogy úgymondjam, sportszerűen él­ni tanítják meg a fiúkat. Kár, hogy sokan azután elfelejtkez­nek később arról, hogy ko­cogni jó, gyalogolni jó, és még sok más minden jó. De- hát ez már egészen más té­ma ...- K ­Az NB. Il-ben az élen je­lenleg három 13 pontos csa­pat van, köztük a sorrendet a gólkülönbség határozza meg. Az első helyet a PMSC foglalja el, és ha ma újabb két pontot szerezne, akkor megtarthatná helyét a táblázat élén. A PMSC-Oroszlány mérkő­zésnek papírforma szerinti esé­lyese a pécsi csapat, de az idei bajnokságban az orosz­lányiak kitűnően szerepelnek, így a találkozó az eddigi ered­mények alapján a rangadó jelzőt is megérdemli. Különö­sen az Oroszlány egy héttel ezelőtti eredménye érdemel fi­gyelmet, a negyedik helyen ta­nyázó Várpalotának rúgtak öt gólt és ők kerültek-a negye­dik helyre. A Pécs előnye a riválisnak számító Oroszlány előtt három pont. Győzelem­mel ezt a három pontot ötre lehet növelni és így a riváli­sok közül egyik máris hátrá­nyosabb helyzetbe kerülne. A piros-feketék a legutóbbi két mérkőzésen nyolc gólt lőt­tek, a támadósor formája fel­felé ível. Garami lózsel vezető edző még nem jelölte ki a kez­dő csapatot, két poszton van bizonytalanság. Katzirz sérülése miatt keveset edzett, ha nem játszhat, akkor Jankovics véd. A közvetlen védelem nem vál­tozik: a Bálint, Maurer, Eng- lóner, Kincses hátvédnégyes játszik. Középpályán a két Dárdai helye biztos, a har­madik középpályás Schumann, Lutz és Lőrinc közül kerül ki. A támadósor összetétele: Kar­dos, Fábián, Jónás. Itt Hámo­ri L. lesz a tartalék. Előmérkő- zés a Sportiskola—PVSK ser­dülő találkozó lesz. A Komlói Bányász csapatára nehéz 90 perc vár. A kék-fe­hérek a legutóbb Szekszárdon győztes Volán vendégei lesz­nek. Csaba Gábor vezető ed­zőnek gondot okoz Lahó eltil­tása (két mérkőzésen nem sze­repelhet), valamint Lingl, Kel­ler, Steib és Bányász sérü­lése. — Idegenbeli mérlegünk jobb mint a hazai — mondotta Ku­nos István technikai vezető —, ezért remélem, hogy a Volán Barátság túra A Pécs városi KlSZ-bizott- ság és az MHSZ „Barátság­túrát” szervezett a fegyveres erők napja tiszteletére. Az in­dulás vasárnap reggel nyolc órakor lesz az Úttörőháztól, majd Misina, Tubes és Lapis érintésével érik el a végcélt, az istenkúti turistaházat. A túrázóknak közben tíz elméle­ti kérdésre kell választ adni és tíz gyakorlati, feladatot is kap­nak. Végül — körülbelül 13 órakor — haditechnikai bemu­tató zárja a túrát. ellen is megálljuk helyünket. Ha a csapat megismétli a Szol­nokon nyújtott játékot, akkor egy pontot elhozhatunk Rákos­csabáról, Az NB. Ill-as baranyai csa­patok közül csak a Mázaszász- vár játszik hazai pályán. A Bányász az egyik bajnokesé­lyest, a BKV Előrét fogadja. Stepán Tibor csapata szeretne Jerzsabek és Alvics döntőbe jutott Szombaton este az elődön­tőkkel folytatódott a PVSK torna csarnokban az országos vidék­bajnokság. A mérkőzéseket megtekintette Schiller János, a Magyar ökölvívó Szövetség el­nöke és Szemes László, a Ma­gyar ökölvívó Szövetség főtit­kára. Elsőként Jerzsabek (Steinmetz SE) lépett szorítóba harmat- súlyban és ellenfele a győri Szuchi már az első menetben feladta a mérkőzést. így Jer­zsabek ott lesz vasárnap a döntőben. A következő mér­kőzésen is pécsi versenyzőt lát- hettak a nézők, Újvári (Stein­metz SE) a kaposvári Fersteck- kel mérkőzött. Újvárinak nem sikerült továbbjutnia, ellenfele egyhangú pontozással győzött. Kisváltósúlyban Katona (Stein­metz SE) ugyancsak kaposvá­ri ellenfelet kapott Csap J. személyében. Ezen a találko­zón is dózsás győzelem szü­letett. Szintén kisváltósúlyban mérkőzött Rácz (Orosháza)- Galambos (Steinmetz SE). A pécsi versenyző nem tudta megismételni pénteki jó telje­sítményét, és a harmadik me­netben kiütéses vereséget szen­vedett. meglepetést okozni. Az eddig kitűnően szereplő Véménd az újonc Perbál vendége lesz. Ha a véméndiek Perbálról is el­hoznák a két pontot, akár az első helyre is kerülhetnének. A PVSK Sashalmon lép pá­lyára, az ellenfél az EMG SK lesz. A mérkőzés esélyese a pé­csi csapat. A BTC Kaposvárra utazik, ahol a Táncsics SE el­len próbálják növelni pontjaik számát. Váltósúlyban Metzger (Stein­metz SE) a jó formában lévő Farkassal (Csepel Autó) talál­kozott. Metzger a második me­netet megnyerte, de ez kevés­nek bizonyult, mert a vezető bíró a harmadik menetben Farkas döntő fölénye miatt le­léptette. Nagyváltósúlyban Far­kasnak (Steinmetz SE) sem si­került kiharcolnia a továbbju­tást, pontozásos vereséget szen­vedett Bakonditól (Zalka SE). Az IBV bronzérmes Török (Stein­metz SE) igyekezett, de a győ­zelmet mégis a kaposvári Rigó szerezte meg. Kevesen számítottak arra, hogy nehézsúlyban a fiatal Al- vicsnak (Steinmetz SE) sikerül kiharcolnia a döntőbe jutást Juhász (Zalka) ellen. Nos, ez­úttal Alvics nem tisztelte a müncheni olimpián járt ellen­felét és pontozással legyőzte. A közönség ütemes tapssal ju­talmazta a piros-fehérek ver­senyzőjét. Vasárnap délelőtt a döntők­re kerül sor, melynek Jerzsabek (Steinmetz SE), Sárdi (PVSK), valamint Alvics (Steinmetz SE) személyében három pécsi részt­vevője is lesz. L. L. Labdarúgás Szombaton délután két nem­zetközi mérkőzést játszottak Pécsújhegyen. Először a Sport­iskola—Eszék serdülő találkozó­ra került sor, melyet a pécsiek nyertek 3:0 (0:0) arányban. Ez­után a PMSC ifjúsági csapata 4:0 (2:0) arányban bizonyult jobbnak Eszék ifjúsági együtte­sénél. Szombaton az NB I. hetedik fordulóját játszották. A listave­zető Ferencváros 22 ezer néző előtt nagy küzdelemben nyert Szegeden, így megőrizte első helyét. Folytatja jó szereplését az újonc Kaposvári Rákóczi, ez­úttal a Videotontól szereztek gólokban gazdag mérkőzésen egy pontot. A ZTE-nek nem okozott különösebb gondot a Tatabánya legyőzése. Változat­lanul gyengén szerepel a Va­sas, ezúttal Salgótarjánban szenvedtek vereséget és egyet­len góljukat büntetőből szerez­ték. Zalaegerszegi TE—Tatabányai Bányász 3:0 (3:0). Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Petri. Góllövők: Kézilabda Sorsdöntő mérkőzés Egyre izgalmasabban alakul a férfi kézilabda NB I. hajrá­ja. A pénteki forduló után vál­tozott a sorrend a táblázat élén és a kieső zónában. A vezetést ismét a Debreceni Dó­zsa vette át, miután a Buda­pesti Honvéd vereséget szen­vedett a Tatabányai Bányász­tól. Az „alsóházban" is vál­tozott a sor, a PMSC győzel­mével ismét a 10. helyre ke­rült. A riválisok közül a Csö­mör és a Csepel is veresé­get szenvedett. Az már biz­tos, hogy a Csepel és az Új­pesti Dózsa nem kerülheti el a kiesést. Az Ózdnak nagyon kevés a reménye, a negyedik kieső a PMSC és a Csömör közül kerül ki. Jelenleq a pi­ros-feketék egy ponttal vezet­nek riválisuk előtt. Ezért a ma délelőtti Tatabánya elleni ta­lálkozó sorsdöntőnek számít. Ha a pécsiek győznek, nagy lépést tehetnek a bentmaradás érdekében. A KÉZILABDA NB I. allása: .1. Debrecen 23 17 1 5 526-426 35 2. Bp. Honvéd 23 16 2 5 512-431 34 3. Bp. Sport. 23 14 4 5 473-422 32 4. Tatabánya 23 15 — 8 520-445 30 5. Elektromos 23 14 — 9 464-427 28 6. Rába ETO 23 12 4 7 441-442 28 7. FTC 23 11 3 9 462-432 25 ‘ 8. Vasas . 23 11 3 9 422-438 25 9. Szondy SE 23 10 1 12 494-482 21 10. PMSC 23 7 4 12 441-456 18 11. Csömör 23 7 3 13 433-501 17 12. ózd 23 6 1 16 410-486 1 3 13. Csepel 23 5 1 17 431-545 11 14. Ú. Dózsa 23 2 1 20 393-489 5 Bogáti, Mihalecz (11-esből) és Csepregi. Haladás—Békéscsabai Előre 2:0 (1:0). Békéscsaba, 8000 né­ző. V.: Müncz. Góllövő: Farkas (2). Salgótarján—Vasas 3:1 (1:0). Salgótarján, 8000 néző. V.: Pa­lotai. Góllövők: Jeck, Varga, Kajdi, illetve Váradi (11-esből). Csepel—Rába ETO 2:0 (1:0). Csepel, 2000 néző. V.: Tátrai. Góllövők: Gulyás (2, egyet! 11-esből). Ferencváros—SZEOL 1:0 (0:0). Szeged, 22 000 néző. V.: Mar­ton. Góllövő: Nyilasi. Kaposvár—Videoton 3:3 (3:2). Kaposvár, 20 000 néző. V.: Nagy B. Góllövők: Konrád, Var­ga, Nagy, illetve Nagy II., V/ol- lek és Karsai (11-esből). Ú. Dózsa—Diósgyőri VTK 7:2 (4:0). Megyeri út, 6000 néző. V.: Győri. Góllövők: Fazekas (4), Törőcsik (2), Tóth A. (11- esből), illetve Oláh (11-esből), 'Egri. Bp. Honvéd—MTK VM 5:1 (1:0). Kispest, 7000 néző. V.: Bana. Góllövők: Pintér (2), Bar- tos, Szűcs, Kocsis L., illegve Kiss. a labdarúgó nb i. allasa 1/ Ferencváros 7 6 — 1 20- 9 12 2. Videoton 7 4 2 1 17- 9 10 3. U. Dózsa 7 5 — 2 18-13 10 4. Bp. Honvéd 7 4 1 2 18-13 9 5. Kaposvár 7 3 3 1 12-10 9 6. Diósgyőr 7 4 1 2 10- 9 9 7. Salgótarján 7 4 — 3 13-14 8 8. Csepel 7 3 1 3 10-10 7 9. Haladás 7 2 2 3 13-12 6 10. ZTE 7 2 2 3 11-10 6 11. MTK VM 7 3 — 4 10- 9 6 12. SZEOL 7 2 1 4 7-16 5 13. Rába ETO 7 1 2 4 10-14 4 14. Vasas 7 1 2 4 9-14 4 15. Békéscsaba 7 1 2 4 4-12 4 16. Tatabánya 7 1 1 5 9-17 3 Mai sportműsor Labdarúgás: NB II. mérkőzések: PMSC—Oroszlányi Bányász. Újme- csekalja 15.00; Volán SC—Komlói Bányász, Rákoscsaba 15.00. NB. III. mérkőzések: Mázaszászvári Bányász —BKV Előre, Mázaszászvár 15.00; Perbál—Véménd, Perbál 15.00; Tán­csics SE—BTC, Kaposvár 15.00; EMG SK—PVSK, Sasbalom 15.00. Megyei I. osztályú mérkőzések: Máqocs— Kesztyűgyár, Mágocs 15.00; Boly— Sellye, Boly 15.Ö0; Sásd—Szigetvár, Sásd 15.00; Porcelángyár—Mohács, Porcelángyár pálya 10.00; Steinmetz SE—PEAC, Postás pálya 10.00; Va- sasi Bányász—Gázmű, Vasas II. II. 00; Beremend—Kinizsi, Beremend 15.00; Pogány—István-akna, Pogány 15.00. Országos ifjúsáqi bajnokság Mecsek-csoport: Mázaszászvár— Szekszárd, Mázaszászvár 13.00; PVSK —ZTE, PVSK-pálya 10.00; Véménd — Z. Dózsa, Véménd 10.30; Sportisko­la—BTC, Pécsújheqy 9.30. Kézilabda: NB I. mérkőzések: PMSC—Tatabánya, férfi csapatok, Üjmecsekalja 11.00; Békéscsabai Előre Spartacus—PMSC, női csapa­tok, Békéscsaba 10.30. NB II. mér­kőzés: Bőrgyár—Győri Richards, női csapatok, Verseny utca 10.00. Kosárlabda: NB II. mérkőzések: Tanárképző—Szolgáltató Spartacus, női csapatok, Tanárképző Főiskola 13.00; Szombathely—Komlói Bányász, női csapatok, Szombathely 10.00; Z. Volán—Szigetvár, női csapatok, Zala­egerszeg 15.00. Röplabda: NB II. mérkőzések: PEAC—VSE, férfi csapatok, Ifjúsági Stadion 9.00; PEAC—Budapesti Épí­tők, női csapatok, Ifjúsáqi Stadion 10.00; Bakony Vegyész—Pécsi Vörös Meteor, férfi csapatok, Veszprém 8.30; Bakony Vegyész—Pécsi Vörös Meteor, női csapatok, Veszprém 10.00. Ökölvívás: Az országos vidékbaj­nokság döntői, PVSK-csarnok 9.30. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: . Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs. Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Fi Indexszám: 25 054 A BARANYA MEGYEI állami ípítöipari vállalat felvételre keres: kőműveseket, panelszerelőket, villanyszerelőket, . központifűtés-szerelőket, víz-, gázszerelőket, férfi és női segédmunkásokat, , (szakmai gyakorlat megszerzése után szakmunkásvizsgát tehetnek ács, vízszigetelő és hőszigetelő szakmákban), raktári anyagkiadókat, • fűtőket és épülettakarítókat. jelentkezés: Pécs, Szántó Kovács János u. 1. ÉM. Szálló, munkaerőgazdálkodás. Levélcím : 7601 Pécs, Pf. 147. i&kóMvó vidékbajnokság Harmatsúlyban Jerzsabek (Steinmetz SE, balról) nagy fölénnyel győz Szuchi (Győri Dózsa) ellen. Fotó: Arató

Next

/
Thumbnails
Contents